Blogarchívum

2011. október 27., csütörtök

A népszámlálás, ahol nem biztos, hogy „magyar” a magyar

Sok rendellenességről érkezett hír a romániai népszámlálással kapcsolatban, ezért Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ismét levélben fordult az illetékesekhez.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke két nappal ezelőtt ismét levélben fordult Vergil Voineaguhoz, az Országos Statisztikai Hivatal elnökéhez, amelyben egy sor rendellenesség megoldását kéri.

A panaszok nagy része arra vonatkozik, hogy a kérdezőbiztos kihagyja a nemzetiségre, anyanyelvre vonatkozó kérdéseket. A kérdezőbiztos a panaszosok szerint nem tölti ki a nemzetiségre vonatkozó rubrikákat, csupán a megfelelő kódokat írja be, amelyek később a magyar szervezet szerint visszaélésekhez vezethetnek. Ugyanakkor, ha ki is töltik az erre vonatkozó válaszokat, a biztos helytelenül írja be a nemzetiséget, például a „magiar” szót írja a „maghiar” helyett, így az összesítésnél emiatt az elírás miatt a megkérdezett az „egyéb” kategóriába kerül majd.
A biztosok sok esetben a nemzetiséghez automatikusan a románt írják be, mivel összekeverik az állampolgárságot az etnikummal. Többen jelezték, hogy az űrlapok kitöltésénél ceruzát vagy egyéb olyan íróeszközt használnak, amit később könnyen törölhetnek. Az említett szabálytalanságokról elsősorban Kolozs, Bihar, Szatmár, Maros, Temes, Szeben, Brassó és Bákó megyékből érkeztek jelzések.

A romániai lakosság körében zavart okozott, hogy az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) nyilvánosan hangoztatta adatvédelmi aggályait, amelyek szerint a személyi szám megadása alkalmas lehet a ma hatalmon lévőknek „választási csalásra”. A statisztikai hivatal szóvivője ráadásul a napokban  hivatalos információként közölte, hogy nem kötelező a személyi szám megadása a népszámláláson.  (?)
Csakhogy a hivatal elnöke később cáfolta a szóvivő állítását, vagyis a személyi szám megadása kötelező. A számlálóbiztosoknak ezért újból fel kell keresniük azokat a személyeket, akik a korábbi megtévesztő információ miatt megtagadták azonosítójuk megadását. Akik továbbra sem hajlandók megadni az azonosító kódot, azokat megbírságolják.                                             (Mi a fene...? Ennyit az adatvédelemről. :-((   )

Mircea Kivu szociológus a Romania libera című napilap hasábjain csütörtökön felhívta a figyelmet: rendkívül fontos, hogy a politikai elit teljes és reális képet kapjon a romániai társadalom állapotáról, mivel a különféle elektronikus nyilvántartásokban rengeteg pontatlanság van a társadalom szakmai képzettségét, iskolázottságát, etnikai hovatartozását, anyanyelvét, foglalkoztatottságát, családi állapotát, szociális helyzetét, foglalkoztatottságát illetően. A pontatlan adatokat csak egy népszámlálás képes kijavítani – véli a szociológus, aki szerint ehhez a személyi szám megadása elengedhetetlen.

Az Adevarul csütörtöki száma ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a fővárosban különösen nehéz összeszámolni a lakosokat. A számlálóbiztosok rendőri kíséret nélkül nem mernek bemenni némelyik „lerobbant” lakónegyedbe,

a luxuslakóparkokban pedig biztonsági őrök akadályozzák, hogy a biztosok „zavarják” az ott lakókat.

Nyelvi megértési problémát okoz a sok kínai munkás és a multik alkalmazásában álló – románul ugyancsak nem tudó – hivatalnokok kikérdezése. Ezenkívül nagyon sok a hivatalosan be nem jelentett lakos Bukarestben, többen közülük csak „feketén” bérelik az adott lakást, vagy maguk alakítottak át szabálytalanul valamilyen garázst vagy tetőteret lakhellyé.

5 megjegyzés :

  1. Engedelmeddel elvinném.
    Köszönöm

    VálaszTörlés
  2. http://gondola.hu/cikkek/78413-Egy_a_rigo_s_mas_a_fecske___.html
    Még nagyobb a baj. És az MVSZ a románok kezére játszik. Pedig itt az anyanyelvű iskolák léte a tét.

    VálaszTörlés
  3. Az MVSZ? Hurrá... :-((
    Szoktam mondogatni, hogy minden székely magyar, de nem minden magyar székely. Minden jász, minden kun, minden palóc magyar, de nem minden magyar jász, vagy kun, vagy palóc. A veréb is madár, (ugye, emlékezvén a Kabos-filmre) de nem minden madár veréb.
    Egyébként Magyarországon is volt ilyen törekvés, hogy "valljátok magatokat hunnak". Kevésbé ártalmas talán, sőt, elegendő létszám esetén egy szűkebb csoport számára akár anyagi haszonnal is járhat, ha sikerül elnyerniük ezzel valami kisebbségi támogatást. Viszont nem a nemzeti öntudat, hanem a haszonlesés vezérli.

    VálaszTörlés
  4. Már nincs idöm újból olvasni a cikket - Csabynál találtam rá, Aki innen vitte - , hogyan kapható rajta a MVSZ-e az újabb eláruláson, kedves Kommunizmusáldozatai ?

    VálaszTörlés