Blogarchívum

2011. október 29., szombat

 ÉGBOLT: Kisbolygó közelít a Föld felé

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kisbolygo-kozelit-a-fold-fele

2011. October 29.

Az elmúlt 35 év legnagyobb, Föld közelében elhaladó kisbolygója közelít felénk. A 400 méter átmérőjű objektum november 8-án éjszaka halad majd el bolygónk közelében. Ekkor 300 ezer kilométerre lesz tőlünk, vagyis közelebb, mint a Hold.

Nagyon ritka, hogy egy ekkora égitest közelíti meg a bolygónkat. Utoljára 1976-ban volt erre példa, és várhatóan 2028-ig nem is történik hasonló, legalábbis a csillagászok egyelőre nem ismernek ilyen nagyságú kisbolygót, amelyik hasonlóan közel kerülne hozzánk.

Kisebb égitestek persze rendszeresen elhaladnak a Föld közelében. A 2008 TC3 három évvel ezelőtt el is találta a Földet, de szerencsére jóval kisebb volt, mint a 2005 YU55, és még a levegőben megsemmisült valahol Szudán felett.

Ha a 2005 YU55 nevet kapott égitest keresztezné a Föld pályáját, akkor 3-4 kilométeres krátert ütne, a lökéshullám pedig több ezer négyetkilométeren mindent letarolna. Amennyiben a kisbolygó a tengerbe zuhanna, óriási, pusztító szökőár söpörne végig. Ráadásul annyi por kerülne a levegőbe, hogy az már a Föld átlaghőmérsékletét is befolyásolná.

A tudományos-fantasztikus filmekből ismert jelenetek tehát tulajdonképpen életre kelnének. A megoldás is hasonló lehetne, mint amit a forgatókönyvírók kitaláltak. Vagyis egy bolygónk felé tartó égitest pályáját irányított rakétákkal és robbantásokkal próbálhatná meg az emberiség megváltoztatni, kérdés, mekkora sikerrel.

Szerencsére a 2005 YU55-nél ez a veszély a csillagászok szerint most nem fenyeget, bár közelebb lesz hozzánk, mint a Hold, november 8-ról 9-re virradóra mindössze 300 ezer kilométer választja majd el a Földtől.

A tudósok azt remélik, hogy radarokkal egész pontos képet kaphatnak a mellettünk elhaladó kisbolygóról, amin a reményeik szerint ötméteres részleteket is azonosíthatnak majd.

A kisbolygó a Föld nappali oldala felől közelít, ezért távcsővel nem valószínű, hogy látható lesz abban a pillanatban, amikor legközelebb ér a bolygónkhoz. De távolodóban egy jó távcsővel valószínűleg megtalálhatja majd az, aki tudja, hogy pontosan merre keresse.






2011. október 27., csütörtök

Aurora Borealis




Nordlys over Viksdalen i Sunnfjord 25.10.2011
(teknobonde)

Aurora Explosion from Ozark, Arkansas (10-24-2011)




Aurora Borealis over London Ontario | October 24 2011




Aurora Borealis Time Lapse from Missouri




Aurora Timelapse from Michigan 10-24-11




Északi fény – varázs az égen

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/eszaki-feny-ahogy-meg-nem-lattatok

Észak-Amerikától kezdve Izlandon és Finnországon keresztül egészen Lett- és Észtországig számos északi országban örökítették meg a hatalmas sarki fényt, amit a legutóbbi napkitörés okozott hétfő este. Lélegzetelállító fotók jönnek.


Forrás: http://abclocal.go.com





A fejétől bűzlik?

Link
http://bendeguz1.multiply.com/journal/item/2313

Megtudtuk:MSZP-s nagykutyára tett terhelő vallomást
Hagyó bizalmasa

A fejétől bűzlik?
































PUCH LÁSZLÓ NEVE A NYOMOZATI IRATOKBAN

A Hagyó Miklós szóvivőjeként ismertté vált Horváth Éva gyanúsítotti vallomása a Központi Nyomozó Főügyészségen (2010. február 3.)



Ügyes :-)

Hihi... Ezt most találtam. 



A népszámlálás, ahol nem biztos, hogy „magyar” a magyar

Sok rendellenességről érkezett hír a romániai népszámlálással kapcsolatban, ezért Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ismét levélben fordult az illetékesekhez.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke két nappal ezelőtt ismét levélben fordult Vergil Voineaguhoz, az Országos Statisztikai Hivatal elnökéhez, amelyben egy sor rendellenesség megoldását kéri.

A panaszok nagy része arra vonatkozik, hogy a kérdezőbiztos kihagyja a nemzetiségre, anyanyelvre vonatkozó kérdéseket. A kérdezőbiztos a panaszosok szerint nem tölti ki a nemzetiségre vonatkozó rubrikákat, csupán a megfelelő kódokat írja be, amelyek később a magyar szervezet szerint visszaélésekhez vezethetnek. Ugyanakkor, ha ki is töltik az erre vonatkozó válaszokat, a biztos helytelenül írja be a nemzetiséget, például a „magiar” szót írja a „maghiar” helyett, így az összesítésnél emiatt az elírás miatt a megkérdezett az „egyéb” kategóriába kerül majd.
A biztosok sok esetben a nemzetiséghez automatikusan a románt írják be, mivel összekeverik az állampolgárságot az etnikummal. Többen jelezték, hogy az űrlapok kitöltésénél ceruzát vagy egyéb olyan íróeszközt használnak, amit később könnyen törölhetnek. Az említett szabálytalanságokról elsősorban Kolozs, Bihar, Szatmár, Maros, Temes, Szeben, Brassó és Bákó megyékből érkeztek jelzések.

A romániai lakosság körében zavart okozott, hogy az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) nyilvánosan hangoztatta adatvédelmi aggályait, amelyek szerint a személyi szám megadása alkalmas lehet a ma hatalmon lévőknek „választási csalásra”. A statisztikai hivatal szóvivője ráadásul a napokban  hivatalos információként közölte, hogy nem kötelező a személyi szám megadása a népszámláláson.  (?)
Csakhogy a hivatal elnöke később cáfolta a szóvivő állítását, vagyis a személyi szám megadása kötelező. A számlálóbiztosoknak ezért újból fel kell keresniük azokat a személyeket, akik a korábbi megtévesztő információ miatt megtagadták azonosítójuk megadását. Akik továbbra sem hajlandók megadni az azonosító kódot, azokat megbírságolják.                                             (Mi a fene...? Ennyit az adatvédelemről. :-((   )

Mircea Kivu szociológus a Romania libera című napilap hasábjain csütörtökön felhívta a figyelmet: rendkívül fontos, hogy a politikai elit teljes és reális képet kapjon a romániai társadalom állapotáról, mivel a különféle elektronikus nyilvántartásokban rengeteg pontatlanság van a társadalom szakmai képzettségét, iskolázottságát, etnikai hovatartozását, anyanyelvét, foglalkoztatottságát, családi állapotát, szociális helyzetét, foglalkoztatottságát illetően. A pontatlan adatokat csak egy népszámlálás képes kijavítani – véli a szociológus, aki szerint ehhez a személyi szám megadása elengedhetetlen.

Az Adevarul csütörtöki száma ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a fővárosban különösen nehéz összeszámolni a lakosokat. A számlálóbiztosok rendőri kíséret nélkül nem mernek bemenni némelyik „lerobbant” lakónegyedbe,

a luxuslakóparkokban pedig biztonsági őrök akadályozzák, hogy a biztosok „zavarják” az ott lakókat.

Nyelvi megértési problémát okoz a sok kínai munkás és a multik alkalmazásában álló – románul ugyancsak nem tudó – hivatalnokok kikérdezése. Ezenkívül nagyon sok a hivatalosan be nem jelentett lakos Bukarestben, többen közülük csak „feketén” bérelik az adott lakást, vagy maguk alakítottak át szabálytalanul valamilyen garázst vagy tetőteret lakhellyé.

Elhunyt Deák Ferenc

Hosszú, súlyos betegség után elhunyt Deák Ferenc vajdasági író, drámaíró és költő Szabadkán.

Az alkotót életének 74. évében érte a halál, búcsúztatásáról később intézkednek. Deák Ferenc paraszt szülők negyedik gyermekeként 1938. január elsején született a bánáti Magyarittabén. Iparművészeti diplomával a zsebében 1960-ban az újvidéki Forum kiadóházban előbb a Képes Sport című hetilapnál, majd az Ifjúságnál, később a Képes Ifjúságnál riporterként, azután főszerkesztő-helyettesként dolgozott. Az Újvidéki Rádióban 1969-ben dramaturgként alkalmazták.

Főszerkesztője volt az Újvidéki Rádió öt nyelven sugárzott hangjátékműsorainak, vezette a rádió M Stúdió néven ismert irodalmi színpadát. 1982 és 1986 között Jugoszlávia guineai nagykövete volt. Az Újvidéki Televízióban a drámaműsorok főszerkesztőjeként, utóbb szerkesztőjeként dolgozott 1999-ig, nyugdíjazásáig – olvasható a Deák Ferenc életpályáját bemutató írásokban.

A Vajdaság irodalmi polihisztora volt, nemzedékek élvezték műveit, a fiatalok benne látták mintaképüket. A líra, a próza, a dráma és a filmforgatókönyv területén egyaránt otthonosan mozgott. 1968-ban megírta az Áfonyák című drámáját, amely 1969-ben a jugoszláviai hivatásos színházak országos fesztiválján nagydíjat (Sterija-díjat) érdemelt ki. Következő színpadi művével, a Légszomjjal (1971) magára haragította az akkori rezsimet, a darabot betiltották, a könyvváltozatot bezúzták. Ez idő tájt semmisítették meg az első forgatókönyve alapján készült Teher című nagyjátékfilm szinte egész anyagát. Csak a megcsonkított, rövid tévéváltozat maradt meg.

Nagyjátékfilm-forgatókönyvei közül néhány cím: Parlag, Trófea (Vicsek Károllyal közösen), Határ, Bolygótűz, Ha nem lenne szerelem… Egyik legsikerültebb drámáját, a Határtalanult 1997-ben mutatták be a szabadkai Népszínházban. A mű Kisvárdán, a határon túli magyar színházak fesztiválján is elsöprő sikert aratott. Deák Ferenc a jelen krónikásaként az első volt, aki ebben a drámájában foglalkozott a balkáni háborúval és kiváltó okával: a mindent elárasztó, tragédiába és népirtásba torkolló szerb nacionalizmussal. Deák Ferenc több mint 60 hazai és nemzetközi díjat kapott. 2010-ben Szabadka város díszpolgári címével tüntették ki.




2011. október 24., hétfő

Rudyard Kipling: A magányosan sétáló macska

Link
http://balsteffl.multiply.com/journal/item/1

Hol az overall-szavazás? - mégis megnyertük :-)

Forrás:

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hol-az-overall-szavazas
Bejegyzés idõpontja: 2011. October 24.

Bár a Boss és a McLaren azt mondta, hétfőtől új szavazást írnak ki az előző, méltánytalanul megsemmisített győzelmünk után, eddig ennek a világon semmi nyoma. Most azt ígérik, keddtől szavazhatunk arra, hogy Hamilton és Button a kalocsai mintás overállt viselje a Brazil Nagydíjon.

Az ember azt gondolná, hogy a Hugo Boss és a McLaren tanult valamit abból az óriási felháborodásból, ami az eredmény megsemmisítésének ötletét követte Magyarországon. Nem csoda, hogy sokan tiltakoztunk, hiszen a kalocsai mintás overall óriási fölénnyel, több mint 100 ezer szavazattal nyerte az előző voksolást.

Az Indexnek a hétvégén még azt nyilatkozta Berendi András, a német divatcéget Magyarországon képviselő Roland divatház vezetője, hogy hétfőtől szerdáig új szavazást kezd a Boss, és van esély rá, hogy ismét nyerjünk.

Ehhez képest mostanáig is csak “az eredményt nemsokára kihirdetjük” felirat díszeleg a szavazási oldalon. Se eredményhirdetés, se új szavazás.

Az F1 Blognak ezúttal azt mondta Berendi András, hogy Németországból szóltak, kedden várható a kezdés. “De az biztos, hogy három napig lehet majd szavazni, ahogy ígérték” -fogalmazott.

A magyar győzelmet egyébként szabálytalanságra hivatkozva semmisítették meg. Azt állították, hogy amagyar, a török és a koreai ruháknál öt perc sem telt el két, ugyanarról az IP címről küldött szavazat között.

A múlt héten az Indexnek még azt is hozzátették, utólag sorsolással döntöttek, amiben a német overall nyert, de végül azt sem hirdették ki győztesnek.

Így csak egyet tehetünk: várunk, és bízunk benne, hogy a Boss betartja ígéretét. Nálunk már rengeteg rajongó jelezte, alig várja, hogy ismét szavazhasson, és bebizonyíthassuk, akár másodjára is megnyerhetjük a versenyt.

Ha ellenőrizni szeretnéd, hogy elindult-e már időközben a szavazás, KATTINTS IDE

Nyert a kalocsais overall!

Honvéd áll a Hargitán, Ott ahol zúg...

Link 



Hol tart a magánnyugdíjpénztárak átvilágitása?

http://mno.hu/lanchidradio/hol-tart-a-magannyugdijpenztarak-atvilagitasa-900244
Kettesben: Selmeczi Gabriellával beszélget Gajdics Ottó

MNO - Lánchíd Rádió - Hangtár

http://mno.hu/lanchid_hangtar
Végre van hangtára a Lánchíd rádiónak.
A rádió arculata is megváltozott a MNO gondozásában.

2011. október 23., vasárnap

Lanchid Radio - Magyarok

Most hallható 19:00 - 20:00

Magyarok - ismétlés 0:00–1:00

Az 1956-os, végsőkig kitartó egyetemisták naplórészletei és személyes beszámolói.

http://www.radiostat.hu/index.php?p=r&i=483


Életképek a Kárpát-medencéből
Szerkesztő-műsorvezető: Horváth Ágnes

E-mail címünk: magyarok@lanchidradio.hu
SMS-számunk: +36-30-749 6720
Telefonszámunk: +36-1-8148-755

2011. október 21., péntek

Mentsük meg Szabadka belvárosát!

Mentsük meg Szabadka belvárosát!
(2513 aláírás jelenleg)

Petíció
Szabadka történelmi belvárosának lerombolása ellen

(Az oldal legalján lehet aláírni)

Címzettek:
Boris Tadić, a Szerb Köztársaság elnöke

Saša Vučinić, Szabadka polgármestere
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke

Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója

Tisztelt Címzettek!
Tisztelt Közvélemény!

Mi, ezen petíció aláírói tiltakozásunkat fejezzük ki Szabadka város nemrégiben nyilvánosságra került – óvárost érintő – fejlesztési koncepciója ellen.

A tervek megvalósulása esetén lényegében megsemmisülne az építészeti értékei miatt Európa-szerte számon tartott Szabadka kulturális belvárosa. A történelmi műemléképületek lerombolásán, az évszázadok alatt kialakult városkép elpusztításán túlmenően a beruházás a belvárosi lakosság mintegy megduplázásával a fennálló etnikai arányok egyensúly-eltolódását eredményezné.

Úgy véljük, ez  a mentalitás elfogadhatatlan egy Európai Unióba igyekvő állam részéről.

A kulturális örökség védelme és a nemzetek közti együttműködés szellemében kérjük címzettek közbenjárását a már megindult városrombolás leállítására, Szabadka történelmi belvárosának védelme érdekében.

Egy olyan ország nem lehet az Európai Unió tagállama, amelyik hagyja kulturális örökségét elpusztítani, továbbá többnemzetiségű városainak etnikai összetételét erőszakosan megváltoztatja!

2011. október 16.

Váralja Szövetség

(FIGYELMEZTETÉS. HITELESSÉGI OKOKBÓL KÉRJÜK MINDEN SZEMÉLY CSAK EGYSZER ÍRJA ALÁ! TEKINTETTEL AZ ALÁÍRÁSOK MENNYISÉGÉRE, KÉRJÜK, REGISZTRÁLJA CSALÁDTAGJAIT, ROKONAIT IS! KÖSZÖNJÜK.)

A PETÍCIÓT AZ OLDAL LEGALJÁN KELL ALÁÍRNI!

http://www.varaljaszovetseg.hu/02/index.php?option=com_petitions&view=petition&id=4


Miként zajlik a népszámlálás Romániában?

Idézet:

Fb.-én találtam: >

Nos ide figyeljetek, de nagyon jól!!!!!
Nem elég az, hogy a sok ésszel megáldott székely nemzet székelynek vallja magát a népszámláláskor, hogy lehetőleg minél kevesebb magyart regisztráljanak (aminek a román karhatalom lehető legnagyobb hurrával örvend) még kitaláltak egy újabb stikát amivel lehet bomlasztani a magyarságot. HÁROM lehetőség...e van a magyarságnak. És figyeljétek meg milyen jól kigondolták ezek, hogy miként kell csinálni. Jön a dolgozó és megkérdi, hogy milyen nemzetiségű vagy.

Te mondod, hogy maghiar vagy ungur vagy secui. De képzeljétek el a maghiar és az ungur külön kóddal működik. Hihetetlen de így van. Így most már három nemzet leszünk. Jól figyeljetek!!!!!!!! Ha azt mondjátok maghiar akkor a dolgozó beír egy kódot: 1101. Ungur 1102 és secui 1103. Nagyon figyeljetek oda mit mondtok. És azt is figyeljétek, hogy mit írnak be. Jegyezzétek meg jól ezt a három számot.. Így bomlasztanak minket. Ugyanis van aki reflexből ungurt mond, van aki maghiart és ott vannak a nemzetmentők akik eldöntötték, hogy nem tartoznak közénk. És ki röhög? A karhatalom. Leesett a pofám mikor ma megláttam. Szórjátok mindenfelé, hogy mindenki tudja.

*****

Kérlek, osszátok meg saját adatlapotokon minél többen:

Romániában 2011. október 20-31. között népszámlálásra kerül sor. Ezen a népszámláláson a külföldön élőket két csoportra osztják: akik tartósan, valamint akik ideiglenesen élnek külföldön. Románia lakosságába csak azok számítanak bele, akik az ideiglenesen külföldön élők csoportjába kerülnek.

Amennyiben Ön román állampolgár (is), és az elmúlt 12 hónapban volt otthon (Románia területén), akkor elvileg a csupán ideiglenesen külföldön tartózkodók kategóriájába esik.
Fontos, hogy hozzátartozói így jelentsék be, vagyis hogy az otthon maradt hozzátartozóik Önöket a G (háztartás) űrlapra és a P (személyekre vonatkozó) űrlapra is felvezettessék. Ennek érdekében időben gondoskodnia kell arról, hogy otthon maradt hozzátartozójánál legyen egy fénymásolat az Ön személyazonossági igazolványáról, kiskorúak esetében születési bizonyítványról. Ha nem sikerül eljuttatnia a fénymásolatot, akkor az is megoldás, ha a személyi számukat (CNP) felírják....

Felekezeti hovatartozásunk vállalása egyházaink, templomaink sorsát határozhatja meg.

Éppen ezért a népszámlálási biztos kérdésére mondjuk azt: magyarok vagyunk. És figyeljünk oda, hogy azt írják be tollal – és nem ceruzával! – a nemzetiségünket (“etnie”) rögzítő kérdéshez: “maghiar”.
Ugyanígy, az anyanyelvünkre vonatkozó kérdésre is ez a válasz: “maghiar”.   (?)

Mi itthon vagyunk. A népszámlálás erről az otthonosságérzetről, rólunk szól: vállaljuk bátran a magunk és családtagjaink magyarságát.

Mert magyarnak lenni jó!

Ha kérdései vannak, vagy ha szeretné, hogy a későbbiekben is tájékoztassuk, jelezze ezt telefonon, a 0264-308.208 számon, vagy e-mailen, a nepszamlalas@emnt.org címen.

http://www.magyarnaklennijo.ro/

2011. október 20., csütörtök

Az év fája - szavazás

Varga László Előd Baj van Köpecen!!

Kedves székelyek, magyarok, háromszékiek, erdővidékiek, fogjunk össze és mutassuk meg, hogy él még Gábor Áron szelleme.

Ő azt mondta lészen ágyú és lett.

Mi azt mondjuk: a köpeci szil lesz az év fája!

Most második helyen vagyunk, de egy kis odaadással elsők leszünk!!!!


Szavazzunk a köpeci szilre!!!

http://evfaja.ro/voteaza.php?id=22
Az év fája
evfaja.ro

A 300 éves mezei szilfaóriás (Ulmus campestris), Köpec falutól északra, a Barót vize fölött átívelő híd szomszédságában, egy néhai vízimalom udvarán áll és őrködik. Az impozáns méretű, több mint 35 méter magas háromágú famatuzsálem körmérete 1,3 m magasságban 7,3 m, így átöleléséhez öt felnőtt ember...
evfaja.ro
A 300 éves mezei szilfaóriás (Ulmus campestris), Köpec falutól északra, a Barót vize fölött átívelő híd szomszédságában, egy néhai vízimalom udvarán áll és őrködik. Az impozáns méretű, több mint 35 méter magas háromágú famatuzsálem körmérete 1,3 m magasságban 7,3 m, így átöleléséhez öt felnőtt ember...
http://evfaja.ro/voteaza.php?id=22

2011. október 18., kedd

Lerombolnák Szabadka belvárosát!

http://varaljaszovetseg.hu/h152.html

Lerombolnák Szabadka belvárosát! Tiltakozzunk!
2011. október 18.


Ön emlékszik még az erdélyi falurombolásra? Ceauşescura? A történelem újra kísért, ezúttal Szabadkán...

Nemrégiben nagy visszhangot kapott Magyarországon az a városrendezési terv, amelyet Szabadka városvezetése 2010 elején fogadott el. Ennek állítólag mintegy 200 (!) városképi jelentőségű épület eshet áldozatul – néhány házat leszámítva a teljes belváros. Eddig 16 műemlék jellegű épület – köztük a klasszicista Népszínház – látta kárát a megkezdődött rekonstrukciónak. A gigaberuházás jelenleg – a válság és a jövőre esedékes választások miatt – áll. Ezt az időt próbálja kihasználni a Váralja Szövetség a városrombolás megakadályozása érdekében - hamarosan aláírásgyűjtéssel jelentkezünk!


A világörökségi értékű belváros és a magyar kisebbség megmaradása a tét

A beruházások megvalósulása esetén eltűnne Szabadka belvárosa – egy olyan történelmi egység, amelyik világörökségi értékkel is rendelkezhet. Szabadkát a magyar (vagy alföldi) szecesszió fővárosaként tartják számon, s így méltán helyet foglalhatna a világörökségi helyszínek listáján. Ám úgy látszik, a nemrégiben – a magyarság elvándorlása révén – megválasztott új (ezúttal szerb nemzetiségű) polgármestert ez nem motiválja. A kereskedelmi egységek és lakóparkok révén Szabadka, a délvidéki magyarság kulturális központja végleg elveszítené magyar jellegét.

Kulturális genocídium

A városrendezési terv 22, az abc betűivel jelölt blokkra osztja fel Szabadka történelmi belvárosát. „Az „A” blokkba sorolt, 1910-ben átadott, Zsolnay-díszítőelemekben gazdag műemlék jellegű Városháza tetőterét ettől függetlenül teljesen beépítik az önkormányzat irodái számára, akárcsak az épület átriumát, ahová kávéházakat, könyvesboltokat és éttermeket szeretnének kialakítani. Annak ellenére, hogy még ez a legértelmesebb javaslata a tervnek, Szabó Zsombor szerint érthetetlen, hogy a Városháza oldalában (Trg Slobode - Szabadság tér, korábban Csokonai tér) található Zsolnay kerámiákkal díszített 1985-ben átadott „Zöld-szökőkutat” - a Városháza pincerendszerének beázására hivatkozva - miért szeretné lebontatni a polgármester, hogy kortárs alkotók alkotta új szökőkutat építsenek fel a helyére, ha bontás helyett elegendő lenne a szigetelés is?” – írja a Falanszter.blog.hu.

A Népszínház lebontása előtt és után

A „B” részlegben – ahol a fogalommá vált Arany Bárány Szálló is található - csupán két épület maradna meg: a Vörös Házként is ismert Vojnics-palota és az 1927-ben épült Nićin-palota. Ez utóbbi a jugoszláv időkben került Szabadka főterére, ám megjelenésével jól illeszkedik a környék impozáns stílusú palotáihoz. Az Arany Bárányt lebontanák.

A „C” blokkba tartozó Hajós Alfréd tervezte Magyar Állami Hitelbank épületét lényegében elbontanák, míg a helyére részben egy kisebb pláza kerülne. A legnagyobb csapást a „D” negyedre méri az új városvezetés – egyedül ezen a területen 23 monarchiabeli házat bontanának le. Sajnos itt a folyamat már előre is haladt, a régi eklektikus és szecessziós házak helyére ötemeletes lakótelepek épülnek.

Az „E” blokk régi szecessziós épületeinek lebontását is megkezdte már a város vezetése. „A szerb kulturális minisztérium tiltakozása ellenére 15 millió euróért a városvezetés egy 11 000 négyzetméter nagyságú, „Atrium” elnevezésű bevásárlóközpontot is át fog adni, amely alatt 220 férőhelyes mélygarázs lesz. A pláza mellett tovább bővül majd pár éve átadott ám félig üresen álló Galéria Business Center mintegy 40 000 négyzetméternyi területtel. Ide ötemeletes irodaházat, további 8000 négyzetméteren pedig 5 darab éttermet, fürdő- és wellnessközpontot, valamint egy négycsillagos szállodát álmodtak meg” – írja a Falanszter.blog.hu.

Az „F”, „G” és „H” blokkban útszélesítés címén rombolnának le 27 városképileg értékes épületet. Bár a városvezetés az „I” részleget „kulturális értékekben gazdagnak” nevezi, csupán itt 9 bérpalota bontását tervezik. A „K” blokk helyét egy az egyben egy bevásárló negyed venné át.

„Az 1887-ben Koczka Gábor tervei alapján kivitelezett, a Korzó és a Đure Đakovića sarkán álló Prokes-palota („J” blokk) és az ezzel az épülettel szemben álló, Csáth Géza által korábban nagyon ünnepelt 1885-ben átadott Markovics Titusz tervezte Manojlović-palotához („M” blokk) egyelőre nem nyúlnak, de a fentiek tükrében előbb-utóbb biztos lesz a sorsuk” – zárja sorait a Falanszter.blog.hu.

A városrombolás 2020-ra fejeződne be a városvezetők tervei szerint az utolsó épület lebontásával.

Etnikai elözönlés

A belvárost jelenleg 3700-an lakják, ez a szám – a jelenlegi lakosság jelentős részének kicserélődésével – 7500 főre emelkedne. Ennek megvalósulása esetén a ma még meghatározó szabadkai magyar közösség egy számban alig mérhető kisebbséggé válna. Úgy véljük, az etnikai elözönlés nem szerepelhet egy magát európaiként definiáló XXI. századi állam eszköztárában – ahogy a kulturális javak és az örökség megsemmisítése sem.

Éppen ezért fordulunk petíciónkkal az Európai Unióhoz és a Magyar Kormányhoz is, hogy Szerbia a szabadkai városrombolás leállítására kényszerüljön, akár EU-tagsága érdekében is. Mindnyájan tudjuk ugyanis, hogy Magyarországnak jogában áll Szerbia EU-csatlakozását megvétózni.

Régi utca Szabadkán - Fogjunk össze! Védjük meg az örökséget!

A Váralja Szövetség a napokban indítja útjára petícióját. Szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának összefogásunkhoz!

Nemzeti Regiszter

http://www.nemzetiregiszter.hu

http://www.nemzetiregiszter.hu/index


"Szeretettel köszöntöm Önöket a Nemzeti Regiszter honlapján! 2010 tavasza óta igyekszünk legfontosabb célunkat elérni: a nemzeti egység kiteljesítése érdekében a világ magyarjai közti együttműködést élővé tenni, kapcsolatainkat szorosabbá fűzni, a magyar közösségek, a magyarság tagjai közti párbeszédet ösztönözni.

A nemzetpolitikai szemléletváltás kiindulópontja, hogy egy és oszthatatlan nemzetként tekint a világ magyarságára. Ennek a gondolkodásmódnak része a magyar diaszpóra jelentőségének hangsúlyozása. Célkitűzésünk ezért a Nyugat-Európában és a tengeren túl élő magyarság megszólítása..."


2011. október 15., szombat

ÁLLATBARÁT JÓTÉKONYSÁGI VÁSÁR

Időpont:       2011. október 16. · 10:00 - 17:00


Helyszín:       XI., Fehérvári út 47.


Szervező:      Zöld Zebra Egyesület a magyarországi állatvédelemért


Állatmenhelysegítő vásár, melynek bevétele a rászoruló menhelyek állatorvosi költségeit hivatott - részben - fedezni. Gyere el, hozz egy tárgyat az állatokért! Bővebb infó: www.zoldzebra.hu


Hirek - roviden

 

Fenyő-ügy:
eltüntetett bizonyítékok



Korábban a nyomozó
hatóságok rendelkezésére álló bizonyítékok hiányoznak a Fenyő
János
médiavállalkozó 1998-as meggyilkolása miatt
indított büntetőeljárás dokumentumai közül – tudta meg a
Magyar Nemzet.


A Budai Központi Kerületi Bíróság
(BBKB) csütörtökön január közepéig meghosszabbította a
bűncselekménnyel gyanúsított Jozef Rohác

előzetes letartóztatását.
A zárt ülésen
elhangzottakról az MTI azt a hírt adta, a bírói
indokolásban elhangzott: az utóbbi időkben meg nem
nevezett emberek megpróbálták hátráltatni a Fenyő-ügy
vizsgálatát, illetve megakadályozni Rohácot abban, hogy
vallomást tegyen.
A tárgyaláson részt vevőket
titoktartás kötelezi, Jozef Rohác védője, Fülöp Tamás
ezért a kiszivárgott részletek miatt tegnap ismeretlen
tettes ellen büntetőfeljelentést tett Hatala József
országos rendőrfőkapitánynál.


A Magyar Nemzet értesülései szerint a
távirati iroda információi helytállók, a bírói indokolás
azonban további érdekes részleteket is említett az ügyben.

A teljes cikket a Magyar Nemzet 2011.
október 15-i számában olvashatja.




Öt éve verték agyon Szögi Lajost
Olaszliszkán



Emléknappá
nyilvánította az olaszliszkai önkormányzat október 15-ét.
A tanár lincselését végignézte a pedagógus két lánya is.

A faluban öt évvel ezelőtt ezen a
napon verték agyon a 44 éves Szögi Lajost a helybéli
romák,
miután a tiszavasvári tanár autójával
elsodort egy kislányt. A lincselést végignézte a pedagógus
két lánya, akiket szintén megfenyegettek a támadók. A
férfira szakértők szerint több mint száz ütést és rúgást
mértek.
Szögi Lajos halálának évfordulóján
gyászlobogókat helyeznek ki Olaszliszka közintézményeire.


(hírTV)







Szinte minden napra jut rendőrverés




Súlyosan megsebesült az a két rendőr, akiket négy cigány
férfi bántalmazott szerdán Érden egy rutinellenőrzéskor.

A járőrök fegyverüket is használták, de a garázdák még a
kiérkező erősítéssel is szembeszálltak. Idén már több mint
kétszáz esetben támadtak meg rendőröket hazánkban, a szám
azonban csak az esetek nagyságrendjét jelenti, a sértettek
száma ennél magasabb, s nem ritka a csoportosan elkövetett
erőszak sem.

Részletek a Magyar Nemzet 2011. október
15-i számában




Megalakul a Honvéd
Palotaőrség




Munkacsoport megalakításáról döntött a Honvéd Palotaőrség
létrehozásának előkészítése érdekében Hende Csaba
honvédelmi miniszter. A jövő évtől a palotaőrség látja el
a Sándor-palotában működő Köztársasági Elnöki Hivatal
(KEH) protokolláris védelmét.

A Hivatalos Értesítő legfrissebb
számában közzétett honvédelmi miniszteri utasítás
emlékeztet, hogy a KEH őrzésére létre kell hozni a Honvéd
Palotaőrséget. Ennek előkészítésére munkacsoport alakul,
amelyet a Honvédelmi Minisztérium (HM) kabinetfőnöke és a
Honvéd Vezérkar törzsigazgatója együtt vezet, és tagjai
mások mellett a HM jogi és igazgatási ügyekért felelős és a
védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkárai, továbbá
több más szervezet képviselője is.(...)



Mint azt már
korábban is rögzítették, palotaőr csak hivatásos vagy
szerződéses állományú katona lehet, akinek C típusú
nemzetbiztonsági ellenőrzésen kell átesnie. A most közzétett,
október 19-én hatályba lépő tárcavezetői utasítás kimondja azt
is, hogy „a honvéd palotaőrökkel szembeni követelményeket a
történelmi katonai hagyományoknak megfelelően kell
kialakítani”.






