RETTEGÉS a Turáni nemzettől - tabukról Bunyevácz Zsuzsával:
'via Blog this'
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyarvonatkozás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyarvonatkozás. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. június 20., péntek
2014. március 6., csütörtök
MNO - Lánchíd Rádió műsorok - Magyarok
MNO - Lánchíd Rádió műsorok - Magyarok:
2014-02-27 23:30:00
50:31"
'via Blog this'
" Magyarok – Csibi Zoltán, Gulag
'via Blog this'
2013. augusztus 13., kedd
2013. július 28., vasárnap
2013. július 5., péntek
2013. május 22., szerda
XII. Pius pápa: Datis nuperrime
Tisztelendő testvérek!
Üdvözletünk és apostoli áldásunkat küldjük.
Hozzátok, a katolikus világ tisztelendő pásztoraihoz a közelmúltban intézett körlevelünkben ama reményünknek adtunk kifejezést, hogy végre-valahára Magyarország igen nemes népére is rámosolyog az igazságosságra és szabadságra épülő béke új hajnala, mert úgy látszott, hogy rendeződnek e nemzeten belül a közviszonyok.
Azok a hírek azonban, amelyek ezt követően jutottak el hozzánk, keserű szomorúsággal töltötték el lelkünket: mert szerte a magyarok városaiban, községeiben és falvaiban ismét magyarok vére ömlik, akik lelkük mélyéből áhítják az igazi szabadságot. Ami hazájuk belső rendjében már helyreállt, azt erőszakkal ismét fölforgatták és elpusztították, és a vérző népre idegenek fegyvereivel kényszerítették rá a szolgaságot. Nem állhatjuk meg, hogy ezeket a gyászos eseményeket, amelyek nemcsak az összes katolikusokat, hanem az összes szabad nemzeteket is megrendítő szomorúsággal és méltatlankodással töltik el, hivatalunkkal járó lelkiismeretünk parancsára meg ne sirassuk és el ne ítéljük. Majd meglátják azok, akiknek parancsára e szomorú gaztettek történtek, hogy a népeket megillető szabadságot nem lehet eltörölni emberek vérének ontásával.
A magunk részéről mi, akik mindenki iránt atyai érzelemmel viseltetünk, sohasem tartjuk megengedhetőnek, hogy bármelyik fél részéről is igazságtalanul bármiféle erőszakot, bármiféle vérontást alkalmazzanak, de minden népet és társadalmi osztályt csakis olyan békére buzdítunk, amely igazságosságon, szabadságon, szereteten alapul és abból táplálkozik. De amit az Úr Káinnak mondott: … „Öcséd vére felkiált hozzám a földről”, ma is igaz: a magyar nemzet vére nagyon is az Úrhoz kiált, aki van olyan igazságos bíró, hogy ha a magánembereket gyakran csak haláluk óráján sújtja bűneik miatt, a népek vezetőit azonban, akik jogtalanságot követnek el másokon, s nemzeteiket olykor már a mulandó életben is megbünteti, mint a történelem tanúsítja.
Ezért esdeklő szóval kérjük, indítsa meg a nagy irgalmasságú Megváltó azok lelkét, akiknek az akaratától függ ez a dolog, olyannyira, hogy érjen immár véget ez a jogtalanság, mindenféle erőszakot fékezzenek meg, s valamennyi nép békességre térve, békés és szelíd eszközökkel jusson egyességre.
Különösképpen pedig azok számára, akik a gyászos események közepette szörnyű gyilkosság áldozatai lettek, a végtelen irgalmú Istentől örök világosságot és véget nem érő nyugalmat kérünk a mennyekben; és azt óhajtjuk, hogy a keresztények összessége ennek az érdekében is fűzze a miénkhez esdeklő könyörgéseit.
Ezek közlése mellett a mennyei ajándékok kieszközlőjét és atyai jóakaratunk tanúságát, apostoli áldásunkat küldjük egyrészt tinéktek Tisztelendő Testvérek, egyenként mindnyájatoknak és nyájaitoknak igen nagy szeretettel, kiváltképp a magyarok drága nemzetének.
Kelt Rómában, Szent Péternél, 1956. november 5-én, pápaságunk tizennyolcadik esztendejében.
XII. Piusz pápa
XII. Piusz pápa : A Magyar nemzet evilágnak az angyalai
XII. Piusz pápa és 1956
A Magyarok evilágnak az angyalai
A tevékeny hazaszeretetet szempontjából Szent Péter utóda, a római pápa, igen kiemelt pozíciót foglal el. Az ő vállán nyugszik a világegyház valamennyi népének gondja. Mindezt tudva megható az a gondoskodás, amelyet 1956-ban az akkori pápa, XII. Piusz nemzetünk irányában bizonyított. Két hét leforgása alatt négyszer intézett felhívást a világ népeinek elöljáróihoz „Magyarország számára nagyon kedves nemzetsége” érdekében. Ezen megnyilatkozások időrendben a következők:
A fenti hivatkozások a vatikáni honlapon megtalálható idegen nyelvű változatra mutatnak, mivel e dokumentumok magyar fordítása az interneten tudtommal nem elérhető. Az alábbiakban csak két pápai dokumentum fordítását közlöm, melyek Szántó Konrád OFM tollából valók (Szántó Konrád: Az 1956-os forradalom és a katolikus egyház, Bp., Szent Maximilian Lap és Könyvkiadó, 1993., 31-33. és 92-93. o.).
Tisztelendő testvérek!
Üdvözletünk és apostoli áldásunkat küldjük.
Azok a gyászos események, amelyek Európának keleti részén élő nemzetségét megrázkódtatják, és különösképp a jelenben rettenetes mészárlástól vérző Magyarország nekünk nagyon kedves nemzetségét, súlyosan elszomorítják atyai lelkünket, de nem csupán a miénket, hanem nyilvánvalóan mindazokét is, akik szívükön viselik az emberi méltóságot, valamint az egyéneket és a nemzeteket megillető szabadságot.
Apostoli tisztünk ennélfogva lelkiismeretben arra kötelez bennünket, hogy valamennyiőtöket, Tisztelendő Testvérek, és a mindegyiktekre rábízott nyájat nyomatékosan felszólítsuk: testvéri szeretettől indítva velünk esedezve könyörögjetek Istenhez, arra kérvén Ő t, hogy – mivel az ő kezében van a népek sorsa és vezetőiknek nemcsak hatalma, de élete is – vessen véget a gyilkosságoknak és végre-valahára igazságosságon, szereteten és jogos szabadságon alapuló igazi béke tündököljék. Értsétek meg valamennyien, hogy a népek megháborított rendjét nem lehet megszilárdítani sem fegyveres hatalommal, amelyből csak emberhalál származik, sem a polgárokon elkövetett erőszakkal, mely benső meggyőződésüket úgysem hallgattatja el, sem pedig kiagyalt hazugságokkal, amelyek tönkreteszik a lelkeket és egyaránt sértik mind a nemzeti, keresztényi lelkiismeretet, mind pedig az Egyház jogait; a szabadság utáni jogos vágyat amúgy sem lehet kioltani külső erőszakkal.
Ebben az igen súlyos helyzetben, mely a kereszténység aklának egyik szeretett részét szorongatja, jóleső emlékezés tölti el lelkünket. Amidőn ugyanis sok esztendővel ezelőtt elődünknek, boldog emlékezetű XI. Piusz pápának képviseletében Budapestre utaztunk, hogy részt vegyünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, édes és vigasztaló érzés töltötte el lelkünket annak láttán, hogy Magyarország nagyra becsült keresztény hívei milyen lángoló hódolattal és tisztelettel viseltetnek a város utcáin ünnepélyes körmenetben végigvitt Legméltóságosabb Oltáriszentség iránt. Abban sem kételkedünk, hogy e nemzet lelkét ma is ugyanaz a hit és az Isteni Megváltó iránti szeretet hevíti, jóllehet az ateista kommunizmus hívei minden eszközzel igyekeznek kiirtani a lelkekből az ősi vallásosságot. Ennélfogva minden reményünk megvan arra, hogy e nemes nemzetség a mostani vészterhes és szomorú események közepette is Istenhez fordul esdeklő könyörgéseivel, s elnyeri a hőn óhajtott békét, mely velejárója az igazságos jogrendnek. De abban is erősen reménykedünk, hogy a földkerekség minden igaz kereszténye egyesíti a kölcsönös szeretet jeleként a maga könyörgéseite sok csapástól és jogtalanságtól szenvedett testvéreivel. Különösen buzdítjuk ilyen imaszándékra mindazokat, akiket az Isteni Megváltóhoz hasonlóan, akinek személyét itt a földön képviseljük, a leggyengédebb szeretettel övezünk: azokat, akik fiatalságuk virágjában az ártatlanság, báj és kedvesség fényével tündökölnek. Az ő esdekléseikben különösképp nagy a bizalmunk, hiszen ők e világnak, melyet oly sok nagy bűn és vétek mocskolt már be, az angyalainak tekintendők. Velük együtt esdekeljen minden keresztény a Boldogságos Szűz Mária hathatós pártfogásáért, amely oly nagy becsben áll javunkra az Istennél, hiszen Ő az Isteni Megváltó áldott szülője és a mi szerető Anyánk. Nincs kétségünk afelől, hogy az emberiség összes városaiban, községeiben, de még a legeldugottabb falvakban is mindenütt, ahova az evangélium világossága fényt árasztott, szívesen teljesíti minden keresztény, s elsősorban az ifjak, meg a leányok ezt a kérésünket, melyhez csatlakoznak a tiéitek is; és ennek eredményéül e sok-sok kérő szó és Szűz Mária közbenjárása révén Isten kegyes segítségével, a nagy fájdalmaktól gyötört, vérét ontó magyar nemzet, igazságosságban, rendben, boldogságban és békességben építhetik újjá államukat, megőrizvén Istennek és Jézusnak, Krisztus Királynak a jogait, akié „az igazságosság és az élet országa, a szentség és a kegyelem országa, az igazságosság, a szeretet és a béke országa”. /Krisztus Király országa : Magyarország/
Ebben az édes reményben bizakodva küldjük apostoli áldásunkat, az égi kegyelmek hírnökét és jóakaratunk zálogát nagy-nagy szeretettel az Úrban, mind tinéktek egyenként, Tisztelendő testvérek és nyájatoknak, mind pedig különösen azoknak, akik oly sanyarú körülmények között élnek és oly súlyos veszedelmekben görnyednek Magyarországon, különösen e nemzetnek tiszteletre méltó főpapjának, Mindszenty Józsefnek aki vagy börtönben vagy őrizet alatt van, vagy száműzték.
Kelt Rómában Szent Péternél, 1956. október 28-án, Krisztus Király ünnepén, pápaságunk tizennyolcadik esztendejében.
XII. Piusz pápa
2013. április 3., szerda
What on earth is this ignorant nonsense being spread about Hungary? | Tibor Fischer | Comment is free | guardian.co.uk
What on earth is this ignorant nonsense being spread about Hungary? | Tibor Fischer | Comment is free | guardian.co.uk
What on earth is this ignorant nonsense being spread about Hungary?
A message for western Europe's hysterical media – Hungary knows what a dictator looks like, and Viktor Orbán is not one
'Viktor Orbán’s chief foes in the EU are all from the left.' Photograph: Sebastien Pirlet/Reuters
What, I wonder, would be the reaction if a Hungarian who had no
English, who had never visited the country, were to write an editorial
savaging the United Kingdom for not being a real democracy as it has no
proper constitution, decrying that the head of state is the result of a
coitus, not an election, and the little freedom of speech left is being
destroyed by David Cameron through a royal charter (a royal charter, not even the fig leaf of a law, I mean how fascistic and anachronistic can you get?)
This editorial would probably go viral to universal hilarity. Yet it is precisely this level of ignorant nonsense and condescension that has been directed at Hungary over the past year. The word hysteria is much abused, but I can't come up with a more apt term to describe most of the media coverage regarding Hungary, particularly in Germany and France.
The focus of this turbulence is the current prime minister, Viktor Orbán. He won the last election with a landslide almost impossible in a democracy. The left (in Hungary the left really isn't the left, but the former communists who were as Marxist as Al Capone) were completely broken and so they have gone abroad to create an utterly distorted picture of the country.
There's been a lot of noise about antisemitism and anti-Roma sentiment in Hungary. Yes, there's prejudice and poverty in Hungary as there is in every country. It's funny how no one outside of Hungary was concerned about these matters three years ago, when the former communists were in power, and there was just as many hook-nosed caricatures knocking about and Roma being stabbed.
Orbán, on the other hand, introduced a Holocaust memorial day, compulsory Holocaust education in schools and made Holocaust denial illegal (something I disagree with as I have this romantic attachment to freedom of speech). His party, Fidesz, has three Roma MPs, which is three more than the former communists had, and Lívia Járóka, the first Roma woman to serve as an MEP.
The attacks aren't about principles, but politics. Orbán's chief foes in the EU are all from the left (if Daniel Cohn-Bendit and some Belgians are against you, surely you're doing something right) which is ironic as one of the measures the left have been clamouring for in these times of austerity, a Robin Hood tax, is exactly what Orbán did, fleecing big business.
Changes to the constitution have provoked a furore. Are they good changes? Ask two constitutional lawyers in a room a question, you'll get three different opinions. Hungary has a system of parliamentary sovereignty, just like ours here in Britain, and if citizens don't like the changes, well, they can vote for the opposition and change things back.
Some in the Hungarian opposition have behaved shamefully. They have promoted a grotesque image of Hungary abroad. The writer György Konrád, one of the founders of the Free Democrats (SZDSZ), the party that was definitively wiped out in the last election, has thrown his toys out of the pram by talking of the end of democracy, when all he means is the end of his friends enjoying the excellent patisseries from the Hungarian parliament's buffet.
If there's one person who's earned the title of democrat it's Orbán. Just as democracy doesn't guarantee justice, happiness, peace or affluence, having a democrat in charge doesn't guarantee efficiency or good sense (even Orbán's supporters are bewildered by some of his actions and appointments). Orbán felt he wasn't dynamic enough in his first term in office in 1998, and his desire to smash the remnants of the communist system is now perhaps too precipitous. But he was voted into office and has the right to get things wrong.
My friends and relatives in Budapest (many of whom can't stand Orbán) are appalled by these smears and anti-Hungarian fury. Orbán's enemies are doing him a favour, I suspect. By pushing a line that is so absurdly removed from reality they will convince voters who might not have given Orbán a second chance (because economically things aren't so great) to do so. A year or so down the road – when there aren't Jews hanging from lampposts or packs of journalists in dungeons – some on the left might feel a little awkward.
Most Hungarians know what it was to live in a dictatorship, some are old enough to have known both fascism and communism. No one wants to go back to that. No one. To suggest that some contentious or poorly considered legislation is the death of democracy is simply ridiculous and an insult to the nation.
This editorial would probably go viral to universal hilarity. Yet it is precisely this level of ignorant nonsense and condescension that has been directed at Hungary over the past year. The word hysteria is much abused, but I can't come up with a more apt term to describe most of the media coverage regarding Hungary, particularly in Germany and France.
The focus of this turbulence is the current prime minister, Viktor Orbán. He won the last election with a landslide almost impossible in a democracy. The left (in Hungary the left really isn't the left, but the former communists who were as Marxist as Al Capone) were completely broken and so they have gone abroad to create an utterly distorted picture of the country.
There's been a lot of noise about antisemitism and anti-Roma sentiment in Hungary. Yes, there's prejudice and poverty in Hungary as there is in every country. It's funny how no one outside of Hungary was concerned about these matters three years ago, when the former communists were in power, and there was just as many hook-nosed caricatures knocking about and Roma being stabbed.
Orbán, on the other hand, introduced a Holocaust memorial day, compulsory Holocaust education in schools and made Holocaust denial illegal (something I disagree with as I have this romantic attachment to freedom of speech). His party, Fidesz, has three Roma MPs, which is three more than the former communists had, and Lívia Járóka, the first Roma woman to serve as an MEP.
The attacks aren't about principles, but politics. Orbán's chief foes in the EU are all from the left (if Daniel Cohn-Bendit and some Belgians are against you, surely you're doing something right) which is ironic as one of the measures the left have been clamouring for in these times of austerity, a Robin Hood tax, is exactly what Orbán did, fleecing big business.
Changes to the constitution have provoked a furore. Are they good changes? Ask two constitutional lawyers in a room a question, you'll get three different opinions. Hungary has a system of parliamentary sovereignty, just like ours here in Britain, and if citizens don't like the changes, well, they can vote for the opposition and change things back.
Some in the Hungarian opposition have behaved shamefully. They have promoted a grotesque image of Hungary abroad. The writer György Konrád, one of the founders of the Free Democrats (SZDSZ), the party that was definitively wiped out in the last election, has thrown his toys out of the pram by talking of the end of democracy, when all he means is the end of his friends enjoying the excellent patisseries from the Hungarian parliament's buffet.
If there's one person who's earned the title of democrat it's Orbán. Just as democracy doesn't guarantee justice, happiness, peace or affluence, having a democrat in charge doesn't guarantee efficiency or good sense (even Orbán's supporters are bewildered by some of his actions and appointments). Orbán felt he wasn't dynamic enough in his first term in office in 1998, and his desire to smash the remnants of the communist system is now perhaps too precipitous. But he was voted into office and has the right to get things wrong.
My friends and relatives in Budapest (many of whom can't stand Orbán) are appalled by these smears and anti-Hungarian fury. Orbán's enemies are doing him a favour, I suspect. By pushing a line that is so absurdly removed from reality they will convince voters who might not have given Orbán a second chance (because economically things aren't so great) to do so. A year or so down the road – when there aren't Jews hanging from lampposts or packs of journalists in dungeons – some on the left might feel a little awkward.
Most Hungarians know what it was to live in a dictatorship, some are old enough to have known both fascism and communism. No one wants to go back to that. No one. To suggest that some contentious or poorly considered legislation is the death of democracy is simply ridiculous and an insult to the nation.
2012. június 17., vasárnap
Vasárnap este 7:10 -től Gábor Emese a Lánchíd Rádió Magyarok c. műsorában
http://mno.hu/lanchidradio/eloszor-tarja-elenk-lelkenek-rezduleseit-1084251
Magyarok
Először tárja elénk lelkének rezdüléseit
A műsor utolsó negyedében a Budakesziről ellopott Wass Albert szobor (Gábor Emese alkotása)
csodával határos előkerüléséről számol be. A tolvajoknak nem sikerült elpusztítaniuk, holott tűzbe vetették, ütötték-vágták, végül bedobták a Dunába...
Gábor Emese puha természetközeli, sokszor a nap fátyola mögül áttetsző, olykor mesebeli világát elsősorban képzőművészeti alkotásaiból, festményein keresztül vagy például mesekönyv-illusztrációiból ismerhetjük. Verssorai tükrében először tárja elénk lelkének rezdüléseit. Őrizem a csendet címmel jelent meg első verseskötete, melyben az örökkévalóság, a lélek túlélése és persze a természettel alkotott teljes harmóniát fogalmazza meg újra és újra.
2012. április 23., hétfő
Megmaradunk pályázati kiírás (kérlek terjesszétek) Nyilvános esemény · Az Erdélyi Autonómia Oldala szervezésében
április 2., 3:00 - június 30., 22:00
A pályázat célja, hogy válaszokat kapjunk a megmaradásunk zálogát jelentő kérdésekre. Javaslatokat várunk a magyar nemzet fennmaradásával kapcsolatos esélyekre és lehetőségekről, a határainkon kívül és belül élő nemzettársainkat érintő problémák megoldására. Tárgyaljunk egy esetleges nemzetegyesítés lehetőségéről.
Valóban elavulóban van a nemzetfogalom –, vagy éppen csak rosszindulatú állítás, amivel a nemzet önbecsülését kívánják aláásni?
A megmaradásunk eszköze lehet-e a családhoz, a hazához és az Istenhez való tartozásunk fogalma? Vagy éppen a megmaradásunk lehet egy olyan eszköz, ami erősíti a családhoz, a hazához és az Istenhez való kötődésünket?
Életetek során érzelmi érték marad-e a nemzethez, a közösségetekhez, az Isten, illetve a család szeretetéhez tartozás élménye?
Mi az az összetartó erő, ami összekovácsol szeretteiddel, összekovácsol a barátaiddal, összekovácsol a nemzettel? Egyáltalán megszűnhet-e ez az erő?
A megmaradásunk tekintetében milyen fontossággal bírnak nemzeti jelképeink, művelődési, kulturális és egyházi értékeink? Magyarázzátok meg ezeknek a szerepét, sorsát és értelmét?
A nemzetünk megmaradásában mekkora szerepet lehet az oktatás, illetve a tudás hatalmának? Mennyire tartjátok fontosnak, hogy egy olyan nemzet részesei lehettek, ami tudósai tekintetében világszinten is kiemelkedő teljesítményt mutatott és mutat a mai napig? Nemzetünk megmaradásának hasznára válhat-e a fen említett érték?
A magyarság történelmi múltját mérlegelve, elősegítené-e nemzetünk fennmaradását az, ha a történelmi nevezetességeinket, a minket ért igazságtalan dekrétumokat, illetve pozitív történelmi értékeinket megmutatnánk a világnak? Tegyétek mérlegre a magyarság jó és rossz cselekedeteit.
Milyen lenne a múltba élt íróink, költőink, színészeink, építészeink, zenészeink, egyházi elöljáróink és prominens politikai személyiségeink élete stb..., ha itt élnének köztünk. Húzzatok párhuzamot jelen és múlt között.
A fenti témakörökben várjuk szellemi termékeiteket – esszéiteket és prózáitokat. Eddig még sehol nem publikált írásokat fogadunk el.
PÁLYÁZATI ANYAG BEKÜLDÉSE
A pályaműveket Microsoft World dokumentumként, A4-es formátumban várjuk a prokult.ujsag@gmail.com e-mail címre.
Terjedelmi korlátok: minimum 2000 leütés (kb. 1 oldal), maximum 6.000 leütés (kb. 3 oldal), Times New Roman 12-es betűkkel, normál sorközzel, 2 cm-es margókkal.
Ugyanakkor szükséges egy nagyon rövid bemutatkozás és egy digitalizált fénykép is. Ezeket is csatoljátok a pályázati anyaghoz.
A tehetségesebbek önálló festményeik és grafikáik elektronikus változatát is beküldhetik pályázatunkra, JPG formátumban.
Pályázatunkra egy alkotó legfeljebb három művet küldhet be – az ezen fölül érkezett alkotásokat figyelmen kívül hagyjuk. A beküldött anyagokat nem őrizzük meg, nem archiváljuk.
Éppen ezért arra kérünk mindenkit, hogy az alkotásaikat otthon is őrizzék meg, elektronikus formában.
BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ:
2012. június 10.
KÖNYVMEGJELENÉS ÉS DÍJAZÁS
BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ:
2012. június 10.
KÖNYVMEGJELENÉS ÉS DÍJAZÁS
A beküldött és legjobbnak ítélt alkotások megjelennek a „Megmaradunk...” című könyvünkben, aminek feltételezett megjelenési ideje 2012. június 15.
Egy közönségszavazás után a legjobbnak tartott három alkotást díjazzuk.
A díjátadásra 2012. július 10-e illetve 15-e között kerül sor a nyertes szerző által javasolt helyszínen, egy könyvbemutatóval egybekötve.
* 1. díj: 20.000 forint
* 2. díj: 10.000 forint
* 3. díj: 5.000 forint
A könyvek megjelenéséről és az azokban szereplő szerzők nevéről 2012. június 13-án, míg a sorsolásról és a nyertesek nevéről 2012. augusztus 1-jén minden beküldőt értesítünk.
Tisztelettel:
Nagy Krisztina pályázatvezető
E-mail: prokult.ujsag@gmail.com
2012. április 8., vasárnap
Kövér László köszöntő beszédet mondott az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére megtartott ünnepségen, a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központban.
Link
http://multiply.com/gi/cskir48gyalogezred:journal:54
Főtisztelendő Püspök Úr!
Tisztelt Emlékező Iskolaközösség!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Fiatal Barátaim!
Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm mindannyiukat ezen a csodálatos ünnepen, és köszönöm, hogy meghívtak maguk közé, hogy együtt emlékezzünk. A múltat jelenné tenni, ünnepelni jöttünk ma ide. Felidézni azt, amikor a hosszan elhúzódó tél után az élet végre utat tört magának. Amikor a hótakaró, a jégpáncél alatt már gyűlni kezdett az életerő, hogy az első meleg nap, az első napsütés hatására a vékony kis hajtás egyszer csak áttörje az őt látszólag reménytelenül elfojtó leplet, és kibomoljon, virágba szökkenjen.
Hét nemzedéknyi idő. Ennyi választ el bennünket a leghíresebb március 15-énktől, a sorsfordító áprilisi törvényeinktől és a császár olmützi alkotmányától.
Hét nemzedéknyi idő telt el a tavaszi hadjáratban kivívott győzelem és a Világosnál elszenvedett vereség, Buda dicsőséges visszavívása és Komárom várának reményvesztett feladása óta. És hét nemzedéknyi idő a debreceni Nagytemplom falai között kimondott függetlenség és az aradi sáncok árnyékában ránk nehezedő alávetettség óta.
A hét különleges szám nekünk, magyaroknak: nem véletlenül beszél a magyar történetírás hét törzsről és hét honfoglaló vezérről, hétmagyarról. Az sem véletlen, hogy a népmeséink alapszáma is a hét. Gondoljunk csak a hétfejű sárkányra, hétmérföldes csizmára, hetedik határra, hetedik mennyországra, hét fivérre, hét nővérre, hétpecsétes titokra vagy hetedhét országra szóló lakodalomra. Mint ahogy az sem véletlen, hogy a régi magyarok hite szerint a hetedik gyermek a legtehetségesebb és a legszerencsésebb: minden hetedik évben kincset talál.
De vajon mit üzen nekünk, az 1848/49-es forradalom hetedik nemzedékének, a „hetedik gyermekeknek” a magyar szabadságharc története? Milyen kincset rejteget a számunkra? Mit láthatunk magunk mögé, a múltunkra pillantva több mint százhatvan esztendő távolából?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Diákok!
A szabadságharc a romantika kora, a heves érzelmeké, ezért 1848-49 története sem véletlenül a végletek története: győzelem és vereség, dicsőség és megaláztatás, függetlenség és rabság. És mindez öt hónap leforgása alatt. Igen, ez alatt az öt hónap alatt megjártuk a mennyet és a poklot, a húsz hét alatt részünk volt az üdvösségben és a kárhozatban, a száznegyven nap alatt felemeltettünk, hogy annál nagyobbnak érezzük az alávettetést.
Talán vannak, akik a magyar sors tragédiáját olvassák ki ezekből a számokból. Azt, hogy nekünk, magyaroknak végül semmi sem sikerült. Mert hiába küzdöttünk meg hősiesen a győzelemért, végül csak vereséget szenvedtünk. Hiába vívtuk vissza az országot magunknak, végül csak elvették tőlünk azt. Hiába szereztük vissza a szabadságunkat, végül csak rabság lett belőle. Igen, hangzik – a gondolatsor végén – a következtetés: vesztes nép vagyunk. A hiábavalóság nemzete. Mert minden tettünk, minden cselekedetünk, minden diadalunk, amire büszkék lehetnénk, hiábavaló volt.
De vajon így van-e mindez? Vajon igaza van-e azoknak, akik a történelem nagy pillanataitól is – csakúgy, mint a hétköznapok küzdelmeiben – egyedül a látványos és azonnali sikert fogadják el eredménynek? Nem csupán arról van-e szó, hogy olyasmit kérünk számon a múltunkon, ami korunk egyik jellegzetes problémája: a gyorsan megtérülő és látványos hasznot? Hiszen, ami nem hoz azonnali és kézzelfogható profitot, az ma mindenestül hiábavalónak tűnik.
Tisztelt Ünneplő Egybegyűltek!
Valljuk be, hogy a történelmünk nem szemlélhető úgy – bármennyire is szeretnék egyesek ilyennek láttatni –, mint egy gazdasági vállalkozás, amelyről világos képet ad a bevételek és a kiadások egyenlege. Gondoljunk csak bele: hol lennénk mi, magyarok, ha 1849-ben, a világosi fegyverletétel után az előttünk járó nemzedékek úgy zárták volna le a nemzeti történelmünk főkönyvét, hogy most már nem éri meg magyarnak lenni? Mi lenne velünk ma, ha azzal a tapasztalattal tértek volna haza a honvédek, hogy bizony ráfizetés ragaszkodni a magyarságunkhoz, hiszen túl nagy kockázatot vállaltunk, belebuktunk, ezért jobb mihamarabb túladni a veszteséges bolton?
Nem, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves diákok, a történelem, 1849 története nem a számokból, adatokból kiolvasható, kiszámítható és matematikai műveletekkel kifejezhető logikára oktat. Hanem arra, hogy a történelem szabálytalan, mert az érző, álmodó, álmaiért áldozatot is vállaló, és önmagát, emberi mivoltát meghaladni is képes ember alkotása.
Arra oktat, hogy az életünkben vannak olyan kapcsolataink – és azt gondolom, ezek vannak, ezek kellenek, hogy többségben legyenek –, amelyek nem a haszonelvű mentalitáson alapulnak, ezért nem lecserélhetőek, ha ez a partnerség éppen nem nekünk kamatozik. Ilyen a hitünk, a családunk és ilyen a nemzeti hovatartozásunk.
És arra oktat, hogy – szemben az üzlet világával, ahol egy csődbe ment vállalkozás nyomtalanul képes eltűnni és örök feledésbe merülni – a történelemben még a legkeserűbb bukásnak is következménye van, a legreménytelenebb időszakok hasztalannak tűnő kitartása is egyszer eredményt, gyakran fényes győzelmet hozhat.
Ha nem így lenne, akkor nem kényszerült volna az udvar alig két évtizeddel a bukás után kiegyezésre. Ha nem így lenne, akkor 1956. november 4-ét, a forradalom eltiprását nem követte volna 1990. áprilisa, az első szabad választások. És ha nem így lenne, akkor a mostani erőfeszítéseink is hiábavalóak lennének.
Bármilyen furcsán hangzik, éppen az 1848-49-es szabadságharc katonai sikereiben láthatjuk igazán, hogy mi mindent köszönhetünk a hideg számítást, megfontolást nélkülöző emberi tulajdonságoknak: az első pillantásra ésszerűtlennek tűnő bátorságnak, a lehetetlenséget célzó vállalkozó szellemnek, a tétovázást nem ismerő önfeláldozásnak.
A Guyon Richárdoknak, akik a kiúttalan helyzetből is megtalálták a kivezető ösvényt: mi lett volna a honvédsereggel branyiszkói-áttörés nélkül?
Az olyan névtelen hősöknek, mint a szolnoki diadal egyik dobosa, aki visszakiáltott a támadást leállítani szándékozó parancsnoknak: „én nem retirálom, én verem a sturmot.” Így, ennek a makacs, engedetlen dobosnak köszönhetően rohanta meg szemből és foglalta el az ágyúkat a zászlóalj.
A Leiningen-Westerburg Károlyoknak, akik a halál közelségében is elég bátrak voltak ahhoz, hogy ne féljenek. „Sohasem éreztem oly mélyen, hogy sorsunk Isten kezében van – írja a magyar szabadság aradi vértanúja a győztes tápióbicskei csatáról: „ezen a napon nem törődtem a golyók süvöltésével és zúgásával, úgy éreztem, hogy nem történhet semmi bajom.”
Ezt üzeni nekünk a múltunk, erre tanít bennünket 1848-49 története. Ahogy kiváló költőnk, Illyés Gyula fogalmaz:
„A magyarság magatartása ésszel föl nem fogható, kívül esik a józan, az érdekeket, a következményeket latolgató gondolkodáson. Létét vakmerő harcainak köszönheti.”
Majd így folytatja: „A higgadtságáról, szemléletéről híres nemzet látja, hogy nekiugrása csak kudarccal végződhet, s mégis újra és újra nekiugrik Góliátnak. Történelmünk nem logikára oktat. Arra oktat, s ez benne a vigasztaló és magasztos, hogy nemzetek életében olyan fogalmaknak is van értelme, mint bátorság, merészség, ideákhoz való ragaszkodás.”
Tisztelt Ünneplők!
De vajon a bátorság, a merészség és az ideákhoz való ragaszkodás önmagában véve elegendő lenne-e ahhoz, hogy idővel a vereséget győzelembe, a bukást diadalba, az elnyomást szabadságba fordítsuk?
Aligha. Kell, hogy legyen a Góliátnak eső bátorságon, a következményeket figyelmen kívül hagyó vakmerőségen túl még egy titok, ami miatt annyi vitázó történelem-boncolás mellett ezt az ünnepünket olyan nagy egyetértéssel szeretjük, amiért vele ilyen szoros kapcsolatot ápolunk, amiért hozzá ennyi érzelem, ennyi történet kötődik, és végül – de nem utolsó sorban – amiért ma is minden pontját, célkitűzését vállaljuk.
„Velünk van Isten és az igazság!” – írta Kossuth a Jellasicsot üldözőbe vevő magyar katonáknak szóló, buzdító kiáltványában. És hét nemzedék óta mindenki így is érzi: nálunk volt az igazság. Igen, kedves diákok, velünk volt Isten és nálunk az igazság, mert a mi forradalmunk nem felfordulást, rombolást, nem tömeggyilkosságokat jelentett, mint a francia jakobinusok terrorja, akik úgy hitték, csak a társadalom és intézményeinek teljes lerombolásával, emberek ezreinek kiirtásával lehet új világot teremteni.
1848 márciusa nem rombolt porig semmit, változást követelő indulataival, sebészi pontossággal csak addig ment el, amíg bevégezte küldetését, s máris hozzáfogott az építkezéshez, az új élet kialakításához.
1848. március 17-én az egyik pesti újság publicistája azt találta írni, hogy a két nappal korábbi Magyarországot valójában egy teljes évszázad választja el új énjétől. A változás valóban elsöprő volt és szinte azonnal végbement. Hiszen nem egészen egy hónappal a márciusi események után már szentesítve készen álltak az alkotmánnyal is felérő áprilisi törvények, amelyek évszázados zsibbasztó kötelektől szabadították fel az országot. Modernizálták és függetlenítették annak jogrendjét és államszervezetét, a feudális, rendi világból nagyot léptek egy korszerű, polgári világ felé.
Kedves Ünneplők!
Jól tudjuk: a nagy teljesítményekhez a legtöbbször rendkívüli képesség, különleges tudás és főképp tehetség kell. Feltalálni valamit, sportsikert elérni, egy jó regényt megírni csak tehetséggel lehet. Az igazság az, hogy a forradalmakhoz nincs szükség különösebb tehetségre. Nem kell rendkívülinek lenni, természetfeletti erővel bírni. A forradalomhoz pusztán elszánás kell. A kormányzás viszont teljesen más. A forradalmakat dühös emberek robbantják ki, egy ország irányításához azonban higgadt államférfiak vezénylete kell. Ezt már nem lehet dühből intézni. Ahhoz nem elég a harag, nem elegendőek a hangzatos szavak, és bizony nem elég a szebb jövőbe vetett hit sem. Oda szaktudás, és a tudásban tehetség és tapasztalat kell, mely a lelkesedés élére áll.
