Blogarchívum

2012. február 18., szombat

Világnézetek Pergőtűzében Csurka István írása

"Mert roppant kínos volna, ha a nagyközönség megtudná, hogy a mostan erősen favorizált "Jobbik", a Magyar Gárda és a "Jobbik" híres jogvédője, az egykori ENSZ-gerilla Baló Györgyné Morvai Krisztina és Rózsa György Flores együtt képezték a szélsőjobbos kapcsolatot."

...

"Ha azonban azt a kérdést tesszük fel, hogy kinek állt érdekében a bolíviai szocialistát, az indián Moralest eltenni láb alól, és ezzel egy nagy dél-amerikai zűrzavart előidézni, akkor szinte tévedhetetlenül eljutunk Bajnai megbízóihoz, az IMF-hez és a válságból dollármilliárdos hasznot húzó Soroshoz, aki itthon az OTP-t akarta tönkretenni."

 ...

 "Ehhez az embereket alaposan el kell butítani. Az elbutítás leghatékonyabb eszköze a szegénység.

A nyomor lelket öl és gondolkodást tesz lehetetlenné. Vakít."

...

Csurka István írása

 

Baló Györgyné Morvai Krisztina, Rózsa György  Eduardo Flores, Bajnai György Gordon

 

A párhuzamba állítás, illetve a három személy egy gyékényen árulásának sugalmazása korántsem önkényes. Mindhárom személyt, a megölt terroristát és a még élő miniszterelnököt és a híres jogvédő asszonyt a hazugságok légiója fonja körül, tevékenységük a médiumok által teremtett mesterséges térben folyik, a múltjuk egyaránt végtelenül zavaros, a két férfi között a különbség csak annyi, hogy Bajnai nem muzulmán. Illetve eddig még nem derült ki róla, hogy az. Rózsa Flores életútjának állomásait a lapok és a tévék az alábbiak szerint sorolják fel: zsidó apától és spanyol anyától született Bolíviában, de Budapesten kezdett tanulni. Az ELTE mellett, vagy után járt a minszki szovjet kémképző főiskolára, dolgozott a KISZ KB apparátusában, volt határőrtiszt, harcolt a szerb-horvát háborúban, s ott ezredesi rangig vitte.

Költő, a Kapu főszerkesztő-helyettese, muzulmán, egyes emlékezők szerint homoszexuális, de az újabb riportok egy menyasszony létezéséről és egy nógrádi házbirtokról is tudósítanak, és a legfontosabb és talán legérdekesebb és leggyakoribb közlés vele kapcsolatosan, hogy élénk, "szoros kapcsolatokat ápolt a magyarországi szélsőjobbal". Bajnaiból ez az érdeklődés egyelőre hiányzik. Rózsa szélsőjobboldali beállítottságát az a lőlap van hivatva bizonyítani, amely házának kertjében Gyurcsány Ferencet ábrázolja, és alaposan ki van lyuggatva.

Itt meg kell állnunk egy pillanatra. Akik ezt így hírül adják, azok természetesen a MIÉP-et is beleértik a szélsőjobb fogalmába, szándékosan megfeledkezve a MIÉP eszmei tartásáról, a "se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar" alapállásunkról, amit az utóbbi időben a "Jobbik" ellopott tőlünk, és a sajátjaként használja. Rózsa Floresnek csak a "Jobbik"-kal voltak kapcsolatai. Nekünk ellenségünk volt, és mi is módfelett tartózkodtunk tőle. Személyes kapcsolatra vele soha nem került sor. Beférkőzési kísérleteit elhárítottuk, akik az uszályába kerültek, azoktól megváltunk. Mert mi nem kedveljük a hivatásos nemzetközi forradalmárokat, akik egyszerre tudnak lenni zsidók és muzulmánok és a bolíviai őserdőben harcolnak a kommunisták ellen, holott kommunista volna talán itthon is elég, aki ellen lehetne harcolni. Brády Zoltán, a Kapu főszerkesztője nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy Rózsa Flores megundorodván a hazai viszonyoktól, elment harcolni a kommunisták ellen a bolíviai őserdőbe. Nyilvánvaló tehát, hogy amikor kertjében Gyurcsányra lőtt, nem a kommunistára, hanem a nagytőkés milliárdosra, egy gyermekkori Pinochet-képre tüzelt.

Amikor tehát a hírekben a megölt zsoldos szélsőjobbos kapcsolatát emlegetik, akkor tulajdonképpen az idehaza is terrorista- és kémgyanúsan viselkedő ember valódi összeköttetéseit burkolják homályba. Mert roppant kínos volna, ha a nagyközönség megtudná, hogy a mostan erősen favorizált "Jobbik", a Magyar Gárda és a "Jobbik" híres jogvédője, az egykori ENSZ-gerilla Baló Györgyné Morvai Krisztina és Rózsa György Flores együtt képezték a szélsőjobbos kapcsolatot.

Ha ezt tudomásul vehetően közölnék a "Jobbik"-ért, mint nemzeti radikális pártért rajongókkal, akkor a mítosz szétfoszlana.

A MIÉP-nek természetesen ellensége volt a zsidó-muzulmán, mint ügynök dolgozott ránk, be akart épülni.

Már 2000 elején felkeresett a parlamentben az akkor még MIÉP-es és annak ifjúsági tagozatában tevékenykedő Novák Előd, hogy járuljak hozzá és támogassam őket, fiatalokat, mert katonai kiképzésben szeretnének részesülni és egy szabadcsapatot megalakítva, egy igazi katona vezetésével fel akarják szabadítani a Délvidéket. Kiderült, hogy Rózsa Flores Eduardo a kiképzőjük és a csapat toborzója. Azonnal átláttam, hogy a gyermekesnek látszó szerveződésben beépülési kísérlet húzódik meg. Rózsa Flores valakik számára tudni akarta, hogy kik érhetők el ilyen módon a MIÉP kötelékéből, s a vezetésében van-e hajlandóság a terrorizmusra. Megtiltottam a Délvidék felszabadítását, s Novák Előd ekkor indult el kifelé a MIÉP-ből. Mert persze nem fogadott szót, belezuhant Rózsa Flores forradalmár ölelésébe, és most mesteréhez méltó módon ő szervezte meg a ferencvárosi időközi választáson a MIÉP kizárását, amihez titkosszolgálati eszközöket is igénybe kellett vennie. Sokat eltanult mesterétől.

A Rózsa Flores szervezkedése, gárdaképzése, beépülése tehát hosszú évek óta folyik a magyar titkosszolgálatok szeme előtt, s most aztán a Nemzetbiztonsági Egyetem két hallgatóját is kivégezték vagy letartóztatták vele együtt. Csak a vak nem látja, hogy szigorú ellenőrzésre szoruló, magyar- és nemzetellenes tevékenység folyt Budapesten a Nemzetbiztonsági Hivatala szeme előtt. Mivel azonban holokauszttagadás nem volt benne, a nemzetbiztonság vak maradt. Vakok most is, a fura nemzetközi botrány kirobbanásakor is. Mélyen hallgatnak. Rózsáék belekeverték az országot Morales elnök meggyilkolásának eltervezésével egy nemzetközi botrányba, amit Rózsa Flores nem is gondolhatott el a saját szakállára. Komoly megbízó és sok pénz kellett hozzá.

Vagyis a szolgálatok évek óta elnéznek és támogatnak egy teljesen törvénytelen, fegyveres akciót, s mindent elnéznek egy muzulmán zsidónak, aki közben a szélsőjobbról szállít és termel terhelő adatokat, s közben a "Jobbik"-ot szervezi meg, amely egy másik abszolút internacionalista kötődésű személyt, Morvai Krisztinát tolja most maga előtt.

Miért zavarja a hírközlés birtokosait a Rózsa Flores-ügy? Miért kell hirtelenjében szinte az egész jobboldalra ráteríteni a megölt zsoldos árnyékát? Azért, mert a háttérhatalomnak komolyabb céljai vannak a "Jobbik"-kal, mint gondolnánk. Ez a bolíviai kisiklás azonban - ha nem fedik le gyorsan - komoly mértékben megzavarhatja az elképzeléseket.

Ha kiderül, hogy a jogvédő asszony - akinek szintén kissé zavaros a múltja és a származása  - és a megölt terrorista egy tálból cseresznyézik, megrekedhet a "Jobbik" felfuttatása. Már-pedig a háttérhatalomnak és az ő Bajnaijának szüksége van az erős "Jobbik"-ra.

 Bajnai Gordon, a másik forradalmár, aki "fájni fog"-pirulákkal fejti ki népgyilkos tevékenységét és az élete éppen annyira zavaros, mint Rózsa Floresé, pontosan tudja, összes megbízójával együtt, hogy az a párt, amelynek érdekében "fájni fog terrorizmusát" kifejti - feltámaszthatatlan. Az MSZP sem előre hozott, sem idejében tartott választáson még csak méltó ellenfele sem lehet a Fidesznek, hát még, ha azt olyan szigorú, de nem ellenséges ellenőrzés és támogatás veszi körül, mint amilyet a MIÉP egyszer már nyújtott neki az Országgyűlésben, ellenzéki pártként. Bajnaiék és az IMF és a bolíviai zűrzavarban is érdekelt körök tehát tudják, hogy tiszta választáson nemhogy kormányzásban nem maradnak, de még számottevő ellenzéki szerep sem vár rájuk, és fennáll a veszély, hogy a magyarság saját kezébe veszi a saját sorsát.

Ez a lényeg. A magyar sors saját kézbe vétele ellen küzd Bajnai Gordon válságterrorizmusával, megszorításaival, és a magyar sors esetleges magyar kézbe vétele fájt a zsidó-muzulmánnak is a bolíviai őserdőben, és a magyar sors összezavarása érdekében beszél a jobboldali közönségnek a "magunkfajtáról" Morvai Krisztina, aki nem a mi fajtánk. Minden összeomolhat, ha a jobboldali nagyközönség megtudja, hogy Morvai Krisztina, Rózsa Flores Eduardo és Bajnai György Gordon egyet akar, összetartozik.

Most a terv az, hogy az 1989-90-ben már kipróbált be- és átépülési technikák alkalmazásával új, jobboldalinak beállított, nemzetinek és radikálisnak hazudott pártokat és egyesületeket szerveznek, s párt nélkül maradt SZDSZ-es és MSZP-s káderek ezekbe épülnek be. Morvai már ott van bent, minden körülötte forog, csillaga emelkedik. Bajnai is miniszterelnök már, és a társadalom elszegényítésével, a nyomorstratégia alkalmazásával a teljes emberi leépülést akarja elérni. A beépülés csak a leépülés közepett valósulhat meg.

Ha az embereknek, különösen a középosztálynak van egy kis pénze - gondolkozik. Függetlenségen töri a fejét. Ha éhes és már lesüllyedt az alsó nyomorba, nemzetileg már használhatatlan. Közben legyen minél nagyobb a zűrzavar és a vak elégedetlenség. Erről gondoskodott, persze nem egyedül, Rózsa György Flores Eduardo.

A "Jobbik" maga a zűrzavar. Most egyidejűleg benne van egy református püspök, dr. Hegedűs, a kedves fia, ifjú Hegedűs Loránt, aki a MIÉP egyik képviselője volt korábban, benne van a házassági kötelékét és származását egyaránt ködösítő ENSZ-gerilla és jogvédő nőszemély, Morvai Krisztina, Baló Györgyön keresztül letagadhatatlan MSZP-SZDSZ-kapcsolatokkal, megbízásokkal, és ha most még megtudja a nagyközönség, hogy a Bolíviában megölt zsidó-muzulmán is "Jobbik"-alapító, Gárda-szervező, akkor annyira széles lesz a freskó, hogy nem fér bele a magyar közvélemény látóhatárába. Mert hát ez már egy kicsit sok, valljuk be.

Márpedig a magyar közvéleményt mindenképpen be kell csapni, majdnem úgy, mint 1989-90-ben, amikor Torgyán-féle kisgazdákkal, magával Torgyánnal, a buzera és más adások mai sztárjával, mint Mária országának fővédnökével, a legnagyobb antikommunistával csapták be. S amikor maga a Fidesz is még liberális kötelékben harcolt. Ameddig a derék ifjak rá nem jöttek, hogy bizony rossz helyen vannak, a másik volt maoista-terrorista, Demszky Gábor mellett. De a közvélemény akkor is elhitte, hogy a legradikálisabb antikommunisták a zsidó és kommunista szülők gyermekei, az SZDSZ-esek. Lehetett akkor radikálisabban rendszerváltó és antikommunista a liberális SZDSZ-nél, akiknek még Pozsgay sem kellett, mert ő is kommunista volt, de Aczél György Gyuri bácsi maradt?

Konrád György nyilvános visszaemlékezése szerint Aczél négy nappal a halála előtt az ágyához hivatta Konrádot és azt kérdezte tőle egy nagy sóhajjal: "hol rontottuk el?" A kérdés kétfenekű, mert úgy is lehet értelmezni, hogy mi kommunisták, de úgy is, hogy mi, zsidók. Konrád az első értelmezést választotta, lévén maga nem kommunista és azt mondta: "sokat akasztottak" Azonban, ha zsidóként válaszolt volna a zsidó embertárs kérdésére, akkor azt kellett volna mondania: "a Golgotán."

A félrevezetés, az átöltözés 89-90-ben ugyanazt a célt szolgálta, mint most: átmenteni a hatalmat. És akkor is a kommunistákkal bratyizónak volt feltüntetve az az MDF, amelyben még nem játszott szerepet Dávid Ibolya, ellenben alapítói magyar sorskérdéseket szerettek volna megoldani. Mértékkel és józanul, bizonyos nemzeti érzelmű és cselekvésű kommunistákkal, illetve hatalombirtokosokkal együttműködve. Olyanokkal együtt, akiknek van valamilyen tapasztalatuk az államvezetésben. Ahogy lehet. Most a teljesen tapasztalatlan, semmihez nem értő "Jobbik"-ot akarják feltölteni - magukkal.

Mi lesz a rendszerből, mi lesz a zsidó betelepítésből, ha nem lesz bent az Országgyűlésben az SZDSZ és ha törpepárt lesz az MSZP? Most kell cselekedni, amikor még kezükben van a hatalom.

A "Jobbik" és más hasonló képződmények felépítése azonban időt igényel. Most még nincs készen semmi. Most időt kell nyerniök. Megcsinálni és felfuttatni a rendszermentő álradikális és álnemzeti pártokat és mozgalmakat. Zavar sincs még elég. Mindenkit teljesen össze kell zavarni. Ezért kell Bajnai Gordon a maga milliárdosi karrierjének teljes letagadásával - a puszta időhúzásra.

Most csomagterv kell. A népnek csak azt nem szabad tudni, mi van a csomagban. Mert nem a megszorítások vannak benne, hanem a megbénítás.

A megszorítások egyelőre csak be vannak jelentve, de a bénító hatásuk már a puszta bejelentésükre érezhető. És az emberek nem is a bejelentett megszorításoktól szenvednek, hanem a tényleges áremelkedésektől és valódi elvonásoktól, amelyek nincsenek is bejelentve, de megtörténnek. A csomagban az a hazugság van, hogy a megszorítások árán kilábolás következik. Ez a legnagyobb és egyben a legfélelmetesebb hazugság, mert a kilábolás nem is cél.

Az emberek ezt nem tudják, csak érzik, mert megtapasztalták.

Bajnai és szedett-vedett csapata nem is akar kilábolást, hanem népirtást és teljes bénultságot. Legyen éhezés, nyomor, elszegényedés a megszorítások miatt, az eredménye pedig ne a rend, hanem a káosz és a teljesen indítékhiányos nép legyen. Mert egyedül ebben bízhat a megszálló csapat. Ha annyira tönkremegyünk, hogy választani sem lesz erőnk, és minden ítélőképességünket elveszítve, a "Jobbik"-nak hiszünk. Amelyet természetesen addig feltőkésítenek Morvai Krisztina-féle "magunkfajták"-kal.

Kinek a megbízásából ment Rózsa Flores nemzetbiztonsági egyetemet végzett fegyveres barátokkal Bolíviába, azt nem tudjuk. Ki adta rá neki a pénzt, ki vett neki fegyvert, azt sem. A Magyar Nemzet azonban kissé eldugva kiszivárogtat valamit a megbízókról. Bizonyos szabadkőműves páholyokról beszél. Említ egy szponzort is, akit a fiúk maguk közt csak "az Öreg"-nek hívnak. Soros György nyolcvan körül jár. A volt Jugoszláviában a taposóakna-üzletben voltak érdekeltségei. Ha azonban azt a kérdést tesszük fel, hogy kinek állt érdekében a bolíviai szocialistát, az indián Moralest eltenni láb alól, és ezzel egy nagy dél-amerikai zűrzavart előidézni, akkor szinte tévedhetetlenül eljutunk Bajnai megbízóihoz, az IMF-hez és a válságból dollármilliárdos hasznot húzó Soroshoz, aki itthon az OTP-t akarta tönkretenni.

Obama, Amerika szerecsen királya magyar lapok hírei szerint nyilatkozatot tett Morales elnöknek, hogy ő a maga részéről elítél minden terrorista cselekményt, amely egy akármilyen bőrszínű megválasztott elnök életére tör. Az indián Morales erős nyomást gyakorolt a szerecsen Obamára ennek a nyilatkozatnak a megtétele érdekében. Mi ez, ha nem beismerés? De hát Moralesnek nem kell nyomást gyakorolnia, mert fogságban két bűntárs, Tóásó Előd és egy ír ember, akik a kikérdezéskor vallani és énekelni fognak. Nyilván máris énekelnek, tehát Obamának csak az elhatárolódás marad.

Így áll össze a csapat. Ha halott iránti tiszteletből Rózsa Florest vesszük előre, s Bajnait csak utána, mindjárt Morvai Krisztina következik, s kissé hátrébb, de a rengeteg pénze miatt nagyobb kivetülésben Soros, a Moszad, az IMF. Így ez már világpolitika, persze, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal hallgat.

Mi köze hozzá? Még akkor is, ha most megtudtuk, hogy a még az őszödi beszéd kiszivárogtatója is Rózsa Flores volt, a módfelett sokoldalú költő.

Ezt az egészet csak egy teljesen médiabefolyásolt társadalomban lehet megtenni.(!) Ehhez az embereket alaposan el kell butítani. Az elbutítás leghatékonyabb eszköze a szegénység.

A nyomor lelket öl és gondolkodást tesz lehetetlenné. Vakít. S ha pedig a nyomorba döntéshez reklám és egyirányú tájékoztatás is járul, készen áll a politikai megbénítás. Előbb oda kell kényszeríteni a tömeget a képernyő elé, hogy a médiapaneleket ki-be lehessen tologatni az agyában.

 

Nemcsak az a fontos, hogy ne lássa meg a "Jobbik" és Bajnai összefüggését, hanem az is kell, hogy semmit se lásson és mindig azt tegye, amit elvárnak tőle és mindenbe törődjék bele. Csak semmi önállóság. Csak semmi öntudat. Az ember csak tömeg legyen. A tömeg tagja és a tömeghierarchia elfogadója. A tömeghierarchia a következő: legalul a tömeg tagja szorong. Számára csak egy a fontos, a jelenlét. Benne lenni a tömegben. A tudomásul vett saját határok szűkek, de nem bántók, mert másik tömeg-tagnak sincs bővebb területe. A béna, vegetatív és némi vásárlással tarkított tömegélet savanyú nyugalomban telik el. A médiatömeg igénybe veszi a szolgáltatásokat, de ha ezek megszűnnek, nem lázad. Az öntudat csak ennyi: én a tömeg tagja vagyok, mert jelen vagyok benne. Elismerem a felsőbb tömegirányítókat, a VIP-eket. Tudomásul veszem a magam alárendelt voltát és nem lázadok.

A VIP-ek mondják meg mi a szép, mi a jó, mi a menő és azt én elfogadom.

Bajnai azért zsugorít, azért válságkezel, hogy Morvai Krisztina legyen a tömeg leghatásosabb VIP-személyisége.

A Jobbik most növekedésben van. Flores halott.

Ellenben Farkasházi Tivadart, a harmadrendű, de nagyon szemfüles médiaszemélyiséget kifütyülte a vasárnapi médiatömeg a lóversenypályán. Amikor odasündörgött a veretlen lóhoz, amelyről már könyvet is írt, füttykoncert fogadta. A kép megjelent a pálya kivetítőin, de gyorsan elkapták.

Ez némi reményre ad okot, hiszen az egész Farkasházis média Bajnai és Balóné mögött áll, szemben Orbánnal, aki szintén találkozott Overdose-zal, de nem fütyülték ki.

Farkasházi, Bajnai, Morvai, Baló csak azért nem tudnak felkiáltani III. Richárddal, hogy "országomat egy lóért", mert már eladták az országot, a ló meg még ott van, de nem az övék. Át kell mentődniük tevékre. Az egy- és kétpúpúakat sem eladásra kellene tenyészteniük, hanem vakarásra és hajtásra. Valahol a Negev-sivatagban, félúton Damaszkusz felé.

 

Csurka István

http://www.inditlak.com/irasok/vilagnezetek-pergtzeben/103-csurka-istvan-irasa.html


2012. február 17., péntek

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. –

Astor,
Florida, 1998. február 17.)

erdélyi magyar író és költő.

Wass Albert maraton - 2012. február 24.-25.


Link
http://www.wassalbert.eu/?oldal=wassmaraton2012

Wass Albert - maraton


Wass Albert tisztelői 2012-ben immár ötödik alkalommal szervezik meg szerte a Kárpát-medencében a 25 órán át tartó felolvasást az erdélyi író és más magyar írók, költők műveiből. Az összefogás jegyében zajló országos felolvasás 2012. február 24-én, pénteken 18.00-kor kezdődik (Erdélyben és Kárpátalján ez 19.00), és másnap estig tart.

Eddig 45 helyszín jelezte részvételét.
Sorrendben Munkács, Lakitelek, Kisgyőr, Encs, Karcag, Jászfényszaru, Keszthely, Zalaegerszeg, Budapest, Kecskemét, Koltó,
Győr, Szeged, Kiskunfélegyháza, Miskolc, Kajárpéc, Nagybánya, Veszprém, Kézdivásárhely, Hódmezővásárhely, Miami, Szentes, Gyúró, Nagykanizsa, Dombóvár, Pécs-Somogy, Rákoskeresztúr, Pécs, Kaposvár, Bőcs, Pápa, Hatvan, Kalocsa, Mohács, Szajk, Dunaharaszti, Szatmárnémeti, Debrecen, Gyergyószentmiklós, Balatonfüred, Kiskunhalas, Csorna, Érsekújvár, Szikszó és Eger csatlakozott.
Várjuk szeretettel a további jelentkező településeket a wafelolvasas@gmail.com címen vagy a 30/382-94-44-es számon.


Tovább>>
http://wassalbertfelolvasas.hu/


Ketyeg a rezsibomba (avagy: "Pénzt, vagy életet")

2012.02.16. 09:29 penzkerdes.blog

Tíz forint jövedelemből már négyet a lakásra költünk.

Gyors ütemben és drasztikusan növekedtek az elmúlt fél évtizedben a lakásfenntartási költségek. Ha folytatódik a tendencia tömegek lakhatása kerülhet veszélybe. A helyzetet jellemzi, hogy míg 2005-ben 32,96 százalék volt a magyar háztartások lakáscélú kiadásainak aránya a teljes nettó jövedelmükhöz képest, addig 2011-re ez az arány 41,68 százalékra emelkedett.

A KSH statisztikái alapján vettük górcső alá, hogy mennyit is költ az átlag magyar háztartás lakhatására (rezsi, karbantartás, lakáshitel, egyéb munkálatok). 2011-ben ez az érték átlagosan 1 026 607 forintra rúgott, ami az előző évhez képest 7,2 százalékos növekedést jelent, ha pedig 2005-höz viszonyítunk, akkor már 48,9 százalék a növekedés mértéke. A háztartások nettó jövedelme eközben 2011-ben 2 463 069 forint volt, 5,9 százalékkal több, mint 2010-ben, s mindössze 17,8 százalékkal haladta meg a 2005-ös szintet.

A legnagyobb, és egyben leggyorsabban növekvő tételt a lakásokkal kapcsolatos kiadási oldalon a rezsiköltségek jelentik. Ebbe a kategóriába tartoznak a többi között a közszolgáltatásokért fizetett díjak, a lakóközösségekkel kapcsolatos állandó költségek. Míg 2005-ben éves szinten 324 381 forintot költöttek ilyen célra a háztartások, azaz a nettó jövedelmük 15,51 százalékát, addig 2011-ben ez az összeg 505 713 forintra nőtt, ami a nettó jövedelemnek a 20,53 százalékát tette ki.

Még megdöbbentőbb képet mutat, ha összevetjük, hogy míg 2005 és 2011 között a háztartások átlagos nettó jövedelme 17,8 százalékkal nőtt, addig a rezsikiadások ugyanezen időintervallumban 56 (!!!) százalékkal emelkedtek. A rezsiköltségek ilyen magas arányát főleg a növekvő energiaárak magyarázzák, valamint az, hogy a magyarországi lakások jelentős része energiahatékonysági szempontból elhanyagolt állapotban van nemzetközi összehasonlításban.

A különböző hitelkiadások, azaz jellemzően a hitelre vett lakás havi törlesztő részlete, és annak kamatai is növekvő arányú költségtételt jelentenek a háztartások éves nettó jövedelméhez viszonyítva. Tavaly már átlagosan a jövedelmük 13 százalékát fordították a hasonló költségek finanszírozására a magyar háztartások, ez az arány 2005-ben még 9,34 százalék volt. Abban az évben átlagosan 195 269 forintot fordítottak a hitelekkel kapcsolatos kiadásaikra a háztartások, tavaly ez az összeg már meghaladta a 320 199 forintot. Az emelkedésben nagy szerepe volt az elmúlt évek drasztikus árfolyammozgásainak is.

Mindez azt jelenti, hogy a lakáscélú háztartási költségek lassan fenntarthatatlan szintet érnek el, az arányuk további növekedése akut finanszírozási válságba taszíthatja a lakosságot. Mindez arra figyelmeztet, hogy egyre többeknek kell elgondolkodniuk azon, hogy addig nyújtózkodjanak, amíg a takarójuk elér. Azaz tömegeknek kellene önként kisebb lakásba költözniük, amelyet könnyebben fent tudnak tartani a jelenlegi jövedelemszintjük és az emelkedő költségek mellett. A magyar lakosság mentalitását ismerve azonban erre kevés az esély, így elképzelhető, hogy a "devizahitelesek megmentése" után újabb válságkezelésre lesz rövidesen szükség a hazai lakáspiacon.


2012. február 12., vasárnap

Programajánló - Pilisvörösvár : Magyarország a szakadék szélén: Kerekasztal beszélgetés

2012. február 25. szombat 15-21 óráig, "Mátyás az igazságos" napján


Bogár László közgazdász, politikus, egyetemi tanár, író

Dr. Tóth Zoltán József alkotmányjogász, egyetemi docens, író

Kocsis István történész, tanár, író (és meglepetés vendég)

Prof. Horváth István orvosbiológus, az érelmeszesedés elleni szérum feltalálója

A beszélgetés műsorvezetője: dr. Horkovics-Kováts János



Helyszín: Pilisvörösvár Civilek Háza Szabadság u. 21. A Fő útról a Művészetek Házánál Pilisszántó felé kell kanyarodni, kb. 5 perc gyalog, bejárat a Gimnáziumból.
(Belépő: 1.600,-Ft). Büfé lehetőség van.

Kapcsolódó videók:
http://www.youtube.com/watch?v=v-x3LlAB4QQ
http://www.youtube.com/watch?v=db-IhznM7kA
http://www.youtube.com/watch?v=6jfbf3UF6A8

Az esetleges változást kérjük figyelemmel kísérni az aktuális programokban a www.egipatrona.hu internetes oldalon, vagy a Magyar Nemzeti Értékek Boltjában!

Kapcsolat: admin@egipatrona.hu
Vonalban levők száma

Programajánló - Pilisszántó, Dr. Tóth Zoltán József: Vihar előtt: a Szent Korona-tan aktualitása



A február 25-i kerekasztal beszélgetést előkészítő előadás.

Időpont: 2012. február 17. péntek 18 óra
Helyszín: Pilisszántó Faluház Magyar Nemzeti Értékek Boltjával (Kossuth L. u. 65.) szemben
(Belépő: 1.000,-Ft).

Az előadás kezdetét megelőzően a Magyar nemzeti értékek boltja szeretettel várja a látogatókat.

Busszal érkezők az Árpád-híd pesti hídfőjénél lévő Volán buszpályaudvaron szállhatnak buszra. Leszállás a templom előtt (utolsó előtti megálló), lefelé kb. 70 m.

Az esetleges változást kérjük figyelemmel kísérni az aktuális programokban a www.egipatrona.hu internetes oldalon, vagy a Magyar Nemzeti Értékek Boltjában!

Kapcsolat: admin@egipatrona.hu
Kapcsolódó videó: http://www.youtube.com/watch?v=qPTNc74RQlQ

***

Kapcsolódó olvasmány:

A zsidóság szerepe az Árpád-házi királyok alatt
2012-02-12. 12:09 Kuruc.info

Javaslom, hogy a Mazsihisz kérésének eleget téve minden diáknak kötelező legyen ismerni a zsidóság szerepét az Árpád-házi királyok alatt. Röviden az Aranybulla néhány pontja, és a kapcsolódó rendelkezések:

- 20. Izmaeliták és zsidók eltiltassanak attól, hogy kamaraispánok, pénzverők, sótisztek és vámszedők lehessenek.

- 28. Meg kell szüntetni az izmaelita, zsidó vendégfőúri és egyházi személyek általi pénzszerzés céljából való rabszolga-kereskedelmet.

- IX. Gergely pápa 1231 márciusában is írt az esztergomi érsekhez, az izmaeliták és a zsidók magyarországi kiváltságos helyzetéről, amelytől a hit megsemmisülhet.

- