Blogarchívum

2009. április 2., csütörtök

Azonnali hatállyal lemondott a Magyar Telekom több vezetője.

 

Azonnali hatállyal lemondott a Magyar Telekom több vezetője. Az igazgatóságból hárman, a felügyelőbizottságból ketten távoznak. Korábbi hírek szerint a telekommunikációs cégnél hűtlen kezelés miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda. Azt akarják kideríteni, hogy a vállalat miért költött az elmúlt 4 évben körülbelül 15 milliárd forintot belső vizsgálatokra. Ezek azután indultak el, hogy a Price Waterhouse Coopers könyvvizsgálói nem fogadták el a Magyar Telekom 2005-ös pénzügyi beszámolóját a gyanúsnak ítélt balkáni szerződések miatt. (MR)

6 megjegyzés :

  1. Miután több, mint 60 éve KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐK ültek be minden Magyar tulajdonba (zsidó csűrhék), úgy a Parlamentbe, mint minden közhivatalba, minden közszolgáltató hivatalba (telefon, viz, villany, gáz stb.) így evidens, hogy ez az állapot tarthatatlan, mivel az érvényes és hatályos Magyar Törvények szerint kimerítették a minősített hazaárulás bűncselekményét, ezért más teendő nincs, mint vérehajtani az ítéletet.
    A sok patkány -nem szeretvén az akasztófát- menekülőre fogta, fogja.
    De mindegyik úgy jár, mint az aranytolvaj, aki helikopteren menekítette a lopott aranytömböket, majd a nagy súlyt nem bírván, lezuhant a gép és mindenki szörnyethalt. Hasonló balesetek várhatók sorozatban minden illegitim, Törvénytelen hivatalnokaival.

    VálaszTörlés
  2. Sajnos nem csak Zsido csurhe foglalta el azokat a poziciokat amikrol on irt itt. A kereszteny berencek is. Es sajnos rengeteg lebutitott "rabszolga" parasztbol lett proletar is. Csak azt remelem, hogy ezek fiataljaik kozt legyen annyi ambicio, hogy a nekik ingyen adott folsofoku nevelesben eleg jol teljesitsenek ahoz, hogy idoben eszhez terjenek, s folvilagosodjanak proletar exisztenciau szuleik, s nagyszuleik elotti paraszt oseik Magyarsag tudatara. A parasz legalab olyan magyar erzesu volt mint a nemes oseink kozt, csak a varosi ipari munka mileuben elvesztettek ezeket az ertekeket, ugy ahogy ma
    azok a fiatalok kik nem tanulnak eleget meg bedolnek az Ami Feka banda tag akarnok utanzasnak (persze a foleg folyamatos Hollwood/Hollyweird inkabb altal pumpalt media agymosas es a szulok logikus magyarazat hianyai miatt- mikor mar a szulok is butak akkor a kolyok csak meg butabb, ha nem nevelik vhol mashol).

    VálaszTörlés
  3. A magyar parasztember ereiben nemes vér folyik, akkor is, ha nincs hozzá címere.
    Sajnos, a földjeikre települő idegen, császárbarát urak nem akarták elősegíteni a kiművelésüket, mert: "akkor ki fog dolgozni"?
    Magyarországon az igazi proletár nagyon kevés volt a háború előtt, nem úgy, mint pl. Angliában. A magyar proletariátust éppen a Rákosi-éra hozta létre.

    VálaszTörlés
  4. A közelünkben szoktak a Tanítóképzősök ebédelni, vagy délután beülni egy kerthelyiségbe. "Óh, irgalom atyja ne hagyj el!"
    Természetesen nem olyanok ezek a képzősök, mint az itt, általam megismert aranyszívű pedagógusok.

    VálaszTörlés
  5. Amit valaszoltam bedefynek remelven, persze, hogy azert mas is olvassa, ahogy on meg is tette, az nem mondja sehol, hogy a magyar paraszban nincs nemes ver. Sot nagyon is jol tudom, hogy van, mert a gen allomany annyit szaporodott Arpad ideje ota, hogy majdnem minden magyarban van meg kimondottan Arpadhazi kiralyi ver is nem is csak nemes ver. Es en igyszinten arra sem utaltam, hogy nem a Rakosi era alatt tortent volna amit en is tudok a tortenelembol. Csak hozzatennem, hogy a prolisodast az Ami befolyas az utolso 20 evben meg jobban kiterjesztette, megerositette, erkolcstelensegeben,
    nem mint amolyan jol organizalt Nyugat Europai Szakszervezet, ugy hogy megint csak a rosszat tanulta el a magyarsag Amibol (nem a jot - ez nyilvanvalo nekem meg inkabb, mert husz evig nem voltam itthon, es eppen ezert altalaban sajnos jobban latom az itthoni valtozasokat mint az aki nap mint nap deszencitizalodott a "fejlemenyek miatt.

    VálaszTörlés
  6. Véleményem szerint az amerikai "feeling" inkább a vasfüggöny eltakarítása előtt létezett. Akkor volt a "bezzeg Nyugaton" érzés itthon.
    Az erkölcsi lepusztulás szerintem nem kifejezetten "Ami" sajátosság, mert pl. a pornó elsősorban Svédországból ömlött ide. Szerintem sokkal inkább egy általános liberális szemlélet uralkodott el a világon, főként azokon a helyeken ahol elég nyitottság volt. Ennek következtében kisebb, zártabb közösségekbe nehezebben jutott el. Csak remélni lehet, hogy mostanára, mikorra bebizonyosodott ártalmas és fölösleges mivoltja - már nem tud tovább fertőzni.
    Szerintem Madách Imre látnok volt. Aki ismeri Az ember tragédiáját, tudja, mire gondolok.

    VálaszTörlés