1848 áprilisában – a Gondviselésnek hála – nem hőzöngő, gyűlölködő, bosszúért lihegő, hanem felelős, dolgozni, építeni akaró, és változtatni képes emberek álltak az ország élére. Férfiak, akik tudták, hogy nincsen előre elkészített út, csak olyan, amelynek köveit személyesen rakják le. Vezetők, akik nem mindössze a nyugati minta másolásába fogtak, hanem az ország saját pályáját keresték. Nem válságot kezeltek. Nem a régi kabátot foltozgatták, hanem új ruhát szabtak. Nem hivatkoztak a nehézségekre, nem keresték a kifogást, nem menekültek a munka elől. Azonnal cselekedtek. Jót s jól.
Magyarország a 48-as tavasz forradalmi eseményei után egyetlen nyár alatt erős, jó törvényekkel megalapozott, korszerű állam alapjait rakta le. Ilyen rövid időn belül sikerült gyökeresen új és minden korábbinál jobb irányba kormányozni az ország szekerét!
Még a háborúskodás sem fojthatta el a kibontakozást, az új rend születését. Ugyanezen rövid idő állt rendelkezésre, hogy az ország ütőképes hadsereget állítson ki. És ez is sikerült. A magyar hadsereg minden nehézség és ármány ellenére sokáig sikerrel védte a szabadságot. Nagy tudású, erős lelkű tisztikarral, s a honvédek és nemzetőrök áldozatával. Minden esélye megvolt a győzelemre. Legyűréséhez az egyik nagyhatalomnak segítségül kellett hívnia a másikat.
Kedves Fiatal Barátaim!
Az emlékezőket gyakran éri az a vád, hogy bűnös módon „aktualizálnak”. Már miért ne tennék? Az ünnepek mégiscsak kikristályosítanak egy erényt, egy lenyűgöző pillanatot, s amióta világ a világ, az emlékezők e kitűntetett pontokhoz mérik a jelent.
Lássuk, hogyan állunk ma 1848 eszményeihez képest? Nos, tagadhatatlan: ma az áldozatvállalást bizony sokan megmosolyogják. Pedig az 1848-ról őrzött emlékeink mind arról mesélnek: mennyien és hányféle körülményben tekintették „rongynak” saját életüket a „haza becsületéhez” képest. A nemzetőrök nemzedékeket lelkesítő honvéd-erényeit ma nehéz megtalálni; de legalábbis nagyon kell keresni. Ma a közhangulat nem az „itt élned, halnod kell” jegyében bátorít, hanem a „ne maradj itthon, fuss el messzire” jegyében fojtogat. Ma csak azt halljuk, hogy sokfélék vagyunk, de hogy mire lelkesülhetnénk együtt, arról csak keveset. Pedig a közös hitet nem zártuk múzeumi tárlókba.
Én azt mondom, kedves fiatalok, nézzünk bele a hősök, nézzünk Batthyány, Petőfi, Széchenyi, Kossuth, Vécsey vagy Damjanich tekintetébe, és merjünk tisztán látni! A szkeptikusok, az örök kétkedők, a kicsinyhitűek azt mondják: ők egy letűnt kor lázas arcai. Mi azonban tudjuk, hogy ezek mi vagyunk. Mi vagyunk, amikor épp a helyes úton, a magunk útján jártunk.
Egy francia főnemes intette egyszer a gyermekét azzal: fiam, „ne dicsekedj a famíliáddal, mert a családunk olyan, mint a krumpli – ami jó benne az a föld alatt van!” Én hiszem, hogy ez Magyarországra nem igaz, mi, mai magyarok sem vagyunk kevesebbek a régieknél.
Magyarországnak ma egyetlen ellensége van: saját kishitűsége.
Jó, ha tudjuk a beletörődésről és a reménytelenségről, hogy az nem a magyarok szívében termett! Ez egy ocsmány fertőzés, ami eltorzította az életünket, s amit a nemzet ezennel kivet a testéből! Ettől látjuk fásultnak, meggyötörtnek, becstelennek és javíthatatlannak a világot, ami körülvesz. De ez nem mi vagyunk!
A mi hazánk egy tehetséges ország. A magyaroknak tehetsége van. Nem elsősorban a nagy, világrengető újításokhoz, a zenéhez, vagy a sorsfordító találmányokhoz, mert ahhoz közöttünk is csak keveseknek van. A magyaroknak a legnagyobb tehetsége az élethez van!
Ne az ügyeskedőket, a kiskaput keresőket, a tülekedőket lássuk! Nézzük csak meg, hogyan ünnepel, hogyan szurkol, hogyan arat és szüretel, hogyan dolgozik, hogyan leleményes a magyar! Magyarországnak tehetsége van az értelmes, szép és becsületes munkához. Tehetsége van a sikerhez.
Ne tévesszen meg minket, ha a mögöttünk hagyott évtizedekben nem ilyennek láttuk. Mert nem a saját útját járta. A zsákutca ködös fény- és közviszonyai, az ismeretlenben való kapkodás, a tanácstalanság zavara torzíthatta el. Zsákutcában jártunk, ahová a magyarhoz méltatlan, tehetségtelen kormányzás vitt miket.
Azonban minden tévútról vissza lehet fordulni! Változni csak akkor tudunk, ha nem félünk az alattunk tátongó, elnyelni kész mélységtől, hanem visszakapaszkodunk a lejtőről. Már meg is vetettük a lábunkat, az elöl állóknak pedig húzni kell a többieket, mert egész Magyarország ebbe a kötélbe kapaszkodik! Vinni kell a beletörődötteket, a kesergőket, a bizalmatlanokat, a reményteleneket is, mert belőlük lesznek a ráébredők, a megerősödők, a megnyílók, s az erőnk velük is megsokszorozódik! S nem csak belőlük, hanem a ma még csak készülődő generációk tagjaiból – belőletek is, kedves fiatal barátaim!
Legyetek büszkék hazátokra, múltunkra, őseinkre, szüleitekre, nagyszüleitekre, akik megtartották ezt az országot. Legyetek jó emberek és jó magyarok!
És akkor Magyarország – Kossuth szavaival – ismét olyan lesz, hogy „a pokol kapui erőt nem vesznek azon”.
Szép ünnepet kívánunk mundannyiunknak!
2012. márc. 14.
http://multiply.com/gi/cskir48gyalogezred:journal:54
Főtisztelendő Püspök Úr!
Tisztelt Emlékező Iskolaközösség!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Fiatal Barátaim!
Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm mindannyiukat ezen a csodálatos ünnepen, és köszönöm, hogy meghívtak maguk közé, hogy együtt emlékezzünk. A múltat jelenné tenni, ünnepelni jöttünk ma ide. Felidézni azt, amikor a hosszan elhúzódó tél után az élet végre utat tört magának. Amikor a hótakaró, a jégpáncél alatt már gyűlni kezdett az életerő, hogy az első meleg nap, az első napsütés hatására a vékony kis hajtás egyszer csak áttörje az őt látszólag reménytelenül elfojtó leplet, és kibomoljon, virágba szökkenjen.
Hét nemzedéknyi idő. Ennyi választ el bennünket a leghíresebb március 15-énktől, a sorsfordító áprilisi törvényeinktől és a császár olmützi alkotmányától.
Hét nemzedéknyi idő telt el a tavaszi hadjáratban kivívott győzelem és a Világosnál elszenvedett vereség, Buda dicsőséges visszavívása és Komárom várának reményvesztett feladása óta. És hét nemzedéknyi idő a debreceni Nagytemplom falai között kimondott függetlenség és az aradi sáncok árnyékában ránk nehezedő alávetettség óta.
A hét különleges szám nekünk, magyaroknak: nem véletlenül beszél a magyar történetírás hét törzsről és hét honfoglaló vezérről, hétmagyarról. Az sem véletlen, hogy a népmeséink alapszáma is a hét. Gondoljunk csak a hétfejű sárkányra, hétmérföldes csizmára, hetedik határra, hetedik mennyországra, hét fivérre, hét nővérre, hétpecsétes titokra vagy hetedhét országra szóló lakodalomra. Mint ahogy az sem véletlen, hogy a régi magyarok hite szerint a hetedik gyermek a legtehetségesebb és a legszerencsésebb: minden hetedik évben kincset talál.
De vajon mit üzen nekünk, az 1848/49-es forradalom hetedik nemzedékének, a „hetedik gyermekeknek” a magyar szabadságharc története? Milyen kincset rejteget a számunkra? Mit láthatunk magunk mögé, a múltunkra pillantva több mint százhatvan esztendő távolából?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Diákok!
A szabadságharc a romantika kora, a heves érzelmeké, ezért 1848-49 története sem véletlenül a végletek története: győzelem és vereség, dicsőség és megaláztatás, függetlenség és rabság. És mindez öt hónap leforgása alatt. Igen, ez alatt az öt hónap alatt megjártuk a mennyet és a poklot, a húsz hét alatt részünk volt az üdvösségben és a kárhozatban, a száznegyven nap alatt felemeltettünk, hogy annál nagyobbnak érezzük az alávettetést.
Talán vannak, akik a magyar sors tragédiáját olvassák ki ezekből a számokból. Azt, hogy nekünk, magyaroknak végül semmi sem sikerült. Mert hiába küzdöttünk meg hősiesen a győzelemért, végül csak vereséget szenvedtünk. Hiába vívtuk vissza az országot magunknak, végül csak elvették tőlünk azt. Hiába szereztük vissza a szabadságunkat, végül csak rabság lett belőle. Igen, hangzik – a gondolatsor végén – a következtetés: vesztes nép vagyunk. A hiábavalóság nemzete. Mert minden tettünk, minden cselekedetünk, minden diadalunk, amire büszkék lehetnénk, hiábavaló volt.
De vajon így van-e mindez? Vajon igaza van-e azoknak, akik a történelem nagy pillanataitól is – csakúgy, mint a hétköznapok küzdelmeiben – egyedül a látványos és azonnali sikert fogadják el eredménynek? Nem csupán arról van-e szó, hogy olyasmit kérünk számon a múltunkon, ami korunk egyik jellegzetes problémája: a gyorsan megtérülő és látványos hasznot? Hiszen, ami nem hoz azonnali és kézzelfogható profitot, az ma mindenestül hiábavalónak tűnik.
Tisztelt Ünneplő Egybegyűltek!
Valljuk be, hogy a történelmünk nem szemlélhető úgy – bármennyire is szeretnék egyesek ilyennek láttatni –, mint egy gazdasági vállalkozás, amelyről világos képet ad a bevételek és a kiadások egyenlege. Gondoljunk csak bele: hol lennénk mi, magyarok, ha 1849-ben, a világosi fegyverletétel után az előttünk járó nemzedékek úgy zárták volna le a nemzeti történelmünk főkönyvét, hogy most már nem éri meg magyarnak lenni? Mi lenne velünk ma, ha azzal a tapasztalattal tértek volna haza a honvédek, hogy bizony ráfizetés ragaszkodni a magyarságunkhoz, hiszen túl nagy kockázatot vállaltunk, belebuktunk, ezért jobb mihamarabb túladni a veszteséges bolton?
Nem, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves diákok, a történelem, 1849 története nem a számokból, adatokból kiolvasható, kiszámítható és matematikai műveletekkel kifejezhető logikára oktat. Hanem arra, hogy a történelem szabálytalan, mert az érző, álmodó, álmaiért áldozatot is vállaló, és önmagát, emberi mivoltát meghaladni is képes ember alkotása.
Arra oktat, hogy az életünkben vannak olyan kapcsolataink – és azt gondolom, ezek vannak, ezek kellenek, hogy többségben legyenek –, amelyek nem a haszonelvű mentalitáson alapulnak, ezért nem lecserélhetőek, ha ez a partnerség éppen nem nekünk kamatozik. Ilyen a hitünk, a családunk és ilyen a nemzeti hovatartozásunk.
És arra oktat, hogy – szemben az üzlet világával, ahol egy csődbe ment vállalkozás nyomtalanul képes eltűnni és örök feledésbe merülni – a történelemben még a legkeserűbb bukásnak is következménye van, a legreménytelenebb időszakok hasztalannak tűnő kitartása is egyszer eredményt, gyakran fényes győzelmet hozhat.
Ha nem így lenne, akkor nem kényszerült volna az udvar alig két évtizeddel a bukás után kiegyezésre. Ha nem így lenne, akkor 1956. november 4-ét, a forradalom eltiprását nem követte volna 1990. áprilisa, az első szabad választások. És ha nem így lenne, akkor a mostani erőfeszítéseink is hiábavalóak lennének.
Bármilyen furcsán hangzik, éppen az 1848-49-es szabadságharc katonai sikereiben láthatjuk igazán, hogy mi mindent köszönhetünk a hideg számítást, megfontolást nélkülöző emberi tulajdonságoknak: az első pillantásra ésszerűtlennek tűnő bátorságnak, a lehetetlenséget célzó vállalkozó szellemnek, a tétovázást nem ismerő önfeláldozásnak.
A Guyon Richárdoknak, akik a kiúttalan helyzetből is megtalálták a kivezető ösvényt: mi lett volna a honvédsereggel branyiszkói-áttörés nélkül?
Az olyan névtelen hősöknek, mint a szolnoki diadal egyik dobosa, aki visszakiáltott a támadást leállítani szándékozó parancsnoknak: „én nem retirálom, én verem a sturmot.” Így, ennek a makacs, engedetlen dobosnak köszönhetően rohanta meg szemből és foglalta el az ágyúkat a zászlóalj.
A Leiningen-Westerburg Károlyoknak, akik a halál közelségében is elég bátrak voltak ahhoz, hogy ne féljenek. „Sohasem éreztem oly mélyen, hogy sorsunk Isten kezében van – írja a magyar szabadság aradi vértanúja a győztes tápióbicskei csatáról: „ezen a napon nem törődtem a golyók süvöltésével és zúgásával, úgy éreztem, hogy nem történhet semmi bajom.”
Ezt üzeni nekünk a múltunk, erre tanít bennünket 1848-49 története. Ahogy kiváló költőnk, Illyés Gyula fogalmaz:
„A magyarság magatartása ésszel föl nem fogható, kívül esik a józan, az érdekeket, a következményeket latolgató gondolkodáson. Létét vakmerő harcainak köszönheti.”
Majd így folytatja: „A higgadtságáról, szemléletéről híres nemzet látja, hogy nekiugrása csak kudarccal végződhet, s mégis újra és újra nekiugrik Góliátnak. Történelmünk nem logikára oktat. Arra oktat, s ez benne a vigasztaló és magasztos, hogy nemzetek életében olyan fogalmaknak is van értelme, mint bátorság, merészség, ideákhoz való ragaszkodás.”
Tisztelt Ünneplők!
De vajon a bátorság, a merészség és az ideákhoz való ragaszkodás önmagában véve elegendő lenne-e ahhoz, hogy idővel a vereséget győzelembe, a bukást diadalba, az elnyomást szabadságba fordítsuk?
Aligha. Kell, hogy legyen a Góliátnak eső bátorságon, a következményeket figyelmen kívül hagyó vakmerőségen túl még egy titok, ami miatt annyi vitázó történelem-boncolás mellett ezt az ünnepünket olyan nagy egyetértéssel szeretjük, amiért vele ilyen szoros kapcsolatot ápolunk, amiért hozzá ennyi érzelem, ennyi történet kötődik, és végül – de nem utolsó sorban – amiért ma is minden pontját, célkitűzését vállaljuk.
„Velünk van Isten és az igazság!” – írta Kossuth a Jellasicsot üldözőbe vevő magyar katonáknak szóló, buzdító kiáltványában. És hét nemzedék óta mindenki így is érzi: nálunk volt az igazság. Igen, kedves diákok, velünk volt Isten és nálunk az igazság, mert a mi forradalmunk nem felfordulást, rombolást, nem tömeggyilkosságokat jelentett, mint a francia jakobinusok terrorja, akik úgy hitték, csak a társadalom és intézményeinek teljes lerombolásával, emberek ezreinek kiirtásával lehet új világot teremteni.
1848 márciusa nem rombolt porig semmit, változást követelő indulataival, sebészi pontossággal csak addig ment el, amíg bevégezte küldetését, s máris hozzáfogott az építkezéshez, az új élet kialakításához.
1848. március 17-én az egyik pesti újság publicistája azt találta írni, hogy a két nappal korábbi Magyarországot valójában egy teljes évszázad választja el új énjétől. A változás valóban elsöprő volt és szinte azonnal végbement. Hiszen nem egészen egy hónappal a márciusi események után már szentesítve készen álltak az alkotmánnyal is felérő áprilisi törvények, amelyek évszázados zsibbasztó kötelektől szabadították fel az országot. Modernizálták és függetlenítették annak jogrendjét és államszervezetét, a feudális, rendi világból nagyot léptek egy korszerű, polgári világ felé.
Kedves Ünneplők!
Jól tudjuk: a nagy teljesítményekhez a legtöbbször rendkívüli képesség, különleges tudás és főképp tehetség kell. Feltalálni valamit, sportsikert elérni, egy jó regényt megírni csak tehetséggel lehet. Az igazság az, hogy a forradalmakhoz nincs szükség különösebb tehetségre. Nem kell rendkívülinek lenni, természetfeletti erővel bírni. A forradalomhoz pusztán elszánás kell. A kormányzás viszont teljesen más. A forradalmakat dühös emberek robbantják ki, egy ország irányításához azonban higgadt államférfiak vezénylete kell. Ezt már nem lehet dühből intézni. Ahhoz nem elég a harag, nem elegendőek a hangzatos szavak, és bizony nem elég a szebb jövőbe vetett hit sem. Oda szaktudás, és a tudásban tehetség és tapasztalat kell, mely a lelkesedés élére áll.
