Blogarchívum

2009. szeptember 14., hétfő

Szobrot kap Marosvásárhelyen a temesvári gyilkos

Szobrot állít a marosvásárhelyi önkormányzat Stefan Gusa tábornoknak, az 1989-es temesvári, majd bukaresti véres események egyik vitatott kulcsfigurájának. A tiszt nevét viselő alapítvány kezdeményezésére született döntést valamennyi frakció, beleértve a tíz taggal rendelkező RMDSZ-t is, támogatta. Cserében a román pártok képviselői megígérték, hogy amint elkészül Sütő András szobrának dokumentációs terve, ők is megszavazzák annak felállítását.

A konszenzussal született tanácsi döntés felháborodást keltett a temesvári forradalmárokban, akiknek képviselője, Traian Orban a Krónikától értesült a szoborállítási tervről. Mint mondta, ilyen is csak Romániában fordulhat elő. „Elvégre az utóbbi húsz évben a megtorlás szinte összes főszereplőjét kitüntették valamilyen módon” – nyugtázta szomorúan. Az 1994-ben elhunyt Stefan Gusa volt az egyike azoknak a tábornokoknak, akik 1989 decemberében belelövettek a temesvári tüntetőkbe. A dossziéval foglalkozó katonai ügyészség 1997-ben Victor Atanasie Stanculescuval és Mihai Chitackal egyetemben bűnösnek találta. Gusa még életében tagadta az ellene felhozott vádakat, mi több, a forradalom hősének tekintette magát, miután 1989. december 20-án a kaszárnyákba parancsolta a Temesvár utcáira vezényelt hadsereget. Döntését valójában a felbőszült, százezres tömeg nyomására hozta.

Amikor a Krónika az önkormányzat magyar képviselőit kezdte kérdezni döntésük hátteréről, Benedek István frakcióvezető csodálkozásának adott hangot, mondván, hogy ő se nem történész, se nem nyomozó, ezért tudomása sincs Gusa esetleges viselt dolgairól. „Én csak annyit tudok róla, hogy 1989 decemberében ellenezte az oroszok bejövetelét, amiért a románság szemében hősnek számít. A forradalmárok sem tiltakoztak a tervezet ellen, holott a városháza már három hónappal ezelőtt közzétette azt. Ha vér tapad a kezéhez, mint ahogyan ön állítja, nekünk miért nem szólt senki? Ön az első, akitől ilyesmiket hallok Gusáról” – fejtette ki Benedek.

A tábornok forradalomban betöltött szerepével a román tanácsosok sem voltak teljesen tisztában. A Krónikának nyilatkozó Ioana Roman PDL-es képviselő szintén azzal mentegetőzött, hogy ő nem történész, és nem rá tartozik egy vitatott személy megítélése. „A szoborállítást nem mi kezdeményeztük, hanem a Gusa kultuszát ápoló civil szervezet. Mi jóhiszeműen elfogadtuk az ő érveiket. Lehet, hogy a tábornoknak is megvoltak a hibái, de a tanács elé terjesztett dokumentációból csak a pozitívumok derültek ki” – válaszolta a demokrata-liberális képviselő.

Roman hozzáfűzte: egyes kollégái a Sütő-szobortól sincsenek elragadtatva, mégis a következő tanácsülésen a kölcsönösség elve alapján a PDL megszavazza azt. Benedek István hangsúlyozni kívánta, hogy a döntés meghozatalában számára és az RMDSZ-frakció számára sokkal fontosabb érv volt az, hogy Sütő András is részesüljön szoborban, mintsem hogy a tábornok személyével kezdjenek foglalkozni.

kronika.ro/mno.hu 

11 megjegyzés :

  1. Nohát...mik vannak:-(

    Egyébként idehaza Gyulán kavart nemrégen nagy vitát, amikor Sagunának, a hírhedt magyargyűlölő román püspöknek akartak szobrot állítani. Szerencsére a Jobbik olyan hevesen tiltakozott, hogy -legalábbis egyelőre- nem lett belőle semmi.

    VálaszTörlés
  2. Ha a bőrvastagság felől közelítem az evoluciós elméletet - felmerül a gyanu, a rinocéroszhoz fűződő közeli rokonságukra vonatkozóan. :-(

    VálaszTörlés
  3. Baba Novacnak, Avram Iancunak van szobra Kolozsváron...Másik gyilkosnak miért ne lehetne Vásárhelyen?
    Újabb Rmdsz árulás...ezek nem normálisak...szegény Sütő forog a sírjában, hogy ilyen gazember árán kerül szobra , szerintem Ő azt mondaná, akkor nem kell szobor róla, csak az a másik ne kerüljön oda...

    VálaszTörlés
  4. Ráadásul azt ígérik, hogy "majd elgondolkodnak" Sütő szobrán is.
    Efféle ígéretekkel teli a...

    VálaszTörlés
  5. Majd megmondják, csak vicceltünk...

    VálaszTörlés
  6. Úgy látom, ma neked is csikorgó kedved van.
    Símítsa el homlokod ráncait a Magyarok Nagyasszonya - kívánom neked.
    Biztosan segít, ha megkérjük. :-)

    VálaszTörlés
  7. Nofene, Gusa "kultusz"? :D :D
    Szűkében járhatnak a hősöknek....:D

    Szívem szerint, a jelenkoriakból senkinek sem állítanék szobrot.
    Egy ember érdemelte ki és az övé már ott van Somolyón, az öreg Domokos Pál Péter.

    VálaszTörlés
  8. Az RMDSZ-ről jut eszembe...tegnap este az ECHO tv-n egy nagyon érdekes beszélgetés volt...mindjárt megkeresem az archívumban...

    VálaszTörlés
  9. Mit lehet tenni? Ez a "felhozatal". :D

    VálaszTörlés