Blogarchívum

2011. október 15., szombat

Hirek - roviden

 

Fenyő-ügy:
eltüntetett bizonyítékok



Korábban a nyomozó
hatóságok rendelkezésére álló bizonyítékok hiányoznak a Fenyő
János
médiavállalkozó 1998-as meggyilkolása miatt
indított büntetőeljárás dokumentumai közül – tudta meg a
Magyar Nemzet.


A Budai Központi Kerületi Bíróság
(BBKB) csütörtökön január közepéig meghosszabbította a
bűncselekménnyel gyanúsított Jozef Rohác

előzetes letartóztatását.
A zárt ülésen
elhangzottakról az MTI azt a hírt adta, a bírói
indokolásban elhangzott: az utóbbi időkben meg nem
nevezett emberek megpróbálták hátráltatni a Fenyő-ügy
vizsgálatát, illetve megakadályozni Rohácot abban, hogy
vallomást tegyen.
A tárgyaláson részt vevőket
titoktartás kötelezi, Jozef Rohác védője, Fülöp Tamás
ezért a kiszivárgott részletek miatt tegnap ismeretlen
tettes ellen büntetőfeljelentést tett Hatala József
országos rendőrfőkapitánynál.


A Magyar Nemzet értesülései szerint a
távirati iroda információi helytállók, a bírói indokolás
azonban további érdekes részleteket is említett az ügyben.

A teljes cikket a Magyar Nemzet 2011.
október 15-i számában olvashatja.




Öt éve verték agyon Szögi Lajost
Olaszliszkán



Emléknappá
nyilvánította az olaszliszkai önkormányzat október 15-ét.
A tanár lincselését végignézte a pedagógus két lánya is.

A faluban öt évvel ezelőtt ezen a
napon verték agyon a 44 éves Szögi Lajost a helybéli
romák,
miután a tiszavasvári tanár autójával
elsodort egy kislányt. A lincselést végignézte a pedagógus
két lánya, akiket szintén megfenyegettek a támadók. A
férfira szakértők szerint több mint száz ütést és rúgást
mértek.
Szögi Lajos halálának évfordulóján
gyászlobogókat helyeznek ki Olaszliszka közintézményeire.


(hírTV)







Szinte minden napra jut rendőrverés




Súlyosan megsebesült az a két rendőr, akiket négy cigány
férfi bántalmazott szerdán Érden egy rutinellenőrzéskor.

A járőrök fegyverüket is használták, de a garázdák még a
kiérkező erősítéssel is szembeszálltak. Idén már több mint
kétszáz esetben támadtak meg rendőröket hazánkban, a szám
azonban csak az esetek nagyságrendjét jelenti, a sértettek
száma ennél magasabb, s nem ritka a csoportosan elkövetett
erőszak sem.

Részletek a Magyar Nemzet 2011. október
15-i számában




Megalakul a Honvéd
Palotaőrség




Munkacsoport megalakításáról döntött a Honvéd Palotaőrség
létrehozásának előkészítése érdekében Hende Csaba
honvédelmi miniszter. A jövő évtől a palotaőrség látja el
a Sándor-palotában működő Köztársasági Elnöki Hivatal
(KEH) protokolláris védelmét.

A Hivatalos Értesítő legfrissebb
számában közzétett honvédelmi miniszteri utasítás
emlékeztet, hogy a KEH őrzésére létre kell hozni a Honvéd
Palotaőrséget. Ennek előkészítésére munkacsoport alakul,
amelyet a Honvédelmi Minisztérium (HM) kabinetfőnöke és a
Honvéd Vezérkar törzsigazgatója együtt vezet, és tagjai
mások mellett a HM jogi és igazgatási ügyekért felelős és a
védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkárai, továbbá
több más szervezet képviselője is.(...)



Mint azt már
korábban is rögzítették, palotaőr csak hivatásos vagy
szerződéses állományú katona lehet, akinek C típusú
nemzetbiztonsági ellenőrzésen kell átesnie. A most közzétett,
október 19-én hatályba lépő tárcavezetői utasítás kimondja azt
is, hogy „a honvéd palotaőrökkel szembeni követelményeket a
történelmi katonai hagyományoknak megfelelően kell
kialakítani”.






Végleges döntés a nyugdíjakról




A Magyar Nemzet információi szerint a kormány az elmúlt
napokban véglegesítette, tegnap pedig – sürgősségi
tárgyalást kérve – benyújtotta az Országgyűlésnek a korhatár
előtti nyugdíjrendszer megváltoztatását célzó
törvényjavaslat tervezetét. A lap úgy tudja, a fő irányokon
nem változtatott a kormány, így a jövőben öregségi nyugdíjat
csak az kaphat, aki betöltötte a nyugdíjkorhatárt.


Az eredetileg tervezett szeptember
28-hoz képest kéthetes csúszással ugyan, de a kabinet
végül jóváhagyta a nemzeti erőforrás, a belügyi, a
honvédelmi, a külügyi, a nemzetgazdasági, valamint a
közigazgatási és igazságügyi tárca által készített
törvénytervezetet. A korhatár előtti öregségi nyugdíjak
megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a
szolgálati járandóságról szóló előterjesztést tegnap –
sürgősségi tárgyalást kérve – be is nyújtották a Háznak.