1848 áprilisában – a Gondviselésnek hála – nem hőzöngő, gyűlölködő, bosszúért lihegő, hanem felelős, dolgozni, építeni akaró, és változtatni képes emberek álltak az ország élére. Férfiak, akik tudták, hogy nincsen előre elkészített út, csak olyan, amelynek köveit személyesen rakják le. Vezetők, akik nem mindössze a nyugati minta másolásába fogtak, hanem az ország saját pályáját keresték. Nem válságot kezeltek. Nem a régi kabátot foltozgatták, hanem új ruhát szabtak. Nem hivatkoztak a nehézségekre, nem keresték a kifogást, nem menekültek a munka elől. Azonnal cselekedtek. Jót s jól.
Magyarország a 48-as tavasz forradalmi eseményei után egyetlen nyár alatt erős, jó törvényekkel megalapozott, korszerű állam alapjait rakta le. Ilyen rövid időn belül sikerült gyökeresen új és minden korábbinál jobb irányba kormányozni az ország szekerét!
Még a háborúskodás sem fojthatta el a kibontakozást, az új rend születését. Ugyanezen rövid idő állt rendelkezésre, hogy az ország ütőképes hadsereget állítson ki. És ez is sikerült. A magyar hadsereg minden nehézség és ármány ellenére sokáig sikerrel védte a szabadságot. Nagy tudású, erős lelkű tisztikarral, s a honvédek és nemzetőrök áldozatával. Minden esélye megvolt a győzelemre. Legyűréséhez az egyik nagyhatalomnak segítségül kellett hívnia a másikat.
Kedves Fiatal Barátaim!
Az emlékezőket gyakran éri az a vád, hogy bűnös módon „aktualizálnak”. Már miért ne tennék? Az ünnepek mégiscsak kikristályosítanak egy erényt, egy lenyűgöző pillanatot, s amióta világ a világ, az emlékezők e kitűntetett pontokhoz mérik a jelent.
Lássuk, hogyan állunk ma 1848 eszményeihez képest? Nos, tagadhatatlan: ma az áldozatvállalást bizony sokan megmosolyogják. Pedig az 1848-ról őrzött emlékeink mind arról mesélnek: mennyien és hányféle körülményben tekintették „rongynak” saját életüket a „haza becsületéhez” képest. A nemzetőrök nemzedékeket lelkesítő honvéd-erényeit ma nehéz megtalálni; de legalábbis nagyon kell keresni. Ma a közhangulat nem az „itt élned, halnod kell” jegyében bátorít, hanem a „ne maradj itthon, fuss el messzire” jegyében fojtogat. Ma csak azt halljuk, hogy sokfélék vagyunk, de hogy mire lelkesülhetnénk együtt, arról csak keveset. Pedig a közös hitet nem zártuk múzeumi tárlókba.
Én azt mondom, kedves fiatalok, nézzünk bele a hősök, nézzünk Batthyány, Petőfi, Széchenyi, Kossuth, Vécsey vagy Damjanich tekintetébe, és merjünk tisztán látni! A szkeptikusok, az örök kétkedők, a kicsinyhitűek azt mondják: ők egy letűnt kor lázas arcai. Mi azonban tudjuk, hogy ezek mi vagyunk. Mi vagyunk, amikor épp a helyes úton, a magunk útján jártunk.
Egy francia főnemes intette egyszer a gyermekét azzal: fiam, „ne dicsekedj a famíliáddal, mert a családunk olyan, mint a krumpli – ami jó benne az a föld alatt van!” Én hiszem, hogy ez Magyarországra nem igaz, mi, mai magyarok sem vagyunk kevesebbek a régieknél.
Magyarországnak ma egyetlen ellensége van: saját kishitűsége.
Jó, ha tudjuk a beletörődésről és a reménytelenségről, hogy az nem a magyarok szívében termett! Ez egy ocsmány fertőzés, ami eltorzította az életünket, s amit a nemzet ezennel kivet a testéből! Ettől látjuk fásultnak, meggyötörtnek, becstelennek és javíthatatlannak a világot, ami körülvesz. De ez nem mi vagyunk!
A mi hazánk egy tehetséges ország. A magyaroknak tehetsége van. Nem elsősorban a nagy, világrengető újításokhoz, a zenéhez, vagy a sorsfordító találmányokhoz, mert ahhoz közöttünk is csak keveseknek van. A magyaroknak a legnagyobb tehetsége az élethez van!
Ne az ügyeskedőket, a kiskaput keresőket, a tülekedőket lássuk! Nézzük csak meg, hogyan ünnepel, hogyan szurkol, hogyan arat és szüretel, hogyan dolgozik, hogyan leleményes a magyar! Magyarországnak tehetsége van az értelmes, szép és becsületes munkához. Tehetsége van a sikerhez.
Ne tévesszen meg minket, ha a mögöttünk hagyott évtizedekben nem ilyennek láttuk. Mert nem a saját útját járta. A zsákutca ködös fény- és közviszonyai, az ismeretlenben való kapkodás, a tanácstalanság zavara torzíthatta el. Zsákutcában jártunk, ahová a magyarhoz méltatlan, tehetségtelen kormányzás vitt miket.
Azonban minden tévútról vissza lehet fordulni! Változni csak akkor tudunk, ha nem félünk az alattunk tátongó, elnyelni kész mélységtől, hanem visszakapaszkodunk a lejtőről. Már meg is vetettük a lábunkat, az elöl állóknak pedig húzni kell a többieket, mert egész Magyarország ebbe a kötélbe kapaszkodik! Vinni kell a beletörődötteket, a kesergőket, a bizalmatlanokat, a reményteleneket is, mert belőlük lesznek a ráébredők, a megerősödők, a megnyílók, s az erőnk velük is megsokszorozódik! S nem csak belőlük, hanem a ma még csak készülődő generációk tagjaiból – belőletek is, kedves fiatal barátaim!
Legyetek büszkék hazátokra, múltunkra, őseinkre, szüleitekre, nagyszüleitekre, akik megtartották ezt az országot. Legyetek jó emberek és jó magyarok!
És akkor Magyarország – Kossuth szavaival – ismét olyan lesz, hogy „a pokol kapui erőt nem vesznek azon”.
Szép ünnepet kívánunk mundannyiunknak!
2012. márc. 14.
2012. április 7., szombat
2012. január 5., csütörtök
Lánchíd Rádió - MAGYAROK
Magyarok
Mi lesz a sorsuk?
Adás:
2012. január 5. csütörtök 13.05
2012. január 6. péntek 0.05
„Haró még úgy-ahogy tartja magát: 101 református fizet egyházadót, templomunk jó állapotú. Saját erőből újítottuk fel nemrég” – mondja büszkén az idős Balogh Anna. Nem keresi a szavakat, de beszéde már idegen dallamú. Aztán elkomorodik. „Sajnos a fiatalok elmenekülnek innen, mert félreesik a falu. Sok a vegyes házasság is. Ötven év múlva biztosan elfogy a gyülekezet. És mit gondolnak, mi lesz akkor a templomunkkal? Talán az, ami a szomszédos Kéménd ősöreg szentélyével. Albert István itt 1997-ben tartott utoljára istentiszteletet. Aztán beszakadt a tető, és az esővíz szétmállasztotta a födémet. Beomlott a templom, mert nem volt, aki a romlás kezdetén néhány cserepet a helyére igazítson.” Ilyen és ehhez hasonló életképekkel, gondolatokkal, épületmaradványokkal találkozhat az utazó, ha ellátogat a végekre, a szórványvidékre. Oda, ahol sok esetben már csak néhány töredék, egy-egy freskó vagy várrom, a kastélykertben elültetett platánfa, vagy az ott élő idősek emlékezete őrzi, hogy valamikor magyarok lakták ezt a vidéket.
Utazás a végeken címmel jelent meg már második alkalommal, bővített kiadásban Margittai Gábor egyedülálló útikalauza.
A Magyar Nemzet publicistája a 90-es évek eleje óta járja a Kárpát-medence rejtett kis településeit, hogy hiteles képet kapjon és adjon az ott élő magyarok életéről, történelméről, kultúrájáról, hogy a maga módján megmentsen valamit abból, ami a XXI. század elejére még megmaradt. Késmárk, Királymező, Gyimesfelsőlok vagy akár Óbecse tájai, családjai, históriája elevenedik meg előttünk a könyvet lapozgatva. Elszomorodhatunk és elgondolkozhatunk azon, hogy vajon honnan jöttünk, merre tartunk, és vajon kik is vagyunk mi, magyarok.
Szerkesztő: Horváth Ágnes
E-mail cím: magyarok@lanchidradio.hu
2011. december 25., vasárnap
Google: Az ünnepi emblémákról
... és a magyar nemzeti ünnepeink?
Létezik-e magyar csapat, aki kész és képes volna a mi ünnepeinket megjeleníteni a böngészőben?
Mutatok néhány, már létező példát:
okt.20.
Park Wan suh's 80th Birthday
okt.23.
Tunisia Election 2011.
Argentina Elections 2011.
nov.3. 2011.
Oodgreoo Noonuncal's 91 th Birthday
Dec. 1 . 2011.
Romanian National Day
... és még sokat lehet böngészni az összes 2011-es ünnepi piktogramok között.
