Blogarchívum

2011. október 29., szombat

 ÉGBOLT: Kisbolygó közelít a Föld felé

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kisbolygo-kozelit-a-fold-fele

2011. October 29.

Az elmúlt 35 év legnagyobb, Föld közelében elhaladó kisbolygója közelít felénk. A 400 méter átmérőjű objektum november 8-án éjszaka halad majd el bolygónk közelében. Ekkor 300 ezer kilométerre lesz tőlünk, vagyis közelebb, mint a Hold.

Nagyon ritka, hogy egy ekkora égitest közelíti meg a bolygónkat. Utoljára 1976-ban volt erre példa, és várhatóan 2028-ig nem is történik hasonló, legalábbis a csillagászok egyelőre nem ismernek ilyen nagyságú kisbolygót, amelyik hasonlóan közel kerülne hozzánk.

Kisebb égitestek persze rendszeresen elhaladnak a Föld közelében. A 2008 TC3 három évvel ezelőtt el is találta a Földet, de szerencsére jóval kisebb volt, mint a 2005 YU55, és még a levegőben megsemmisült valahol Szudán felett.

Ha a 2005 YU55 nevet kapott égitest keresztezné a Föld pályáját, akkor 3-4 kilométeres krátert ütne, a lökéshullám pedig több ezer négyetkilométeren mindent letarolna. Amennyiben a kisbolygó a tengerbe zuhanna, óriási, pusztító szökőár söpörne végig. Ráadásul annyi por kerülne a levegőbe, hogy az már a Föld átlaghőmérsékletét is befolyásolná.

A tudományos-fantasztikus filmekből ismert jelenetek tehát tulajdonképpen életre kelnének. A megoldás is hasonló lehetne, mint amit a forgatókönyvírók kitaláltak. Vagyis egy bolygónk felé tartó égitest pályáját irányított rakétákkal és robbantásokkal próbálhatná meg az emberiség megváltoztatni, kérdés, mekkora sikerrel.

Szerencsére a 2005 YU55-nél ez a veszély a csillagászok szerint most nem fenyeget, bár közelebb lesz hozzánk, mint a Hold, november 8-ról 9-re virradóra mindössze 300 ezer kilométer választja majd el a Földtől.

A tudósok azt remélik, hogy radarokkal egész pontos képet kaphatnak a mellettünk elhaladó kisbolygóról, amin a reményeik szerint ötméteres részleteket is azonosíthatnak majd.

A kisbolygó a Föld nappali oldala felől közelít, ezért távcsővel nem valószínű, hogy látható lesz abban a pillanatban, amikor legközelebb ér a bolygónkhoz. De távolodóban egy jó távcsővel valószínűleg megtalálhatja majd az, aki tudja, hogy pontosan merre keresse.






4 megjegyzés :

  1. Ólevendulám, Te Égboltfelelös !

    Világért se gondold, hogy pimaszkodom, inkább hálás vagyok világürbéli híreidért, csak annyit füzök hozzá: ez az izé éppen hogy el nem trafál bennünket ! A Tunguz-meteorit akkoriban meg sem kímélt !

    (Képzeld ferkót, mekkora lári-fárit csapna...! Ki se gondolni....!):D

    VálaszTörlés
  2. Utálom ferkót.
    Soha nem gondolnám, hogy ez a liberális meg nem tudom mi, valaha még egyszer, pozíciót kap.
    De azért....!
    Még nem teszem fel, de mindenki tudja, ez a meteorit megváltás lenne, mert megérdemli a magyar, HA IDE CSAPÓDNA BE.
    Ha kell felteszem a FIDESZ teljes MSZP-s előző kormánybeli listáját, hát mindenki tudja, mire gondolok.

    VálaszTörlés
  3. Hát szerintem a magyar speciel nem érdemli meg, mert összegezve átélt már annyi csapást, ha nem többet, mint ez a bolygó.

    VálaszTörlés
  4. Soha nem gondoltam volna, hogy eme semmitmondó válaszom, három nap gondolkodási időt von maga után.
    Persze, nem érdemelné meg a magyar, ha (színtiszta volna), mert csak első mérgében mond ilyet az ember.
    Az igazsághoz tartozik, hogy semmit nem tanult a magyar az ezer év alatt, és most is bent marcangol a fekálé teljes tömegében, és lesi, hogy valamilyen megváltó szent, majdcsak kikotor neki valami szemetet.
    Vigyázó szemetek, görög honra vessétek, mert nem hiába a demokrácia bölcsője.
    Most le kell írnom magyarul, mert ha ironikus vagyok a büdös életbe senki nem érti meg.
    Az únió egy trágya domb, amit a liberálisok irányítanak.
    Egy izraleita testvér, soha nem fogja megérteni, hogy a pénzén, és a várható hasznon túl is létezik élet.
    Ha Görögországban a görögök szavaznak, újra lesz emberek közti barátság, családtagok közti megértés, és normális jókedv.
    Lehet, hogy nem lesz 10 megabit, pléztésön, és plazma tv, stb...
    ,de emberek lesznek, akik mosolyogva integetnek egymásnak, ha apró öröm éri az életben őket!
    Nagyon szeretném-e mocsok végét.
    Én nem ebben éltem hatvankét évet!

    VálaszTörlés