Blogarchívum

2010. október 12., kedd

„A hit az egyház ereje, amely nem inog meg a hamis istenségek fenyegetése ellenére sem”

2010-10-11 Forrás: Vatikáni Rádió

A pápa elmélkedése a Közel-Kelettel foglalkozó püspöki szinódus első általános ülésén.
Október 11-én, hétfőn délelőtt a Szentatya kötetlen beszédet intézett a szinódusi atyákhoz. Mint a zsinat megnyitásakor - pontosan 32 évvel ezelőtt, 1962. október 11-én - Boldog XXIII. János pápa, most XVI. Benedek ajánlotta Szűz Mária oltalmába a szinódust. A Szűzanyát ezen a napon, mint Isten Anyját, „Theotókos-t” – ünnepeljük – emlékeztetett rá a Szentatya, hangsúlyozva az Istenanyaság és az egyház anyasága közötti szoros kapcsolatot. Mária annak az Anyja, aki azért jött el, hogy mindnyájunkat egyesítsen feltámadt Testében.
Utalva a Jelenések könyvére a pápa rámutatott: Krisztusnak szüntelenül meg kell születnie a világ számára. A mai történelem nagy hatalmai, a hamis istenek bukásra vannak ítélve. Ma névtelen tőkék teszik rabszolgává az embereket, névtelen hatalmak, amelyek felhasználják őket, kínoznak és ölnek. Pusztító erőt képviselnek, amely fenyegeti a világot. Jelen van továbbá a terrorista ideológiák hatalma is. Ezek szerint Isten nevében kell erőszakot elkövetni, de hamis istenségekről van szó, amelyeket le kell leplezni.

A pápa ezután a kábítószert „telhetetlen szörnyetegnek” nevezte, amely az egész világra kiterjeszti hatalmát. Ez szintén hamis istenség, amelynek el kell buknia. Csakúgy, mint a közvélemény által ma hirdetett életmód: már nem számít a házasság, a tisztaság többé nem jelent erényt. A Jelenések könyvének 12. fejezetére utalva, amelyben az asszony és a sárkány küzdelméről van szó, a pápa elmondta: az uralkodó, magukat a világra erőszakkal rákényszerítő ideológiák istenségek, amelyeknek el kell bukniuk. Ezek az irányzatok arra törekednek, hogy elpusztítsák az egyház hitét. Látszólag nincs helye a hitnek ezekkel az áramlatokkal szemben, amelyek úgy tüntetik fel magukat, mint kizárólagos, racionális életmódot.

Látjuk, hogy ma a klímaváltozás alapjaiban fenyegeti a földet, amely a mi magatartásunk következménye. Meginognak a külső alapok, mert bizonytalanok a belső, erkölcsi és vallási alapok. Meginog a hit, amelyből a helyes életmód fakad. Tudjuk, hogy a hit az alap. Végső fokon a föld alapjai nem inoghatnak meg, ha szilárd marad a hit, a valódi bölcsesség – mondta a szinódusi munkát megnyitó rögtönzött beszédében XVI. Benedek pápa.

A Szentatya beszédét követően Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa köszöntötte a pápát és a szinódusi atyákat, majd Nikola Eterovic érsek, szinódusi főtitkár ismertette az október 10-e és 24-e közötti püspöki összejövetel előkészítő munkáit.

Végül Antonios Naguib, egyiptomi kopt pátriárka, a szinódus főrelátora olvasta fel az ún. „Relatio ante disceptationem” nevű dokumentumot a szinódusi megbeszéléseket megelőző jelentést.

4 megjegyzés :

  1. "A mai történelem nagy hatalmai, a hamis istenek bukásra vannak ítélve. Ma névtelen tőkék teszik rabszolgává az embereket, névtelen hatalmak, amelyek felhasználják őket, kínoznak és ölnek. Pusztító erőt képviselnek, amely fenyegeti a világot. Jelen van továbbá a terrorista ideológiák hatalma is. Ezek szerint Isten nevében kell erőszakot elkövetni, de hamis istenségekről van szó, amelyeket le kell leplezni. "
    Köszönöm. Elmondhatjuk, s nem kell megmagyarázni.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon langyos duma, amikor nem nevezi nevén a sátánfattyakat !
    Jézus megtette és apostolai is megtették.
    A gerictelenek nem ülhetnek semmilyen "trónon", mert csak fetrengeni tudnak a sátánfattyak előtt és nyaldossák a lábukat.
    Csak egész-séges, épkézláb, normális, Jézust-követők ülhetnek a trónokon, akik a talpukon állnak és nem a fejetetejükön.
    Aki nem az IGAZAT, AZ IGAZSÁGOT SZOLGÁLJA,
    AZ NEM MÉLTÓ AZ ÉLETRE SE, NEMHOGY ORSZÁGOK VEZETÉSÉRE !

    VálaszTörlés
  3. Ezt mondja XVI. Benedek Pápa tegnap, virágnyelven, színmagyarul: "Szeretettel köszöntöm a magyar híveket, különösen azokat, akik Miskolcról, Tesmagról, Gödről, Dányból és Kislétáról jöttek. Megemlékezem a kolontáriakról, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat és mindenkiről, akiket a mérgező iszap sújtott. Imáimba zárom azokat, akik életüket veszítették. Szívesen adom apostoli áldásomat rátok és mindazokra, akik az érintettek segítségére sietnek. Dicsértessék a Jézus Krisztus!"

    VálaszTörlés