A Magyar Nemzet által korábban
ismertetett előterjesztés szerint – a nők 40 éves
jogosultsági idővel igénybe vehető nyugdíjkedvezményének
kivételével – valamennyi civil korai nyugdíj megszűnik. A
már megállapított és folyósított civil korai nyugdíjakat
korhatár előtti ellátásként kell változatlan összegben
továbbfolyósítani – írja a szombati Magyar Nemzet, melyből
további részleteket is megtudhat.







Navracsics: Az állam váljon a polgárok
barátjává


Még jó két évig
átalakítás alatt lesz a magyar közigazgatás - mondta
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a II.
Regeneráció kormányzati karrierexpó megnyitóján szombaton
a fővárosi Millenárison.


A tárca vezetője felidézve az első
karrierexpót azt mondta, tavaly még csak tervekről tudtak
beszámolni, így többek között a kormányhivatalok
létrehozásáról. Mint kifejtette: szerették volna a magyar
államot átalakítani, hogy ne akadályozó tényező legyen a
polgárok számára, hanem a "az állam váljon a polgárok
barátjává, illetve szolgájává", szolgálja azokat az
embereket, akiknek a pénzéből működik.


A tervek megvalósultak, illetve
megvalósulóban vannak - fogalmazott Navracsics Tibor, aki
kiemelte, hogy megyei szinten létrejöttek a
kormányhivatalok, megjelent a közigazgatás fejlesztését
célzó Magyary-program. Megnyíltak továbbá a
kormányablakok, amelyek elérték a nekik szánt célt, az
udvarias, körültekintő, kulturált ügyintézést. Hozzátette:
haladnak tovább a közigazgatás fejlesztése területén, még
jó két évig átalakítás alatt lesz a magyar közigazgatás.


(MTI)







Az új választási
rendszerben könnyebb lehet többséget szerezni


Nem sérülnek a
demokratikus alapelvek a Lázár János által bemutatott
választójogi törvénytervezet alapján, azonban a parlament
létszámát szerencsésebb lenne egy páratlan számban
meghatározni, mivel páros szám esetén elképzelhető, hogy
döntetlen állás alakul ki – nyilatkozta az MNO-nak Kiszelly
Zoltán politológus.


Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője
hétfőn jelentette be, hogy egyfordulós, vegyes,
kétszavazatos, töredékszavazat-visszaszámláló választási
rendszer jöhet létre
. Az egyéni jelöltre leadott
szavazat melletti listás voks esetében a választópolgár
eldönthetné, hogy az országos listára vagy a
nemzetiségi-kisebbségi listára szavaz-e.


Az egyéni választókerületek száma a
jelenlegi 176 helyett 106 lenne
. A határaik nem
léphetnék át a jelenlegi megyerendszer határait,
kialakításuknál pedig figyelembe kellene venni a
népesség, a nemzeti kisebbségek számarányát, a regisztrált
állampolgárok számát, a földrajzi, közigazgatási és
„netán” történelmi határvonalakat és szempontokat is.


A Fidesz választásirendszer-koncepciója
növeli az egypárti, erős kormányok megalakulásának
esélyét
, rákényszeríti a közepes és kisméretű
pártokat választási koalíciók megkötésére, megnehezíti új
pártok bekerülését a parlamentbe és a választójog határon
túli magyarokra való kiterjesztésével a jobboldali pártok
esélyeit növeli – erről már Boros Tamás, a Policy
Solutions igazgatója nyilatkozott
az MNO-nak. A
koncepció a Fidesz számára 2011-ben egyértelműen igen
kedvező, ez azonban nem jelenti azt, hogy 2014-ben vagy
2018-ban is a jelenlegi kormánypártokat segítené – tette
hozzá.


Lázár az egyéni választókerületi
jelöltté válás tervezett szabályairól azt mondta: a
jelenleg szükséges 750 ajánlószelvény kevés lenne az új
szisztémában, hiszen várhatóan nőni fog a kerületek
nagysága.
Ugyanakkor nem biztos, hogy ez a korábban
napvilágot látottak szerint – 1500 ajánlószelvény –
emelkedik. Országos listát azok a jelölőszervezetek
állíthatnának, amelyek legalább 9 megyében és Budapesten,
27 egyéni választókerületben jelöltet tudtak állítani. Az
5 százalékos küszöb megmaradna, közös lista esetében ez
10, kettőnél több párt által állított közös lista esetében
pedig 15 százalék lenne.



Bővebben>>






Szócska Miklós
szerint a gyanús szerződések miatt büntetőfeljelentések
születhetnek


"Ne ragaszkodjon senki foggal-körömmel
a romkórházhoz"








Áttekintik a magánszolgáltatókkal
kötött kórházi szerződéseket, s az előnyteleneket újrakötik.
Ez akár azt is jelentheti, hogy bizonyos ellátástípusokat
visszaállamosítanak – erről a Magyar Nemzetnek adott
interjúban beszélt Szócska Miklós, aki szerint a gyanús
szerződések miatt büntetőfeljelentések is születhetnek.


Az egészségügyért felelős államtitkár a
jövő évi büdzsé tervezete alapján az ideihez hasonló helyzetet
vár az ágazatban, azt azonban elismeri, hogy ez nem a kitörés
költségvetése. Azt ígérte, hogy apró lépésekkel megpróbálnak
javítani az egészségügyi dolgozók bérhelyzetén.


