Ólevendula Blogja



Időkép doboz



2015. december 5., szombat

Szent Miklós élete, legendái, csodatételei



Az igazi MikulásÉletét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Emberszeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben a Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált! Egy lezüllött, eretnekké vált egyházmegye élére került, melyet nagy gonddal és erős hittel igazgatott. Mindenkivel jótékony volt, szerette és segítette az embereket. Egy legenda szerint püspöksége idején Lyciában hatalmas éhínség tombolt. Szicíliában (ahol viszont bőséges volt a termés) ekkor egy kereskedő olyan álmot látott, hogy menjen Myrába, s adja el ott terményeit. Mikor felébredt, rádöbbent, hogy mindez nemcsak álom volt, hiszen tenyerében három aranyat talált előlegként. Elhajózott tehát Myrába, ahol a város jótékony püspöke felvásárolta tőle rakományát, s szétosztotta a szegények között. Szent Miklós alakjában a fennmaradt legendakincs (elsősorban a Legenda Aurea = Arany Legenda) és a keleti (görög és orosz) egyház hagyományai alapján valószínűleg több szentéletű férfiú alakja keveredik össze. 52 évig volt püspök. Az évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspöküknek, de még vezetőjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és az emberek, megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az egyházzal, halála után ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az Egyházból! Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is: A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betevő falatra is alig jutott. Három férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat kötött keszkenőjébe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallószerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni - mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák -, hogy maga a Télapó jön el ezekkel, az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte " Noel Baba" -nak, ami azt jelenti " Ajándékozó Apa". Tisztelete a bizánci, majd a kopt egyházban bontakozott ki a hatodik században - azóta ülik temetése emléknapját december 6-án -, majd átterjedt Itáliába is. Ereklyéinek az olasz Bari városába vitele után, 1087-ben vált valóban egyetemes szentté. Szent Miklós volt tehát a Mikulás-figura atyja, akinek nevében szerte a világon megajándékozzák a gyermekeket.
*

Egy szegény embernek három lánya volt, akiket megfelelő hozomány hiányában nem tudott férjhez adni. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak, és prostitúcióra kényszerülnek. Miklós elhatározta, hogy segít rajtuk, de szemérmességből vagy szerénységből ezt titokban tette. Az éj leple alatt egy-egy arannyal telt erszényt tett a szegény ember ablakába. Egyes változatok szerint ezt, három egymást követő éjjelen tette, mások szerint három egymást követő évben. Mindkét esetben azonban az apa a harmadik alkalommal megleste az adakozót, hogy megköszönje neki az ajándékot, de Miklós azt mondta, hogy egyedül Istennek tartoznak köszönettel. A viharba keveredett hajósok vészhelyzetben Szent Miklóshoz fohászkodtak. Ekkor megjelent egy csodatevő erőkkel felruházott férfi, átvette a kormányzást, egyenesbe állította a vitorlákat és lecsendesítette a vihart. Ezután ismét eltűnt a tengerben. Amikor a hajósok a myrai templomban hálaimát mondtak megmenekülésükért, megismerték Miklóst és megköszönték neki a segítséget. Nagy éhínség idején a püspök megtudta, hogy a kikötőben horgonyoz egy hajó, amely a bizánci császárnak visz gabonát. Megkérte tehát a hajósokat, hogy rakják ki a gabona egy részét a szükség enyhítésére. A hajósok először nem akarták teljesíteni a kérést, mivel a rakományt a császárnak kellett szállítaniuk. Amikor Miklós megígérte nekik, hogy nem lesz bántódásuk, akkor átadták a gabona egy részét. Megérkezve Bizáncba, csodálkozva látták, hogy a gabona mennyisége nem csökkent. Egy ember elindult Miklóshoz, hogy áldását kérje, hogy végre gyermeke szülessen. Amikor odaért, a püspök már halott volt, így a holttestet takaró vászonból ereklyeként magával vitt egy darabot. A következő év december 6-án a házaspárnak fia született. A gyermeket a hetedik születésnapján arab rablók vitték magukkal. Egy év múlva, ismét pont december 6-án, amikor a házaspár a Miklós-templomban imádkozott a gyermekük megszabadulásáért, egy forgószél kerekedett, amely felkapta a fiút és éppen a templom előtt tette le. Myra városa (Dembre), abban az időben Anatólia fővárosa. Ahogy már az előzőekben írtuk, az egész földrész eredetileg a kalózok Mekkája volt. Az összerabolt kincsek, jó gazdasági alapokat teremtettek az utókornak is. Mediterrán éghajlata kedvezett valamennyi déligyümölcsnek, kertészeteknek. Így a kereskedelem, narancs és olajültetvények gazdagságot biztosítottak a lakosságnak. Myra városában a püspöki kar elanyagiasodott, és korrumpálódott. Ezért a püspökök, rendszeresen váltogatták egymást volt, aki csak néhány hónapig töltötte be ezt a szerepet, de volt, aki kihúzta másfél évig is. Miklós püspök, amellett hogy egyházi vezetője volt a népnek, a szüleitől örökölt jó üzleti érzékkel is rendelkezett.
Búzatöbbszöröző csodája egyszerűen a következő: több éves aszályos esztendőt követően teljesen kifogytak a gabonatartalékok, még a vetőmagokat is megették az emberek. Egyiptomból, Olaszországból hoztak be búzát. Egy alkalommal a myrai kereskedelmi flotta, majdnem teljes egészben odaveszett egy viharban. Így már több hónapja nem volt kenyere a népnek. Ekkor kötött ki egy olasz kereskedelmi flotta vizet felvenni a kikötőbe. Ez tudomására jutott Szt. Miklósnak, és azonnal odasietett. Alkudni kezdett a kereskedőkkel, de azok nem engedtek a gazdájuk utasításából, és tovább akartak állni rakományukkal. Ekkor Miklós azt mondta, " ha partra teszik a búzát, akkor bár néhány héttel később, de kiköthettek a búzátokkal az eredeti célállomáson, s a most kapott búza ára is megmarad, és a hajótok ismét tele lesz búzával!" Erre belementek az alkuba, amikor Miklós a helyi kereskedők tudta nélkül dupla áron kifizette a gabonát. A hajósok visszasiettek Görögországba, ismét megrakodtak búzával, és elszállították azt eredeti helyére. Közben újraépült a myrai flotta, de arra beköszöntött a tél, és a viharos évszak. Ezért a tengerészek nem mertek útnak indulni. Így maga Miklós püspök szállt fel a vezér hajójára, és sikeresen megtették többször az oda - vissza utat tele rakománnyal. Ezekben az aszályos években, Szt. Miklós majdnem a teljes vagyonát a nép étkeztetésére fordította. Hallatlan embersége, bölcsessége olyan hatalommal ruházta fel, hogy Myra város helytartója, vezetősége minden fontos ügyben kikérte véleményét. Hallotta egyszer Miklós püspök, hogy ki akarnak végezni városában három ártatlan embert, ugyanis a helytartó szemet vetett vagyonukra. Miklós futva hagyta magukra a császár éppen nála levő küldötteit, erőszakkal akadályozta meg a kivégzést. Helytartót ezért a cselekedetéért a nép meg akarta kövezni. Miklós püspök nem engedte, hanem felszólította a város elhagyására, és minden vagyonától megfosztotta, azt szétosztotta a szegények között. Amikor a küldöttek dolgukat kiválóan elvégezték, és visszatértek a császárhoz, jó munkájukat a császár hálásan megjutalmazta. Az udvari intrika azonban nem nézte jó szemmel sikerüket, hamis vádakkal börtönbe juttatták őket, sőt már kivégzésüket is kitűzették. A császári küldöttek ekkor, visszaemlékezve Miklós püspök hősies segítőkészségére, reménytelenségükben szentünkhöz fohászkodtak. A segítség ekkor sem maradt el. Szent Miklós megjelent álmában Konstantin császárnak és ráparancsolt, hogy a három küldöttet még az éjjel bocsássa szabadon. Konstantin személyesen nem ismerte Miklós püspököt, nem is akart az álomnak engedelmeskedni. Mivel nem tudott már tovább aludni, felkelt, és még az éjjel elment a császár az ítéletet hozó bíróhoz. Meglepetésükre a bíró ugyanazt a látomást álmodta. Nekiláttak ezért, gyorsan újravizsgálták az ügyet, és kiderült, hogy a három hivatalnok ártatlan. Hálás szívvel mentek Miklós püspökhöz köszönetet mondani. Egy másik történet a szent okosságát mutatja, aki egymaga játszva szembeszállt a felbőszült Diána vélt bosszújával. Történt ugyanis, hogy Miklós püspök kivágatott egy szent fát, amelyet a nép Diána istennő tulajdonának tartott. A bosszúért lihegő Diána robbanó keveréket készített, és az utazókra bízta, hogy vigyék el Myrába, s mint áldozati adományt ajánlják föl Miklós püspök jelenlétében a templomban. Miközben azok a tengeren voltak, Miklós megjelent nekik, és fölszólította a zarándokokat, hogy a veszedelmes folyadékot tartalmazó korsót, vessék a tengerbe. Megtették, s mikor a korsó a vízbe került, tartalma fölrobbant, és lobogva égni kezdett a vízen. Ezzel kinyilvánult a tervezett merénylet.

De Szent Miklós ,,ökumenikus'' szent is, amennyiben segített az akkoriban nem kedvelt zsidókon is, amikor keresztények hazug módon vádolták őket. Így esett meg egyszer, hogy egy keresztény adósa volt egy zsidónak, de nem akarta megadni tartozását, sőt tanúk előtt vallotta, hogy már régen visszaadott mindent. Amikor bírósági tárgyalásra került a sor, a hazug keresztény megjelent egy vándorbottal a kezében, amelynek belsejét előzőleg kifúrta, és arannyal töltötte meg. Amikor esküt kellett tennie, átadta a botot a zsidó hitelezőnek, és megesküdött rá, hogy sokkal többet adott hitelezőjének saját kezébe, mint amennyivel tartozott. Utána pedig visszavette a botját. Miután a csel bevált, és megnyerte a pert, mint aki jól végezte dolgát, elindult hazafelé. Útközben azonban elálmosodott, ezért lefeküdt az út szélére, és elaludt. Egy arra haladó kocsi azonban átment rajta: elgázolta a csalót, és a kocsi kereke alatt eltörött a bot és előkerült a beléje rejtett arany. A zsidó hitelező visszakapta pénzét, de arra kérte Miklóst, gyógyítsa meg az elgázolt embert. Egy gyermektelen házaspár azért imádkozott a szenthez, hogy gyermekük lehessen. Mikor fiúk született és már fölcseperedett, atyja tengerre szállt vele, hogy hálából elvigyen a myrai Szent Miklós-templomba egy díszes fogadalmi kelyhet. Útjuk közben a gyermek éppen ezzel a kehellyel akart vizet meríteni a tengerből, beleesett a vízbe, és megfulladt. Az apa bár vigasztalhatatlan volt, a fogadalmát teljesíteni akarta, de a megígértnél sokkal egyszerűbb kelyhet tett az oltárra. Egy láthatatlan kéz azonban visszautasította a kelyhet, és lesöpörte az oltárról. Egyszer csak látja ez az ember, hogy a halottnak vélt kisfia  beszalad a templomba, és elmeséli, hogy amikor beleesett a vízbe, Szent Miklós püspök vette az ölébe, és megmentette. Most már az igazi hálaajándékot tették le az oltárra. A gyerekek szent fogadalmat tesznek, hogy ezen az éjszakán nem alszanak el, amíg meg nem lesik a Mikulást. A szülők alig várják, hogy az apróságok mély álomba szenderüljenek, és megtölthessék az ablakba kirakott, fényes csizmácskákat. De vajon tudjuk-e, miért éppen Miklós-napon, miért éppen csizma, miért az ajándék? Amilyen kevés hitelesnek tekinthető történeti adat birtokában vagyunk, olyan sok mozgalmas történetet ismerünk a szent püspökről, akiről a hagyomány olyan tisztelettel beszél, hogy népszerűségben, bensőséges tiszteletben és életszerűségben alig találjuk párját a szentek között. A jelen körülmények között - félretéve az összes történeti problémát - Myra szent püspökének történeti arca alig ismerhető föl sűrű szakálla mögött. A hívő ember számára azonban akkor is a szent alakja ragyog tiszteletében, ha sokak számára Szent Miklós ma csak egy Télapó. A bizánci és a kopt rítusban temetése napját, december 6-át ülik ünnepként. Nyugaton a 10. század óta tartják ezt a napot.Miklós nevéhez számtalan legenda fűződik. Már születésekor csodás képességekről tett tanúbizonyságot, s egész élete a csodák és a jótékonykodás jegyében telt. A hagyomány szerint karácsony előtt, névnapja környékén titkos ajándékokat hordott szét a rászorulóknak, akik azt tartották, "Tél Apó" jött el hozzájuk az éj leple alatt. A közös gyökerekből aztán minden nép kialakította a maga szokásait. A mediterrán országokban a Mikulás igazából csak az utóbbi évtizedekben indult hódító útjára, a mai 40-50 évesek még vízkereszt napján (január 6-án) kaptak csak ajándékot, egy jóságos boszorkány képébe öltözött vénasszonytól.A skandináv országokban - érthető módon - régebbre nyúlnak vissza a Mikulás-hagyományok.A finn Joulupukki, az "igazi Mikulás" egy kis faluban (a Korvatonturin, azaz a Fül-hegyen található Napapiiriben) lakik, Lappföldön, de a finn gyerekek már december elejétől találkozhatnak vele Helsinkiben, ahogy rénszarvasok vontatta szánján, járja az utcákat. Nisse, a norvég Mikulás krampuszok helyett manócskákkal vette körül magát, s nem bújik az éj leple alá ajándékaival, hanem a gyerekek tányérjaira vagy a karácsonyfa alá készíti azokat. Amolyan csendes, magának való kobold ő, aki csak karácsony éjjelén bújik elő otthonából. Az amerikai Father Christmas és az angol Santa Claus valódi száguldó Mikulás; mindenhol ott van, bemászik a kéményen, s karácsonykor ő hozza a meglepetéseket a kandallópárkányra akasztott zoknikba. Kedvenc rénszarvasa Rudolf, aki nélkül soha nem indulna óriási körútjára. Az orosz Télapó ("Gyed Maróz") újévkor érkezik, Hópelyhecske kíséretében. Kucsmás, vándorbotos, hosszú kabátos, még hosszabb szakállas öregúr, aki zsákban hozza ajándékait. Orosz szánon (trojkán) közlekedik, és lényegesen soványabb európai társainál. Az ortodox egyház december 6-án, Miklós tiszteletére a szlávát ünnepli; a családok ünnepélyesen gyertyát gyújtanak a püspök emlékére, a családfő ilyenkor töri meg a boldogságot és békét jelképező ünnepi kenyeret. Görögországban, Szerbiában és Oroszország egyes vidékein látványos körmeneteket rendeznek Miklós tiszteletére. Akárhogy ünnepeljük is, kicsiknek és nagyoknak örömteli napokat hoz a mikulás. Patrónusa lett mindenféle hajósoknak és hajóépítőknek, nőknek és gyerekeknek, utazóknak, molnároknak és mészárosoknak, ügyvédeknek, jegyzőknek, kádároknak, bor- és gabonakereskedőknek, ártatlanul bebörtönzötteknek és gyermekre váró asszonyoknak, de még a tolvajok és koldusok is hozzá fohászkodnak. Myrában temették el, de 1087-ben sírját feldúlják, kifosztják. Egyes források szerint olasz kereskedők, akik rablókkal szövetkeztek a sírrablásra, más források szerint egy török támadás következménye, s a keresztesek Myra felszabadításakor találták meg a csontjait - egy biztos, maradványainak egy része ma a dél-olasz Bari városában pihen, nagy tisztelettől övezve. Nem meglepő hát, hogy Szent Miklós kultusza a XVIII. század fordulóján éppen Dél-Olaszországban éledt újjá, s lett egyre népszerűbb szokás a gyermekek megajándékozása névnapjának éjjelén. A kultusz gyorsan terjedt szerte Európában, keveredve természetesen a helyi hagyományokkal, szokásokkal. Mivel ebben az időben a karácsony még tisztán egyházi ünnep volt, Miklós volt az egyetlen "ajándékhozó". A gyerekek kikészítették cipőjüket, hogy reggelre ajándékkal teljen meg, s mellé egy edényben zabot, szénát tettek Szent Miklós lovának. Hosszú - és nem mindig zökkenőmentes - út vezetett azonban a minden házba ellátogató "nagyszakállú Télapó" jóságos nagypapa-figurájáig. Sokan nem is tudják már, honnan ered a Mikulás-hagyomány. Felnőtt fejjel már csak arra emlékszünk ma, milyen érzés volt várni rá, majd örömmel meglesni, mit tett az olyan nagy gonddal kifényesített csizmába, cipőbe. Mostanság könnyen rossz irányba visz bennünket, hogy jóformán csak a Lappföldi Mikulásról (joulupukki ) hallunk. Jómagam is jártam Rovaniemiben, s a sarkkör mellett természetesen meglátogattuk a kései utódot. Valahogy hozzám közelebb áll a régebbi, és sokkal délebbi hagyomány. Ez vallási eredetű és Szent Miklósról, és a köré szőtt hagyományról, legendáról szól, mely az elmúlt évezred elejére visz vissza bennünket. Olvasva a történeteket, azok sokféleségét, ez megalapozottabbnak látszik, mint az egyszerűen a szánra és rénszarvasra épült későbbi történet. Szent Miklós püspök volt, aki egy igazi szakállas öregember volt, aki életét a jócselekedeteknek szánta. Sok száz évvel ezelőtt élt. Nem a szokásos fehérprémes bundában, mint az akkori vallási nagyságok, hanem vörös palástban járta csendben a várost, s adakozott a szegényeknek, kinek mire volt szüksége. Aztán oly sok mozgalmas történetet ismerünk a szent püspökről, akiről a hagyomány olyan tisztelettel beszél, hogy népszerűségben, bensőséges tiszteletben és életszerűségben alig találjuk párját a szentek között. Most is várjuk a Mikulást. Kik azért, mert az apró gyerekeknek hatalmas élmény az ajándék, míg nekünk felnőtteknek az Ő örömük a legnagyobb ajándék. Ezért pucoljuk csak csillogóra azokat a csizmákat gyermekeinkkel, unokáinkkal, hogy arcuk és a mi arcunk is virulhasson december 6-án. Hagyományaink és szokásaink egy része abban a régmúltban gyökerezik, ahol az egyházi liturgia és a pogány ünneplő szokások szerves egységet alkotnak. Minden primitív közösségben a vallásnak az élet rendezésében komoly szerepe van. Az ünnepekhez kötődő szabályok betartása nem csupán ünneplést, a szürke hétköznapokból való kilépést jelentett, hanem komoly életszabályozó rendszert, s gyakran az égiekkel való kommunikálás egy formáját. Ezeken a napokon sok metafizikus elemen próbáltak úrrá lenni jóslás, mágikus varázslás ... stb. útján. Az egyház erős befolyása miatt az ünnepek fölött is “uralkodni akart”, így bizonyos szokásokat megszentelt, vagyis egyházi ünneppé emelt, - hogy ezzel is magához édesgesse a híveket -, bizonyosakat pedig eltűrt; a folyamat azonban fordítva is működött: bizonyos egyházi szokásokat idővel az egyház kivetett, de megmaradt a nép hagyományaiban.
Mit jelentett, s jelent ma is az ünnep? Az ünnep a szent, a hétköznapok pedig a profán. A szent kezdetekben olyan tárgyakat, helyeket jelölt, amelyeket féltve óvtak az evilági hatásoktól. Ilyen értelemben az ünnepnapok is szentek (és ez most független a szent főnév katolikus használatától), amelyeket a profántól, azaz a hétköznapitól, a közönségestől kellett védeni. Miben nyilvánult meg mindez? Az ünnepi öltözetben, az adott napon a munka elhagyásában, ünnepi ételek fogyasztásába stb. A következőkben néhány olyan népi vallásos szokást említünk fel - abban a reményben, hogy nem botránkoztatunk meg senkit -, amelyek inkább ismertek és kedvesek, mintsem "boszorkányosak". Ádvent kezdetét a budai ciszterci templomban éjféli harangszóval jelezték. A révkomáromi szabók céhregulája szerint a hajnali misék előtt a céh legifjabb mestere köteles meggyújtani a templomi gyertyákat.Erdély bizonyos vidékein a gyerekeknek hajnali harangszókor kellett kelniük, hogy egy előre megbeszélt helyen gyülekezzenek, majd csoportosan bejárják a falu házait és csengőszóval, énekkel ébresszék föl a felnőtteket, hogy el ne késsenek roráte-miséről. Ádvent végén, néhány nappal Karácsony előtt ezért a kitartó szolgálatukért ajándékokat kaptak a házaknál. Ezeket az apróságokat azután igazságosan kellett egymás között elosztaniuk. Német nyelvterületen a korai misére beosztott ministráns és orgonafújtató fiúk az iskolában aludtak, hogy nehogy elkéssenek a szolgálatból a korai kelés miatt. Palócvidéken és a Galga-mentén adventon Szentcsaládot jártak. Az ünnep előtt kilenc nappal kilenc család összeállt és minden este más-más családnál tartottak énekes, imádságos áhítatot. A Szent Család képét vagy szoboralakjait vitték magukkal, s ezek mindig az áhítatnak helyet adó családnál háltak - a régiek hite szerint áldást adva a ház népének és minden jószágának.
Az ádventi várakozás hangulata hatással volt a házasodás előtt álló fiatalokra, de főképpen az eladó sorban levő lányokra. Ezért az alföldi lány mézet evett vagy mézet tett a nyelvére mielőtt elindult volna a hajnali misére, hogy előbb-utóbb férjet "édesgessen" magához. Szép szokás Ádventben a búzacsíráztatás: december elején kis edényekben elültetnek búzamagokat, amelyek Karácsonyra kihajtanak, és 3-5 centisre megnőnek. Ezeket aztán el szokás vinni „a kis Jézus” jászolához, amely a fölállított betlehemi barlang makettjében található. Szokás még vízbe helyezet ágak rügyeztetése is. Számos jól ismert népszokás tartozik jeles napunkhoz, Miklós december 6-i ünnepéhez. A kisázsiai Myrában élő Miklós püspök a keleti egyház legtiszteltebb szentjei közé tartozik. A görög katolikusoknál emléknapja még ma is kötelező ünnep, míg a római egyház a 16.sz. végén eltörölte annak kötelező jellegét. Miklós püspök jótéteményeiről vált nevezetessé, s ő lett a halászok, révészek, vízimolnárok ill. a folyók mellé települt magyarországi bencés apátságok védőszentje. A Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője, csak a XIX. században került be a köznyelvbe. Ma kétarcú Mikulás él a hagyományokban ill. a kétféle elem legtöbb helyen összeolvadt: egyik a szent püspök legendájával összefüggő, éjjel titokban ajándékot osztogató jóságos öregember; a másik a számonkérő, felelősségre vonó, bírói szerepet magára öltő alak. Dunántúlon a közelmúltig élt a szokás, hogy Miklós napján a legények, sőt nős férfiak is bekormozott arccal, kifordított bundában láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és nagyobb lányokat. Csákányban a Miklós-járásban már két alakoskodó vett részt. Az egyik Szent Miklósnak, a másik ördögnek (vagyis krampusznak) öltözött. Miklós hosszú bundát viselt, kenderszakállat ragasztott, derekát lánccal kötötte körbe, botot vitt a kezében; az ördög rossz ruhába öltözött, néha szalmából púpot is készítettek a hátára. Az ördög vesszőkorbáccsal fenyegette a gyerekeket, nagyobb lányokra rá is vert. A Miklós-napi bírói szerepnek egy másik megnyilvánulása (amely valószínűleg a középkori diákhagyományból ered), amikor a püspököt megszemélyesítő figura kíséretével együtt felkereste a házakat, a gyerekeket vizsgáztatta, imádkoztatta, majd büntette és jutalmazta. A lányoknak, menyecskéknek sorban kellett meggyónniuk, hogy ki a szeretőjük, aludtak-e vele stb. Gyimesbe még a hetvenes években is élt a szokás, s a Mikulást alakító legény a következő versikét mondogatta:
Tudjátok - e mi van ma?Hoz az öreg minden jót,Piros almát, sok diót.Hát még mit, hát még mit?Frissen vágott suhogót.

Az ajándékozó piros Mikulás falvainkban kb. 50 éve terjedt el hazánkban. Bükkön például, ahol néhány évtizede még “láncos Mikulás” járt házról-házra, ma már “ajándékozó-piros” Mikulás kopogtat be az ajtókon. Bukovinában a népi megfigyelések szerint ilyenkor kezdődött az “igazi tél”, vagyis a hóesés. Csodatételei közt emlegetik három ártatlanul halálra ítélt ifjú megmentését, valamint három megölt gyermek feltámasztását, akiket egy mészáros megölt, majd tetemüket egy hordóba rejtette). A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték. Fogságából végül kiszabadult, hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét (326-ban) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást. Demre közepén fekszik a Szt. Miklós templom. Mellette a sírhelye, amely 1956-ban ásatások során került elő. A Myra-folyó teljesen betakarta homokkal, ma 3 méterrel a felszín alatt van. 1087-ben olasz tengerészek a sírt feltörték, és elrabolták Szt. Miklós csontvázát. Sietségükben néhány csontot ott felejtettek, amelyet ma Antalyában őriznek. Már a 4. sz.-ban állt ezen a helyen a templom, de a mai Szt. Miklós templom a 7. sz.-ban épült. A 9. és a 11. sz.-ban megrongálódott a keresztény és arab tengeri háborúban.

A 11. sz. végén helyre lett állítva. A ma látható mozaikok abból az időből származnak. 1860-ban az orosz cár, Anna Galidscha megújította. A Szt. Miklós sírján látható rongálás az olasz tengerészek 1087-es műve, amikor a csontok egy részét és a sírban levő ereklyéket Bariba vitték, ahol ma is őrzik ezeket. A rablás célja az volt, hogy a tengerészek védőszentjének maradványai olasz földre kerüljenek, ezáltal a védőszent nagyobb védelmet biztosít hajózásaik során.Szent Miklós története nem "legenda", egyszerűen történelem! Ha megkérdeznék Tőled, hogy a Mikulással kapcsolatosan hova utaznál el legszívesebben, úgy valószínű azonnal rávágnád: a Lappföldre, hisz ott lakik a Mikulás! 14 évesen én is ezt válaszoltam volna. Ma már nem. Tudom, mert elutazhattam arra a helyre, ahol született, élt és eltemették Szt. Nicolaus püspököt, aki által ma minden év december 6-én megjelenik a gyerekek várva - várt Mikulása!