A világtérképet nézve alig találom azt a kis pontocskát, amely
Erdélyt jelöli, de nekem erdélyi magyarnak e kis ország nagyon fontos.
Annyira szeretem azt a kis földet, hogy életemet nem tudom rajta kívül elképzelni, pedig csábítottak és fényes jövőt igértek, igérnek az Újvilágban.
Számomra ezt a kis és nagy országot (Amerikát és Erdélyt) huszonhét évvel ezelőtt a Kennedy repülőtéren egy fény-élmény választotta el és kötötte össze, amikor a gyermektelen nagynéném örömmel átölelt és határozottan kijelentette, hogy örökre megérkez-tem!
Abban a pillanatban tudtam, hogy az én életem Erdélybe van el-rendelve, és azt is tudtam abban a pillanatban, hogy ott mi a dolgom.
Nem csak mások, hanem magam is csodálkozva éltem át döntésem következményeit. Nem értettem azt az emberi magatartást, amit a felkínált gazdag, fényes jövővel szemben tanusítottam.
Azóta kis szülőhazám, az érzések, a mesék, a hétköznapok valóságának tündérkertje, ahol az élet egyik nap próbára tesz, a következő nap kényeztet, ahol békében vagyok és hadakozok makacsul és következetesen – ezért lettem aki vagyok.
Az akkori döntés elválasztott, de összekötött Amerikával. Most már az ötödik alkalommal vagyok ebben a földrésznyi országban. Népem közösségei adnak kézről-kézre, ahol a távolságot autóval meg sem próbáljuk legyőzni. Röpködök kelettől nyugatig, déltől északig. Most éppen a Csendes óceán partján, Seattle-ben igyek-szem magamat utolérni.
Amerika beláthatatlan, ellenőrizhetetlen országnak tűnik, amit a hatóságok minden erejüket megfeszítve próbálnak leküzdeni. A repülőtereken újjlenyomat, fényképezés, mezítlábra vetkőztetés része az ellenőrzéseknek. Mindezek mögött ennek az óriásnak a fé-lelmét érzékelem. Hatalmas olvasztótégely ez, amely nem minden részében tudja feloldani az elemeket, mert ezek a nemesebb részek védekező reflexei müködésbe lépnek.
Gyönyörű magyar ünnepségnek voltam a részese, amelyben kicsik és nagyok, felnőttek és idősek táncházban tanulták, majd rop-ták a magyar táncokat, és itt ebben a táncteremben a Kárpát medence kivirult. A primás Székelyudvahelyről, a bőgős Felvidékről, a táncosok pedig a Kárpát-medence miden térségéből jöttek Amerikába, e táncterembe a Hagyatékot őrizni. Magam is meg-próbáltam néhány ugrást begyakorolni, de ezt azóta a bokám bánja, alig tudok talpraállni.
A pap hiányzik ebből a közösségből. Mint egy csonka szervezetben, a funkciókat, feladatokat más tagok próbálják felvállalni. Ez történik itt Seattle-ben is. Nincs magyar nyelvű szentmise vagy csak nagy rit-kán. Az istentisztelet is fehér holló. Ez azt is eredményezi, hogy egy idő után nem igényük az ilyen fajta imádságos együttlét.
Ma délelőtt angol nyelvü szentmisén vettünk részt. Idős, bajúszos papbácsi misézett egy toronytalan közösségi házban, amit templom-nak neveznek. Meglepett, hogy a hívek mennyire tevőlegesen kapcsolódnak a liturgiába.
Jól is fogott a segítség mert az atya öregnek, fáradtnak tünt.
Itt is nagy a pap hiány. Az Egyház ellen a pedofil papok miatt had-járatot indítottak, ami a hivatások számának a csökkenését és sok hívő távolmaradását is eredményezte.
E tekintetben igen szomorú történeteket mesélnek az itteni emberek.
Az az érzésem, hogy „valakik” az Egyházat módszeresen szét akar-ják szedni, de meggyöződésem, hogy ami igazán krisztusi alapokon van az örök. Túléljük a gonoszságot, mert a Gonosz már csak gerilla harcokra kápes. Vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy a Rossz a döntő ütközetet elveszítette. Túléljük őket!
Ugyanakkor ezek a jelek és üzenetek megerősítenek abban, hogy megérett az idő arra, hogy az Isten megújítsa, felfrissítse Egyházát és a Világot. Ezen újulás kezdődjön Erdélyben, a Székelyföld mag szikéjében.
Duzzadjon, csírázzon, szökjön szárba az én kisnagyság-hazám az egész Világ beindítására.