Havas Szófia is
gyanúsított


Fiktív
szerződések miatt egyre több fővárosi balliberális a
rendőrségen





Már másfél tucatnyi gyanúsítottja van –
Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettessel együtt –
az előző ciklusban a városházi fiktív megbízások miatt
indított nyomozásnak. A BRFK a napokban Havas Szófia ma is
aktív, más ügyekben is érintett szocialista politikust
gyanúsította meg. A több tíz milliós károkozás felelőseit
kereső eljárásban a Demszky-féle városvezetés számos tagja és
hivatalnokok is szerepelnek.






Heti Válasz | Szabadul a viszkis rabló


hetivalasz.hu/kronika/szabadul-a-viszkis-rablo-30594 - Tárolt változat

2010. júl.
9. –
A leghíresebb magyar bankrabló már tizenegy
esztendeje ül börtönben, így hamarosan kiengedhetik.





„A
bűnözők ne kérhessenek pénzt a nyilatkozatokért”





Januártól léphet életbe az a
jogszabály-módosítás, hogy jogerősen elítélt bűnözők ne
kérhessenek pénzt a médiában tett nyilatkozataikért, az
általuk írt könyvekért, filmes jogokért – mondta el Rétvári
Bence az MTI-nek.






Hagyó sírt az ügyészségen


„Az egész
Demszky-stáb arra állt rá, hogy ezt az egész balhét én
vigyem el”



Gyengének érzem magam, de a
kihallgatásomat vállalom – ezzel kezdte gyanúsítotti
vallomását tavaly május 14-én a hűtlen kezelés miatt éppen
akkor őrizetbe vett Hagyó Miklós. A volt szocialista
politikus Demszky Gábor egykori SZDSZ-es főpolgármester
stábját sejti az ellene folyó eljárás mögött. Hagyó gyakran
sírva fakadt az ügyészek előtt.


A Magyar Nemzet birtokába került
nyomozati iratok szerint első, tavaly május 14-i
gyanúsítotti kihallgatását Hagyó Miklós azzal kezdte, hogy
ismertette az egészségi állapotát: „Asztmás-allergiás
problémákkal küzdök. Az elmúlt 20 év alatt 10 alkalommal
műtötték az arcüregemet és az orrpolipomat, ebből kifolyólag
nagyon sok esetben van középfülgyulladásom. Jelen
pillanatban is nehezen hallok a bal fülemre.


Viszonylag gyengének érzem magam, de
amíg az egészségi állapotom engedi, a kihallgatásomat
vállalom.” Bár a megalapozott gyanúsításokat védői több
esetben is elismerték, Demszky Gábor volt SZDSZ-es
főpolgármester korábbi MSZP-s helyettese egyszer sem hagyta
ki azt a fordulatot, hogy „ártatlan vagyok”. Ezt annyira
akarta bizonyítani, hogy volt főnökéről azt állította,
„az egész Demszky-stáb arra állt rá, hogy ezt az egész
balhét én vigyem el”
– írja a szombati Magyar Nemzet,
melyből további részleteket is megtudhat.




Kulcsár-ügy: nem
tudott válaszolni a tanú



A Kulcsár-ügyben pénteken tanúként
meghallgatott egyik banki dolgozó azt mondta, hogy a vádbeli
időszakban jelentettek gyanús eseteket, de nem történt semmi.


A vádirat lényege szerint Kulcsár Attila
a K&H Bank brókercégének munkatársaként 1998 és 2003
között rendkívül magas hozamokat ígérve, offshore cégeken
keresztül, jogosulatlanul forgatta ügyfelek – magánszemélyek
és egyes állami vállalatok – pénzét, s ezzel sokmilliárdos
kárt okozott.


(...)

Az ügyész megkérdezte az egyik tanút, mit tett, amikor Kulcsár
technikai számlákon bonyolított tranzakcióit észlelte. A tanú
elmondta, hogy azt mint pénzmosásgyanús esetet bejelentette a
rendőrségnek, de nem történt semmi.


A tárgyaláson sok szó esett arról, hogy „folyosói pletykák”
szerint a K&H brókercégénél a vezető csak „báb” volt, és
valójában Kulcsár volt az első ember, aki nagyon jó
kapcsolatokat ápolt a bank elnök-vezérigazgatójával, Rejtő E.
Tibor harmadrendű vádlottal.

(...)

Az egyik tanú megjegyezte, hogy szerinte sose derült volna fény
a történtekre, ha a Pannonplast nem kér vizsgálatot a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől 2003-ban,

ugyanis csak a felügyelet tudta egyszerre átvilágítani a
brókercégnél, illetve a banknál zajló tőzsdei és banki
ügyleteket....

Bővebben>>






Hunvald-ügy:
vallott az izraeli nagybefektető





Egy izraeli nagybefektető szerint a
Hunvald-ügy egyes vádlottjai
háromszoros áron próbálták továbbadni az erzsébetvárosi
önkormányzattól vásárolt ingatlanokat,
de miután a
bérlők kiköltöztetése rájuk hárult, az sem kizárt, hogy végül
még veszítettek is volna az ügyleteken – derült ki a befektető
tanúvallomásából a Fővárosi Bíróságon csütörtökön.







72 megjegyzés :

  1. "Kulcsár-ügy: nem tudott válaszolni a tanú ...

    ... Az ügyész megkérdezte az egyik tanút, mit tett, amikor Kulcsár technikai számlákon bonyolított tranzakcióit észlelte.
    A tanú elmondta, hogy azt mint pénzmosásgyanús esetet bejelentette a rendőrségnek, de nem történt semmi. ..."

    Ehhez még kommentár sem kell. Ezek szerint nemcsak a "tyúklopási", hanem olykor a súlyos esetekre sem hajlandók rámozdulni.

    VálaszTörlés
  2. "Hagyó sírt az ügyészségen"

    Pedig Balogh Zsoltnak, a BKV korábbi mb. vezérigazgatójának rendszeresen halálfélelme volt tőle. Vajon melyik az igazi arca? Az akkori és most csak színlel, vagy mostanra megtört.

    VálaszTörlés
  3. "Szócska Miklós szerint a gyanús szerződések miatt büntetőfeljelentések születhetnek"

    Ezekkel akár jól el is lehet terelni az emberek figyelmét a egészségügy készülő húsbavágó átalakításáról. Nem mernék megesküdni rá, de azért gyanús.

    VálaszTörlés
  4. "Az új választási rendszerben könnyebb lehet többséget szerezni"

    "A Fidesz választásirendszer-koncepciója növeli az egypárti, erős kormányok megalakulásának esélyét, rákényszeríti a közepes és kisméretű pártokat választási koalíciók megkötésére, megnehezíti új pártok bekerülését a parlamentbe és a választójog határon túli magyarokra való kiterjesztésével a jobboldali pártok esélyeit növeli – erről már Boros Tamás, a Policy Solutions igazgatója nyilatkozott az MNO-nak."

    Ezzel a véleménnyel egyetértek. Ez akár már 2,5 év mulva visszaüthet a kiagyalóira és akkor valami hasonló dolog történik a fidesszel, mint ami 1994-ben az MDF-fel történt.

    VálaszTörlés
  5. "Navracsics: Az állam váljon a polgárok barátjává"

    Üres szavak, semmi több. Mitől válna az állam a polgárok barátjává, ha jelenleg ellensége.

    VálaszTörlés
  6. "Végleges döntés a nyugdíjakról"

    Ismét egy, a demokráciákban egyáltálán nem szokásos visszamenőleges törvénykezés. Ebből 2014. után akár még elszámoltatás is lehet.
    A következő Navracsics nyilatkozat ürességét fényesen igazolja.

    VálaszTörlés
  7. "Megalakul a Honvéd Palotaőrség"

    Minden korábbit eltörölni jeligére.

    VálaszTörlés
  8. "Szinte minden napra jut rendőrverés"

    Jogállamban a rendőr megérintése is minimum szabálysértés, nemhogy a megverése. Jogállamban már a rendőr fenyegetése is jogos lőfegyver használatot tesz lehetővé. A mi kis áldemokráciánkban azonban még a rendőröknek sem hagyják megvédeni magukat, nemhogy az egyszerű polgároknak. Köszönjük Pintér elvtárs.
    Azt már talán mondani sem kell, hogy az elkövetők cigányok voltak. A büncselekmény fajtája és elkövetési módja önmagában mutatja az elkövetőket.

    VálaszTörlés
  9. Gondolom azért sírt, mert cserbenhagyás áldozatává vált.

    VálaszTörlés
  10. Talán félelemből, mert mostanra már ráébredt, hogy akár 10-15 évre is rács mögé kerülhet és mire onnan szabadul megtört öregember válik belőle.

    VálaszTörlés
  11. Egy bizonyos kultúrkörben haladó hagyomány az ilyesmi. Állítólag toleranciával kell viseltetni másfajta szokásaikhoz viszonyulva. :-S

    VálaszTörlés
  12. Nagyon "nyúlós" lett a blog, mert e-mail-ben próbáltam feltenni. Ilyen lett...

    VálaszTörlés
  13. Én azért még idefüzhetem apró kiegészítésemet ?
    Igen?
    Na, jó, hát legyen, nem nyújtom...:D
    Emlékeztek-e Perczel Tamás nevére ? Az ösi, híres Perczel-család (Zita) leszármazottja.
    Ö volt - elébb - pszichiátere, majd barátja és üzleti tanácsadója Fenyö Jánosnak.
    Tanított az egyetemen, egy sokkalta fiatalabb szépséget vett feleségül, Szentendre tetején álom kertes házat épített és boldogan éltek, míg nem....agydaganat teperte le. Amikor már semmi remény nem maradt, a Kapu föszerkesztöje, Brády Zoltán három részes filmet forgatott önvallomásáról /ö az az újságíró, aki Flores-szel az Öszödi beszéd hanganyagát motorkerékpáron szállította a rádiókhoz/, évekkel ezelött megvettem, kétszer is megnéztem, olyan lebilincselö.
    A betegség pusztító munkája minden kockán nyomon követhetö.
    Amikor Perczel egészen közel érezte halála pillanatát, elárulta, pontosan tudja, ki lötte le Fenyöt - és meghalt, a titkot magával vitte a sírba.

    VálaszTörlés
  14. "ö az az újságíró, aki Flores-szel az Öszödi beszéd hanganyagát motorkerékpáron szállította a rádiókhoz/"
    Ha szabad, akkor most én is hozzátennék egy apró gondolatot.
    Talán, másfél éve lehetett, mikor volt merszem megemlíteni, hogy ez a bizonyos Flores, volt aki kiszivárogtatta a hanganyagot az öszödi beszédről. Most már megvan kivel követték el, mert a Gyurcsány kormány, és titokminisztere azóta sem tudja ki követte el, sőt a titokminiszter börtönbe került, és az orosz elhárítás is lebőgött, mert hazugságvizsgálóval sem tudták kideríteni az igazságot. (persze, mindez idéző jelben).
    Hirtelen lemészárolták Floreszékat, barátja most is ott csücsül, és ki tudja ki adta az ötletet, hogy terroristák.
    Az, hogy a rendőröket verik, csak hab a tortán.
    Egy rendőr ne azzal szerezzen tekintélyt, hogy sokadmagával megjelenik, hanem törvénytisztelő magatartásával.
    Ez vonatkozik a jelenlegi baloldalra is, mert lassan már senki sincs szabadlábon.

