Blogarchívum

2012. február 1., szerda

Erdély.ma: Felmondott a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének teljes vezetősége

http://erdely.ma/dokumentum.php?id=109501&cim=felmondott_a_moldvai_csangomagyarok_szovetsegenek_teljes_vezetosege

A Moldvai Csángó Oktatási Programot a Moldvai Csángómagya- rok Szövetsége (MCSMSZ) alapította, bővítette és működtette az elmúlt 11 évben oly módon, hogy 0-ról 25 falura növekedett a helyszínek száma, 0-ról 2200-ra növekedett az oktatott diákok száma, közben működtettük a magyarul továbbtanuló diákokat befogadó Csíkszeredai Csángó Bentlakást, illetve sikerült 7 településen saját Magyar Házat építeni, vásárolni. Mindezt nagyon nehéz körülmények közt értük el – közben sikerült a román hatalommal, többséggel is kialakítani egy olyan viszonyt, amely a működésünkhöz szükséges (nem szeretnek, de elviselnek bennünket, hagynak működni). Idáig 61 alkalmazottal működünk, kb. 140 millió Ft-os éves költségvetéssel, amelynek felét biztosította a magyar állam, a másik felét kis támogatóktól gyűjtjük össze (keresztszülő program, 1%, cégek adománya stb.)

Az MCSMSZ támogatási szerződése a Bethlen Gábor Alapítvánnyal 2012. január 1-el lejárt, a KIM Nemzetpolitikai Államtitkársága részére küldött támogatási kérelmünkre választ nem kaptunk. 2012-es működésünk ellehetetlenült, mert – amint arról Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár asszony is tájékoztatott – két magyarországi alapítvány Romániában egy újabb alapítványt szeretne létrehozni, a moldvai magyar oktatás ügyére szánt állami támogatást pedig az MCSMSZ helyett ez az új szervezet kapja a továbbiakban.

A két alapítvány, amely át szeretné venni a programot:
- Teleki László Alapítvány – Budapest (vezetője Diószegi László), Fidesz-közeli alapítvány
- A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány – AMMOA – Budapest (alapítója: Petrás Róbert) – ezt az alapítványt az MCSMSZ felkérésére hozták létre a magyarországi magántámogatók adományainak gyűjtésére – azóta azonban felbontottuk a velük kötött szerződést, mert visszatartották az MCSMSZ-nek szánt támogatásokat

A magyar kormány átfogó ellenőrzésnek vetette alá az MCSMSZ-t a közelmúltban, vizsgálat elvégzésére a Teleki László Alapítványt kérték fel, a vizsgálat kimutatta, hogy az elmúlt években az MCSMSZ-nél nem volt visszaélés, nem számoltunk el bizonyos tételeket több helyre, a kapott támogatásokat rendeltetésszerűen használtuk fel. Ugyanakkor több formai hiba is a felszínre került (analitikák hiánya a könyvelésben, záradékolás, forrás szerinti kimutatás a könyvelésben, éves leltározás elmulasztása stb.), ezeknek helyrehozatalát haladéktalanul elkezdtük és néhány hónap leforgása alatt teljesen kiküszöböltük (az átvilágításról készült jelentést és annak mellékleteit alább megtekinthetik).

Az MCSMSZ vezetősége tárgyalásokat kezdeményezett a KIM-el a kialakult helyzet megnyugtató rendezése érdekében, legfőbb kérésünk az volt, hogy az elért eredményeket óvjuk, ne kockáztassuk a nehezen kiharcolt előrelépéseket. Sajnos a tárgyalások nem hoztak eredményt, ugyanis az MCSMSZ vezetőségétől lehetetlent kért a két említett alapítvány és a KIM Nemzetpolitikai Államtitkársága:

- az MCSMSZ elnöke február 2-án Budapesten írjon alá egy olyan dokumentumot, amely révén a fenti két magyarországi alapítvánnyal szövetkezve legyünk társalapítói az új alapítványnak
- a két alapítvány 1000-1000 lejes (75.000 Ft) alapítói tőkéje mellé kerüljön apportként az új alapítványba az MCSMSZ teljes vagyona (száz millió forintos nagyságrend)
- az 5 fős kuratóriumban az MCSMSZ-nek egy képviselője volna

Az MCSMSZ vezetőségének azonban a szabályzatok és a romániai törvények értelmében nem áll módjában ilyen horderejű kérdésekről egyedül döntést hozni, ehhez az évente egyszer összehívandó küldöttgyűlés határozata szükséges, amelynek megszervezése az alapszabály szerint legalább egy havi előkészületet igényel.

Az MCSMSZ vezetősége azonban a küldöttgyűlés előtt sem tudná egyik változatot sem képviselni, ugyanis:

1. Ha igent mondunk, akkor az MCSMSZ oktatási programját és szellemi valamint anyagi tőkéjét át kell adni egy olyan szervezetnek, amelyben többségben vannak azok a magyarországi személyek, akik nem ismerik Csángóföldet, a moldvai helyzetet. Továbbá ebben az esetben az volna az etikus, ha azoknak a támogatóknak a beleegyezését is megszereznénk, akik ezeknek az ingó és ingatlan vagyontárgyaknak a létrejöttéhez hozzájárultak (a vagyonnak mindössze 1-2%-a magyar kormánytámogatás, a maradék érték magántámogatóktól származik, több ezer kisebb vagy nagyobb támogatóról van szó).
2. Ha nemet mondunk, akkor az MCSMSZ nem kapja meg sem a magyar kormánytól, sem az AMMOA-tól a támogatást – így ellehetetlenül a moldvai magyar oktatás és az MCSMSZ működése.

Ezért a vezetőség úgy döntött, hogy tisztségből és munkaviszonyból egyaránt felmondunk.

A mostani vezetők sok éven át legjobb tudásunk szerint szolgáltuk a moldvai magyarság ügyét, most azonban vállalhatatlan döntés elé lettünk állítva.

Tisztelettel köszönjük sok-sok barátunk és támogatónk segítségét, öröm volt Önökkel együtt dolgozni!

Köszönjük az évek során az MCSMSZ kötelékében dolgozó tanároknak is a munkát, szép volt!

A Fennvaló előtti felelősséggel és mindenki iránti hálával és megbecsüléssel, akivel ebben az ügyben a bizalom, tisztelet és kölcsönösség alapján együttműködtünk,

– Solomon Adrian, MCSMSZ elnök
– Hegyeli Attila, ügyvezető
– Dr. Kató Gyula, alelnök
– Pogár László, alelnök
– Bartha András, informatikus, az MCSMSZ korábbi elnöke
– Ferencz Éva, oktatási felelős
– Csillag Levente, pénzügyi igazgató
– Vajda Éva, irodavezető
– Solomon Mária, szociális ügyek felelőse, a Legyen Ön is Keresztszülő program koordinátora
– Nagy Anna, pénzügyi referens
– Szakács Károly, gazdasági felelős és adminisztrátor
– Ferencz Gabriella, továbbtanulókért felelős, kollégiumvezető

csango.ro 

13 megjegyzés :

  1. Fényes példája annak, hogy a fidesz kormány tönkreteszi azt, amit nem tud uralni.

    VálaszTörlés

  2. Minden sarokban fideszmumust látsz.

    Ha igaz a tétel, hogy Orbán egy viktátor, csak tudd, nyomoronc halaszb, a csángókhoz családi kötödése van. Már hogyan veszejtené éppen Ö és kormánya el öket...

    VálaszTörlés
  3. Mi van banya? Véded a védhetetlent? Már megint nem vetted be a 0,5-ös xanax-odat?

    VálaszTörlés
  4. Belenéztem az Erdély.ma oldalán a hozzászólásokba. Az egység ott is kétséges. :-(

    VálaszTörlés
  5. Igen, könnyű éket verni az emberek közé.

    VálaszTörlés
  6. A következö müsor honfiaknak - lelki balzsam, hazaárulóknak - tetemrehívás:
    http://tdyweb.wbteam.com/KuzdelemAzOnbecsulesert.htm

    VálaszTörlés
  7. Az, hogy ki a honfi és ki a hazaáruló azt nem a látszat vagy a propaganda dönti el. Egyébként is az öndícséret mindig büdös, másrészt egy hiteltelen miniszterelnök és önkontroll nélküli rajongójának véleménye semmiképp nem mérvadó.

    VálaszTörlés
  8. Itt megosztó fidesz politika legújabb fejleménye:

    A Köcsög utcában eregetné a lufikat az MPP

    Az RMDSZ kormánypolitikája ellen utcai tüntetést szervez Marosvásárhelyen Szász Jenő, az MPP elnöke. A politikus február 10-ére az RMDSZ egykori elnöki hivatalának székhelyére hívja a demonstrálókat.

    A polgári alakulat vezetője szerint azért választották ezt a helyszínt, mert a Kós Károly Alapítvány által használt ingatlan továbbra is Markó Béla irodájának ad helyet.

    A legmagasabb állami tisztségben lévő romániai magyarként az RMDSZ-ből Markó Bélának a legnagyobb a felelőssége abban, ami az országban történik. Nem volna erkölcsös részéről, ha magyarként a PDL-t kezdené kritizálni, és a PDL székháza elé hívná tüntetni az életszínvonalukkal elégedetlen magyarokat - jelentette ki a Krónikának Szász.

    transindex

    Ha így folytatják, akkor még az is elképzelhető, hogy nem jut be magyar párt a román törvényhozásba.

    VálaszTörlés
  9. A fidesz 1998-ban megkezdett aknamunkája következtében Kárpátalján, Vajdaságban, Felvidéken és most Erdélyben osztja meg a magyarságot. Azt a magyarságot, akinek a megmaradás miatt létérdeke volna az összefogás. A fidesz-nek nem számít semmi sem, le sem tagadhatná liberális voltát.

    VálaszTörlés
  10. "A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntésében járó még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán..."
    Széchenyi István

    VálaszTörlés
  11. Bizony nem a nyilatkozó mögött minden esetben elhelyezett 9 db nemzetiszinű zászlóból álló dekoráció adja a hitelességet, mégcsak nem is a nyilatkozat minden második mondatában elhangzó nemzeti jelző. Sőt, a túlharsogott propaganda a józan emberekben inkább gyanút kelt, hogy netán ezzel akarják elfedni hamisságaikat. Ám az idő múlásával, ha a tényleges tettek a propagandával szöges ellentétben állnak, akkor a nyilatkozó és kimondott szavai úgyis hiteltelenné válnak.

    VálaszTörlés
  12. Kizárólag a Fideszt tenni felelőssé nem lehet. A magyarság megosztásának trükkje sokkal régibb annál.

    VálaszTörlés
  13. Most Orbán és a fidesz van kormányon, ezért az ő cselekedeteiket kell mérlegre tenni és miután hatalmuk majdnem korlátlan, így tetteik különös súllyal esnek latba.
    Ettől függetlenül is azonban Orbán és a fidesz 1998 óta fáradozik a magyarság megosztásán, itthon és a határon túl is. Alapelvük, hogy amit nem tudnak uralni azt tönkre akarják tenni.

    VálaszTörlés