Blogarchívum

2010. január 21., csütörtök

Pestszentlőrinci lakáspanama: váratlanul meghalt több kulcsszereplő


Halottak névsorával kezdődött a pestszentlőrinci lakáspanamaper. Öt év nyomozás után a bíróság megkezdte az ügy tárgyalását, de kiderült: több kulcsszereplő már nincs az élők sorában.
A vádlottak padján ül azonban a pedofil képek terjesztése miatt korábban már elítélt SZDSZ-es politikus.
A módszer, amivel kiszolgáltatott sorsú emberektől lakást csaltak ki, viszonylag egyszerű volt. A vádlottak vettek egy vidéki telket. Aztán a nehéz helyzetbe került embereknek ezt a lakhatást ajánlották cserébe a pesti lakás bérleti jogáért. A bíróság egyelőre csak néhány ilyen cserét erősített meg rádiónknak, informátorunk azonban úgy tudja, akár több száz is lehet.

Az ügyben szükség volt egy ügyvédre, aki elkészítette a papírokat, de az önkormányzatra is, ahol a bérleti jogot bejegyezték.

Az ügyben öt éve nyomoznak, szerda délelőtt volt az első bírósági tárgyalás. A tárgyalóteremben azonban érdekes helyzet alakult ki, az ügyben érintettek közül öten időközben meghaltak.

Például az az ügyvéd, aki ellenjegyezte a cseréket és az az önkormányzati osztályvezető is, aki a lakásügyeket felügyelte. És meghalt az a lakástulajdonos is, aki az első csere áldozatául esett. Valamint a másod- és harmadrendű vádlottak is meghaltak. Úgy tudjuk, a haláleseteknek nem volt előzménye, mindegyik váratlanul történt. Volt, aki motorbalesetben, volt, aki hirtelen szívinfarktusban vesztette életét.

A bíróság elé kellett azonban állnia az elsőrendű vádlottnak, L. Levente Istvánnak. A Lánchíd Rádió értesülései szerint ő a szomszéd kerület, Kispest SZDSZ-es polgármestere volt, s nem ismeretlen a bíróság előtt: 2000-ben elítélték pedofil képek terjesztéséért.

Mivel önkormányzati lakásokról van szó, ezért a kerület szocialista vezetésének felelőssége is felmerülhet. Informátorunk azonban úgy tudja, az évekig húzódó nyomozásban nem hallgatták meg az önkormányzat illetékeseit és az MSZP-s pestszentlőrinci vezetést sem.

A tárgyalás áprilisban folytatódik.

(Lánchíd Rádió)



8 megjegyzés :

  1. Hát ez nagyon érdekes történet. Akkor most ki fölött fognak ítélkezni, ha a "főszereplők" meghaltak?

    VálaszTörlés
  2. Lassú munkához idő kell!
    Lehet, hogy már eleve úgy indultak, hogy mire kiderítenek valamit, úgy is meghalunk.
    Gondolom, a kisíbolt pénz, még "él és virul".

    VálaszTörlés
  3. Majdnem mindegy, hogy végelgyengülésben haltak-e meg, vagy cipőben...
    Csak egy maradjon, amelyik emlékszik rá, hogy melyik fa tövébe ásták el a pénzt. :-S

    VálaszTörlés
  4. Ezelőtt idő mint nem venĂ­a részére csigolya. Én -val igazán nehéz munka. De egyenlő ő nyélbe tesz mint nem eltávolít sok Ő sokszoroz mint én ő megbabonáz. Üdvözletek és mint estĂ©s jól átsütött.
    (http://translate.google.cl)

    VálaszTörlés
  5. Hűűűűűűha.....
    Csak én nem értettem az előttem szólót?

    VálaszTörlés
  6. Ez a translate.google megbolondult. Nem ismeri a magyar nyelvtant. :D
    Minden esetre én is egy jól átsütött estét kívánok! :-)

    VálaszTörlés
  7. Moltes gràcies. Li desitjo un bon dia.

    VálaszTörlés