Blogarchívum

2010. november 5., péntek

Az utolsó reménysugár-ról gróf Edelsheim-Gyulai Ilona

Rating:★★★★★
Category:Other
Az utolsó reménysugár
Horthy István kormányzóhelyettes özvegye, gróf Edelsheim-Gyulai Ilona nemcsak szemtanúja, de tevékeny segítője is volt az 1944-es magyar kiugrási kísérletnek. A háború után Horthy Miklóssal és családjával maradt, neki szóltak a kormányzó utolsó szavai. A 92 éves, Londonban élő grófnővel legutóbbi hazalátogatása alkalmával beszélgettünk a meghiúsult kiugrásról, a háború viszontagságos napjairól és az 1956-os forradalomról, amely az utolsó fejezet lett Horthy Miklós életében is.
http://anyusch.multiply.com/journal/item/4953/4953

5 megjegyzés :

  1. Jó lenne, hogy ezt a hírt mindenki olvashatná, hogy a grófnő két ponton egészen új információkat mondott el, hála a szellemi frissességének. Az egyik nagyon fontos tény, hogy kimondta azt, hogy nem tartott a nyilasoktól az apósa, Horthy, csak azt nem tette hozzá, hogy Szálasi és pártja mindenben törvénytisztelő volt és maximálisan betartották a hivatalos utat mindenben, de Horthy nem volt hajlandó fogadni Szálasit, de a kommunistákat azt fogadta, 1944-ben (Szakasits Árpád és a többiek). Ez az egyik tény, a másik tény az, hogy István férje nem a németek miatt halt meg, hanem a géppel olyan manővert csinált, amit azzal a géppel nem lehetett megcsinálni. Másrészt a gépet éjszaka magyar katonai őrség védte, tehát a németek sehogy sem tudtak előzőleg a gépbe belepiszkálni. Harmadik új jelenség, hogy a grófnő a korábbiaknál pozitívabban nyilatkozott a németekről, de arról hallgatott, hogy Horthy miért egyezkedett az ellenséggel, amely aztán megszállt és kifosztott bennünket.

    VálaszTörlés
  2. Elnézést, de a nagybetűket a program csinálta az alábbi szövegemben, végig kisebtűvel írtam...

    VálaszTörlés
  3. Egyik hobbim a Magyar Történelem, ez a cikk nekem is új információkkal szolgált. Koszönöm!

    VálaszTörlés
  4. Szegény program - csak a helyesírást tudja korrigálni.
    Nekem ez volt újdonság! :) Na meg a "hivatalos út betartása...mindenben".

    VálaszTörlés
  5. Érdekes, nekem teljesen normálisan jelent meg a szöveg.
    Ámbár vannak néha furcsaságok...
    Mintha néha "belekotorászódna" a blogomba.
    Meg aztán miért ne üldözhetnék azt, akinek üldözési mániája (is) van. :D

    VálaszTörlés