Lehet, hogy én vagyok felületes, de nem találtam, sem a Pozsonyi Csata, sem a Rákóczi , vagy az 1848-as Szabadságharc, esetleg a Nándorfehérvári Győzelem, vagy az 1956-os forradalomról megemlékező képet.
Liszt Ferenc születésnapjáról emlékeztke meg, úgy mint "Franz List" természetesen.
Egy szó, mint száz: Kedves magyar számítástechnikus mágusok, kössétek fel az alsót, köpjetek a markotokba, és csapjatok a lovak közé!
Létezik-e magyar csapat, aki kész és képes volna a mi ünnepeinket megjeleníteni a böngészőben?
Mutatok néhány, már létező példát:
okt.20.Park Wan suh's 80th Birthday
okt.23.Tunisia Election 2011.
Argentina Elections 2011.
nov.3. 2011.Oodgreoo Noonuncal's 91 th Birthday
Dec. 1 . 2011.
Romanian National Day
... és még sokat lehet böngészni az összes 2011-es ünnepi piktogramok között.
Lehet, hogy én vagyok felületes, de nem találtam, sem a Pozsonyi Csata, sem a Rákóczi , vagy az 1848-as Szabadságharc, esetleg a Nándorfehérvári Győzelem, vagy az 1956-os forradalomról megemlékező képet.
Liszt Ferenc születésnapjáról emlékeztke meg, úgy mint "Franz List" természetesen.
Egy szó, mint száz: Kedves magyar számítástechnikus mágusok, kössétek fel az alsót, köpjetek a markotokba, és csapjatok a lovak közé!
Az ünnepi emblémák a Google-embléma mókás, meglepő és néha spontán módon történő módosításai az ünnepek és évfordulók megünneplésére, valamint a híres művészek, újítók és tudósok életével kapcsolatos megemlékezésre.
Honnan jött az ünnepi emblémák elkészítésének ötlete?
Az ünnepi embléma koncepciója még 1998-ban született, még mielőtt a vállalat részvénytársasággá alakult volna. Larry és Sergey játszadoztak a vállalati logóval, hogy jelezzék részvételüket a Burning Man fesztiválon a Nevada-sivatagban. Egy pálcikaemberről készített rajzot helyeztek a Google szó második "o" betűje mögé, és az új logót komikus üzenetnek szánták a Google felhasználói felé arról, hogy a Google alapítói "házon kívül" vannak. Bár az első ünnepi embléma viszonylag egyszerű volt, ekkor született meg az ötlet, hogy a jelentős események alkalmára ki kellene dekorálni a vállalati logót.
Két évvel később, 2000-ben Larry és Sergey megkérte a jelenlegi webmestert, Dennis Hwangot, aki akkor még gyakornok volt, hogy készítsen egy ünnepi emblémát a Bastille-napra. Felhasználóink annyira jól fogadták ezt a logót, hogy Dennist egyből kineveztük a Google fő ünnepiembléma-készítőjévé, és az ünnepi emblémák kezdtek egyre gyakrabban feltűnni a Google kezdőlapján. Az ünnepi emblémák eleinte főleg a megszokott ünnepnapok tiszteletére készültek, mára azonban számos eseményről és évfordulóról emlékeznek meg John James Audubon születésnapjától a fagylaltkehelyig.
Az ünnepi emblémák iránti érdeklődés idővel egyre nagyobbá vált mind az Egyesült Államokban, mind nemzetközi szinten. Az ünnepi emblémák elkészítése ma már tehetséges illusztrátoraink és mérnökeink feladata. Az ünnepi emblémák elkészítése számukra csoportmunka, amelynek célja, hogy felélénkítsék a Google kezdőlapját, és mosolyt csaljanak a világ különböző területein élő Google-felhasználók arcára.
Hány ünnepi emblémát készített el a Google az évek során?
A csapat több mint 1000 ünnepi emblémát készített el a világ különböző részein megjelenő kezdőlapjaink számára.
Ki választja ki az elkészítendő ünnepi emblémákat, és hogyan döntik el, hogy mely eseményekhez kapcsolódjanak ünnepi emblémák?
A Google-alkalmazottak egy csoportja rendszeresen összeül, és megállapodnak arról, hogy mely eseményekről emlékezzen meg az ünnepi embléma. Az ötletek számos forrásból érkeznek, így a Google alkalmazottaitól és felhasználóitól is. Az emblémák kiválasztásánál célunk, hogy olyan eseményekről és évfordulókról emlékezzünk meg, amelyek megfelelnek a Google imázsának és innováció iránti elkötelezettségének.
Ki tervezi az ünnepi emblémákat?
Minden megjelenő ünnepi embléma mögött egy illusztrátorokból és mérnökökből álló csapat áll.
Hogyan küldhetnek be a Google felhasználói vagy mások ötleteket az ünnepi emblémára vonatkozóan?
Az ünnepi emblémák csapata mindig szívesen meghallgatja a felhasználók ötleteit -- a következő Google ünnepi emblémára vonatkozó javaslatokat a proposals@google.com címre várjuk. A csapathoz naponta több száz kérés érkezik, így nem áll módunkban válaszolni mindegyikre. Azonban szeretnénk biztosítani Önöket arról, hogy mindegyiket elolvassuk :)
RSS
2011. december 9., péntek
2011. december 5., hétfő
Műsorajánló:A felvidéki magyarok kitelepítéséről
Lánchíd Rádió
Interneten: http://www.radiostat.hu/index.php?p=r&i=483
Kulissza
Egy „elfeledett igazságtalanságról”
Adás: hétfő 12.30 és 18.30
http://mno.hu/lanchidradio/egy-elfeledett-igazsagtalansagrol-1035788
Magyarok tízezreit hurcolták el közmunkára a második világháború utáni Csehszlovákiában.
Kommunista mintára így oldották meg a munkaerőhiányt, náci mintára pedig a kollektív bűnösség elvét alkalmazták.
Így épült a csehszlovák demokrácia. Az éheztetett és fenyegetett magyarok, amikor hazatérhettek, sokszor azzal szembesültek, házukban már szlávok laknak. A vagyonuktól megfosztott, megalázott emberek a mai napig nem kaptak sem anyagi, sem erkölcsi kártérítést. A mai Kulisszában egy „elfeledett igazságtalanságról” beszél Krivánszky Miklós, a Dálesz, a deportálás áldozatait és a leszármazottakat tömörítő, kassai szervezet elnöke.
Szerkesztő-műsorvezető: Halász-Szabó Miklós
E-mail cím: kulissza@lanchidradio.hu
Szerkesztő-műsorvezető: Halász-Szabó Miklós
E-mail cím: kulissza@lanchidradio.hu
2011. december 4., vasárnap
2011. október 24., hétfő
Hol az overall-szavazás? - mégis megnyertük :-)
Forrás:
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hol-az-overall-szavazasBejegyzés idõpontja: 2011. October 24.
Bár a Boss és a McLaren azt mondta, hétfőtől új szavazást írnak ki az előző, méltánytalanul megsemmisített győzelmünk után, eddig ennek a világon semmi nyoma. Most azt ígérik, keddtől szavazhatunk arra, hogy Hamilton és Button a kalocsai mintás overállt viselje a Brazil Nagydíjon.
Az ember azt gondolná, hogy a Hugo Boss és a McLaren tanult valamit abból az óriási felháborodásból, ami az eredmény megsemmisítésének ötletét követte Magyarországon. Nem csoda, hogy sokan tiltakoztunk, hiszen a kalocsai mintás overall óriási fölénnyel, több mint 100 ezer szavazattal nyerte az előző voksolást.
Az Indexnek a hétvégén még azt nyilatkozta Berendi András, a német divatcéget Magyarországon képviselő Roland divatház vezetője, hogy hétfőtől szerdáig új szavazást kezd a Boss, és van esély rá, hogy ismét nyerjünk.
Ehhez képest mostanáig is csak “az eredményt nemsokára kihirdetjük” felirat díszeleg a szavazási oldalon. Se eredményhirdetés, se új szavazás.
Az F1 Blognak ezúttal azt mondta Berendi András, hogy Németországból szóltak, kedden várható a kezdés. “De az biztos, hogy három napig lehet majd szavazni, ahogy ígérték” -fogalmazott.
A magyar győzelmet egyébként szabálytalanságra hivatkozva semmisítették meg. Azt állították, hogy amagyar, a török és a koreai ruháknál öt perc sem telt el két, ugyanarról az IP címről küldött szavazat között.
A múlt héten az Indexnek még azt is hozzátették, utólag sorsolással döntöttek, amiben a német overall nyert, de végül azt sem hirdették ki győztesnek.
Így csak egyet tehetünk: várunk, és bízunk benne, hogy a Boss betartja ígéretét. Nálunk már rengeteg rajongó jelezte, alig várja, hogy ismét szavazhasson, és bebizonyíthassuk, akár másodjára is megnyerhetjük a versenyt.
Ha ellenőrizni szeretnéd, hogy elindult-e már időközben a szavazás, KATTINTS IDE
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)