    VálaszTörlés
  15. "Egy rendőr ne azzal szerezzen tekintélyt, hogy sokadmagával megjelenik, hanem törvénytisztelő magatartásával."

    Szép gondolat, sajnos azonban a bűnözők nem értékelik, csak az erőszak nyelvén értenek. A törvénytisztelő magatartással kivivott tekintély csak a törvénytisztelő polgárok körében értelmezhető, a bűnözőknél nem. A rendőrnek nem kellene több jog, mint ami egy jogállamban jogosan megilleti őket. És nemcsak a rendőrnek, hanem a polgároknak is. Rendőr esetében a sérthetetlenség és érinthetetlenség, ezen felül a megelőző ön és vagyonvédelem joga, ez utóbbi jog a polgárok számára is. A mi kis áldemokráciánkban pont ezeket a jogokat vették el a rendőröktől és a polgároktól. Minden bizonnyal nem véletlenül. Természetesen ezért nem a mostani kormány a felelős, azért azonban igen, hogy ezen az életszerűtlen helyzeten nem változtat. Megdöbbentő, hogy mekkora hisztériakeltés folyt a Brad Pitt filmjéhez behozott lőszer nélkül és szűkítővel ellátott fegyverek körül. Ugye azt mondanom sem kell, hogy egy kellékként használt fegyverrel éles lőszert nem, vaktöltényt azonban az életszerűség érdekében szükséges ellőni, amely azonban egy teljeskörűen hatástalanított fegyverrel nem lehetséges. Ehhez csak azt tenném még hozzá, hogy egy filmben egy robbantásnak, ágyúlövésnek (természetesen vaktölténnyel), nyílzápornak etc. (sőt tűznek, balesetnek) is valóságosnak kell lennie.

    VálaszTörlés
  16. A liberális demokráciánkban a bűnözés hivatalosan pártolandó,mert segít szétverni a társadalmat.Ez az egyik oka,hogy 2009-ben közel 100 ezer rendvédelmi dolgozó kapta meg a "jól megérdemelt" rokkant nyugdíjat 40 éves korban. Ez volt az egyik akna, amit a szoci - liberális kormányzat örökül hagyott. Ugyanakkor feletteseik keményen felléptek az intézkedő rendőr ellen, gyakran eltávolítva őket a testületből. A többiek "értettek a szóból".
    Még az átkos Kádár rendszerben írta Moldova György a rendőrség életéről szóló, "Bűn az élet" című könyvét. Több száz rendőrrel beszélgetve állt össze a munka. Volt egy érdekes, idevágó "szokás" akkoriban. Maga rangú rendőrtisztek, nyomozok, és utcán járőröző közrendőrök úgy tanulták, hogy aki egy rendőrt megüt, annak el kell törni a karját. Ez közel 100 éves hagyomány volt a testületen belül. Az érintettnek kötelezően kellett alkalmazni. Igaz, hogy nem túl liberális, de hatásos módszer hatékony módszer. Viszont társadalmunk sokat "fejlődött" EU és más nemzetellenes sóhivatalok hatáséra.

    VálaszTörlés
  17. "... 2009-ben közel 100 ezer rendvédelmi dolgozó kapta meg a "jól megérdemelt" rokkant nyugdíjat 40 éves korban ..."

    Ez szemenszedett hazugság, hangulatkeltés.
    Ugyanis az elmúlt 21 évben a rendőrség létszáma sohasem érte el az 50.000 főt, jelenleg kb. 45.000 fő, az utóbbi évek legmagasabb értéke. Az összes rendvédelmi dolgozók létszáma pedig sohasem érte el a 100.000 főt, jelenleg kb. 60-70.000 főre tehető.
    Így értelemszerűen egy év alatt nem távozhatott 100.000 fő rendvédelmi dolgozó és helyettük nem képezhettek, állíthattak szolgálatba 60-70.000 főt.
    (Csak tájékoztatásul, a Horthy rendőrség létszáma kb. 30.000 fő, a csendőrségé kb. 12.000 fő volt, a Kádár rendőrségé meg kb. 35.000 fő.)

    VálaszTörlés
  18. Igen. Tényleg megdöbbentő, hogy 200 db. modern, teljesem működőképes katonai fegyver úgy jut be az országba, hogy erről semmilyen hatóság nem kap értesítést, nem rendelkeznek hozzá engedéllyel. A behozatal (becsempészés?) módja is szokatlan. Egy Londonból érkező gépről átrakják a cuccot egy kisgépre, leltár nem készül at igencsak veszélyes rakományról, és nincs jelen egyetlen magyar hatósági ember. A kisgép meg huss szépen elviszi a fegyvereke "valahová" Magyarországra. Csak úgy emlékeztetőül említem, hogy egy svájci tartalékos mesterlövész is ilyen "csínyt" követett el, azután mi volt belőle?
    Még 2009-ben egy izraeli szupertitkos felderítő gép végzett sétarepülést Ferihegyen. Idejött, leszállt, felszállt és angolosan távozott. Ezek az újfajta "nemzetközi normák" eddig csak maffia, illegális fegyverkereskedelemre, terrorista cselekmények elkövetőit jellemezte. Ugye az senkit nem zavar, hogy lőszer nem érkezett a rakománnyal. Ha a TEK nem lép közbe, néhány óra, vagy néhány nap múlva az is megérkezik, vagy már valahol itt van az országban. Lenne még két kérdésem:
    1. Ugye biztosan nincs összefüggés az izraeli felderítő gép és a szállítmány között. Ugye csak Budapestet akarta megtekinteni a személyzet és nem a Ferihegyi repülőtér biztonsági rendszereit tesztelték,
    2. Képzeljük el fordítva. Tőlünk csempésznek be ilyen mennyiségű és minőségű fegyvert az USA-ba és lebuknak, a hatályos antiterrorista törvények alapján ez szövetségi bűntett és csak annyi probléma merülne fel, hogy gázkamra vagy méreginjekció esetleg villamosszékben hajtsák végre a kivégzést. Mert ott demokrácia van.

    VálaszTörlés
  19. Ez hangulatkeltés? Ezek hivatalos adatok. Nem ezt vártad? Sajnálom. A tény nem tudom az ízlésedhez igazítani. Kérj a központból frissebb dezinformációs anyagot. Horthy rendőrségre + csendőrsére pláne nem lehetnek igazak a fenti számok, mert ott volt elbújtatva az antant elől a magyar hadsereg.

    VálaszTörlés
  20. Az alábbi hozzászólás komplett hülyeség, hemzseg a hangulatkeltő hazugságoktól, még válaszra sem méltó.

    VálaszTörlés
  21. Hát az igazságra nem könnyű válaszolni, ha valaki ennek ellenkezőjét tudod. De ha igaz, amit mondasz, a forrást légy szíves megadni.

    VálaszTörlés
  22. Újabb hülyeség.
    A hadsereget egyetlen országban sem számítják a rendfenntartó erők közé, mert nem is az. Még az irányító minisztériumaik sem közösek, hadügy meg belügy.
    A Horthy rendőrség és csendőrség létszám adatai pedig hivatalosak.
    Ne égesd már magad ennyire.

    VálaszTörlés
  23. Hülyeséget persze könnyű mondani, csak úgy odavetni, bendeguz módra.

    VálaszTörlés
  24. Valóban nem, mert kapitális hazugság.
    Jó fideszesként sohasem hiteles adatokra hivatkozol, hanem mesterségesen gyártott érzelmi kinyilatkoztatásokra, azokat is csak nyelvhegyről odavetve, valójában odaöklendezve.

    VálaszTörlés
  25. Hát a BM mint szakminisztérium hazugság, persze. Ugye arra megy ki a játék igazmondó barátom, hogy a Gárda az nagyon kéne. Nekem ugye nem. De ingyenélőknek biztosan. Közben nem ártana ha hiteles adatot mondanál Csurka kérdésére: 860 napja nem tudjuk, hogy ki finanszírozta Jobbik EP kampányát. Azért kérdem, mert te olyan okos vagy, kapásból megmondod és a válasz vag igaz vagy nem.

    VálaszTörlés
  26. Hát a BM mint szakminisztérium hazugság, persze. Ugye arra megy ki a játék igazmondó barátom, hogy a Gárda az nagyon kéne. Nekem ugye nem. De ingyenélőknek biztosan. Közben nem ártana ha hiteles adatot mondanál Csurka kérdésére: 860 napja nem tudjuk, hogy ki finanszírozta Jobbik EP kampányát. Azért kérdem, mert te olyan okos vagy, kapásból megmondod és a válasz vagy igaz vagy nem.

    VálaszTörlés
  27. Ezt mondja az, akinek még egyetlen hivatalos és hiteles adat nem hagyta el a száját. Érzelmi megnyilvánulás zuhatag azonban mindig. Erre mondható az, hogy máséban a szálkát, magáéban még a gerendát sem látja meg.

    VálaszTörlés
  28. Hát ami azt illeti te nem sietsz megmondani forrásaidat. Így kell hatásosan hazudni. Ezt megtanították. Mondasz valami jól hangzó szamárságot és úgy hitelesíted, hogy elsőnek támadsz,mindjárt. Nos ki is finanszírozta az EP kampányt? Szedd össze magad egy kicsit. A bolsevizmus ideje lejárt. A Népszava is megszűnőben van. Mi lesz akkor a hiteles forrásokkal?

    VálaszTörlés
  29. Tudod öreg, nem folytatom. Nótórius hazudozóval nem érdemes.

    VálaszTörlés
  30. Megdöbbentő, hogy ifjonc létedre, aki nem volt tanúja a Horthy, Rákosi, Kádár korszakoknak, sőt még a rendszerváltás idején is csak a történéseket nem érzékelő gyerek lehettél, mindennemű adat nélkül olyan fideszes módon leugatsz olyanokat, akik már a XX. században is felnőttek voltak, azaz valamely felsorolt rendszert vagy többet is átéltek, mi több még az is lehet, hogy ezek valamilyen módon hozzájárultak valamely rossz rendszer lebontásához, a rendszerváltáshoz. (Az már más lapra tartozik, hogy a rendszerváltás nem úgy sikerült, ahogy azt sok jóindulatú ember elképzelte. Nem sikerülhetett, mert néhány gátlástalan haszonleső gazember kihasználva az emberek jóhiszeműségét, saját pecsenyéjét sütögette, az emberek kárára.)

    Hát azt már bebizonyítottad, hogy határtalan szemtelen vagy. Megjegyzem, ez valahogy nem fér össze a keresztényi elvekkel, de ne legyünk kicsinyesek, lépjünk ezen túl.
    Azt viszont nem sikerült bizonyítanod, feltehetőleg nem is célod, hogy valamilyen értékelhető tudással és/vagy objektivitással rendelkeznél.

    VálaszTörlés
  31. Bizonyitson neked a hóhér bolsika. Ennyi.

    VálaszTörlés
  32. Amikor elfogynak az érvek vagy nem is voltak, akkor jön a személyeskedés. Úgy "keresztény" módra.

    VálaszTörlés
  33. Az ostoba, orruknál nem tovább látó emberek már csak ilyenek.

    VálaszTörlés
  34. "Vizet prédikál, miközben bort iszik."
    Példabeszédeket idéz az Ószövetségből meg az Evangéliumból, miközben őmaga képtelen, sőt nem is akar keresztényi módon élni és viselkedni.
    Ostoba álszent képmutató.

    VálaszTörlés
  35. Kabaréban próbálkozz. Ott talán még lehet sikered. Tudod a tegnapi 20% sok sokk. Ugye? Hazudunk meg minden ilyesmi, aztán mégis nektek hisznek. Hát bonyolult az élet Bözsikém drága.

    VálaszTörlés
  36. Hízelgő ez a "királyi" többes, de én, ellentétben veled, sohasem toltam vakon egy pártnak sem a szekerét, sőt mi több, még soha nem voltam párttag. Csak egy józan polgár vagyok, aki nyitott szemmel jár a világban.
    Csak az olyan elvakult rajongók nem látják, hogy 1989-ben a valamikori 800 ezer MSZMP tagból vagy 100 ezer átvedlett szociáldemokrata köpenybe burkolt baloldali liberális MSZP-ssé, mig további 100 ezer kriptokommunistává válva szétszóródott az akkori ellenzéki pártokba, MDF-be, SZDSZ-be, FKGP-be, FIDESZ-be, KDNP-be. Ezek a kriptokommunisták aztán az egyes választások során úgy váltogatják pártjaikat, mint más az alsóneműjét. Észre kellene venni, hogy a fideszben és a kormányban ezek a kriptokommunisták titkolt céljaik elérése céljából kulcspoziciókat szereztek és ennek megfelelően tevékenykednek. Már rég ezek a kriptokommunisták irányítják a fideszt (is).

    VálaszTörlés
  37. Csak lámpást tartok a szemed elé.

    VálaszTörlés
  38. Krisztus lámpását - már megbocsáss- de sokkal többre tartom:

    " Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." János 8,12

    VálaszTörlés
  39. A "keresztényi" gondolkodásodról és viselkedésedről már épp eleget mutattál, további színészkedés felesleges.

    VálaszTörlés
  40. És ezt egy sámán-Sátán hívő akarja megítélni. Röhejesek vagytok kis szefardok.

    VálaszTörlés
  41. Ellentétben veled én még sohasem idéztem egyetlen sámán beszédből sem.
    Ez téged egyáltalán nem zavar, jól elvagy a saját hülyeségeiddel, démonaiddal.
    Az, hogy ki miben hisz, melyik vallási felekezethez tartozik, normális emberek között nem téma. Egy viszont biztos, az igazi hit mindig csendes, nem hivalkodó, a mindennapi viselkedésben, tettekben szinte észrevétlenül nyilvánul meg. Ez azonban rád nem jellemző.

    VálaszTörlés
  42. Mutass egyetlen fennmaradt sámánbeszédet, amelyet idézhetnél. Persze bolsevikoknak a történelem hamisítás soha nem volt akadály, Dumálj csak Sátán, dumálj. Fogalmad sincs a keresztény hitről. Halvány segédfogalmad sincs. Pl. az "észrevétlen" megnyilvánulás szöveged tényleg brekegés. Tudod aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul, Ide a foxi-maxid prostituáltan kevés.

    VálaszTörlés
  43. Dehogynem. Az hogy Gárdamellényt visel pufajka helyett, nem jelent semmit. "Gyümölcseiről ismeritek meg a termést' mondja Jézus. És ez nagyon igaz. Almafán hiába vársz barackot, soha nem lesz. A teljes, frontális jobbikos keresztényellenesség, idegen istenek hirdetése micsoda. Vona szövegei 95%-ban ugyanazok mint a szabadkőműves Mesterházy felszólalása. Ez látod már a gyümölcs. És Krisztus azt mondja, mi magunk döntsünk, barack vagy alma, mert ebben a bennünk levő Szentlélek segít. Soha nem tanácsolta, hogy magát a gyümölcsöt kérdezzük meg erről.

    VálaszTörlés
  44. Ez az ádáz vagdalkozó látatlanban még azt is tudni véli, hogy milyen az öltözködésem.
    Gátlástalanul idézget a szentirásokból. Bizony mondom, hogy az isten nevét hiába fel ne vedd. Dehát ez egy ilyen álszentnek nem számít, nála semmi sem szent. Nem tiszteli embertársait, azok egészséges nézeteit. Nagy hetykén, mint Döbrögi a vásárban megjelenik és elvárja, hogy mindenki hajbókoljon előtte, ha valaki csak ferdén merne nézni rá, azt rögtön deresre húzatja. Na ez a te "kereszténységed".

    VálaszTörlés
  45. Szegénykém egyre több szamárságot hordasz össze. Amit mondani próbálsz ott a hangsúly a HIÁBA szón van. Most pl hiába vetted fel a nevét mert szamárságot állítasz. Ez a parancs különben a káromkodás tilalmát írja le, ahol Isten nevét használják. Mond csak tényleg, mi Isten neve? Mert tudatlan ateistákkal nem törődök. Ezeket a kérdéseket tudniillik nem lehet megvitatni, csak prédikálni lehet.
    Viszont óriási tudásod bemutathatod, hogy megmondod hol található sámán szöveg, amit nagy önmegtartoztatással nem idézel.

    VálaszTörlés
  46. "... óriási tudásod bemutathatod, hogy megmondod hol található sámán szöveg, amit nagy önmegtartoztatással nem idézel ..."

    Én nem tudom, de ha kiváncsi vagy rá, akkor ne itt töltsd levakarhatatlan módon az idődet, hanem keressél rá a neten és ott biztosan rengeteg téged érdeklő sámán dolgot lehet találni az ilyen álszenteknek.

    VálaszTörlés
  47. Na mert nagy erényed volt, hogy te nem idézel tőlük. Persze ha nincs szöveg ilyen szöveg nem nehéz okosnak mutatkozni. Üsse kavics táltos szöveg is megteszi

    VálaszTörlés
  48. Persze, hogy nem idézek, mert én nem foglalkozom sámánizmussal. Ám, ha foglalkoznék sem hivalkodnék vele, mint ahogy a kereszténységgel sem teszem. A hivalkodás nem szép dolog, pláne, ha azt álszentségből teszed.

    VálaszTörlés
  49. Szóval cáfolod elftárs? Így kell viselkednie a munkás-paraszt osztályharcon edzett bolsinak. persze ez nem a trendi szöveg. Ma azt mondják, hogy nem emlékszem rá, meg, hogy ártatlannak fognak találni.
    Mond már mi csudának érdekel téged sámánka az én kereszténységem? Minden hozzászólásban ezt említed? Olvass valami új hazugságot a Kuckuruc,dezinfóban, és kezd el terjeszteni. Ezt várja tőled a párt!!

    VálaszTörlés
  50. Mivel annyit idézgeted a Szentírást, ezért próbálom megértetni veled a kereszténység alapelveit. Mert ezekről az órákról biztos hiányoztál, vagy nem figyeltél oda.

    Azt talán mondanom sem kellene, hogy viselkedésed nemcsak a keresztényi elveket, hanem a pusztán az emberi és közösségi előírásokat is erőteljesen megszegi. Ebből az a következtetés vonható le, hogy vagy neveletlen vagy beteg vagy, esetleg mindkettő együtt.

    VálaszTörlés
  51. Végső sorban, szerintem számodra nem megfelelő közösségben próbálod produkálni magad. Neked a hasonszőrűek között volna a helyed, ahol ez a fajta viselkedés, amit itt folytatsz, elfogadott.

    VálaszTörlés
  52. Ja Szentírás igaz, Te nem, ezért nem is tudod megérteni.Tudod öreg piciny baj ott van, hogy református presbiter vagyok 8. éve, és hitoktató.Nagyon szórakoztató vagy szerencsétlenke.

    VálaszTörlés
  53. Számodra nem megfelelő közösségben próbálod produkálni magad. Neked a hasonszőrűek között volna a helyed, ahol ez a fajta viselkedés, amit itt folytatsz, elfogadott.

    VálaszTörlés
  54. Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű? Értelek, a nem megfelelő viselkedés ugye nálad azt jelenti, hogy ellentmondani mernek a nagy halászb-nek. Szegényke.

    VálaszTörlés
  55. Számodra nem megfelelő közösségben próbálod produkálni magad. Neked a hasonszőrűek között volna a helyed, ahol ez a fajta viselkedés, amit itt folytatsz, elfogadott.

    VálaszTörlés
  56. Őt kérdezd. Nem én vagyok a kanbagoly, ha még nem vetted volna észre

    VálaszTörlés
  57. Tudjátok mit? Őt ne várjátok. Én csak dörögni szoktam, de ő villámlik!

    VálaszTörlés
  58. Igaz. Csak viszket a tenyerem tőle.

    VálaszTörlés
  59. Drága János, no nem Kanbaglyunktól, hanem, ettöl, ni, ettöl viszket Bendegúz tenyere...

    VálaszTörlés
  60. ... és teszi mindezt "jó" keresztyén és presbiter módra.

    VálaszTörlés
  61. Köszi Katica :) a figyelmeztetést. Tudtam, éreztem..

    VálaszTörlés
  62. Abban az időszakban kifejezetten járványossá vált a halálozás egyes vállalkozói körökben.

    VálaszTörlés
  63. Hát bizony, ez a nagy kérdés!
    Mellesleg hogy lehet vajon Kepes András?

    VálaszTörlés
  64. Szögi Lajos tanár meglincselése óta eddig sikerült felbátorítani őket.

    VálaszTörlés
  65. Másutt már írtam, hogy Flores és Brády megbízást kaptak a hangszalagok szállítására: motoron járták a kazettákkal a stúdiókat. De az öszödi böszme hírhedett szónoklatáról a felvételt temészetesen nem ök készítették.
    Én már azzal is beérném, ha kiderülne: KI ADTA A KEZÜKBE ?
    Onnantól ugyanis már Kepesnek sem kellene "dalolnia", MINDENT TUDUNK...

    VálaszTörlés