Halgass meg Uram!
Szeretettel, Tiszti
Annyira szeretem azt a kis földet, hogy életemet nem tudom rajta kívül elképzelni, pedig csábítottak és fényes jövőt igértek, igérnek az Újvilágban.
Számomra ezt a kis és nagy országot (Amerikát és Erdélyt) huszonhét évvel ezelőtt a Kennedy repülőtéren egy fény-élmény választotta el és kötötte össze, amikor a gyermektelen nagynéném örömmel átölelt és határozottan kijelentette, hogy örökre megérkez-tem!
Abban a pillanatban tudtam, hogy az én életem Erdélybe van el-rendelve, és azt is tudtam abban a pillanatban, hogy ott mi a dolgom.
Nem csak mások, hanem magam is csodálkozva éltem át döntésem következményeit. Nem értettem azt az emberi magatartást, amit a felkínált gazdag, fényes jövővel szemben tanusítottam.
Azóta kis szülőhazám, az érzések, a mesék, a hétköznapok valóságának tündérkertje, ahol az élet egyik nap próbára tesz, a következő nap kényeztet, ahol békében vagyok és hadakozok makacsul és következetesen – ezért lettem aki vagyok.
Az akkori döntés elválasztott, de összekötött Amerikával. Most már az ötödik alkalommal vagyok ebben a földrésznyi országban. Népem közösségei adnak kézről-kézre, ahol a távolságot autóval meg sem próbáljuk legyőzni. Röpködök kelettől nyugatig, déltől északig. Most éppen a Csendes óceán partján, Seattle-ben igyek-szem magamat utolérni.
Amerika beláthatatlan, ellenőrizhetetlen országnak tűnik, amit a hatóságok minden erejüket megfeszítve próbálnak leküzdeni. A repülőtereken újjlenyomat, fényképezés, mezítlábra vetkőztetés része az ellenőrzéseknek. Mindezek mögött ennek az óriásnak a fé-lelmét érzékelem. Hatalmas olvasztótégely ez, amely nem minden részében tudja feloldani az elemeket, mert ezek a nemesebb részek védekező reflexei müködésbe lépnek.
Gyönyörű magyar ünnepségnek voltam a részese, amelyben kicsik és nagyok, felnőttek és idősek táncházban tanulták, majd rop-ták a magyar táncokat, és itt ebben a táncteremben a Kárpát medence kivirult. A primás Székelyudvahelyről, a bőgős Felvidékről, a táncosok pedig a Kárpát-medence miden térségéből jöttek Amerikába, e táncterembe a Hagyatékot őrizni. Magam is meg-próbáltam néhány ugrást begyakorolni, de ezt azóta a bokám bánja, alig tudok talpraállni.
A pap hiányzik ebből a közösségből. Mint egy csonka szervezetben, a funkciókat, feladatokat más tagok próbálják felvállalni. Ez történik itt Seattle-ben is. Nincs magyar nyelvű szentmise vagy csak nagy rit-kán. Az istentisztelet is fehér holló. Ez azt is eredményezi, hogy egy idő után nem igényük az ilyen fajta imádságos együttlét.
Ma délelőtt angol nyelvü szentmisén vettünk részt. Idős, bajúszos papbácsi misézett egy toronytalan közösségi házban, amit templom-nak neveznek. Meglepett, hogy a hívek mennyire tevőlegesen kapcsolódnak a liturgiába.
Jól is fogott a segítség mert az atya öregnek, fáradtnak tünt.
Itt is nagy a pap hiány. Az Egyház ellen a pedofil papok miatt had-járatot indítottak, ami a hivatások számának a csökkenését és sok hívő távolmaradását is eredményezte.
E tekintetben igen szomorú történeteket mesélnek az itteni emberek.
Az az érzésem, hogy „valakik” az Egyházat módszeresen szét akar-ják szedni, de meggyöződésem, hogy ami igazán krisztusi alapokon van az örök. Túléljük a gonoszságot, mert a Gonosz már csak gerilla harcokra kápes. Vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy a Rossz a döntő ütközetet elveszítette. Túléljük őket!
Ugyanakkor ezek a jelek és üzenetek megerősítenek abban, hogy megérett az idő arra, hogy az Isten megújítsa, felfrissítse Egyházát és a Világot. Ezen újulás kezdődjön Erdélyben, a Székelyföld mag szikéjében.
Duzzadjon, csírázzon, szökjön szárba az én kisnagyság-hazám az egész Világ beindítására.
Halgass meg Uram!
Szeretettel, Tiszti
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése