'via Blog this'
Blogarchívum
2013. július 5., péntek
Index - Belföld - Letöltendő börtönre ítélték Szilvásy Györgyöt és Galambos Lajost
'via Blog this'
2013. május 30., csütörtök
Őszöd: „Szilvásy György volt az”
2013. május 30., csütörtök 19:32
„A közvetítőt egyelőre nem akarom megnevezni, az, hogy ő Szilvásytól kapta, egyértelmű” – szögezte le Rózsa-Flores Eduardo egy vélhetően 2008-as interjúban, amelyben részletesen beszélt arról, hogy milyen körülmények között jutott nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. A 2009-ben Bolíviában kivégzett újságíróval készült többórás hanganyag részletei számos ponton megegyeznek a Portik–Laborc-találkozókról készült jegyzőkönyvekben szereplő információkkal.
A polgári titkosszolgálat volt vezetője egyik beosztottjával, Glemba Zoltánnal ugyanis arról értekezett – még mielőtt Portik Tamás megérkezett volna a megbeszélésre –, hogy a volt miniszterelnöknek, illetve tanácsadóinak a döntése nyomán Szilvásy György közreműködésével szivárogtatták ki az őszödi beszédet.
Szilvásy György volt az
Szilvásy állítja, hogy… |
…nem ő szivárogtatott. Részletek ITT. A Magyar Nemzet május 25-ei számában írt arról, hogy Szilvásy György lehet a hiányzó mozaikdarab. |
Az informatikus félelmében Mexikóba menekült
Őszödi beszéd, a felejthetetlen |
A szocialisták 2006-os választási győzelmüket kevéssel követően, május 26-án Balatonőszödön sereglettek össze kihelyezett frakcióülésre. Gyurcsány Ferenc újrázó kormányfő 25 perces beszédében egyebek között a következőket mondta: „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. […] Nem csináltunk semmit négy évig. […] Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este.” Gyurcsány kettő nappal a kihelyezett frakcióülés után előállt részletes politikai programjával, ami természetesen tartalmilag cseppet sem emlékeztetett a kampányban elmondottakra. A beszédről ezek után hónapokig (Gyurcsány lebukásáig) nem beszélt egyetlen frakciótag sem. |
A csendes őszödi ellenzék nem is hibás?
Az első kitakart név a Magyar Nemzet szerint Szilvásy György, a második és a harmadik Tóth György informatikusé. A második fakszimile első kitakart neve a lap szerint Szilvásyé, a második és harmadik Gyurcsány Ferencé, a negyedik Rózsa-Flores Eduardóé, az ötödik az informatikusé, a hatodik egy azonosítatlan személyé. |
>>AZ ÖSZÖDI BESZÉD<<
2013. május 5., vasárnap
MNO: Portik-ügy: 3 embert vettek őrizetbe
Cáfol Hódmezővásárhely főjegyzője
Portik pénzt juttatott a baloldalnak?
Az MSZP hárít
Gyurcsány és Bajnai érintettségét sem zárják ki
2013. január 18., péntek
Szocialista megbízás egy bűnözőnek
2013. január 17., csütörtök 04:50
Gyűjtsön és gyártson a Fidesz vezetőire nézve terhelő információkat – a Heti Válasz értesülései szerint ezt a feladatot kapta a Gyurcsány-kormány hivatali ideje alatt a jelenleg három, a kilencvenes években elkövetett leszámolás felbujtójaként előzetes letartóztatásban lévő Portik Tamás. Az Energol Rt. egykori igazgatójának Laborc Sándorral, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójával tartott kapcsolatáról a lap egyebek mellett azt közölte: hangfelvételek bizonyítják, Portik vállalta, hogy részt vesz a Fidesz vezetőire nézve terhelő információk gyűjtésében, sőt gyártásában. Az olajmaffiózó a Heti Válasz információi szerint cserébe azt várta, hogy az állam szabaduljon meg a neki útban lévő – szerinte korrupt – rendőri vezetőktől.
Kapcsolódó tartalmak
- Hír TV Archív: Eldől, mi lesz Portik Tamással
- A Hír TV belföldi hírei: Portik-ügy: munkacsoport vizsgálhatja a találkozó körülményeit
- A Hír TV belföldi hírei: Portik tudta: ha bukik az MSZP, ő is velük bukik
- A Magyar Nemzet belföldi hírei: Szilvásy küldte Laborcot
- A Hír TV belföldi hírei: Laborc nem hivatalból találkozott Portikkal
2012. szeptember 30., vasárnap
Laborc Sándor hallgat - MNO-HÍR TV
Az NBH volt főigazgatója nem nyilatkozott Portik Tamásról
2012. szeptember 29., szombat 06:36
KGForrás: Magyar Nemzet
Politikai megrendelésre "aktiválódhatott" a 2010-es választások előtt a 90-es évek olajszőkítési ügyleteiről elhíresült Energol Rt. egykori igazgatója, Portik Tamás, akit a rendőrség az utóbbi időben több leszámolásos bűncselekménnyel összefüggésben gyanúsított meg – derült ki péntek este a Hír Televízió Célpont című adásából.
Sajtóinformációk szerint Portiknak kiváló politikai, rendőrségi és titkosszolgálati kapcsolatai voltak, illetve vannak. A Magyar Nemzetnek Portik anyósa (Riskó Judit) korábban elmondta, a körözés alatt álló férfi a Nemzetbiztonsági Hivatalból (NBH) származó szakkönyvek segítségével képezte magát.
|
Portik Tamás |
Fotó: Magyar Nemzet |
Az olajmaffia egyik irányítójának magánélete sem volt hétköznapi, legalábbis ahogy élettársa anyja, Riskó Judit leírásából kirajzolódik. A Magyar Nemzet interjúja. Sok van Portik számláján Alkut kínált a rendőröknek néhány évvel ezelőtt Portik Tamás – ezt mondta korábban a Hír TV Célpont című műsorának Kármán Irén újságíró. Az előzetes letartóztatásban lévő vállalkozó ügyvédje nem tud erről. Portik neve a Fenyő-gyilkosságban is felmerült: a felbujtó és a bérgyilkosok közötti közvetítőnek tartják az ügyben, de még nem gyanúsították meg a bűncselekménnyel. Portik Tamás neve a V. Lászlóról elhíresült rendőrségi korrupciós botrányban is felmerült. |
A Célpont kérdésére Riskó Judit azt állította, egy alkalommal lányával együtt azt a feladatot kapta Portik Tamástól, hogy menjen el Demszky Gábor akkori SZDSZ-es főpolgármester Budakeszin álló házához, és figyelje meg, hová néznek az épület ablakai, ajtói. Riskó közölte azt is, vejét egy, a felső tízezerhez bejáratos, azóta elhunyt pszichiáter tájékoztatta arról, hogy ki jár prostituáltakhoz, ki drogozik, és kinek vannak eltérő nemi szokásai ezekben a berkekben.
További részletek a Magyar Nemzet szombati számában.
Nemcsak a kecskeméti maffiaperben fegyházbüntetésre ítélt Radnai László, de egy, a rendőrséghez kötődő védett tanú is segítheti a kilencvenes évek alvilági kivégzései kapcsán felbujtással gyanúsított Portik Tamás és társai ellen folyó nyomozást. |
2012. augusztus 14., kedd
MNO: Elfogták a Seres-gyilkosság gyanúsítottját
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) felkérésére a Terrorelhárítási Központ hétfőn elfogott egy magyar állampolgárt, akit előre kitervelten, több emberen végrehajtott emberölés bűntett elkövetésével gyanúsítanak az 1999. április 12-ei, tahitótfalui gyilkossággal összefüggésben – közölte az NNI kedden a rendőrség honlapján.
Seres Zoltánt 1999. április 12-én gyilkolták meg a Pest megyei Tahitótfalun. A vállalkozó autójával haladt a településen, amikor egy motorkerékpárral két férfi mellé hajtott, majd egyikük több lövéssel megölte. A Seres mellett ülő olasz férfi a kórházba szállítás után halt bele sérüléseibe.
A rendőrség közleményében megerősítette a Hír TV információját, miszerint a bűncselekménnyel összefüggésben felbujtóként Portik Tamást is meggyanúsították. A Hír TV hétfő esti Híradójában elhangzott: így már nemcsak az Aranykéz utcai merénylettel és a Prisztás-gyilkossággal összefüggésben, hanem Seres Zoltán és még egy ember meggyilkolásának ügyével kapcsolatban is felbujtással gyanúsítják Portik Tamást. Az NNI kezdeményezi a hétfőn elfogott gyanúsított előzetes letartóztatását.
A Nemzeti Nyomozó Iroda felkérésére a Terrorelhárítási Központ július 14-én öt embert fogott el az 1990-es években elkövetett emberölések felderítésével összefüggésben. Az elfogott emberek egyike Portik Tamás, aki az 1990-es években az olajügyekben játszott állítólagos központi szerepe miatt elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója volt.
Video: http://video.mno.hu/static/js/flowplayer/flowplayer.commercial-3.2.7.swf
A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) július közepén nem jogerősen, harminc napra rendelte el Portik Tamás és négy társa előzetes letartóztatását. A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a kényszerintézkedést az előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés miatt indult büntetőügyben rendelte el a PKKB.
Augusztusban még a helyükön maradnak azok a szakemberek, akik a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaiként járnak el a kilencvenes évek leszámolásainak vizsgálatában. A Magyar Nemzet értesülései szerint a rendőrség napokban bejelentett átszervezése mögött nemcsak a hatékonyság növelésének szándéka szerepel, hanem a döntéshozók így akarnak megszabadulni azoktól, akik a már meggyanúsítottakon kívül érintettek lehetnek a korrupciós ügyekben. |
2012. augusztus 11., szombat
MNO: Több vállalkozó halálához is köze lehet Portiknak?
Újabb ügyekkel is meggyanúsíthatják Portik Tamást – tudta meg a Blikk. A bulvárlap azt írja: több vállalkozó haláláért is felelős lehet az egykori Energol-vezér.
A lap szerint Molnár Péter veszprémi vállalkozó és Zubovics Gyula 1997-es felrobbantása, illetve Döcher György 1999-es kivégzése azonos elkövetői kört feltételez. A lap azt írja: valamennyi kivégzettnek köze volt az olajmaffiához és a 90-es évek szervezett bűnözéséhez. A Blikk egyébként úgy tudja, hogy a Portik-üggyel kapcsolatos nyomozást a külföldi titkosszolgálatok is segítik, és a Nemzeti Nyomozó Iroda élén történt változás ellenére az NNI különleges, úgynevezett Portik-csoportja tovább dolgozik.
A Magyar Nemzet pénteki számában Portik Tamás családi életéről közölt információkat. Mint a lap írta: egy, az interneten fellelhető, nyomasztó beszámolóból kirajzolódik az Aranykéz utcai robbantásos merénylettel összefüggésbe hozott, vagyonát a kilencvenes évek olajszőkítési bűncselekményeivel megalapozó vállalkozó személyisége.
Video: http://video.mno.hu/static/js/flowplayer/flowplayer.commercial-3.2.7.swf
A Magyar Nemzet korábban megírta: belső vizsgálatot rendelt el a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat annak tisztázására, fedőcég volt-e a 90-es évek olajszőkítési botrányairól elhíresült Energol Rt. A Honvédelmi Minisztérium hírzárlatot rendelt el. A vizsgálat oka az a szerdán megjelent összeállítás, amelyben a Heti Válasz bemutatja, milyen szocialista és titkosszolgálati kapcsolatok segíthették az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás József megölése ügyében felbujtással gyanúsított Portik Tamást és társait. Mint köztudott, Portik Tamás neve a V. Lászlóról elhíresült rendőrségi korrupciós botrányban is felmerült. A Heti Válasz úgy tudja, a nyomozás során egyértelművé kezd válni, hogy a Hajógyári-sziget nyár elején letartóztatott ura, V. László részben olajbűnözésből származó pénzeket kezelt. A lap szerint hivatalos rendőrségi feljegyzések tanúskodnak arról, hogy Portiknak hatalma van a mulatókirály fölött. A Hír Televízió július 17-én számolt be arról, hogy azonos ügyiratszám alatt folytatnak eljárást a hatóságok Portik Tamás és társai, valamint a Fenyő-gyilkosság miatt gyanúsított Jozef Rohác ellen. |
2012. augusztus 9., csütörtök
Heti Válasz: Döbbenet: Kérlelték Gyurcsányt, mégsem akarta Portikot elfogni
Noha Portik Tamást jelenleg nem gyanúsítják azzal - szemben Vizoviczki Lászlóval -, hogy lábon megvette a rendőrség egyes döntéshozóit, az elmúlt 8-10 évet mégis zaklatásmentesen élhette végig az egykor legkeresettebb magyar bűnöző.
„A történet szereplői: egy 21 tagú család, akik szeretetben, boldogságban és becsületben éltek. A legutóbbi két évig e család tagja volt unokám, Halmos-Riskó Alma és négy gyermeke is. Életünk utolsó tíz évének - sajnos - meghatározójává vált a gyermekek vér szerinti apja, Portik Tamás, akiről később derült ki számunkra, hogy az Energol-ügyben hírhedtté lett, nyolc évig itthon és külföldön a legveszélyesebbként körözött bűnöző (...). Portik Tamás családunk tagjait rendszeresen, van, amikor életveszélyesen fenyegeti, pszichikai terror alatt tarja, zsarolja, mert törvénytelen tetteit nem voltunk hajlandóak segíteni" - panaszolta el 2005 decemberében Gyurcsány Ferenc akkori kormányfőnek Riskó Tibor.
Az orvos nagyapa később személyesen találkozott a miniszterelnök vezető főtanácsosával, Fejes Jenővel, ám a hivatalnok írásban rögzítette: hatáskör hiányában nincs mit tenniük. Gyurcsányhoz Halmos-Riskó Alma édesanyja is eljutatott egy levelet, később azonban a rendőrségen azt közölték vele: „rosszkor próbálkoztak rossz helyen, jelenleg nincs politikai akarat a Portik-téma rendezésére".
2004 és 2011 között a Halmos-Riskó család tucatszám próbálkozott gyámhivatali, rendőrségi, ügyészségi, közigazgatási hivatali beadványokkal - ám az volt a tapasztalatuk, hogy Portik Tamás mindig előbb értesült a dokumentumok létéről, minthogy a megszólított szervek válaszoltak volna. A nagy számok törvénye alapján kellett volna lennie néhány intézménynek, ahonnan nem „pattannak le", de ilyen nemigen akadt. Mindenesetre egy 2006-os (anonimizált) interjúban Portik Tamás egyértelművé teszi: „Tudom, hol kell olajozni a szekeret, hogy ne nyikorogjon".
Az augusztus 9-én utcára került Heti Válaszban (amely digitális formában a Digitalstandon keresztül is megvásárolható) nem csak a Gyurcsány Ferencnek írt levelekről számolunk be. Megnevezünk 21 olyan volt titkosszolgát, politikust, médiaszemélyiséget és egyéb segítőt, akiknek a „hátán" milliárdossá válhatott Portik Tamás.
Kapcsolódó:Kaméleon
http://hetivalasz.hu/itthon/a-temerdek-egyezes-nem-lehet-a-veletlen-muve-52874/
2012. augusztus 1., szerda
INDEX - A menyét, aki az alvilágban nőtt fel
A kilencvenes években kíméletlen figurának ismerték, aki hamar kivívta magának az elismerést. A kétezres években már filmforgatáshoz adta kölcsön a terepjáróját. Az olajügyek legnagyobb perében tűnt fel a neve, mégis sikerült megúsznia. Portik Tamást a leszámolások időszakának hírhedt merényleteivel gyanúsítja a rendőrség, miközben már titkosszolgálati szálak is felmerültek.
“Nem véletlenül hívták a legközvetlenebb emberei is menyétnek. A menyét arról híres, hogy nagyon ravasz és nem bízik semmiben.”
Labanc Ferenc volt operatív főnyomozó meséli ezt a három hete letartóztatott Portik Tamásról, akit
az Aranykéz utcai robbantással és Prisztás József meggyilkolásával kapcsolatban gyanúsít a rendőrség felbujtóként. Portikról legendák sora kering, miközben sokan vannak azok is, akik jobbnak látják semmit sem mondani róla. Ebben hasonlít a szintén a közelmúltban őrizetbe vett V. Lászlóra – róla is annyit tudtak a legtöbben, akik hajlandóak voltak beszélni, hogy mindenki félt tőle. További hasonlóság, hogy mindkettőjüket érinthetetlen alvilági figurának gondolják sokan, legalábbis sokáig annak hitték, egészen a legújabb fejleményekig.
A hasonlóságok mellett azonban fontos különbségek is vannak közöttük. V. László pedig sietett is közleményt kiadni ügyvédjén keresztül, hogy semmi köze se Portik üzleti tevékenységéhez, se a bűncselekményekhez.
A túl nagyra nőtt birodalom zuhanhatott rá
Az őt ismerő források szinte egybehangzóan állítják, hogy a kilencvenes években V. egyik pillanatról a másikra lett diszkók tulajdonosa és olyan ember, aki jelentős pénzeket kezel. Az alvilágban – különösen kezdetben – őt sem tekintették igazán fajsúlyos szereplőnek, sokkal inkább olyan valakinek, aki kezeli a rábízott pénzeket. Forrásaink szerint az is egyértelmű, hogy az olajügyekben felhalmozódott milliárdok az éjszakai életben hasznosultak tovább.
V. tehát nem volt olyan szerves szereplője az alvilágnak, mint az abban felnőtt Portik. A szereplőket ismerő forrásaink szerint Portik sosem lett volna olyan óvatlan, mint V., akinek birodalma egyszerűen túl nagyra nőtt és azt hihette, a rendőri védelem örökre szól.
Arról, hogy pontosan mi lehet a kapcsolat a két letartóztatás között, különféle elméletek szólnak. Azt, hogy közvetlenül V. vallott volna, senki sem tartja valószínűnek. Az egyik forgatókönyv, hogy V. elfogása után a nyomozás olyan rendőrségi szereplőkhöz jutott el, akik információkat adtak ki Portikról saját mentességükért cserébe.
A célszemély segít
Kedden jelent meg egy cikk a Pesti Srácok blogon, mely a kecskeméti maffiaperben elítélt Radnai László, Portik egykori társának állítólagos vallomásán alapul - ez alapján Radnai tett terhelő vallomást Portikra még tavaly ősszel. Arra, hogy ez a vallomás tényleg megtörtént, utalhat az, hogy a Népszabadság szerint a cikk megjelenése után belső nyomozás indult az Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) annak kiderítésére, hogyan szivároghatott ki az anyag. A lap szerint tavaly, amikor Radnai vallomást tett a rendőrségen, kikötötte, hogy az NNI-vel nem áll szóba, mert úgy tudta, az iroda több vezető munkatársa közvetlen kapcsolatban áll V. Lászlóval, és rajta keresztül Portikkal is. Ami biztos: Radnait nem sokkal Portik letartóztatása után egészségügyi okokból átmenetileg kiengedték a börtönből. A Heti Válasz online ugyanakkor szerdán azt írta, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két magas rangú volt rendőrtisztje hamis információkat gyártott, hogy növelje a fenyegetettség érzését V. László vállalkozóban, és így minél több pénzt csikarjon ki tőle. Így készítették a lap szerint a Radnai-féle jegyzőkönyvet is, ami ürügyül használtak havi ötmilliós, V. Lászlótól kapott fizetésük megemeltetésére.
Amíg Portik és V. jellegzetesen más karakterek, Portik és Radnai karrierje a kezdetektől fogva összekapcsolódott.
Dráma két felvonásban
Portik karrierje két, jól elkülöníthető részre osztható, melyet 1997 és 2003 közötti rejtőzködése választ el. Arról is különféle történetek szólnak, hol volt ebben a hat évben, van, aki szerint az Egyesült Államokban, más szerint Svájcban volt, ahová vagyonának jelentős részét is kimenekítette, de olyan változat is van, aki szerint mindvégig Magyarországon volt. Annyi biztos, hogy ekkor már ő vezette a körözött bűnözők listáját, míg 2003-ban vissza nem vonták a körözést. De hogyan jutott idáig?
A javítóintézetet, illetve fiatalkorúak börtönét is megjárt Portik őt ismerő forrásunk szerint “autós balhékkal” kezdte pályafutását és a kilencvenes évek elejére, húszas évei elején már hírnevet szerzett az alvilágban. Kemény volt, kíméletlen és soha nem dobott fel senkit, ezekkel a tulajdonságokkal pedig jól tudott érvényesülni ezekben a körökben. Ebben az időszakban került be a Conti-Car–csoportba – a nappal autókereskedésként működő vállalkozás volt az alvilág egyik fontos központja akkoriban.
A csoport meghatározó tagja volt többek között Radnai is, akit aztán 2006-ban a kecskeméti maffiaperben ítéltek el, mint főnököt – ez volt az első eset, hogy egy csoportot bűnszervezetként ítéltek el Magyarországon. A csoport ugyan foglalkozott lopott autókkal és más hasonló üzletekkel is, a legnagyobb pénz azonban ekkorra már nem ehhez, hanem az olajozáshoz kapcsolódott. A rendszerváltás utáni évek legnagyobb üzletének tartott, az államnak ezermilliárdos kárt okozó ügyeket az Index korábban cikksorozatban dolgozta fel.
Terrorizálták, majd bevédték
Sándor István, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság volt főnyomozója 2000-es vallomásában, melyet az akkori parlamenti olajbizottság előtt tett, beszélt Portiknak erről az időszakáról.
“Piti kis zsebtolvajok, autótolvajok és kisstílű bűnözők bandákba verődtek, első körben rátelepültek azokra a már működő olajos személyekre, akiknek már tapasztalatuk volt...Amikor az első támadások érik a kiskőrösi telepet, akkor az oroszok és valójában Portik Tamás és a hozzá kapcsolódó oroszok azok, akik betámadják Móriczot (a telep tulajdonosa). Majd a Móriczot megvédik, később átveszik tőle a telepet.”
Portik kiérdemelte, hogy huszonévesen az üzletág egyik legfontosabb cége, az Energol alapítói közé kerüljön. Ez a cég vezetett későbbi meggyanúsításához: 1997-ben indult a nyomozás, amikor ő már Energol-igazgató volt, de eltűnt a hatóságok elől azelőtt, hogy kihallgathatták volna.
Ahogy a Népszabadság írja, az Energol-pertől sokan azt várták, felfedi az olajügyek valódi történetét, de mire eljutott az ítéletig, milliárdok helyett százmilliós tételekről szólt a vád, az elítéltek addigra letöltötték büntetéseiket, a homály pedig nem oszlott el. A hangzatosnak ígérkező, később azonban igazi válaszokkal nem szolgáló leleplezések végigkísérik az olajügyek, és az ahhoz kötődő leszámolások történetét.
Leszámolások kora
Mire Portik eltűnt a hatóságok elől, már elkezdődtek a gyilkosságok és robbantásos merényletek, melyekről eddig ugyan soha nem bizonyították, hogy közük volt az olajügyekhez, a korabeli sajtó és az ügyeket ismerő szereplők biztosak ebben. A gyilkosságok akkor kezdődtek el, amikor az állami szabályozás szigorítása miatt már beszűkültek a lehetőségek, az olajozás, mint korlátlan profitlehetőség megszűnt, annak meghatározó szereplői pedig kezdtek egymás ellen fordulni.
Az első utcai kivégzés Prisztás Józsefé volt, akit 1996-ban fényes nappal ölt meg egy kerékpáros. Labanc Ferenc szerint Prisztás nagyon ravasz, szinte bármivel üzletelő orgazda volt, aki rendkívül népszerű volt alvilági körökben, mert sokaknak segített és szinte bármit el tudott intézni. Ezt mutatja az is, hogy temetésére több ezren mentek el, a korabeli alvilág nagy része megjelent akkor. Mindez a motiváció szempontjából is fontos lehet, alapos ok kellett ugyanis ahhoz, hogy valaki megölje az ezekben a körökben kifejezetten szeretett Prisztást. Az ügyben egészen mostanáig nem talált gyanúsítottat a rendőrség.
Más a helyzet az 1998-ban az Aranykéz utcában három járókelő mellett felrobbantott Boros Tamás néven ismert (valójában Boros József Károly nevű) vállalkozóval, akit Labanc szerint senki nem vett igazán komolyan ezekben a körökben. Boros már korábban is tett terhelő vallomásokat az alvilág meghatározó szereplőire a rendőrségnek, Labanc szerint a merénylet mögött valójában mégsem ez, hanem elszámolási vita állt. “Ezek az emberek nem voltak hülyék. A merényletek mögött nem érzelmektől fűtött bosszú volt, hanem mindig valami racionális ok” – mondja az egykori rendőr. Ebben az időszakban történt Seres Zoltán kivégzése, Fenyő János meggyilkolása és több országgyűlési képviselő elleni merénylet is.
A felszínen maradtak
2000-ben tíz hónapig foglalkozott az olajügyek feltárásával egy parlamenti bizottság. A bizottság tagjai Portik Tamást is meg akarták hallgatni, de nem lehetett őt megtalálni. A bizottság munkájával kapcsolatban, bár akkoriban komoly figyelem kísérte, jellemző vélemény, hogy csak a felszínt sikerült igazán kapargatni, a fontos szereplőkhöz és összefüggésekhez nem jutottak közelebb. Igaz, Sándor István már idézett akkori vallomása a mai napig fontos forrás az olajügyekről, alvilági viszonyokkal és a rendőrségi korrupcióról. (Előkerült például V. László elfogása után is, akiről Sándor azt mondta, “ő egy katona”).
Nagyon konspirált
2003-ban Portik lekerült a körözött személyek listájáról – egyszerűen nem sikerült elkapni az elévülési időn belül, így nem léphettek ellene. Ezzel kezdődött a második szakasz. Visszatért Magyarországra, de jellemzően visszahúzódott. Amikor elindult a kecskeméti maffiaper, melyben egykori társait keresték, az ő neve is felmerült. “Képbe került és kerestük is, de Portik nagyon konspirált, és komoly összeget emésztett fel az, hogy sikerült elbújnia előlünk” – mondta a Pest Srácok blognak adott interjúban Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetek elleni osztályának egykori vezetője. A viszony viszont az egykori társakkal, többek között Radnaival egyértelműen megromlott eddigre. Ahogy a hvg.hu írja, a tárgyalás egyik szünetében Portik és egykori energolos társa, Droblich Gábor, akit korábban apaként tisztelt, egymásnak estek.
Gesztus a filmvilágban
Máshol ugyanakkor kevésbé volt visszahúzódó. Portik neve egy film stáblistáján is szerepel, itt a Kaméleon című filmhez nyújtott segítségét köszönték, többek között Andrew G. Vajna neve mellett. A film producerei Kálomista Gábor, Mécs Mónika és Mesterházy Ernő voltak. "A Zuhanórepülés című filmnél találkoztam vele először, ott adott bérbe helyszíneket, majd később a Kaméleonnál is segített - válaszolta kérdésünkre Kálomista. - Helyszínkeresés közben találkoztunk, de a bérlésen kívül nem volt üzleti kapcsolat". Kálomista nem részletezte tovább a témát, arra hivatkozott, hogy mivel már 29 filmet készített eddig összesen, és filmenként több tucat helyszínt alkalmaztak, így a 2007-es és 2008-as filmek helyszíneivel kapcsolatban további konkrétumokra nem emlékszik.
"A Kaméleon díszbemutatóján találkoztam csak vele, gratulált a filmhez, én meg megköszöntem a segítséget - mondta Goda Kriszta, a Kaméleon című szélhámosfilm rendezője. - Úgy tudom, a Callas kávézóban segített, hogy megkapjuk a helyszínt. A stáblistán azoknak jár köszönet, akik valamilyen gesztust gyakorolnak, például olcsóbban, vagy ingyen adnak egy helyszínt." A Callas információink szerint nem Portik tulajdona, csak a hely megszerzésében segített. Egyébként ezen a helyszínen szédíti a filmben Nagy Ervin Hámori Gabriellát.
Kölcsönadta a Mercedesét
Az egy évvel azelőtt, 2006-ban készült Zuhanórepülésnek a munkálataiban komolyabban részt vett Portik, a filmet rendező Novák Erik így emlékszik a jelenlétére a forgatáson: "találkoztam vele, sok segítséget kaptam tőle a filmem forgatása közben. Korrekt volt, szimpatikus, amit ígért, betartotta, és egy fillérrel sem kért többet, mint amiben megállapodtunk. Tetszett neki a forgatókönyv, hitelesnek tartotta, és egy-két apróságban pontosította is a dialógusokat - mondta a sittről kikerült drogügyletekbe keveredett fiúról (Nagy Zsolt) szóló történetről. - Teljesen józan ember volt, saját elmondása alapján soha nem ivott, drogozott, nem is dohányzott. Nagyon intelligens ember, és süt a személyiségéből az erő, ha megjelenik valahol."
"A helyszínül szolgáló hely neve azóta hatszor változott, a Vígszínházzal szemben egy éjszakai bár, ahol rúdtáncos lányok dolgoztak, Igor (Thörköly Levente) mulatója volt a filmben, de a saját Mercedes terepjáróját is kölcsönadta egy jelenethez. Konkrét dialógus pontosításaira már nem emlékszem, apróságokat javított a hitelesség kedvéért" - mondta még el Novák.
Ennél is szélesebb nyilvánosság előtt jelent meg a neve, amikor 2007-ben ismeretlenek összeverték az olajügyekkel foglalkozó újságírót, Kármán Irént. Kármán kórházi ágyán arról beszélt, “gyengéd érzelmi szálak” fűzték Portikhoz. Az újságíró a napokban blogján ismét írt a témáról: “Elég mákonyosan, de feltehetően tudatom teljes birtokában mondtam, hogy igen, ez gyengéd érzelmi szál volt. Magyarázhattam aztán a bizonyítványom, hogy ez nem ilyen meg olyan kapcsolat volt, nem szerelmi viszony, nem is szeretői, egészen egyszerűen emberi.”
Legközelebb akkor lehetett hallani róla, amikor a Terrorelhárítási Központ emberei csuklyában vitték el idén júliusban.
További csavar a történetben, hogy a Népszabadság szerint Portik titkosszolgálati kapcsolatait is vizsgálják. Erre Orosz István is utalt az idézett interjúban: “folytattak információgyűjtést az Energol tagjaira, viszont a rendőri felderítő szerveknek szelektált információkat adtak, vagy egyáltalán nem mondtak semmit. Roppant módon nehezítette a helyzetet, hogy aki a rendőri szerveknél célszemély volt, az némely esetben informátorként dolgozott az NBH-nak.”
Kapcsolódó téma: