Blogarchívum

2012. április 14., szombat

Blikk.hu: A fenyő-ügy fejleményei

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/fenyo-gyilkosai-szorul-a-hurok-2085940

Fenyő gyilkosai: szorul a hurok

2012-04-14 14:25:29
Budapest – Szerintem a rendőrség már pontosan tudja, hogy kik ők. A kérdés az, ki tudják és akarják-e kényszeríteni a bérgyilkosokból a vallomást – mondta a Vasárnapi Blikknek Labancz Ferenc (53), a BRFK akcióosztályának egykori csoportvezetője.

Jelenleg Jozef Rohacot, a Patkányt gyanúsítják azzal, hogy részt vett a merényletben (DNS mintáit megtalálták a helyszínen), és előzetesben van a merénylők feltételezett sofőrje, T. Ladislav is. Egy harmadik férfit még köröznek. Ők hárman vezethetnek el a megrendelőkhöz.


Jozef Rohac

 - Rohac megúszta a Seres Zoltán (+45) elleni merényletet, az Aranykéz utcai robbantást, és lehet, hogy a Fenyő-gyilkosságot is. Ha egy államapparátus rászáll valakire, hogy kiszedjék belőle a neveket, akkor azt kiszedik. Ennek az embernek úgy kellene kinéznie, mint egy roncsnak, de informátoraim szerint valóságos királyként él a börtönben. Nincs nyomás alatt, hogy valljon. Pedig ha három évig nem mond semmit, egyszerűen szabadon kell engedni – mondta a volt rendőr. - Attól tartok, hogy a megbízók olyan jelentős személyek, akik kedvéért úgy húzzák a nyomozást, mint a rétestésztát, bár az jó jel, hogy az ügyészség elkezdte vizsgálni, mi a fenéért tartott két évig Rohac DNS-mintáinak ellenőrzése. Egy ilyen vizsgálatnak hat hét alatt le kell zajlania – magyarázta Labancz.

Jozef Rohac következetesen tagadja, hogy bármi köze lenne a Fenyő-gyilkossághoz. Minden kihallgatásán ugyanazt ismétli: nincs köze az ügyhöz. A szakértők szerint körülbelül tíz ember vehetett részt a vállalkozó elleni támadásban, de ha egy megbukott, onnantól a többiek is rendőrkézre kerülnek.

Doszpot Péter (50) egykori nyomozó úgy véli, nem kell újabb 14 évet várni arra, hogy a bérgyilkosok személye után fény derüljön a megbízók kilétére is.

- Ebben az ügyben az idő múlása sokat segített, megváltoztak a körülmények, így már könnyebb tisztábban látni. Ha begyűjtik a végrehajtókat és azok elkezdenek egymás ellen vallani, akkor van rá esély, hogy kimondják a közvetítő nevét, rajta keresztül pedig a megbízóét – mondta Doszpot, aki annak idején az elsők között ért a helyszínre.

K. Sz.

 

Suttogott nevek

Fenyő János  (+44) vállalkozót és befolyásos médiamogult 1998. február 11-én lőtték agyon autójában a Margit körúton. A rendőrség hoszú időn keresztül nem jutott eredményre, de az aktákat leporoló Kovács Lajos nyomozó már  évek óta hangoztatja: bizonyítékok nélkül is tudják, ki áll a gyilkosság mögött. Kovács a hírzárlat miatt nem nyilatkozhatott lapunknak.

 

Halála előtt Fenyő egykori pszichológusa is megnevezett néhány lehetséges felbujtót.


Közvetítők fizettek Fenyő haláláért!

2012-04-12 18:51:54
Budapest - A bérgyilkosokon kívül még 2 - 3 ember áll a Fenyő-gyilkosság mögött – tudta meg a Blikk. A nyomozók szerint a megbízó és a végrehajtók között legalább két közvetítő állhatott, akik kiadták a „munkát", és kifizették a vérdíjat.

Őket akarják most elkapni. Ezért is a legmagasabb szintű biztonsági intézkedések mellett a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületében őrzik a most Magyarországra hozott T. Lászlót (43). Jozef Rohác sofőrjét hermetikusan elkülönítették a bérgyilkossággal gyanúsított, és a Venyigei utcai börtönben lévő Patkánytól. 

A zsaruk most T. Lászlóra koncentrálnak, információkat akarnak tőle kicsikarni a bandáról, még a vádalku lehetősége is fennáll, ha segítségével eljutnak a közvetítőkhöz. 

A helyszín, a gyilkosság napján... (Fotó: MTI)
– Fontos, hogy Rohác és a most elfogott férfi ne tudjon kommunikálni, mert az tönkreteheti a nyomozást. Ha egy épületen belül vannak, megtalálják a módját annak, hogy üzenjenek egymásnak. Ezért célszerű őket a város különböző pontjain elhelyezni – mondta Doszpot Péter, aki korábban nyomozóként a Fenyő-ügyön is dolgozott. Az exrendőr szerint minél több gyanúsított van az ügyben, annál biztosabb, hogy valaki megtörik.

Mint megírtuk, Fenyő János médiavállalkozót, a Népszavát is kiadó Vico Rt. tulajdonosát 1998. február 11-én lőtték szitává a fővárosban, a Margit körút–Margit utca sarkán. A rendőrök a közelben, egy körúti kapualjban megtalálták a gyilkos kabátját, sapkáját és a gyilkos fegyvert, az Agram minigéppisztolyt. A DNS-eredmények szerint a sapkában talált hajszálak Jozef Rohácé. 

Úgy tudjuk, a Rózsadombon elhagyott autójukból három ember DNS-mintáját mutatták ki, az egyik Rohácé, a másik a most elfogott T. Lászlóé, a harmadik ellen elfogatóparancsot adtak ki. 

Cs. K.–K. Sz.


 

Már csak egy hiányzik Fenyő gyilkosai közül

2012-04-12 04:55:00
Magyarország - Megoldódhat a Fenyő-gyilkosság rejtélye. A Blikk információi szerint a magyar nyomozók már tudják, ki a harmadik tagja annak a bűnbandának, amelyet Fenyő János (†44) 1998-as kivégzésével gyanúsítanak – ellene már ki is adták a nemzetközi elfogatóparancsot.

A milliárdos médiavállalkozó meggyilkolásával gyanúsított, egy ideje már rács mögött lévő Jozef Rohác (55) másik bűntársát a múlt héten adták ki Magyarországnak a szlovák hatóságok.

Információink szerint a kiadott férfi nem más, mint a lévai T. László (43), akinek több súlyos magyarországi bűncselekményhez lehet még köze, és Szlovákiában sem ismeretlen a hatóságok előtt, ott is volt már volt büntetve. Magyarország azért kérte a kiadatását, mert a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban bűnsegédként akarják felelősségre vonni. Sőt az is gyanítható, hogy ő szerezte be a gyilkossághoz használt Agram 2000-es géppisztolyt, mivel lőfegyverrel való visszaélés miatt is vallomást kellett tennie Budapesten.

Úgy tudjuk, a nyomozók nem vallomások alapján jutottak el T. Lászlóhoz, hanem - információink szerint - DNS-maradványok buktatták le a férfit. Noha a gyilkossághoz használt Mitsubishi autót információink szerint az elkövetők alaposan kitakarították, sőt paprikával és borssal is beszórták, mielőtt egy budai utcában, egy országgyűlési képviselő háza előtt hagyták volna, mégis találtak nyomokat a helyszínelők.

1998. február 11-e - elszállítják Fenyő holttestét

Úgy tudjuk, az egyik visszapillantó tükrön és az ülésen találtak használható anyagmaradványokat, ezeket tudták idén beazonosítani T. DNS-mintájával. Alig egy hónap telt el, amikor február elején már el is kapták a férfit. A feltételezett bérgyilkos Rohác és segítői a hírek szerint jól ismertek egymást, mindegyikük élt korábban a szlovákiai Léván.

A korábban jó titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal rendelkező bűnözők háttere megszűnt, ezért sikerült most felgöngyölíteni az ügyet – véli a Fenyő-ügy egykori nyomozója.

– Ezeket az ügyeket azért lehet ennyi év távlatából megoldani, mert változnak a körülmények. A Fenyő-ügyben azért történhetett áttörés, mert a szlovák politikai életben komoly változások történtek, és komoly bűnszervezeteket is felszámoltak – mondta a Blikknek Doszpot Péter (50), aki első között érkezett annak idején a Fenyő-gyilkosság helyszínére.

Kapcsolódó cikkek

Fenyő és Nagy a Balaton királya

A viharos szél keveseknek esik jól, de ha már ilyen az időjárás, színészekkel és sportolókkal vitorláztunk

Fenyő János médiavállalkozót, a Népszavát is kiadó Vico Rt. tulajdonosát 1998. február 11-én lőtték szitává a fővárosban, a Margit körút-Margit utca sarkán. A rendőrök a közelben, egy körúti kapualjban megtalálták a gyilkos kabátját, sapkáját és a gyilkos fegyvert, az Agram minigéppisztolyt.

Több mint tíz év után tavaly márciusban fogták el a Jozef Rohacot.


Új gyanúsított Fenyő János meggyilkolása ügyében!

2012-04-10 20:02:52
Újabb gyanúsítottat fogott el a rendőrség Fenyő János médiavállalkozó 14 évvel ezelőtti meggyilkolásával kapcsolatban.

A férfit bűnsegédként, előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsítják. A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, ha elítélik, életfogytig tartó fegyházbüntetést is kaphat - hangzott el az m1 kedd esti Híradójában.

A helyszínen talált bizonyítékok

A szlovák férfi a gyanú szerint a gyilkos sofőrje volt. Európai elfogatóparancs alapján, Szlovákiában fogták el. A férfit a múlt héten adták ki a magyar hatóságoknak. 

Fenyő János médiavállalkozót 1998. február 11-én a II. kerületi Margit utcában, a Margit körút sarkán egy piros lámpánál álló Mercedesében, az autó ablakán keresztül kilenc milliméteres sorozatlövő fegyverrel fejbe lőtték. Gépkocsija mellett egy régi típusú Mitsubishi fékezett le, és a merénylő ebből kiugorva adta le a sorozatot. A rendőrség még aznap megtalálta a tettes kesztyűjét, sapkáját és dzsekijét, valamint a fegyvert, egy Agram-2000-es típusú, hangtompítós géppisztolyt, amelyeket a tettes menekülés közben eldobott. Az elkövetés módja profi bérgyilkosra utalt. 

Tavaly februárban Szlovákiában egy Magyarországon kiadott európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vették Jozef Rohácot, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő ölte meg Fenyő Jánost, továbbá a neve korábban felmerült több, az 1990-es években Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekménnyel, így a négy halálos áldozatot követelő budapesti Aranykéz utcai merénylettel összefüggésben is. Rohácot ebben az ügyben a Fővárosi Bíróság 2010. októberben első fokon felmentette a kitervelt emberölés kísérletének vádja alól, viszont két év börtönbüntetésre ítélte robbanóanyaggal való visszaélés miatt. A bíróság a tárgyalás végén szabadlábra helyezte, mivel a férfi már két évet töltött előzetes letartóztatásban.

Rohác ügyvédje idén januárban azt mondta: a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében gyanúsított szlovák állampolgár tavaly április 18. óta Magyarországon van, vizsgálat folyik ellene.

A Fővárosi Törvényszék legutóbb január 18-i végzésében április 20-ig hosszabbította meg Jozef Rohác előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt.

MTI

Akadályozták a Fenyő-gyilkosság nyomozását?

2011-05-05 03:49:00
Magyarország ‒ A bűnügyi szakértői és kutatóintézetre mutogat a nyomozóhatóság Fenyő-ügyben.

A Népszabadság írta meg, hogy a Fővárosi Főügyészség vizsgálatot indított a rendőrségen és a szakértői intézetben, hogy megtudják, ki felelős azért, hogy két évig nem dolgozták fel egy fajsúlyos ügy felderítéséhez szükséges DNS-minta. A Blikk információi szerint egy szakértőt, bizonyos P. Zsoltot nemrégiben menesztettek a szakértői intézetből, ő volt felelős a DNS-minták elemzéséért. Egy neve elhallgatását kérő főrendőr megerősítette lapunk információit, és hozzátette, a rendőrség többször is kérte Jozef Rohác 2008-ban levett DNS-mintáinak összevetését a Fenyő-gyilkosság helyszínén talált mintákkal.

Rohácot ujjlenyomata nem, de DNS-mintája elárulta

 - Több ezer minta elemzésével van elmaradva a szakértői intézet, és mint kiderült, a nyilvántartó rendszerből adatok tömkelege hiányzik. Ezért nem jelezte az azonosságot a rendszer a Fenyő-ügyben - folytatta a nyomozó. Mint mondta, a rossz működés egyik oka, hogy ügyvédi lobbi nyomására leválasztották a rendőrségről a bűnügyi szakértői és kutatóintézeteket.

Mint ismeretes, Fenyő Jánost, a befolyásos médiamogult 1998. február 11-én ölték meg autójában. A tettes a gyilkos fegyvert egy autó alá dobta, sapkáját és felsőruházatát pedig egy szemetesbe. A fejfedőből előkerült egy hajszál, amelynek DNS-mintája került összehasonlításra Rohác 2008-ban levett mintájával, amely egyezést mutatott. Igaz, Rohác ujjlenyomatát már a gyilkosság utáni években összevetették a fegyveren talált ujjlenyomatokkal, de az nem egyezett.

Kapcsolódó cikkek

Politikai döntés volt Rohác kiadatása

Politikai döntés volt Rohác kiadatása

A szlovák titkosszolgálat számára már csak teher egykori „alkalmazottjuk"

Ennek ellenére jelenleg ő az első számú gyanúsított. A rendőrök azonban el szeretnének jutni a megbízói körhöz, ugyanis azt feltételezik, hogy nem egy, hanem több ember döntött a Vico-birodalom fejének likvidálásáról. A most indult ügyészségi vizsgálat azonban még az elején tart, így azt sem zárják ki, hogy akár politikai körökből akadályozták a nyomozást. Ha ez bebizonyosodik, akár büntetőjogi felelősségük is lehet. Az ügyben dolgozó nyomozók, akiket a Blikk megkeresett, azt mondták, tény, hogy hatalmas politikai nyomás nehezedett rájuk, és a szokásosnál gyakrabban kellett jelentést tenniük.

Blikk-információ


Hullanak az emberek Patkány, avagy Rohác körül

2011-04-21 02:00:00
Budapest - Átverték szerdán a magyar hatóságok a teljes sajtót!

Elhíresztelték, hogy a PKKB Fő utcai objektumában tartják Jozef Rohácot (55) előzetes letartóztatásban, ám hiába várakozott órákon át a teljes magyar sajtó és néhány szlovák újságíró, Patkányt, ahogyan ellenségei emlegetik, máshol tartóztatták le 30 napra. A hatóságok hivatalosan az égvilágon semmit sem hajlandók mondani a történtekről.

Fülöp Tamás, Rohác magyar ügyvédje megerősítette a letartóztatás tényét, ám a helyszínt ő sem árulta el. A Blikk úgy értesült, hogy a bíróság és az ügyészség fokozottan veszélyesnek minősítette Rohác helyzetét, ezért az utolsó pillanatban megváltoztatták a helyszínt. Nem cáfolták, hogy a bíró és az ügyész a Nemzeti Nyomozó Irodába (NNI) ment, és Rohácot ott csukták le.

A Blikk azt is megtudta, hogy a Fenyő János meggyilkolásával gyanúsított Rohác ellen nemcsak a helyszínen a gyilkos által viselt sapka és abban a szlovák hajszála a bizonyíték. „Annál sokkal jobb, mondhatni perdöntő bizonyíték van", fogalmazott a nyomozást jól ismerő informátorunk.

Rohác mindenesetre csoda, hogy él, hiszen az 1998-as Fenyő-merénylet előtt Szlovákiában és nálunk is egy sor leszámolással hozták már összefüggésbe. Ugyanakkor a titkosszolgálati kapcsolatai is ismertek. Maga a bujkáló Fogász – ahogy társai emlegetik Rohácot – 2000-ben egy szlovák újságírónak azt mondta: a magyar és szlovák leszámolássorozat titkosszolgálatok harcának a része.

Kapcsolódó cikkek

Csak a Fenyő-merényletről faggathatják Rohácot

Csak a Fenyő-merényletről faggathatják Rohácot

Bár a nyomozók szerint bár legalább nyolc 1997-98-ban elkövetett merénylet és -kísérlet róható fel neki

A szolgálatok Rohác kezét mindenesetre nem engedték el soha annyira, hogy ne élhessen még ma is. Nem így csapatának tagjai, akik sorra hullottak körülötte. Elsőként 1996-ban Marcel Diso, akinek saját pokolgépe robbant fel a kezében Kőbányán. Ezt a bombát már néhai Seres Zoltánnak szánták. Oláh Imre Roháccsal együtt Robert Jeremiás renegát titkos ügynök meggyilkolása miatt volt gyanúsított, majd lett védett tanú. Oláhot 1997-ben egy keresztapa elásatta.1998-ban Jozef Hamala szerzett érdemeket az Aranykéz utcai Boros Tamás-féle merényletben; ő vette hamis személyivel a kis Polskit, amibe a bombát építették. Hamala egy évre rá Kelet-Szlovákiában, szülőfalujában belépett egy telefonfülkébe, ami a kagyló leemelése után felrobbant vele együtt.

Blikk-információ

 

Tureket vihetik a szlovákok

Jogerőre emelkedett tegnap H. Sándor, alias Turek kiadatása Szlovákiának, miután az ítélőtábla másodfokon engedélyezte azt. Az ő kiadatása tulajdonképpen egyfajta köszönet Rohácért cserébe. Egy bűnbánó szlovák maffiózó árulta el karácsony táján, hogy Turek Dunaszerdahely melletti érdekeltségén kábítószer található, a drog mellett ráadásul megtalálták a Reisz testvérek holttestét. Ők a dunaszerdahelyi mészárlás két és fél éve eltűnt vádlottjai.


Titkos tenyérnyom a Fenyő-gyilkosság helyszínén

2011-04-01 17:54:00

Budapest—Nyitra — Sokasodnak a kérdések a Fenyő-gyilkosság ügyében! Mint például az, hogy ha a magyar hatóságok már két és fél évvel ezelőtt tudták, hogy Jozef Rohácnak köze lehet a kivégzéséhez, miért engedték haza tavaly az akkor még Budapesten raboskodó bűnözőt.


– Ügyfelemtől több mint két éve vették le a DNS-t, amikor előzetes letartóztatásba került Budapesten, s már akkor közölték vele, hogy Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban – magyarázta tegnap lapunknak Rohac szlovák ügyvédje, Dusan Danovy, aki nem érti , miért tartott ennyi ideig a DNS-elemzés. 

– Állítólag egy hajszálat találtak tőle egy sapkában a helyszín közelében, ám védencem tagadja a vádakat – tette hozzá Danovy, aki ismét elmondta: Védencét elkövetőként kérte elfogni a magyar hatóság. 

A Fenyő-ügyben a Blikk tud egy olyan bizonyítékról, amit egyértelműen a bérgyilkos hagyott a helyszínen a médiamágnás megölésekor. 

Szemtanúk szerint a gyilkos a kivégzés után elvesztette egyensúlyát, és két tenyerén megtámaszkodott egy parkoló autón. Erről a helyszínelők le is vették az ujj- és tenyérnyomokat. Rohác ujjnyomát a magyar hatóságok már egy évvel korábban – 1997-ben – ismerték a Seres-féle merényletkísérlet miatt, így érthetetlen, hogy azt miért nem hasonlították össze az autón rögzített tenyérnyomokkal. Még az is lehet, hogy megtették, csak éppen azok nem Roháctól származnak.

Tanúk szerint a gyilkos viselte ezeket a ruhadarabokat. A sapkában találták azt a hajszálat, amely alapján azonosították Rohácot. Fura, hogy sem a kesztyűben, sem a kabátban nem volt DNS-maradvány

Mint megírtuk, Fenyő János (†44) médiamogult, a Vico Rt. tulajdonosát 1998. február 11-én szitává lőtték Budapesten. A rendőrök egy közeli kapualjban megtalálták a gyilkos által viselt kabátot, sapkát és egy autó alatt az Agram típusú mini géppisztolyát.

Fenyő János sok ellenséget szerzett

A Blikk úgy tudja, nemcsak a sapkában rögzítettek DNS-nyomokat, hanem a fegyveren is találtak azonosításra alkalmas bőrfoszlányokat. Információink szerint az ezekből nyert DNS is egyezik Rohác DNS-ével. Ezek azonban még mindig nem bizonyítják azt, hogy a Patkány becenevű szlovák férfi lőtte le Fenyőt, csak azt, hogy a tárgyakhoz ért.

Kapcsolódó cikk

ek

Rohác fegyverével ölték meg Fenyőt

Rohác fegyverével ölték meg Fenyőt

Kérdés, beszél-e Jozef Rohác arról, hogy ki volt a megbízó, és arról, ki volt Fenyő János gyilkosa

Emlékezetes, hogy azért sem tudták elítélni Rohácot, mert 14 évvel ezelőtt, a vád szerint, fel akarta robbantani a később aztán kivégzett Seres Zoltánt. Bár megtalálták ujjnyomatát a 3,5 kilogrammos bombán, ami leesett a vállalkozó Bentleyjének aljáról, ám ezzel csak azt bizonyították, hogy Rohác hozzáért a pokolgéphez. 

Az ORFK-n továbbra is hírzárlat van. 

Cs. K.–Sz. L. 

UGYANERRŐL A TÉMÁRÓL:

A Fenyő-gyilkosság

Közel két hónappal ezelőtt a blog törzsközönsége meggyőző többséggel amellett döntött, hogy a következő összeesküvéselmélet, amelyről olvasni szeretnének, a Fenyő János élete (pontosabban halála) köré szőtt titokzatos eseménysorozat legyen.

Lássuk tehát a hazai rendszerváltozás hajnalán az egyik gazdasági sikertörténetnek kikiáltott Vico Rt. létrehozójának és tulajdonosának fordulatos életét és továbbra is rejtélyek által övezett halálát. Előre szólok, hogy a poszt nagyon hosszú lesz, tessenek felkészülni rá!


A posztot - teljes terjedelmében - ide kattintva olvashatod!


Találtuk! X. ker. Gőzmozdony utcában ma este (04.14.)



Találtuk!

X. ker. Gőzmozdony utcában ma este (04.14.) találtuk ezt a dalmata keverék kan kutyát.

Jól nevelt, barátságos, jól táplált kutyus.

Nyakörv nem volt rajta.

Eredeti gazdáját keresi!!

KÉREK MINDENKIT, OSSZA MEG!!!

Mi csak vasárnap estig tudjuk befogadni.

30/49-44-917 vagy 20/55-65-155

2012. április 13., péntek

Kényszervallatás és hivatali visszaélés - Budaházy feljelentette az ügyészséget




Index.hu Hírek - címszavakban

20:15

Vádat emelnének Kocsis és Kapolyi ellen

A rendőrség szerint hét ember bűnszövetkezetben több mint 15 milliárdos kárt okozott az MVM-nek.

19:23

Kirúgták Havas Szófiát a János kórházból

Pártja szerint az MSZP-s politikus a Fidesz újabb áldozata, a kórház szerint rosszul dolgozott.
18:49

Bajnai: Budai szavai félrevezetőek

A Dataplex-ügyben már 2010 nyarán jogerősen lezárult a vizsgálat, Bajnai rendben fizetett adót.
17:12

Áder a csúcsra jön vissza a száműzetésből

Az új államfő tíz éve kezdett kiszorulni a Fidesz vezetéséből, és legutóbbi EP-s karrierjét sokan száműzetésnek tekintették. Tavaly viszont már két fontos törvényt is íratott vele Orbán Viktor.

15:56

Áder nem volt ott, mégis felkérték államfőnek

Az ideiglenes köztársasági elnök hagyta el elsőként az államfőjelölt véglegesítő Fidesz-elnökségit.

15:02

Százhúsz kommandós szállta meg a Diószeghy Sámuel utcát

A VIII. kerületi akció drogterjesztők ellen indult.

14:59

Bepirult a Combino zöldhulláma?

Olvasónk szerint a lámpaáthangolás nem ért semmit, a BKK szerint a rendszer jól működik.
14:06

Két elemet lopott a nyugdíjas tanár

Állítja: az éhező gyerekekre akarta felhívni a figyelmet. Bíróság elé került.
14:01

Lesz kormányátalakítás

Orbán Viktor megerősítette, hogy lesznek változások, de a részletekről nem beszélt.

14:00

Örökre eltűntek Gyurcsány szakdolgozatai

Átnézte a dobozokat, és hiába kereste, nem találta őket, de az érettségi bizonyítványát sem.
13:50

Megszűnik az ingyen parkolás a Kolosyn

Két utca kivételével az autósforgalom is megszűnik, a december 31-ig tartó építkezés alatt pedig csak gyalogosforgalom lesz.
13:32

Leállt a balesetet okozó horvát kormányfő-helyettes ügye

Radimir Cacic 2010-ben Magyarországon, az M7-esen karambolozott, két vétlen utas meghalt.
13:26

Mégis lehet melegfelvonulás

A TASZ közlése szerint a bíróság idén is felülbírálta a BRFK tiltó határozatát.
Diplomáciai ügy lett a Zöld Pardon építkezéséből
A német nagykövetség minden eszközt bevet, hogy felhívja a magyar politikusok figyelmét a milliárdos német érdekeltségek szomszédságában engedélyek nélkül betonozó szórakozóhelyre.
belföld | zöld pardon, xi kerület, zp, xii kerület, infopark, kay-uwe blandow, kővári zsuzsa


Sikerült kipaterolni a Nyugati bérlőit  
Rendőri biztosítással ürítette ki csütörtökön a végrehajtó a Nyugati pályaudvar műemlék Eiffel-csarnokát. A MÁV évek óta küzdött ezért.
belföld | máv, nyugati, végrehajtás

Romok a Volga szálló helyén  
2014-re épülhet irodaház a romokon.
belföld | romok, volga szálló, hitelibis


Négyszáz liter gázolaj ömlött az Istenhegyi útra
A baleset miatt az érintett útszakaszt lezárták.
belföld | rendőrség, baleset, gázolaj



Lopás és Átverés klub archív: Nyomozás Dataplex-ügyben


Tetemes felár és közbeiktatott off-shore cégek teszik érdekessé a Dataplex szerverhotel 2005-ös adásvételét, amelyben részt vett az akkor még Bajnai Gordon irányította Wallis is. A nyomozás folyik.

Bajnai Gordon miniszterelnöki beiktatása után egy nappal kapott szárnyra a hír: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), azaz a magyar FBI-nak is becézett szervezet gazdaságvédelmi osztályán nyomozás folyik egy immár három és fél éve lezajlott, a Dataplex Kft.-hez kötődő adásvétel kapcsán. Ebben az akkor még Bajnai által vezetett Wallis-csoporthoz köthető egyik off-shore cég és Kóka János sógorának, Lepp Gyulának az egyik érdekeltsége is szerepet kapott.

Bartha László, az NNI szóvivője lapunknak is megerősítette az ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés ügyében folyó nyomozás Magyar Nemzet által közölt hírét. Mint mondta, mivel külföldi hatóságok megkeresésére várnak a nyomozók, az eljárást felfüggesztették. Többet azonban nem árult el. A Figyelő úgy tudja, a megkeresett külföldi hatóság a ciprusi, amit az magyaráz, hogy 2005 végén három ciprusi off-shore cég vett részt a tranzakcióban. Az érintett Wallis-csoportnál lapunk kifejezett kérdésére sem kívánták kommentálni a nyomozás hírét, illetve az egykori ügyletet.

Fotó: Fotolia

Fotó: Fotolia

 

FELTŰNŐ ÁRKÜLÖNBSÉG. A történet lényege, hogy a budapesti VIII. kerületben működő, első igazán nagyméretű honi számítógépes adatközpont, a bérbe adható szerverhotelt üzemeltető Dataplex Kft. néhány hónap eltéréssel végrehajtott két adásvétele során feltűnő árkülönbség mutatkozott. A 8800 négyzetméteres hipermodern központot a Merrill Lynch és a Chase Manhattan által birtokolt CityReach nemzetközi csoport alakította ki 8 létesítményből álló európai hálózatának egyetlen közép- és kelet-európai tagjaként. Már majdnem kész volt a régió legkorszerűbb infokommunikációs infrastruktúra-szolgáltató központja, amikor az elektronikus iparágban tevékenykedő cégeket jegyző Nasdaq összeomlott, s a pénzügyi befektetők menekülni kezdtek az ágazatból (Magyarosítva – Figyelő, 2003/25. szám).

Így vásárolta meg az eszközöket 2002 januárjában a Béres Rt., ugyanis a szerverhotel székhelye éppen e gyógyszeripari cég egyik – raktárbázisként szolgáló – telephelyén volt. Később azonban úgy döntött, értékesíti az üzletet. A Heti Válasz 2007 elején született cikke szerint három cég vette meg a Dataplexet. Az egyik nagyvásárló 2005 szeptemberében a Bajnai Gordon által vezetett Wallis-csoport számos tagvállalatában tulajdonosként jelenlévő „házi” off-shore cég, a Fleminghouse Investments volt, amely 49 százalékot szerzett a társaságban. Ugyanekkora részt a Lepp Gyula érdekkörébe tartozó Corbeil Holdings vett meg (ezt egy interjúban maga Lepp is megerősítette). A maradék 2 százalék a Romnio Investmentsé lett, amely két másik Wallishoz köthető tranzakcióban (Geohidroterv megvásárlása, Expert-Kerepesi építési-projektcég) is szerepelt.  Lepp Gyula egyébiránt Kóka János sógora és hosszú ideig üzlettársa volt. Lepp és Kóka alapította az Elender internetes céget, amelyet az amerikai PSINetnek adtak el, később pedig, amikor az tönkrement, a Wallisszal együtt vásárolták vissza 2002-ben, majd közösen értékesítették újra az Eurowebnek. A Corbeil Investments céget az a Forgó Zoltán ügyvéd képviselte kézbesítési megbízottként, aki Lepp és Kóka ügyeit rendszeresen intézi. A Corbeil egyik igazgatója pedig Rácz Krisztián volt, aki a Kóka-féle Elenderben termékfejlesztési vezetőként dolgozott.

Lapunk úgy tudja: 2005 szeptemberében 2,2 milliárd forintot fizetett a fenti három ciprusi cég a Dataplexért a lízingelt ingatlannal együtt, s azt még ugyanazon év decemberében 5,1 milliárd forintért adták tovább a Magyar Telekomnak (MT), immár az ingatlan nélkül. Az MT 230 millió forint jelenértékű eszközlízing kötelezettséget is átvállalt. A kérdés az, hogy a 2005 kora őszi vétel és a téli továbbadás közt eltelt néhány hónap alatt miért és hogyan értékelődött fel több mint 3 milliárd forinttal az akkor 30 százalék körüli kihasználtsággal működő szerverhotel, miközben az ingatlan is kikerült belőle.



A Heti Válasz említett cikke azt állította: 2005 szeptembere és decembere között kezdett érdeklődni potenciális ügyfélként a gazdasági tárca által – közvetve vagy közvetlenül – felügyelt, illetve résztulajdonolt vállalatok közül a MÁV Informatika és a rendszerirányító Mavir, de bejelentkezett az ugyancsak állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (MVM) és a Magyar Posta (MP) is. Az ezzel kapcsolatban feltételezett „ráhatást” azonban Kóka a leghatározottabban cáfolta; szerinte „össze nem illő valóságelemekből felépített sejtetésekről van szó” a cikkben, illetve a jobboldal rágalomhadjáratának része az írás. Ugyanakkor nem tagadta, hogy az ügyben hozzá közelállók érintettek, illetve, hogy egykori cége, az Elender révén ismerte a Dataplex tevékenységét.

VIHARTEMPÓ. A Heti Válasz cikke nem állította, hogy az említett cégek ténylegesen be is költöztek a szerverhotelbe. A Figyelő úgy tudja, közülük csak kettő döntött így. Az egyik az MP, amely nem a gazdasági tárca felügyelete alá tartozott, a másik pedig a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt., amely mindössze 40 négyzetmétert vett ki a 8800-ból. Értesülésünk szerint beköltözött viszont a Google, amit megerősít, hogy a Dataplex 2005-ös éves beszámolójának kiegészítő mellékletében szerepel „Google bérleti díj” meghatározás. Úgy tudjuk, egyébként is nemzetközi vállalatoktól származik az árbevétel túlnyomó része, miközben az állami cégektől kevesebb mint 10 százalék. Mindenesetre a 2001 és 2005 közötti árbevétel alapján, a Deloitte által készített Technology Fast 50 rangsor Rising Star kategóriájában 4. helyre besorolt Dataplex az adásvétel után is gyorsan nőtt; 2006-ra a kihasználtság meghaladta az 50 százalékot, sőt, azóta már bővíteni is kellett a szerverhotelt – tavaly augusztusban 4,2 milliárd forintos beruházás keretében 5600 négyzetméterrel gyarapodott az immár az MT tulajdonában álló cég.

Mindez azonban utólag sem ad magyarázatot a 2005-ös két tranzakció kirívó árkülönbözetére. Az ügylet azért is érdekes, mert azt off-shore cégek közbeiktatásával bonyolította le az SZDSZ jelenlegi frakcióvezetőjének, korábbi gazdasági miniszternek a sógora, és a szocialista párthoz közel állónak tartott Wallis (például korábban a csoport jogásza volt Gál Zoltánné, az 1990-es kormányváltás idején megbízott belügyminiszter, későbbi parlamenti elnök Gál Zoltán felesége), amelynek vezérigazgatója abban az időben a jelenlegi miniszterelnök, Bajnai Gordon volt. A vásárlási döntés hátteréről az MT kommunikációs igazgatósága szűkszavúan nyilatkozott: a „más intézményekre és vállalatokra vonatkozó értesüléseket” nem kívánták kommentálni. Arra a kérdésre pedig, hogy milyen értékelés alapján fizettek ekkora összeget a Dataplexért, csak a korabeli sajtóközleményüket küldték el válasz gyanánt. Ebben egyebek mellett az szerepel, hogy „az akvizíciónak köszönhetően a Magyar Telekom Csoport jelentős piaci növekedést és szolgáltatásportfólió-bővítést érhet el a vezetékes szegmensben”.


Címkék: bajnai béres corbeil dataplex euroweb fleminghouse kóka magyar telekom csoport szdsz szerver wallis

Oszd meg a barátaiddal, máshol

Botrányoldal: Lopás és Átverés klub

SZEMEZGETŐ:
http://lopasesatveres.network.hu/blog/lopas_es_atveres_klub_hirei/85-evre-titkositott-olajugyek-pinter-sandor-tevekenysegere-fuzve-hogy-kihaljanak-a-tanuk-es-elhaljanak-az-elkovetok

OLAJÜGYEK

 


 

 

Magyarországon a rendszerváltozás után az olajügyektől volt hangos a sajtó (jellemzően 1992-96). Olajvonatok érkeztek jellemzően a volt szovjet tagországokból, melyek tartalmát “szőkítéssel” (adalékanyagok hozzáadásával, “savazással”) üzemanyagként, jóval drágábban adtak tovább, illetve az olaj minősítését papíron megváltoztatva drágábban adták tovább, miközben elsikkasztották a fizetendő vámot és a forgalmi adót. Nem csak a maffia, hanem magas rangú helyi és országos rendőri vezetők, határőrök, politikusok is részt vettek az ügyletekben, több tízmillió liter olaj ment át az országon havonta, amit “nem lehetett nem észrevenni”.

 

 

A mai közélet számos képviselője – azt beszélik, többen a leggazdagabb 100-as listáról is – ezidőtájt alapozta meg anyagi hátterét, akik legális üzletekbe fektetve az olajjal szerzett vagyonukat, mára megbecsült üzletemberek, közéleti szereplők, politikusok. Egyes politikai pártokról hírlett, hogy egyenesen az olajügyekkel szerzett pénzből finanszírozta működését, illetve választási kampányát.

Csak évekkel megtörténtük után került napirendre az ügyek hatósági felgöngyölítése, addig csupán suttogtak minderről.


LINK – Szemben a maffiával – az állítólag megvert Kármán Irén dokumentumfilmje


1996. március 31-én Eleken, hivatalosan közlekedési balesetben, mások szerint tisztázatlan körülmények között meghalt Molnár László, aki a rendszerváltozás után az SZDSZ tagja lett, és akiről valószínűsíthető, hogy olajszőkítéssel foglalkozott.

 


 

 

Pallag László, volt FKGP-s országggyűlési képviselő kezdeményezett nyomozást az olajügyek felderítésére, mert úgy vélte, összefüggés volt Molnár László halála, illetve tevékenysége és a Békés és Bács-Kiskun megyei rendőrök: Kuzma Mihály, Szabó András, Kovács László Zsolt, Szuvek János és Dénes Gábor halála között (hivatalosan mindannyian öngyilkosságot követtek el, egyikük uzsonnázás közben lett öngyilkos).

 

Kuzma Mihály alezredes ügye kavarta a legnagyobb port,  egyrészt azért, mert a megyei rendőrkapitányság épületében, különös körülmények között, munkaidőben halt meg, másrészt mivel ő vezette Békés megyében a szervezett bűnözés elleni osztályt, és minden bizonnyal sokat tudott az olaj-üzlettel összefüggő rendőri visszaélésekről is, hiszen feladata kapcsán belső vizgsálatok keretében vizgsálta a főnökei mozgáskörét, kapcsolatait is a korrupciógyanús ügyekben, s vizsgálatainak tárgyai voltak bizonyos vállalkozók, elképzelhetően a maffiózók kapcsolatai a rendőrökkel, s azok befolyása a rendőri vezetőkre.


LINK – Olajügyek és gyanús rendőrhalálok Békés megyében

 


 

 

Az olajügyek kapcsán külön parlamenti vizsgálóbizottságot állítottak fel, Pallagh László elnökletével. Az olajügyek politikai összefonódásaival kapcsolatban később több tanút is meghallgattak, míg 2000. júniusában Pallag László, az egyik beidézett tanú (N.Zs.) bizottsági meghallgatása után sajtótájékoztatót tartott, majd válaszolt a Vasárnapi Újság riporterének kérdéseire, s váratlanul igen beszédesnek mutatkozott.

Ekkor említette Pintér Sándor nevét – a bizottság előtt vallomást tevő Nógrádi Zsoltra (az ő ügyéről lejjebb bővebben írunk) hivatkozva - az olajügyekkel kapcsolatban.


“Olaj-milliárdok minden mennyiségbenVasárnapi Újság, 2000. 06.11.

….

Pallag László: A tanúvallomást tevőt ismétlem. Elmondta, hogy hogyan és merről, hova, milyen telepeken mozgatták az olajat.


Lakatos Pál: Időpontban most hol tartunk?


Pallag László: 92-96 közötti időszakról van szó. De beszélt egész a napjainkig az ügyekről. Mert amikor az olajszõkítés már nem működött, már nem jött pénz az olajból, akkor ment a borhamisítás. És tulajdonképpen összekapcsolta ezeket az ügyeket. Tehát minden olyan témára, amire rálátása volt, õ erről beszélt. Ott volt, látta, tapasztalta, részese volt a dolgoknak. Beszélt a vámosok szerepéről, közremûködéseiről, a rendőrök szerepéről, rendõrvezetők szerepéről, arról, hogy havi 15-20 millió litert szőkítettek, különböző telepekre mozogtak, ahol üldözték őket továbbmentek, továbbtelepültek.


Lakatos Pál: Azt tudhatjuk, hogy milyen útvonalról van szó?

Pallag László: Bács megyérõl van szó és a Bács megyei kapcsolatrendszerrõl. Tudott az egész folyamatról, az akkori országos rendõrfõkapitány.

Lakatos Pál: Pintér Sándorról beszél?


Pallag László: Őróla beszélt az a tanúvallomást tevő. Sőt, a szeme láttára tették a kocsijába és azoknak a szeme láttára, akik vele voltak, két-három ember mindig volt vele, hol 25, hol 50 milliót.

Lakatos Pál: Kinek a kocsijába tettek 50 millió forintot?


Pallag László: Pintér Sándor kocsijába. Abba a kocsiba, amiben hozták és vitték.

Lakatos Pál: Amiben Pintér Sándort hozták, vitték oda a helyszínre, ahol az olajszõkítés folyt?


Pallag László: Igen. Õ sokszor megfordult ott, az alvilág rendezvényein ott volt, szinte baráti kapcsolatban volt ezekkel az emberekkel, Sanyi bácsinak hívták. Gondolom, ez védelmi pénz volt.


Lakatos Pál: Hogy teljesen egyértelmû legyen, Ön szerint illetve a tanú szerint ezt a nagy összeget azért tették Pintér Sándor kocsijába, hogy ne legyen nyomozás a dologból?


Pallag László: Ezeket a mozgásokat nem lehetett csak a hivatalos szervek segítségével végigcsinálni. Másképp ez nem mûködött. Itt, amikor 15-20 millió literrõl van szó havonta, amikor éves szinten egymilliárd literrõl van szó.

Lakatos Pál: Ez összegben mit jelent?


Pallag László: Óriási összeg. Megvolt a tarifája literenként. Volt, amikor 30 forintot kerestek literenként, volt, amikor 1 forintot, volt, amikor 5 forintot, volt, amikor 10 forintot. Mindig attól függött, hogy milyen feladat volt. Például Melkontrolhoz vitték bevizsgálni. Volt, amikor vittek 160 milliót Melkontrolhoz, volt, amikor 60 milliót vittek. Ezt azért vitték, hogy a minõsítés olyan legyen. Ugyanígy volt a borhamisítással kapcsolatos minõsítés is, ahova szintén vittek pénzeket.

Lakatos Pál: Itt mindenki mindenkit lefizetett abban a körben.


Pallag László: Ezek mögött nagy pénzek mozogtak. Ezeket pénzzel intézték el. Elmondta azt is, hogy 94-ben MSZP-nek vittek 750 milliót.

Lakatos Pál: Az MSZP-nek miért kellett vinni 750 milliót?


Pallag László: Hát, miért? Választás előtt voltunk. Azért. Beszélt arról, hogy Lezsák Sándor emberei intézték helyette az ügyeket. Lezsák Sándor helyett intézték az ő emberei az olajjal kapcsolatos ügyeket. De Lezsák Sándor állt a háttérben. Beszélt arról, hogy Szabó Iván, mint pénzügyminiszter biztosította a pénzeket…”

Ugyanennek a cikknek a záró fejezetében Pintér Sándornak az esetet követő első reakcióit is megismerhetjük.


“Pintér Sándor belügyminiszter közölte: „Nem tudom megállapítani, hogy jogi vagy csak orvosi esettel van dolgom. Pallag úr nyilatkozatában a személyemet érintõ részek szemenszedett hazugságok, és oly sekélyesek, hogy részletes válaszra méltatlanok.”


Pintér Sándor kisvártatva pert indított Pallag László ellen kijelentései miatt, melyet még abban az évben megnyert, 1,25 millió forintos kártérítést kapott jó hírnévhez és becsülethez fűződő személyiségi jogai megsértéséért.


LINK – Pintér pert nyert Pallag ellen

 


 

 

 

Pintér Sándort tanúként is beidézték az “Olajbizottság” elé 2000-ben, s az a Pallag László tett fel neki kérdéseket, akivel akkor még perben állt a fentiek miatt.


“Nagyágyúk az olajbizottság előtt – HVG – 2000/45. sz


…A kölcsönös politikai vádaskodások jegyében zajlott Kuncze Gábor előző és Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter, egykori országos rendőrfőkapitány meghallgatása is. Pintér, aki sikertörténetként élte meg a rendőrség vezetése alatt végzett tevékenységét, Tóthtól és – a vele egyébként perben álló – Pallag László (FKGP) bizottsági elnöktől kapta a „nehéz kérdéseket”.

 

Pallag felmelegítette az 1997-es Pintér-Clodo-találkozó és az egy évvel korábbi Lakatos-merénylet Pintér részéről „vétlen” helyszínelésének ügyét, Tóth pedig arra volt kíváncsi: miképpen fordulhatott elő, hogy miután Pintér távozott az ORFK-ról, a főváros leszámolásos merényletek színterévé vált, amelyek az ő belügyminiszteri kinevezésével jó időre megszűntek. „A kérdés azt sugallja, hogy szabadidőmben robbantgattam, de most nincs rá időm” – utasította vissza a felvetést Pintér.

 

Ő egyetlen esetben érezte a jelét, hogy a bűnözés nyomulna a politika felé: betörésből, lányfuttatásból élő bűnözők a kilencvenes évek elején pártot kívántak alapítani, de érvényesülésüket a rendőri fellépés meggátolta – állította a belügyminiszter. Később újságírók előtt megerősítette, hogy az azóta nagy valószínűséggel elhalálozott Szlávy Bulcsú Balaton környéki vállalkozó által alapított Republikánus Pártra gondolt. „Mesedélután” – így értékelte a republikánusok okozta veszélyről szóló elméletet Kuncze, aki viszont különválasztotta a leszámolásként elkövetett merényleteket azoktól a „nullsérültes” robbantásoktól, amelyeket – ugyanolyan összetételű robbanóanyaggal – a választások előtt követtek el konzervatív pártok és politikusok javai ellen….”


LINK – Kuncze és Pintér az olajbizottság előtt


LINK – Pintér Sándor az olajbizottság előtt



SÁNDOR ISTVÁN “PAPA” ÜGYE

 


 

 

Sándor “Papa” Istvánt, az olajügyekkel foglalkozó fedett nyomozót is meghallgatta végül a bizottság. Azért végül, mert azelőtt egynappal, hogy a bizottság előtt először jelent volna meg, letartóztatták. Később, amint akadályoztatása megszűnt, megjelent a bizottság előtt, s nyomozásának eredményeiről beszélt, említve Pintér Sándort is.


“…Továbbmennék még itt az olajügyeken, mert van egy robbantásos ügy is, vagyis bombagyáros ügy is, ami szintén gondolom, hogy érdekli a bizottságot. A bombagyáros ügy, az úgynevezett Dietmar Clodo ügy felderítése is sajnos nálam indult el, inkább ne kezdtem volna el. A kezdeti szakaszt követően átvette egy másik szolgálati ág, tehát annak felderítését valójában nem én végeztem. Nem is ez a lényeg. Abban az időben megy a parlament nemzetbiztonsági bizottságának a vizsgálata, ahol a Pintér úr és Clodo úr viszonyát próbálja kideríteni a bizottság, hogy mi is volt ott kettőjük között.


Kérem, ezután megy Leonid Kolcsinszki – Clodo bűntársa – kihallgatása az ORFK vizsgálati osztályán, amikor is jelen van Bánáti ügyvéd úr, a tolmács, Szalai Tihamér és még egy-két nyomozó. Megy a kihallgatás. Egy alkalommal Kolcsinszki azt mondja, hogy ezt a részt nem szeretném jegyzőkönyvbe mondani, de közben megya video, merthogy kamerával veszik az egész kihallgatást. Közli ez a Kolcsinszki úr, hogy kérem szépen, én Pintér tábornoknak több megbízást hajtottam végre. Megfagy a levegő, de már azt nem fejti ki, hogty milyen megbízást. Megáll a kihallgatás, Bánáti ügyvéd úr lemond.


Ez a kihallgatási anyag, a videoanyag tudomásom szerint elkerül Túri András – akkor még – csoportvezető ügyészhez is, elkerül a rendvédelmi szervekhez is, és amikor eljön a bizottsági ülés, erről a kazettáról, ami döntő jellegű lett volna a bizottság munkájában, a bizottsági személyek tisztázásában, hallgat az ügyész úr, hallgat a rendvédelem, hallgat mindenki. Mi ez, ha nem egy bűnpártolás, vagy hivatali visszaélés? Ezt én nem tettem szóvá abban az időben, hogy uraim, álljon már meg a fáklyás menet. Sok mindent szóvá tettem, és azért van az, hogy most itt vagyok letartóztatva….”


LINK – Sándor Papa István olajbizottsági meghallgatásának jegyzőkönyve


A Sándor István által tett vallomásnak nem lett jogi következménye, végül 2001. augusztusában – indoklás nélkül – 85 évre titkosították a dossziéját.


LINK – 85 évre titkosították Papa dossziéját


NÓGRÁDI-ÜGY

 


 

 

Az olajügyek kapcsán akkor is előkerült Pintér Sándor neve, amikor Nógrádi Zsolt, az olajügyek egyik koronatanúja vallott ellene. Nógrádi Zsolt és két helybéli tanú állításuk szerint tanúi voltak, amint édesapja a birtokán fogadta az olajmaffia és különféle pártok embereit, ahol Pintér Sándornak pénzzel teli aktatáskákat adtak át.


“Nógrádi-ügy: Pintér Sándor szerint a vádlott hazudik – 2001.12. 4. Korridor

Pintér Sándor belügyminiszter tanúként a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Nógrádi Zsolt ellen hamis vád miatt folyó büntető perben kedden határozottan kijelentette, hogy a vádlott hazudik, amikor őt kapcsolatba hozza a Bács-Kiskun megyei olajbűnözéssel. Ugyanakkor a tárgyaláson Nógrádi Zsolt és az ő kérésére megidézett két helybéli tanú egybehangzóan állította, hogy a 90-es évek közepén látta az akkor még országos rendőr-főkapitányi beosztásban tevékenykedő Pintér Sándort, amint pénzzel teli aktatáskákat vett át Nógrádi Zsolt apjának soltvadkerti, illetve Flaisz Ferenc érsekhalmi ingatlanában.


A tárgyaláson elrendelt szembesítések eredménytelenek maradtak.

A büntetőperben az ügyészség azzal vádolja Nógrádi Zsoltot, hogy hamisan állította a hatóságok előtt Pintér Sándorról, továbbá Szabó Iván volt pénzügyminiszte­rről, Lezsák Sándor országgyűlési képviselőről és Boross Péter volt miniszterelnökről, hogy bűnös kapcsolatban állt az olajmaffiával.


Pintér Sándor a tárgyaláson arra a bírói kérdésre, miszerint mi lehet az oka annak, hogy Nógrádi Zsolt konzekvensen őt hozza összefüggésbe apja halálával és testvére korábbi eltűnésével, úgy válaszolt: korábban azt gondolta, hogy ez egy kétségbeesett fiatalember segélykérő, figyelemfelhívó magatartása. Ma már azonban inkább azt valószínűsíti, hogy figyelemelterelés lehet mindennek a hátterében.”


LINK -Nógrádi-ügy: Pintér Sándor szerint a vádlott hazudik


Az eset morbid mellékszála, hogy Nógrádi apjának fejét csak később adták vissza a rendőrök a családnak, akkor sem bocsánatkérések közepette, hanem azt állítva, sosem mondták, hogy a teljes testet visszadták, a néhai idősebb Nógrádi feje további vizsgálatokra kellett nekik. Bár kétségtelen, hogy Pintér Sándornak mindehhez nincs köze, megkérdőjelezhető a rendőrség eljárása.


LINK – Késve adták vissza a néhai Nógrádi fejét családjának


Az ügyészség végül arra hivatkozva szüntette meg a nyomozást ebben az ügyben, hogy Nógrádi vallomásában ellentmondások voltak.

 


KELLER LÁSZLÓ ÉS POLT PÉTER PENGEVÁLTÁSA

 


 

 

2003. novemberében említik újra Pintér Sándor nevét együtt az olajügyekkel, amikor az ügyészségen eltűnt két olyan ügy aktája, mely Keller László szocialista képviselő szerint az olajügyekkel összefüggéseket mutatott. Keller László levélben kért magyarázatot Polt Péter legfőbb ügyésztől, melyben Pintér Sándort is megemlíti.


“Egy másik szálon érdekes összefüggést fedezhetünk fel. A PAPP-ÍR Kft.-ben szereplő Gyenes Péter (akinek kézbesítési megbízottjaként is Papp László volt feltüntetve) 1997 és 2000 között tulajdonos a Germex Kft.-nek, amelynek ügyvezetoje Zubek János társtulajdonosa is volt a Zuter Kft.-ben. Zubek János nem más mind Rack László és Valenta László tulajdonostársa a Vertikum Kft.-ben.


Az a Valenta László, aki Pintér Sándornak, az Orbán-kormány belügyminiszterének nem csak kabinetfőnöke, hanem korábban tulajdonostársa is volt a Preventív Security Rt.-ben és – szintén Rack Lászlóval együtt – a RPV Kft-ben is. A Pintér Sándor nevével fémjelzett Preventív Security egyébként újabban, mint a Terror Háza és az ülloi úti FTC-pálya újsütetu orzojeként ismert, intenzív terjeszkedést folytató céget is ismerhetjük, amelyet a Defend egyik örököseként emlegetnek.


Pintér Sándort pedig azt hiszem nem kell Önnek Legfőbb Ügyész Úr bemutatnom – úgy tudom, hogy már korábban is rendkívül jó volt az együttmuködés önök között, melyet több Ön által is elismert nem hivatalos közös teázás is bizonyít.

De Leonyid Steicura, Sándor “Papa” István és Pintér Sándor mellett a PAPP-ÍR Kft.-vel kapcsolatba hozható Tasnádi Péter és az olajos ügyekben elhíresült Conti Car csoport is.”


LINK – Teljes levél a Legfőbb Ügyészhez az elveszett iratok ügyében


A levelek végül egy gyors belső “körülnézés” után mégis megkerültek az ügyészségen, két kivétellel. Hogy mindez miért és hogyan történt, nyilvános magyarázat utóbb nem látott napvilágot. 2004. februárjában újabb levelet ír Polt Péter legfőbb ügyésznek Keller, melyben az elveszett és megkerült iratok története után érdeklődik, s Pintér felelősségének tisztázása érdekében sürgeti az ügyészséget. Megemlíti, hogy régóta ismertek Leonyid Kolcsinszkij Pintérre tett terhelő vallomása, és Sándor István “Papa” belső nyomozása eredményének mondott, Pintérre terhelő állításai, mégsem történik előrehaladás az ügyekben.


LINK – Levél a Legfőbb Ügyészhez Pintér Sándor ügyében és más ügyekben


 

 

Keller László ellen később, 2011-ben – az ismét Polt Péter vezetése alá került - főügyészség pert indított hivatali visszaélés miatt. Keller 2004-ben a Miniszterelnöki Hivatal egykori közpénzügyi államtitkáraként bizonyos állami vezetők és egyéb magas rangú politikusok 2001-től Somogy megyében történt vadászatai ügyében - a vád szerint jogellenesen - gyűjtött adatokat (többek közt Polt Péterről), melyekből a vizsgált személyek vadászati szokásaira és személyes kapcsolataira nézve következtetéseket vonhatott le. Keller reakciójában reményét fejezte ki, hogy az általa akkkoriban vizsgált, az államot károsító ingyenvadászatok ügyében is hasonló eréllyel lép majd fel az ügyészség.


LINK – Vádat emelt a főügyészség Keller László ellen


Végül az olajügyekben vizsgálódó bizottság iratait - indoklás nélkül – szintén 85 évre titkosították.


“85 évre titkosították az olajüggyel kapcsolatos információkat – Nethírlap, 2007. június 25.


Az olajbizottság iratait, csakúgy, mint több más olajüggyel kapcsolatos információt 85 évre titkosították. Máig nem világos azonban, hogy erre miért volt szükség.


Korábban a pártok nem, csak egyes képviselők, és a Papa néven elhíresült Sándor István, korábbi főnyomozó kérte, hogy oldják fel az olajügyekben hozott titkosításokat. Ma már az MDF is követeli, hogy a közvélemény is megismerhesse az iratokat. Nagyon sok nyomozás volt a 90-es évek óta az olajszőkítések és az államkasszát megrövidítő olajimportok miatt. Ilyen például az Energol-ügy, amelynek a bírósági szakasza még nem zárult le. Az egyik vádlott betegsége miatt pont ma halasztották el az ügyész beszédét szeptemberre.


A legtöbben mégis a Pallagh László, azóta nem politizáló, egykori kisgazda politikus nevével fémjelzett vizsgálóbizottságra emlékeznek. Bár a bizottság ülései nyilvánosak voltak, mégis volt olyan meghallgatás, amikor zárt ülést rendeltek el. A bizottság akkor valós eredmény nélkül zárta le a munkát. A sajtót mégis az foglalkoztatja, hogy az olajügyekben mit és miért kellett 85 évre titkosítani.


A Kossuth rádió reggeli műsorában Takáts Albert igazságügyi és rendészeti miniszter úgy nyilatkozott, ő is utánanéz, hogy a kormánynál milyen titkosítás van, és mit lehet ezek közül feloldani. Korábban a titkosszolgálatokért felelős Szilvásy György is ugyanezt mondta.


A Parlamentben is téma volt a brutálisan bántalmazott újságírónő esete.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy Kármán Irén azt kérte blogbejegyzésében, hogy a Fidesz és az MDF ne emeljen szót az érdekében, mert épp az ő kormányzásuk idején ütközött a legnagyobb ellenállásba az olajügyek felderítése. Pető Iván szabad demokrata politikus szerint politikai bizniszt csinálnak az ügyből a farizeusok. Azt mondta: a politikai nyilatkozatok csak nehezítik az ügy kivizsgálását. Pető szerint közös érdek parlamenti vizsgálóbizottság felállítása és a titkosság feloldása.”


LINK – 85 évre titkosították az olajügyek aktáit

 


 

 

A Nemzetbiztonsági Hivatal 2007. októberében feloldotta 120 oldalnyi olajügyekkel foglalkozó irat tikosságát- az összesen kb. 30 ezer oldalra tehető teljes iratmennyiségből – , de minden lényegit kitöröltek a nyilvánosságra hozott dokumentumokból. Az iratok tartalmaznak egy névtelen levelet, melyet rendőrök írtak Pallagh Lászlónak, s melyben sejtetik, hogy a rendőri felsővezetésben keresendők az olajszőkítők bűntársai.


LINK – Mit rejtenek az olajdokumentumok?

 

forrás


Címkék: olaj pallagh lászló pintér sándor szőkítés sándor “papa” istván

Oszd meg a barátaiddal, máshol is!


2012. április 11., szerda

ISMERŐS ARCOK - NYERGES ATTILA ÉS FANKA DELI - A LÁNCHÍD RÁDIÓBAN

Szigorúan nyilvános

Új albummal rukkolt elő az Ismerős Arcok

Adás: szerda 14.05, szombat 23.05, vasárnap 17.05
MNO

Vadonatúj albummal lepte meg közönségét az Ismerős Arcok. A Kerítést bontok című korong apropóján Nyerges Attilát, a zenekar frontemberét faggatjuk, de tiszteletét teszi a műsorban Kőházy FankaDeli Ferenc is, aki szintén közreműködik a lemezen.

Adás: 
2012. április 11. szerda 14.05
2012. április 14. szombat 23.05
2012. április 15. vasárnap 17.05

Az Ismerős Arcok hetedik albuma a hónap elején jelent meg a boltokban, amelyet egy nagyszabású lemezbemutató koncert is követ a MOM Kulturális Központban április 14-én. A Kerítést bontok címet viselő alkotásra két évet kellett várni az előző, Lélekvesztő album után. Ez idő alatt a zenekar számos helyen lépett fel, hiszen évente közel 100-120 élő koncertet adnak. De nemcsak hazánkban bűvölik el a hallgatóságot, hanem gyakori vendégként Erdélyben, Felvidéken és Délvidéken is zenélnek. Taposták már a New York-i magyar közösségi ház padlóját, játszottak már Toronto belvárosában, és tavaly a szeles Göteborgban is nagy sikerű koncertet adtak. A Szigorúan Nyilvános adásában bemutatjuk az új album legütősebb dalait.

Szerkesztő-műsorvezető: Bizse Ferenc
SMS: 06 30 7496720
Email: szigoruannyilvanos@lanchidradio.hu