Blogarchívum

2011. július 10., vasárnap

Tarlós: A BKV-ra is ráférne a konszolidáció

Megjósolhatatlan, mikorra rendeződhet Budapest anyagi helyzete, hiszen rengeteg összetevőtől függ ez a kérdés – mondta el Tarlós István. A budapesti főpolgármester támogatja a kormány fővárosi egészségügyi intézményeket illető elképzeléseit.

Tarlós István a nagyobbik kormánypárt internetes honlapjának adott interjújában elmondta, a szerdán nyilvánosságra hozott fehér könyvben szereplő ötven hibás döntés közül leginkább az adósságállomány alakulása és a négyes metró körüli hercehurca a legfelháborítóbb, és erre a dokumentumra leginkább azért volt szükség, hogy le lehessen zárni a múltat, de ez nem egyenlő a kiindulási pont eltörlésével.

A főpolgármester elmondta, hogy megjósolhatatlan, mikorra rendeződhet Budapest anyagi helyzete. Kiemelte: ezt olyan fontos dolgok fogják majd többek között meghatározni, mint az Alstom-ügy – amelyben, mint elmondta, már csak egy pontban kell megegyezni a francia céggel, de sok múlik a hatóság munkáján is – végkimenetele, a készülő önkormányzati törvény, a helyi adók kérdése vagy éppen a négyes metró helyzete.

Tarlós reagált az MSZP-s Horváth Csaba azon állítására is, miszerint a budapesti városvezetés eddig nem tett érdemi lépéseket. A főpolgármester hangsúlyozta: a sok szimbolikus lépés mellett új közszolgálati struktúrát hoztak létre, hozzányúltak a főváros alapstruktúrájához, szétválasztották a megrendelői, a végrehajtói és az ellenőrzői szerepköröket. Sokat tettek a hajléktalanokért és a racionalizálások következtében a közszolgáltató cégek is sok milliárdot takarítottak meg.

Kiemelte: vannak időszakok, mikor a szimbólumok változnak, így Budapest új zászlaja is a „kétséges működésű korábbi vezetéstől” való elszakadást is szimbolizálja.

A városvezetés szeretne egy fővárosi televíziós csatornát is indítani, erre ősszel kerülhetne sor.

BKV-ügyben kifejtette, hogy az állam eddig minden vállalását betartotta, de nem szabad elfeledkezni, hogy az előző városvezetés alatt a közlekedési vállalat hatalmas adósságokat szedett össze. Az állam átvállalhatná a közvetlen banki adósságállományt, de ezért valamit kérne is cserébe. Tarlós elmondta, ha a vasúttársaságot konszolidálják, akkor érdemes lenne a BKV-t is.

A főpolgármester úgy véli, a jelenlegi budapesti egészségügyi rendszer teljesen zavaros, nincs összehangolva, ezért célszerű lenne egységes felügyelet alá helyezni a fővárosi egészségügyi intézményeket, és támogatja a kormány ilyen irányú elképzeléseit.


Kapcsolódó:

Tarlós István: Fehérkönyv



3 megjegyzés :

  1. Sajnos eddig még csak alibicselekvés történt. Két felesleges kft. (BKK és tsa) felállítása, utcanevek átkeresztelése, díszpolgárok kinevezése/törlése, új emléktáblák/szobrok avatása. A BKV problémáira a BKK nem jelent megoldást. A BKV egyszeri pénzügyi konszolidációja a magánnyugdíjpénztárak einstandolt pénzéből ugyan végrehajtható, bár ez is egyre csak késik. A végleges megoldást csak a budapesti közlekedési rendszer felülvizsgálata és teljes átszervezése hozhat.

    VálaszTörlés
  2. Ez igaz. Elegendő pénz és megfelelő emberek kellenek hozzá.

    VálaszTörlés
  3. "Elegendő pénz és megfelelő emberek kellenek hozzá."

    Milyen igaz. Bár pénz az lenne, ha az addigi vezetők a közösségi vagyonnal és bevételekkel felelősen bántak volna.

    VálaszTörlés