Blogarchívum

2009. április 9., csütörtök

A hazudós kommunistákat Moldvában is megunták


2009-04-08 Magyar Hírlap
      
Ellopták a szavazatainkat! Ezzel a felkiáltással zúdult a kisinyovi utcákra tegnap több tízezer moldovai, majd törni-zúzni kezdtek, mert kiderült: a Moldovai Kommunista Párt és az utolsó európai kommunista hatalom, a kisinyovi kormány meghamisította a vasárnapi választások eredményeit.


Kisinyovi életkép: arrafelé így sün-sünöznek (Fotó: Reuters/Gleb Garanich)

Nemcsak kényelmes parlamenti többséget szereztek, de a kommunisták ismét a saját embereik közül választhatnak államfőt is. A pártvezér Vlagyimir Voronyin már nem indulhat újabb mandátumért. A tüntetők elfoglalták az elnöki hivatal és a parlament épületét, közben többtucatnyian megsebesültek. Két rendőr és egy nő meghalt a tüntetők és a rendfenntartók összecsapásaiban.

A moldovai közszolgálati rádió és a televízió egész nap népzenét és történelmi filmeket sugárzott. A hatóságok blokkolták az internetes híroldalak és blogok elérhetőségét is. Az egykori belügyi tábornok Voronyin és az új választásokat követelő három liberális párt vezetője állítólag este megegyezett a szavazatok újraszámlálásában, de erről ellenkező hírek is érkeztek. Közben más moldovai városok is fellázadtak.

Kristály Lehel

További cikkek a témához:

22 megjegyzés :

  1. Ezt a románok csinálják! Garantálom!

    VálaszTörlés
  2. A nyilvánvaló cél, Nagy Románia, azaz Románia és Besszarábia egyesítése. Ez azonban nagyhatalmi alkukat sértene, amelynek része Erdély, illetve ezen belül Székelyföld.

    VálaszTörlés
  3. Lám nemcsak igen drága szupermodern műanyag pajzsokkal, hanem a hagyományos pléhvel is lehet eredményesen védekezni a kődobálás ellen.

    VálaszTörlés
  4. A románok szerintem ma is félnek Erdély elvesztésétől, még így is, hogy egész területeken komoly átrendeződést értek el az elmúlt 45 év alatt; viszont biztosítani akarják Nagy-Románia területét és lám ők mozgatják keményen a szálakat a területek visszaszerzése érdekében...Brüsszelben konferenciát tartanak, top modellt küldenek az EP -be, bújtogatnak, ... és még vajon mi fér bele...

    VálaszTörlés
  5. A cikk neve felrevezetett egy pillanatra, mert Moldaviat ir, de hat ez Moldovaban van. Ami pedig a Besszarabiai kerdest illeti, mondhatjuk mi is ugyan olyan joggal, hogy az a mi orszagunkhoz tartozik, mert ott van Etelkoz nyugati oldalan. Onnan hatoltak be nemelyik oseink honfoglalas ideje alatt, de addigra ott eltek kb. 300 evet. Ez ugyszinten hosszabb ido mint amikor a Romaiak Pannoniaban keveredtek az akkor mar ott elo Jaszokkal, szinten 300 evig. Mindket ido hosszabb mint amit a Roman nacionalistak referenciaznak allandoan "sajat" tortenelmukkel kapcsolatban, hogy a Thrakokat a Romaiak 100 evig uraltak ugyhogy ok ezert "Romaiak". Hat ennel jobb vicc nincs is. A Thrakok mint eroteljes "nacionalistak" (torzsukre buszkek voltak) nem keveredtek nagyon a Romaiakkal mar csak dacbol sem, mint ahogy mi sem a Torokokkel az Oszman uralom alatt.
    (a torok ver bennunk foleg regebbrol kerult be meg a Kabarok altal, srokonsagunk veluk meg regebrol szarmazik az Ural-Atai nagy nepcsoportnak tagjaitol kik mindkettonknek oseik. A Dak (Thrak) meg specifikusan egyre jobban bizonyitott, hogy magyar rokon nep volt mint a Szekelyek, (Skitak), s e-szerint a Romanokrol meg avegen ki fog sulni, hogy ok is Magyarok, bar mennyire is szeretnek a vezeto retegben megtartani mindenaron a kontrolt az el"Roman"osodot
    tomegeik folott.

    VálaszTörlés
  6. - Moldáviát és Moldovát gyakran összekeverik, de hát Budapest - Bukarest is "mindegy" némelyiknek... Nekem sem tűnt fel a címben a tévedés, mert akkor kijavítottam volna.
    - Tömören leírok egy viccet a románok történelmét illetően:
    Az EU konferenciáján minduntalan felszólal a magyar küldött, hogy >>amikor átléptük a Kárpátokat, a románok ellopták a lovainkat<<.
    Kérdezik tőle, kívánja-e jegyzőkönyveztetni a bejelentését? A küldött nem kéri írásba foglalni.
    A gyakori felszólalást megunva aztán egyszer csak felpattan a román küldött: >>Kikérem maamnak a románok nevében!!! Nem loptunk el semmit, mert mi ott sem voltunk!!!<<
    Feláll a magyar küldött, és így szól: >>Na, EZT kérem jegyzőkönyvezni!<<

    (Mondom, hogy csak vicc...)
    Eredeti származásukat tekintve talán, mintha valami bolgár-féle nép volna: Vlah-Blag...

    VálaszTörlés
  7. Ez igy van, de a Bolgarok is Hun szarmazuak egyik oldalukon mint mi. Mikor Attila fiai kozt eloszlott birodalma, a mai Bugariaba koltozott kb. egy harmada a Hun torzseknek, ahogyan kb. egy harmada az O-Bolgar, s Magna Hungaria (az Ural hegyseg deli vege koruli pusztakra foleg) teruleteire, s kb. eg harmada itt maradt a Karpat medenceben. Ugyhogy egy resze a gen allomanynak ugyanonnan jot, amit mar DNA vizsgalatokkal is bizonyitottak.
    Az Olah ugyszinten johet az "Olasz"-bol mivel Nemetesen "Wallach"-nak kiejtett nev egy Nemet Italiai (mint a Longobardok is hajdanan) torzsnek volt a neve, es erdekes keppen pont ez a torzs nagy reszt at is telepedett Daciaba a kozepkortol kezdve. Persze, vannak tudosok akik meg az allitjak, hogy a Romanok "Romai" befolyasa abbol jott, hogy Alban pasztorok kik Romaizalodtak voltak lassankent attelepultek eloszor a Balkanba aztan lassankent a Karpatok fele, idovel be Erdelybe is nyilvan. De a kozos vonal az a Szittya, Hun oldalrol van. Persze bennunk is csorgadozik Romai ver Pannonia es Dacia altal is, (a DNA vizsgalatok azt is kimutattak, hogy tobb Mediterran nephez kozel allunk, nem csak a Torokokhoz, hanem az Olaszokhoz is..hat persze bennuk is van Etruszk ver ami meg meglehetosen vagy tolunk jott vagy mi toluk, vagy mindketten egy eredeti torzsbol valtunk szet, sot a Sumerok es magar oseink lehet, hogy egy es ugyanazok voltak, de valoszinuleg legalabbis kozeli rokon nepek kik ugyanabbol a nagy O-kori Ural-Altai torzsbol kik szetszeledtek idovel egesz Eurazsiara, szarmaztak.

    VálaszTörlés
  8. Igen, ezt én is így tudom, sőt a többi megállapítással sem vitatkozom. Az etruszkok, de még a kelták, azaz keletiek között is találnak összefüggést.
    Elvégre a Mah-gar nagy Nagy népet jelent.

    VálaszTörlés
  9. A moldvai kommunistáktól ugyan jól elkanyarodtunk, de ha már szóba jött a románok "eredet-története", itt idézek egy részletet, egy régi jó ismerősöm által elmondottakból:
    "Az amit ma "románnak" hívunk furcsa kavalkádja a Kárpátokra felkent
    mindenféle roncsnép keverékének. Van itt minden bőven, kun, úz,
    besenyő, vlah, bolgár, illír, rengeteg szerb és rengeteg cigány és még
    csak a Magasságos tudná megmondani mi minden.

    Ezeket a szerencsétleneket a magyar királyok telepítették a gyepűre,
    legyen aki megművelje a földet a felvonulási területeken és legyen
    élelmiszer és állatállomány utánpótlása a hadaknak.

    A mai Craiova (Olténia "fővárosa") eredeti neve Királyvár, a
    Vöröstoronyi szoros védelmére volt hivatott.
    A mai Iasi (Moldva fővárosa) eredeti neve Jászvásár , szintén a gyepűn
    ugyanezt a célt szolgálta.
    A mai Piatra Neamt, Moldvában, úgyszintén, eredeti neve Karácsonkő.

    Nemhogy Erdélyben, de ott sem volt található egy fia román sem, ilyen
    nem létezett.

    A változás a Mohácsi vész után kezdődik, amikor minden helyi potentát
    próbál hatalmat ragadni magához.
    Ilyen pl. Mihai Viteazul, aki valószínűleg nem is volt román,
    valamilyen rác vagy szerb martalócból lett a magyar királyok
    királyvári bánja.

    Több iskola is van a név eredetét illetően, amit én hiszek az a
    történelmi kivétel esete.
    Általában az uralkodó osztály veszi át a plebs nyelvét az
    érintkezésben, de vannak kivételek, mikor a népesség annyira
    fragmentált, egy közös nyelvre van szükségük és általában ez lesz majd
    az elfogadott nyelv.

    A gyepűt elfoglaló törökök hozzák az adminisztrációt és a bürokráciát.
    Ezek általában konstantinápolyi kereskedők és pénzemberek, akik
    felvállalják hogy behajtják az adót a néptől.
    Ezeknek legnagyobb része konstantinápoly Fanar városnegyedében élt,
    ortodox vallású volt és nem volt nemzetiségük, de AROMÁN néven
    megtalálhatóak mindenfele.
    Ezel voltak a fanarióta uralkodók akik a XIX. sz. második feléig
    szolgálták a padisahot ezeken a területeken.

    Szerintem ezek adták a nyelvet, a sok töredék népnek több évszázadon
    keresztül.

    Ennek ékes bizonyítéka az 1877 Berlini Konferencia, amikor
    meghatározták Románia államhatárait és államformáját.
    A kérdéses konferencia kordokumentumaiban, ha jól emlékszem, 124 vagy
    128 nagy nemzetiség csoport élt Romániában abban az időben."

    VálaszTörlés
  10. Ugy tudom Nagy Lajos idejeben meg a Havas Alfold (mai Dacia Romanian belul a Karpatok kulso oldalan) is Magyarorszaghoz tartozott, mint ahogy a Vajdasag es Banat. Mar hosszu ideje csonkitanak, de sajnos nagy reszt csonkitjuk magunkat. Mindenesetre a Romanok Ha hiszik, ha nem, nagy reszt Magyar szarmazasuak, es szerintem a legtobb ezt tudja is, csak megint csak vannak ott is olyan erdek csoportok kik felnek kiengedni a hatalmat kezukbol. Akar a Szerbek a Horvatokkal, s Bosnyakokkal, meg a tobbi Balkan kornyeki neppel. Viszont van remeny bekes megoldasokra ez esetben. Vegul is a Chehek elengedtek Szlovakiat mindenfele vadulas nelkul, s persze mindannyian Eu tagok is vagyunk, ugyhogy a Schengeni torvenyek vonatkoznak Erdelyre is. Meglatjuk.

    VálaszTörlés
  11. Pontosítsunk. Besszarábia neve a szovjet érában Moldáv SZSZK volt, innen a magyar Moldávia elnevezés. A Szovjetúnió felbomlása után függetlenné vált ország neve Moldova köztársaság. Románia része viszont Moldva - fejedelemség (valamint Havasalföld és sajnos Erdély, Partiummal). Havasalföld és Moldva sosem volt Magyarország része (közigazgatásilag sosem csatolták), időszakonként azonban vazallusa (alárendelt adófizetője) volt. Besszarábia, azaz Moldova és a romániai Moldva egy része viszont sokáig jász terület volt. Innen származtatható Kisjenő, a szovjet érában Kisinyov, a mai Chisinau (fonetikusan Kisino) és Jászvásárhely, a mai Iasi (fonetikusan Jás) elnevezés. A románok korabeli neve vlach vagy magyarul oláh volt.

    VálaszTörlés
  12. Ott újra lehet számolni Szerdán megkezdték az április 5-i moldovai parlamenti választásokon leadott szavazatok újraszámlálását, jelentette be Iuori Ciocan, a központi választási bizottság szóvivője. Mintegy húszezer ember vesz részt a szavaztok átszámlálásában, az új eredményt pénteken jelentik majd be. A szavazatok újraszámlálásáról vasárnap hozott döntést az alkotmánybíróság Vladimir Voronin államfő és a győztesnek kihirdetett kommunista párt kérésére. A 4,1 milliós lélekszámú volt szovjet köztársaságban súlyos zavargások törtek ki április 7-én, a választások végeredményének kihirdetése után, aminek következtében több mint 90 ember megsebesült, kétszázat pedig őrizetbe vettek. | 2009. április 15., szerda 12:37
    Kapcsolódó témák:

    Újraszámolják a szavazatokat MoldovábanTízezren tüntettek Moldova fővárosábanVoronin a szavazatok újraszámlálását kériElkergetnék Európa egyetlen kommunista elnökétBennégett egy nő a moldovai parlamentbenA rendőrség szétkergette a moldovai tüntetőketA moldáv elnök berágott RomániáraHamisnak tartja a választási eredményt a moldovai ellenzékMoldovában tüntettek az orosz csapatok kivonásáért

    VálaszTörlés
  13. halaszb, kosz a pontositasert. Nem akartam annyira belemenni a reszlet kerdesekbe, s inkabb az os tortenelmunkkel, s hogy az hogy kapcsolodik ide foglalkoztam itt, de ha mar megemlitetted a Jaszokat, ne felejtsuk azt sem el, hogy a Jaszok belaktak Pannoniat is a Romaiakkal egyutt, be is hivak nemely oseink a Karpat medencen kivul eloket ketszer is betelepedni, s ezen kivul a Perzsak mellet tobbszor is eltek megint csak nemely oseink torzsei kik ott le is telepedtek hosszabb idokre is. Sumeria, Meotisz, Kazharia, Magna Hungaria, stb. mind Perzsiahoz aranylag kozel, (a Jazsok Perzsa eredetuek), ugyhogy nyilvan volt eleg sok dolgunk veluk, ahogy ezt az o tortenelem konyveik is mondjak. Es persze bent voltak ok is a Szkita, Parthus, Hun, es Oszman birodalomban, ugyhogy nem veletlenul hasonlit sok magyar es Perzsa egymasra. Sot rokoni kapcsoolatunk vissza megy az Alanokhoz is, akik akezdetektol ossze keveredtek Hunor s Magor nepeivel. Az Alanok (Masszagetak) pedig
    szinten Perzsak voltak. Bar vannak tudosok kik Hunokkent soroljak oket, de mindenkeppen Perzsa teruleteken volt a kiralysaguk. Ugyhogy
    Havasalfold es Moldva ahol Arpadek tartozkodtak mielott atkeltek a Karpatokat, es ahol maradtak nemelyek oseink kozul (es kik leszarmazottjai kozt vannak a Csangok) mar akkor magyar kezekben volt (sot Etelkoztol a Karpatokig), de mar elotte is voltak szakok es dakok ott, s ahogy tudjuk a szakok is magyarul beszeltek, es a dakok valoszinuleg. Mivel a Szkitak, s Hunok birodalma ott is letezett, a
    Szakok (Szkitak), s a Dakok unoka testver nep (Szkita az is az ujabb kutatasok szerint) ugyanazt a nyelvet beszeltek mint Megyeri s Kabar oseink nehany szo kivetelevel. Miert? Mert ugyanazon eredeti nagy nep csoportbol szarmazzunk. Ezt a Szekelyek is tudjak, s mi is tudjuk. (Altalaban. Sajnos azert van jo nehany lebutitott fajzat a vilagon). A Dakok leszarmazottjai viszont annyira osszekeveredtek az Olasz, Bolgar, s Alban bevandorlokkal, hogy oket ra kell ebreszteni
    arra, hogy honnan is ered leginkabb kulturajuk. Mert a tobbseguk egyelore meg mindig a komcsi era-i agymosasokat gondolja sajat tortenelmenek. Ha bebizonyosodik az egyre surubben talalat Szkita asatasokkal multjuk nagy resze, akkor talan egyre kevesbe fognak
    vetely tarsaknak nezni a kornyeken, s talan egyre jobban mint reg szetvalasztott testver nepekre.

    VálaszTörlés
  14. Mivel az ázsiai rokonság, származás, eredet kérdése korábban is szóba került a Kurultaj kapcsán, olvasnivalót ajánlok még itt:
    KURULTAJ 2008. Tallózás a MINDEN AMI MAGYAR képeiből

    VálaszTörlés
  15. Nagyon koszonom az ilyen linkeket. Ez a tema (osi eredetunk altalaban is, nem csak az Azsiai resze) az egyik kedvencem.

    VálaszTörlés
  16. Csakhogy ez nem egeszen link most vettem eszre mikor be akartam masolni az ablakba, Pontosan hogy gepeljem be? Kurultaj.com? Vagy .net? .hu? Minden...com, stb.? Vagy talan azt akarja hogy egyszeruen keressem vmelyik
    keresovel? Alta Vista, Google, Origo, stb.? Nem baj, ha nincs meg a pontos link, meg tudom en is keresni, csak gondoltam talan ezt veletlenul nem irta ide.
    Azert mindenkepen koszonom az infot.

    VálaszTörlés
  17. Hat mikor begepeltem a keresobe akkor jottem ra, hogy e kepeket mar lattam itt az egyik masik veboldalon. Meg irtam is alajuk az ostortenelemmel kapcsolatban. Na mindegy. Koszi megegyszer.

    VálaszTörlés
  18. Elég lett volna csak a címre rákattintani, mert a képek alatt hosszú eszmecsere folyt - részben angol nyelven.
    Én csak örülni tudok, ha valakit érdekel a magyarok és rokon népeinek őstörténete.
    Ez a link: http://olevendula.multiply.com/photos/album/82/82

    VálaszTörlés
  19. Az alábbi három gyűjtőlinken több ebbe a témakörbe tartozó cikk is található - nemcsak fotók. Részben hagyományokról, történelemről szólnak, de a Magyarok Szövetsége már a mai napok megoldását keresi a globalizálódó világban. Ajánlom szeretettel, és köszönöm az eddigi érdeklődést is. :-)

    http://olevendula.multiply.com/tag/kurultaj

    http://olevendula.multiply.com/tag/kurultaj%20magyarjaink

    http://olevendula.multiply.com/tag/magyarok%20sz%C3%B6vets%C3%A9ge

    VálaszTörlés
  20. Na hat ezeket nagyon koszonom! Holnap meg is nezem oket, csak mar megint keso van, bar mielott ideklikkeltem irtam egy hoszadalmas velmeny nyilvanitast a (Judeo-) Keresztenyseggel kapcsolatban egy masik oldalon. Ezt ritkan teszem mert nem vagyok nagy hive a masok altal manipulalt Keresztenyseg verziojanak.

    VálaszTörlés
  21. Ja, ha erdekli velemenyem ezzel kapcsolatban, azt oda irtam a "Magyarorszagon Mulik a Fold Jovoje" tortenet idezes ala. Engem eredekelne ezzel kapcsolatos velemenye minden magyar erzesu embernek. Meg akkor is ha nem Kereszteny vagy akkor is ha a legelfogultab Szent Korona tanos. A vallas is erdekes tema lehet, csakhogy konnyu megserteni embereket velemenyekkel ilyen teren, ugyhogy ritkan kommentalok ilyet, ha csak nem egy ilyen tipusu "cikk" jelenik meg s pont ratalalok.

    VálaszTörlés