Blogarchívum

2014. március 28., péntek

„Szocialista bűnregény”: nem a Simon-üggyel kezdődött

„Szocialista bűnregény”: nem a Simon-üggyel kezdődött:

'via Blog this'

Lendvai Ildikó azt állítja, hogy csak a Simon-ügy kirobbanása után hallott Welsz Tamásról. Szilvásy György nem akart nyilatkozni arról, hogy vizsgálták-e Welsz Tamás szerepét az őszödi beszéd ügyében. Közben a Fővárosi Törvényszék szóvivője megerősítette, hogy a Simon-ügy azóta elhunyt kulcsfigurája 2006 előtt majdnem egymilliárd forint személyijövedelemadó-tartozást halmozott fel, és emiatt vádat is emeltek ellene.

A Népszabadság információi szerint 2006 májusában Welsz Tamás volt a hangmérnök a balatonőszödi kormányüdülőben. A lap azt is írja, hogy az MSZP megbízásából rögzítette a frakcióülésen elhangzottakat. Gyurcsány Ferenc volt titokminiszterét, Szilvásy Györgyöt azonban hiába kérdeztük Welsz Tamás szerepéről. Pedig a Népszabadság szerint Welsz Tamást már akkor, 2006-ban kihallgatta a titkosszolgálat. A lap úgy tudja, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal kezdeményezésére az APEH is vizsgálódott a férfinél, mert túl nagy lábon élt.
A Fővárosi Törvényszék szóvivője megerősítette, hogy később vádat is emeltek Welsz ellen adócsalás miatt. „A Fővárosi Főügyészség emelt vádat 2012 novemberében Welsz Tamással szemben négyrendbeli adócsalás bűntette miatt. A vád szerint mindösszesen 715,5 millió forint személyi jövedelemadó megfizetésének nem tett eleget a 2003–2006-os években. Ez a fizetési kötelezettség üzletrész eladásából, ingatlaneladásokból, illetve jövedelemből származott” – mondta el Póta Péter.
„Szocialista bűnregény”: nem a Simon-üggyel kezdődött
„Szocialista bűnregény”: nem a Simon-üggyel kezdődött
Az MSZP sajtófőnökétől hiába kértünk interjút az ügyben, levelében mindössze annyit közölt, hogy a Népszabadságban közölt információk nem felelnek meg a tényeknek.
Az MSZP akkori frakcióvezetője, Lendvai Ildikó is azt állítja, hogy nem ismerte az azóta elhunyt Welsz Tamást, aki bissau-guineai útlevélhez segítette Simon Gábort, az MSZP nemrég megbukott elnökhelyettesét. „Se korábban, se később nem ismertem. A nevével először a Simon-ügy kapcsán találkoztam” – fogalmazott.

„Tovább bonyolódik a szocialista bűnregény”

„Azt látjuk, hogy egyre tovább bonyolódik ez az egészen borzasztó szocialista bűnregény” – fogalmazott Kocsis Máté az újabb fejleményekkel kapcsolatban. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint egyértelmű, hogy a szocialisták és Welsz Tamás kapcsolatai nem a Simon-üggyel kezdődtek.
„Az is világosan látszik, hogy Gyurcsány Ferenctől sem független ez az ügy, hiszen mint az őszödi ügy főszereplőjének tudomása kellett hogy legyen erről. Hogy ez kiderült, semmi mást nem jelent, pusztán annyit, hogy egyre több és több kérdésre kell választ adniuk a Gyurcsány-koalíció politikusainak” – fogalmazott Kocsis Máté.
Hozzátette, tudna válaszolni arra a kérdésre, hogy Welsz Tamás kapcsolatban állt-e a nemzetbiztonsági hivatallal, de államtitkot sértene, ha elárulná.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése