Blogarchívum

2014. március 19., szerda

Afrikai kolónia: nem Simon volt az egyetlen

Afrikai kolónia: nem Simon volt az egyetlen:

'via Blog this'
Afrikai kolónia Simon Gábor bankjában. Az Index úgy tudja, hogy az MSZP volt elnökhelyettesén kívül nyolc másik magyar állampolgárnak nyitottak bissau-guineai útlevéllel számlát az egyik magyarországi bankban. Egyikük Fürst György, a VI. kerület korábbi alpolgármestere.


Simon Gábornak egy bissau-guineai útlevéllel nyitottak számlát a Magnet Bankban a gyanú szerint. A Magyar Nemzet azt írta, hogy állítólag más szocialista országgyűlési képviselőknek is van afrikai úti okmányuk. A Fidesz a névsort várja az MSZP elnökétől.

„Most már nem csak arra várjuk Mesterházy Attilától a választ, hogy vajon kinek a pénzét őrizgette Simon Gábor, és hogy összejátszott-e az akkori nemzetbiztonsági szolgálatokkal. Mesterházy Attilát most már felszólítjuk arra, hogy ne titkolózzon, hanem valljon színt, mit tud arról, hogy hány szocialista politikus rendelkezik hamis útlevéllel és titkos bankszámlával” – fogalmazott Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.
Afrikai kolónia: nem Simon volt az egyetlen
Afrikai kolónia: nem Simon volt az egyetlen
Mesterházy Attila nem kérdezősködik a pártban, és belső vizsgálat sem tart szükségesnek. A pártelnök azt mondja, ugyanezen a logika szerint, minden más pártban is érdemes lenne egy ilyen intézkedést foganatosítani.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje Vadai Ágnesért korteskedett ma, aki az MSZP-ből ült a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióba. Őt hiába kérdeztük a témában, becsapta beugrott a kocsiba és elviharzott. 

A Magnet Bank ügyfelei között kisebb afrikai kolónia alakult ki – írja az Index. Az internetes portál úgy tudja, hogy Simon Gáboron kívül nyolc magyar állampolgárnak nyitottak számlát bissau-guineai útlevéllel a pénzintézetben. Köztük van Simon segítője, Welsz Tamás és Fürst György, a VI. kerület korábbi szocialista alpolgármestere is, az Index értesülése szerint.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése