Blogarchívum

2009. május 30., szombat

Az évszázad magyar pere! 5000 milliárd eurós nemzeti kincs a tét! ]

Vén István feltaláló 20 milliárd forintos kártérítésre perli a MOL-t az ún. gádorosi NSZ.3 termálkút ügyében. A tározóból 5000 milliárd euró értékben 20 milliárd tonna kőolaj-egyenértéknek megfelelő geotermikus energiát lehet kinyerni 25 év alatt. Vén István pechére a MOL-lal kezdett volna közös bizniszbe még 1992-ben. 5 milliárd forint névértékű kárpótlási jeggyel akarta megcsinálni az évszázad üzletét: egy 5000 KW-os villamos-erőművet az NSZ.3-as kútra. Több energia van itt, mint Kuvait összes olaja! Tervéből bukás lett: a feltaláló börtönbe került és immár 15 év óta áll a geotermikus villamos-erőmű ügye. Most úgy tűnik, fordult a kocka, és bírósági per lesz szeptemberben. A 15 éve tartó huzavona a kút tulajdonjoga körül bonyolódik.

Kié a kút tulajdonjoga?

A Kőolajkutató Vállalat bányaszolgalmi jogát 1984-ben jegyezték be az NSZ.3-as mélyfúrásra. Akkor a Magyar Állam volt a föld tulajdonosa. Aztán jött a rendszerváltás, és az 1990. évi LXV.tv. 107.§. (2) alapján a termálkút és az ahhoz tartozó terület Gádoros Nagyközség Önkormányzatának tulajdonába került. A képviselő-testület tagjai már korábban is kezdeményezték az ingatlan „f” alrészletét képező termálkút hasznosítását. Ehhez azonban sem tőkéjük, sem erre szakosodott vállalkozójuk nem volt. 1993. október 14-én „Adásvételi előszerződés” keretében az önkormányzat eladta a 0106/7 hrsz. ingatlant Vén Istvánnak azzal a kötelezettséggel, hogy az apportálást követően, a vevő 94 százalékos többségi tulajdonában lévő Első Magyar Geotermikus Villamos-erőmű Kft.-jének 5 éven belül villamos- és hőerőművet, valamint desztillációs és frakcionáló üzemet kell létesítenie.

Vén István pechére a MOL-lal kezdett volna közös bizniszbe még 1992-ben, ám egy évvel később már 5 milliárd forint névértékű kárpótlási jeggyel akarta megcsinálni az évszázad üzletét A vállalkozó ugyanis nagyszabású kárpótlásijegy-felvásárlási akciót hirdetett. Annak érdekében, hogy felhívása kellő számú érdeklődőre találjon, néhány hónapos fizetési határidővel 120 százalékos árat ígért a jegyekért a vállalkozó. A felvásárlási akcióba - régi '56-os bajtársai segítségével - a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) és az Antall-kormány több politikusa is besegített. Az akció olyan jól sikerült, hogy a geotermikus erőmű felépítéséhez több ezer ügyfél ajánlotta fel az egymilliárd forintot is meghaladó összértékű kárpótlási papírját. Vén István állítja: tettével egyszerre több ellenséget is szerzett. A beruházás alapjául szolgáló gádorosi meddő olajkútra ugyanis nemcsak ő, hanem a MOL Rt. is kidolgozott titokban egy geotermia-projektet. A nagyszabású felvásárlási akció pedig nem esett ínyére a jegyek alacsony árában érdekelt spekulánsoknak sem.

Geotermiai lottóötös
Nagy dobás volt, hogy 1981-ben eltalálták a Békés-Csongrád megyék alatti, több ezer köbkilométeres geotermikus tározót, amit a pannon rétegek alatt fekvő hatalmas töréstáblák, rétegek zártak közre. Lehet, hogy száz újabb fúrással sem érnénk célt, úgyhogy ezt az eredményt nevezhetjük „geotermiai lottóötösnek” is.

Sajnos a közeli fábiánsebestyéni fúrás környezeti katasztrófával fenyegetett, így a kb. 100 MW-os vadkitörést el kellett fojtani. A két fúrás által eltalált tározó legalább 3000 méter mélyen van, a „felszínközeli” rétegekből 180-200 C fokos nedves gőz tör fel, a mélyebb – 8-10 km-re is lenyúló – törések átlagos hőmérséklete pedig a 250 C fokot is meghaladja. A tározóval ma egyetlen kapcsolat az NSZ.3-as mélyfúrás. Ezért megy a harc. Meg az ország energiaellátásának nagy üzletéért.

Sokan inkább akarnak jó felárral orosz vagy közel-keleti energiát, mintsem, hogy kitermeljük az energiafüggőségünk enyhítésére és egy új iparág megalapozására alkalmas, nagyentalpiájú geotermikus tározóinkat.
A legnagyobb nemzeti kincs

A szolnoki székhelyű Kőolajkutató Vállalat hazánk legnagyobb mobilizálható, több ezer köbkilométeres, ún. nagyentalpiájú geotermikus tározó rendszerére talált rá 1981-ben az Orosháza melletti Gádoroson. Az állami vállalat szakemberei ekkor még nem tudhatták – hiszen csak földgázmezőket kerestek -, hogy az NSZ.3-as keresztnevet kapott kút, az ország egyetlen olyan ismert helye, ahová a feltörő több mint 180 fokos termálvize miatt, előbb-utóbb megérné egy 5000 KW-os erőmű telepítése is. A Kórógy és a Mágocs-erek határolta terület középpontjában meglelt „forrást” még ugyanebben az évben az állami vállalat mérnökei ledugattyúztatták, elzárták. 1985 decemberében a 13 kilométerre arrébb fekvő Fábiánsebestyén külterületén a cég fúrómesterei ismét rábukkantak erre a tározóra, ám a tengervíz itt már – a gádorosival ellentétben - 300-400 atmoszférás túlnyomással tört fel 180-200 Celsius fokon. A ritka geotermikus adottságokkal rendelkező kutat ekkor már nemzetközi figyelem kísérte.

Becslések szerint a tározó hasznosítható energiakészlete meghaladja Kuvait Állam teljes olajkészletét.
Egy valóságos „geológiai atomkazánnal” állunk szemben, amelyben az évmilliókkal ezelőtt bezáródott tengeriszapot a Föld belsejében mindenütt jelenlévő radioaktív anyagok bomlásánál felszabaduló energia hevítette fel. A 25 év alatt kitermelhető 20 milliárd tonna kőolaj-egyenértékű energiakincs nemcsak a Kárpát-medence, hanem egész Közép-Európa energiaellátásában jelentős szerepet foglalna el. Nagy előnyünk Izlanddal szemben, amely ma geotermikus nagyhatalom, hogy ott a különböző helyeken felbukkanó kitöréseket kell befogni hasznosításra, míg hazánkban minden egyes fúrt kúton szabályozhatóan tör fel az elementáris energia. Mivel a víz oldott földgázt is tartalmaz, azt akár le is választhatjuk. A nedves tározórendszer oldott földgázkészletét néhány százmillió tonnára becsülhetjük, ami több mint a ma sokat emlegetett makói gázmező vélelmezett készlete. Az NSZ.3-as 0106/7 hrsz. termálkutat 1991-ben felújították, és próbatermelést végeztek rajta. Hőteljesítménye 20-30 MW-ra kalkulálható, amelyre a fent említett jellemzők miatt 5000 KW-os villamos erőmű telepíthető.
Hazugságok és börtönévek

A történet további fejleményei mégis több kérdést vetnek fel: még negyedéves elmaradása sem volt a kifizetésekkel Vén Istvánnak, amikor csalás gyanújával 1994-ben a vállalkozót előzetes letartóztatásba helyezték a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. Az erre vonatkozó rendőri indoklás többek között idézte a MOL Rt. azon nyilatkozatát, miszerint a Vén által magáénak mondott mélyfúrás valójában nem az Első Magyar Geotermikus Villamoserőmű Kft.-é, hanem az olajipari nagyvállalaté. A MOL arra hivatkozott, hogy mivel az 1993-as adásvételi szerződést a földhivatalok csak 1996. október 1-jén vezették át a tulajdoni lapra, így azok semmisnek tekinthetők. A MOL Rt. a rendőri, majd bírósági eljárásban azt is kijelentette, hogy Vén István 1990-ben bejegyzett szabadalma működésképtelen és a terve „kivitelezhetetlen”. A vállalkozót – aki 56-os forradalmi tevékenysége miatt már korábban ült négy évet a kádári börtönökben – végül kilencévi börtönbüntetésre ítélték, ám a bíróság végül is az ítéletét hét év letöltendő börtönbüntetésre enyhítette. Időközben a földhivatal - amely a vállalkozó szerint szándékosan késett a tulajdonjog bejegyzésével - Vén István nevére írta a kút tulajdonjogát.

A MOL új céget alapított a geotermikus energiára

Tavaly a MOL a Green Rock Energy ausztrál céggel közösen CEGE néven társaságot alapított azzal a céllal, hogy az Magyarország piacvezető energiatermelő társaságává váljon. Időközben az NSZ.3 kút mélyfúrására a MOL bejegyzett bányaszolgalmi jogot szerzett. Vén István most a perújítást követő szeptemberi tárgyaláson azt kéri a bíróságtól, hogy az olajtársaság bányaszolgalmi jogát töröljék, hiszen a 0106/7 hrsz. alatti terület nem a MOL-é, hanem az övé. A 15 évvel ezelőtt kezdődött per és következményei a következő részben olvashatók.

A gádorosi és az amerikai geopressured típusú, igen nagy hőmérsékletű és terrasztikus geotermális tárolók összehasonlítása

Táblázat:
http://www.ingatlanmagazin.com/tablazatmuta.php?table_id=131
A fábiánsebestyéni vadkitörés katasztrófája
1985 decemberében Fábiánsebestyén külterületén hatalmas geotermikus energiatározóra bukkantak. A tengervíz 180-200 Celsius hőmérsékleten és 300-400 atmoszférás felszíni túlnyomással tört fel. Azonban az ún. FÁB.4 környezeti katasztrófával fenyegetett, így a kb. 100 MW-os vad kitörést el kellett fojtani.

Történt ugyanis, hogy a fúrásponton a 6 colos súlyosbító oszlop kiépítése során a lyukegyensúly megbomlott, ezért a biztonsági tolózárat felszerelték, majd a kitörésgátlót rázárták. Ekkor 50 bar túlnyomás jött létre, és a biztonsági tolózár leszakadt. A főfúrómester a baleset során életét vesztette. A 160 C fokos gőz olyan nagy nyomással tört a felszínre, amekkorát eddig a világon sohasem tapasztaltak.

Ezért a Világbank javaslatára bevonták a kitörések elfojtására szakosodott amerikai Red Edert nevű céget. A kitöréselhárítás során a 160 tonna össztömegű fúrócsövet elvitték, majd a fúrótornyot ledöntötték, és alkatrészekre bontva elszállították. A sérült kitörésgátló helyébe pedig újat szereltek. A 47 napos megfeszített munka után 1986. január 31-én a kutat végleg lezárták. A magas hőmérséklet és nagy nyomás ugyanis felrepeszthette volna a béléscsövet, és a vízgőz kimoshatta volna a föld felső laza rétegeit kráterszerű üreget képezve. Ez pedig ellenőrizhetetlen vad kitöréshez vezetett volna.
Forrás: ingatlanmagazin.com -
http://www.ingatlanmagazin.com/9345/Az_evszazad_magyar_pere_5000_milliard_euros_nemzeti_kincs_a_tet/2.html#

34 megjegyzés :

  1. Szeptemberben vissza kell térni rá.
    Apropo: Vajon hogy van Kapolyi?
    Ő landolt a MOL-nál, ha jól emlékszem...

    VálaszTörlés
  2. Ártalmatlanították az ukránok. Az ukrán kormány bejelentette,megszüntetik az évi 100 milliós jövedelmet bezsebelő, „rendszerváltó” országgyűlési képviselővel, az üzleti kapcsolatokat.

    VálaszTörlés
  3. Ez azt jelenti, hogy az ukránoknak már nem árthat.

    VálaszTörlés
  4. Jó ideje hallgat, tényleg vajon mi lehet vele?Nem is oly régen foglalkozott vele a média, miért is?

    VálaszTörlés
  5. Éppen, mert nyugdíjba, vagy hová készült. Akkor azt jósoltam, hogy a MOL-nál fog elfoglaltságot találni. Valahol nálad láttam régebben az ő "orcáját".

    VálaszTörlés
  6. Ritkán fordulok a "Wiki"-hez, de ezt találtam:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Kapolyi_L%C3%A1szl%C3%B3
    Fontosabb publikációi

    * Bányipari piackutatás (Tankönyvkiadó, 1971)
    * Bevezetés az ipari rendszerelméletbe (Tankönyvkiadó, 1977)
    * Ásványi eredetű természeti erőforrások rendszer- és függvényszemlélete (Akadémiai Kiadó, 1981)

    VálaszTörlés
  7. Hűha, hogy Te mit találtál!!!

    "Sokan inkább akarnak jó felárral orosz vagy közel-keleti energiát, mintsem, hogy kitermeljük az energiafüggőségünk enyhítésére és egy új iparág megalapozására alkalmas, nagyentalpiájú geotermikus tározóinkat."
    Istenem, mennyire itt van egy ÓRIÁSI, cifra káromkodás a nyelvemen. (illetve: ujjaimban)

    Biztosan ÓRIÁSI kincs lehet ezen a környéken. Orosháza-Gyopárosfürdő ott van egy pár km-re, ott is komoly termálvíz van (van is egy gyógyfürdő). Békéscsaba alatt (Jamina területén) is van állítólag valami hatalmas geotermikus bigyó.Ahogy itt is olvasom:
    "Békés-Csongrád megyék alatti, több ezer köbkilométeres geotermikus tározót, amit a pannon rétegek alatt fekvő hatalmas töréstáblák, rétegek zártak közre."
    A földkéreg itt igen vékony, bizonyára nem lehet túl nehéz kibányászni. Tényleg hatalmas szerencse lehetett éppen beletrafálni, megtalálni!

    Elképesztő: képesek voltak börtönbe dugni ezt az embert. És még mi mindenre képesek.
    Nem kellene hagyni, hogy ismét idegen kézre kerüljön ez a nemzeti kincs is.

    VálaszTörlés
  8. "Vén István most a perújítást követő szeptemberi tárgyaláson azt kéri a bíróságtól, hogy az olajtársaság bányaszolgalmi jogát töröljék"
    Jó volna tudni a tárgyalás időpontját. Most még korai, de fölteszem a naptárba emlékeztetőnek.

    VálaszTörlés
  9. De nem a nyugdíjazása miatt, hanem volt egy kis ügyecskéje... Ehh a mindent megszépítő múlt... majd eszembe jut miét is volt napirenden az öreg szivar.

    VálaszTörlés
  10. Kicsit nagyon nem vagyok képben; most itt Kapolyiról van szó, Anyusch?

    VálaszTörlés
  11. Elképesztő, hogy börtönbe dugták? Még jó, hogy nem tették el láb alól! Ezektől minden kitelik.

    VálaszTörlés
  12. Nem tudom miért, de valami okból ennek a bányamérnök Kapolyinak ugrott be a neve - szabad képzettársításként...

    VálaszTörlés
  13. Gondolom, abban az időben nem kapott nyilvánosságot az ügy. Én legalább is most hallok erről először (igaz, akkoriban max. 32-es cipőt hordtam.)
    Most viszont ennek óriási média visszhangot kellene csinálni, talán kevésbé lenne veszélyben a jóember.
    Mennyi KINCS van ezen a csodálatos földön. A MI földünkön, a Kárpát-hazában.
    Ahogy Géczy Gábor mondta: olyan, mint egy kis Noé bárkája: mindenből tett bele a Jó Isten:-))

    VálaszTörlés
  14. Az a különös, hogy már a Rákosi-korban is börtönbe csukták azokat, akik találtak valamit az Alföld felszíne alatt...
    Gondolom mindenki más sokkal inkább tisztában van a kincseinkkel, mint mi "bennszülöttek". :-((

    VálaszTörlés
  15. Az már egyszer igaz:-((
    Jó lenne egy kis Célpont műsor, vagy Magyar Nemzet vezércikk ebből...

    VálaszTörlés
  16. Teljesüljön a kívánságod, azt kívánom. Elvégre egy teljesen független, ingatlanpiaci lap hozta le.

    VálaszTörlés
  17. Kapolyi, mint afféle pénzeszsák mindenütt ott van, ahonnét majdan zsíros hasznot tud bezsebelni. A MOL-nál is legyeskedett, ahogy Ólevendula írta. Ezért merült föl most is a neve...
    Egy biztos, ennek az ügynek nagyot kell szólnia a nyilvánosság előtt minél hamarabb, mert aztán csak nézhetünk....

    VálaszTörlés
  18. Mint például egy másik erőmű ügyében:
    "2007-07-14 13:00
    Kapolyi erőművéről tárgyalt Gyurcsány és Juscsenko

    Kapolyi László milliárdos szocialista politikus beruházása áll a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Viktor Juscsenko ukrán államfő által a hét elején bejelentett, Ukrajnába tervezett gáztározó építése mögött - írja a Népszabadság....."

    http://www.hirtv.hu/gazdasag/?article_hid=166070

    VálaszTörlés
  19. Feltehetnénk a cikket a barikádra is. Esetleg...

    VálaszTörlés
  20. Miért is ne? - Ha van rá lehetőség.

    VálaszTörlés
  21. Nicsak! Alma!
    "alma007 your friend Erzsébet's friend Almási"

    VálaszTörlés
  22. VÉN ISTVÁN ÍRJA :

    Tájékoztatom az érdeklődőket, hogy a Fővárosi Bíróság a 4.P.24.070/2008/6-1 számú idéző végzésével a MOL Rt. elleni 20 milliárd forintos kártéítési igényemmel kapcsolatban

    2009 szeptember 29 napján 10 órára tárgyalást tűzött ki.

    Vén István feltaláló, perújító felperes, az NSZ.3-as mélyfúrás tulajdonosa

    Remélem, hogy a MOL Rt az NSZ.3-as mélyfúrásra közokirat-hamisítással és csalással bejegyzett “bányaszolgalmi jogát” nem apportálta az “új” cégbe.
    Magyarország területén ugyanis csak a Gádoros 0106/7 hrsz “f” alrészként felvett, “termálkút” megjelölésű objektum alkalmas villamos-erőmű telepítésére. Már most jelzem, hogy a Fővárosi Bíróság a 2008 július 10 napján a Pp.260 §. (1) a) és b) pontjai alapján előterjesztett pérújítási kérelmemnek perújítási a 4.P. 24070/2008 szám alatt helyt adott. A per tárgya:
    1./ A bejegyzés alapjául szolgáló “Megállapodás” semmisségének megállapítása.
    2./ A MOL Rt. “bányaszolgalmának” törlése.
    3./ 20 milliárd forint kártérítés megfizetése.
    Az urak majd azt is megindokolják, miért a július 16-án megejtett árverés után jelentkeztek a “jó hírrel”. Engem nem vernek át és talán az Első Magyar Geotermikus Villamos-erőmű Kft. sokat megélt ügyfeleit sem. Azt hiszem, most előre ittak a VÉN MEDVE bőrére.
    Azt sem értem, hogy az Enex miként vehet részt ebben az aljas játszmában? Hiszen a barátaim a tényekről már minden tájékoztatást megadtak a történtekről. Avagy: “a pénznek nincs szaga”. Ez a skandalum nagy szégyen a Magyar Köztársaságra, de most már Izlandra is. Old man.

    VálaszTörlés
  23. Ő lehet az, nyilván. Érdekes módon, eddig nem hallottam a nevét az '56-os harcosok között. Persze sokról "feledkeztek" meg.

    VálaszTörlés
  24. "Furcsa módon ugyanis egy hónap múlva bizonyos csoportok 50% alá vitték
    a kárpótlási jegyek árfolyamát, amit a vizsgálat 6 hónapja alatt már
    18%-ra süllyesztettek, azaz az EMGV által ténylegesen mindenkinek
    kifizetett 20%-os előleg értéke alá."

    Hát nem furcsa?! (Nem...szokásos...)
    Köszönöm, Csengele.

    VálaszTörlés
  25. Borzasztó, mit meg nem lehet tenni eben az országban.
    Azt még hozzá tenném, hogy a Békés Megyei Földhivatal vezérét jó pár éve menesztették, valami eszméletlen korrupciós ügyek folytak ott.

    (Minden esetre örültem, hogy végre egy megyei hírportál tudósított ilyenről is. Nem jellemző.)

    VálaszTörlés
  26. És mi lett a történet vége, vagy most hol tart az ügy?

    VálaszTörlés
  27. Sajnos nem tudom, mi lett a folytatás. :-S

    VálaszTörlés