Végleges döntés a nyugdíjakról




A Magyar Nemzet információi szerint a kormány az elmúlt
napokban véglegesítette, tegnap pedig – sürgősségi
tárgyalást kérve – benyújtotta az Országgyűlésnek a korhatár
előtti nyugdíjrendszer megváltoztatását célzó
törvényjavaslat tervezetét. A lap úgy tudja, a fő irányokon
nem változtatott a kormány, így a jövőben öregségi nyugdíjat
csak az kaphat, aki betöltötte a nyugdíjkorhatárt.


Az eredetileg tervezett szeptember
28-hoz képest kéthetes csúszással ugyan, de a kabinet
végül jóváhagyta a nemzeti erőforrás, a belügyi, a
honvédelmi, a külügyi, a nemzetgazdasági, valamint a
közigazgatási és igazságügyi tárca által készített
törvénytervezetet. A korhatár előtti öregségi nyugdíjak
megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a
szolgálati járandóságról szóló előterjesztést tegnap –
sürgősségi tárgyalást kérve – be is nyújtották a Háznak.


A Magyar Nemzet által korábban
ismertetett előterjesztés szerint – a nők 40 éves
jogosultsági idővel igénybe vehető nyugdíjkedvezményének
kivételével – valamennyi civil korai nyugdíj megszűnik. A
már megállapított és folyósított civil korai nyugdíjakat
korhatár előtti ellátásként kell változatlan összegben
továbbfolyósítani – írja a szombati Magyar Nemzet, melyből
további részleteket is megtudhat.







Navracsics: Az állam váljon a polgárok
barátjává


Még jó két évig
átalakítás alatt lesz a magyar közigazgatás - mondta
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a II.
Regeneráció kormányzati karrierexpó megnyitóján szombaton
a fővárosi Millenárison.


A tárca vezetője felidézve az első
karrierexpót azt mondta, tavaly még csak tervekről tudtak
beszámolni, így többek között a kormányhivatalok
létrehozásáról. Mint kifejtette: szerették volna a magyar
államot átalakítani, hogy ne akadályozó tényező legyen a
polgárok számára, hanem a "az állam váljon a polgárok
barátjává, illetve szolgájává", szolgálja azokat az
embereket, akiknek a pénzéből működik.


A tervek megvalósultak, illetve
megvalósulóban vannak - fogalmazott Navracsics Tibor, aki
kiemelte, hogy megyei szinten létrejöttek a
kormányhivatalok, megjelent a közigazgatás fejlesztését
célzó Magyary-program. Megnyíltak továbbá a
kormányablakok, amelyek elérték a nekik szánt célt, az
udvarias, körültekintő, kulturált ügyintézést. Hozzátette:
haladnak tovább a közigazgatás fejlesztése területén, még
jó két évig átalakítás alatt lesz a magyar közigazgatás.


(MTI)







Az új választási
rendszerben könnyebb lehet többséget szerezni


Nem sérülnek a
demokratikus alapelvek a Lázár János által bemutatott
választójogi törvénytervezet alapján, azonban a parlament
létszámát szerencsésebb lenne egy páratlan számban
meghatározni, mivel páros szám esetén elképzelhető, hogy
döntetlen állás alakul ki – nyilatkozta az MNO-nak Kiszelly
Zoltán politológus.


Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője
hétfőn jelentette be, hogy egyfordulós, vegyes,
kétszavazatos, töredékszavazat-visszaszámláló választási
rendszer jöhet létre
. Az egyéni jelöltre leadott
szavazat melletti listás voks esetében a választópolgár
eldönthetné, hogy az országos listára vagy a
nemzetiségi-kisebbségi listára szavaz-e.


Az egyéni választókerületek száma a
jelenlegi 176 helyett 106 lenne
. A határaik nem
léphetnék át a jelenlegi megyerendszer határait,
kialakításuknál pedig figyelembe kellene venni a
népesség, a nemzeti kisebbségek számarányát, a regisztrált
állampolgárok számát, a földrajzi, közigazgatási és
„netán” történelmi határvonalakat és szempontokat is.


A Fidesz választásirendszer-koncepciója
növeli az egypárti, erős kormányok megalakulásának
esélyét
, rákényszeríti a közepes és kisméretű
pártokat választási koalíciók megkötésére, megnehezíti új
pártok bekerülését a parlamentbe és a választójog határon
túli magyarokra való kiterjesztésével a jobboldali pártok
esélyeit növeli – erről már Boros Tamás, a Policy
Solutions igazgatója nyilatkozott
az MNO-nak. A
koncepció a Fidesz számára 2011-ben egyértelműen igen
kedvező, ez azonban nem jelenti azt, hogy 2014-ben vagy
2018-ban is a jelenlegi kormánypártokat segítené – tette
hozzá.


Lázár az egyéni választókerületi
jelöltté válás tervezett szabályairól azt mondta: a
jelenleg szükséges 750 ajánlószelvény kevés lenne az új
szisztémában, hiszen várhatóan nőni fog a kerületek
nagysága.
Ugyanakkor nem biztos, hogy ez a korábban
napvilágot látottak szerint – 1500 ajánlószelvény –
emelkedik. Országos listát azok a jelölőszervezetek
állíthatnának, amelyek legalább 9 megyében és Budapesten,
27 egyéni választókerületben jelöltet tudtak állítani. Az
5 százalékos küszöb megmaradna, közös lista esetében ez
10, kettőnél több párt által állított közös lista esetében
pedig 15 százalék lenne.



Bővebben>>






Szócska Miklós
szerint a gyanús szerződések miatt büntetőfeljelentések
születhetnek


"Ne ragaszkodjon senki foggal-körömmel
a romkórházhoz"








Áttekintik a magánszolgáltatókkal
kötött kórházi szerződéseket, s az előnyteleneket újrakötik.
Ez akár azt is jelentheti, hogy bizonyos ellátástípusokat
visszaállamosítanak – erről a Magyar Nemzetnek adott
interjúban beszélt Szócska Miklós, aki szerint a gyanús
szerződések miatt büntetőfeljelentések is születhetnek.


Az egészségügyért felelős államtitkár a
jövő évi büdzsé tervezete alapján az ideihez hasonló helyzetet
vár az ágazatban, azt azonban elismeri, hogy ez nem a kitörés
költségvetése. Azt ígérte, hogy apró lépésekkel megpróbálnak
javítani az egészségügyi dolgozók bérhelyzetén.


Havas Szófia is
gyanúsított


Fiktív
szerződések miatt egyre több fővárosi balliberális a
rendőrségen





Már másfél tucatnyi gyanúsítottja van –
Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettessel együtt –
az előző ciklusban a városházi fiktív megbízások miatt
indított nyomozásnak. A BRFK a napokban Havas Szófia ma is
aktív, más ügyekben is érintett szocialista politikust
gyanúsította meg. A több tíz milliós károkozás felelőseit
kereső eljárásban a Demszky-féle városvezetés számos tagja és
hivatalnokok is szerepelnek.






Heti Válasz | Szabadul a viszkis rabló


hetivalasz.hu/kronika/szabadul-a-viszkis-rablo-30594 - Tárolt változat

2010. júl.
9. –
A leghíresebb magyar bankrabló már tizenegy
esztendeje ül börtönben, így hamarosan kiengedhetik.





„A
bűnözők ne kérhessenek pénzt a nyilatkozatokért”





Januártól léphet életbe az a
jogszabály-módosítás, hogy jogerősen elítélt bűnözők ne
kérhessenek pénzt a médiában tett nyilatkozataikért, az
általuk írt könyvekért, filmes jogokért – mondta el Rétvári
Bence az MTI-nek.






Hagyó sírt az ügyészségen


„Az egész
Demszky-stáb arra állt rá, hogy ezt az egész balhét én
vigyem el”



Gyengének érzem magam, de a
kihallgatásomat vállalom – ezzel kezdte gyanúsítotti
vallomását tavaly május 14-én a hűtlen kezelés miatt éppen
akkor őrizetbe vett Hagyó Miklós. A volt szocialista
politikus Demszky Gábor egykori SZDSZ-es főpolgármester
stábját sejti az ellene folyó eljárás mögött. Hagyó gyakran
sírva fakadt az ügyészek előtt.


A Magyar Nemzet birtokába került
nyomozati iratok szerint első, tavaly május 14-i
gyanúsítotti kihallgatását Hagyó Miklós azzal kezdte, hogy
ismertette az egészségi állapotát: „Asztmás-allergiás
problémákkal küzdök. Az elmúlt 20 év alatt 10 alkalommal
műtötték az arcüregemet és az orrpolipomat, ebből kifolyólag
nagyon sok esetben van középfülgyulladásom. Jelen
pillanatban is nehezen hallok a bal fülemre.


Viszonylag gyengének érzem magam, de
amíg az egészségi állapotom engedi, a kihallgatásomat
vállalom.” Bár a megalapozott gyanúsításokat védői több
esetben is elismerték, Demszky Gábor volt SZDSZ-es
főpolgármester korábbi MSZP-s helyettese egyszer sem hagyta
ki azt a fordulatot, hogy „ártatlan vagyok”. Ezt annyira
akarta bizonyítani, hogy volt főnökéről azt állította,
„az egész Demszky-stáb arra állt rá, hogy ezt az egész
balhét én vigyem el”
– írja a szombati Magyar Nemzet,
melyből további részleteket is megtudhat.




Kulcsár-ügy: nem
tudott válaszolni a tanú



A Kulcsár-ügyben pénteken tanúként
meghallgatott egyik banki dolgozó azt mondta, hogy a vádbeli
időszakban jelentettek gyanús eseteket, de nem történt semmi.


A vádirat lényege szerint Kulcsár Attila
a K&H Bank brókercégének munkatársaként 1998 és 2003
között rendkívül magas hozamokat ígérve, offshore cégeken
keresztül, jogosulatlanul forgatta ügyfelek – magánszemélyek
és egyes állami vállalatok – pénzét, s ezzel sokmilliárdos
kárt okozott.


(...)

Az ügyész megkérdezte az egyik tanút, mit tett, amikor Kulcsár
technikai számlákon bonyolított tranzakcióit észlelte. A tanú
elmondta, hogy azt mint pénzmosásgyanús esetet bejelentette a
rendőrségnek, de nem történt semmi.


A tárgyaláson sok szó esett arról, hogy „folyosói pletykák”
szerint a K&H brókercégénél a vezető csak „báb” volt, és
valójában Kulcsár volt az első ember, aki nagyon jó
kapcsolatokat ápolt a bank elnök-vezérigazgatójával, Rejtő E.
Tibor harmadrendű vádlottal.

(...)

Az egyik tanú megjegyezte, hogy szerinte sose derült volna fény
a történtekre, ha a Pannonplast nem kér vizsgálatot a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől 2003-ban,

ugyanis csak a felügyelet tudta egyszerre átvilágítani a
brókercégnél, illetve a banknál zajló tőzsdei és banki
ügyleteket....

Bővebben>>






Hunvald-ügy:
vallott az izraeli nagybefektető





Egy izraeli nagybefektető szerint a
Hunvald-ügy egyes vádlottjai
háromszoros áron próbálták továbbadni az erzsébetvárosi
önkormányzattól vásárolt ingatlanokat,
de miután a
bérlők kiköltöztetése rájuk hárult, az sem kizárt, hogy végül
még veszítettek is volna az ügyleteken – derült ki a befektető
tanúvallomásából a Fővárosi Bíróságon csütörtökön.