Blogarchívum

2012. szeptember 30., vasárnap

Laborc Sándor hallgat - MNO-HÍR TV

Laborc Sándor hallgat
 Az NBH volt főigazgatója nem nyilatkozott Portik Tamásról

2012. szeptember 29., szombat 06:36
KG
Forrás: Magyar Nemzet

Politikai megrendelésre "aktiválódhatott" a 2010-es választások előtt a 90-es évek olajszőkítési ügyleteiről elhíresült Energol Rt. egykori igazgatója, Portik Tamás, akit a rendőrség az utóbbi időben több leszámolásos bűncselekménnyel összefüggésben gyanúsított meg – derült ki péntek este a Hír Televízió Célpont című adásából.
A műsorban elhangzott, hogy Portik – a polgári titkosszolgálat két állítólagos munkatársának közreműködésével – a 2010-es választási kampányban egy régi olajos ismerősét vette rá arra, hogy egy valótlan tartalmú videoüzenettel támadja meg Kósa Lajost, Debrecen fideszes polgármesterét. A felvételt az interneten tették közzé.
Sajtóinformációk szerint Portiknak kiváló politikai, rendőrségi és titkosszolgálati kapcsolatai voltak, illetve vannak. A Magyar Nemzetnek Portik anyósa (Riskó Judit) korábban elmondta, a körözés alatt álló férfi a Nemzetbiztonsági Hivatalból (NBH) származó szakkönyvek segítségével képezte magát.
Portik Tamás
Portik Tamás
Fotó: Magyar Nemzet

Az olajmaffia egyik irányítójának magánélete sem volt hétköznapi, legalábbis ahogy élettársa anyja, Riskó Judit leírásából kirajzolódik. A Magyar Nemzet interjúja.
Sok van Portik számláján
Alkut kínált a rendőröknek néhány évvel ezelőtt Portik Tamás – ezt mondta korábban a Hír TV Célpont című műsorának Kármán Irén újságíró. Az előzetes letartóztatásban lévő vállalkozó ügyvédje nem tud erről.
Portik neve a Fenyő-gyilkosságban is felmerült: a felbujtó és a bérgyilkosok közötti közvetítőnek tartják az ügyben, de még nem gyanúsították meg a bűncselekménnyel. Portik Tamás neve a V. Lászlóról elhíresült rendőrségi korrupciós botrányban is felmerült.
A Célpont megpróbálta megszólaltatni Laborc Sándort, az NBH Gyurcsány-kormány idején kinevezett főigazgatóját. A kémbotrány néven ismert büntetőperben vádlottként részt vevő tábornok nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy kinek az utasítására és milyen feladatokat adott Portiknak. Laborc arra hivatkozva hárította el a kérdéseket, hogy nem közszereplő, és azzal fenyegette meg a stábot, hogy zaklatás miatt a rendőrséghez fordul.
A Célpont kérdésére Riskó Judit azt állította, egy alkalommal lányával együtt azt a feladatot kapta Portik Tamástól, hogy menjen el Demszky Gábor akkori SZDSZ-es főpolgármester Budakeszin álló házához, és figyelje meg, hová néznek az épület ablakai, ajtói. Riskó közölte azt is, vejét egy, a felső tízezerhez bejáratos, azóta elhunyt pszichiáter tájékoztatta arról, hogy ki jár prostituáltakhoz, ki drogozik, és kinek vannak eltérő nemi szokásai ezekben a berkekben.
További részletek a Magyar Nemzet szombati számában.
Nemcsak a kecskeméti maffiaperben fegyházbüntetésre ítélt Radnai László, de egy, a rendőrséghez kötődő védett tanú is segítheti a kilencvenes évek alvilági kivégzései kapcsán felbujtással gyanúsított Portik Tamás és társai ellen folyó nyomozást.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése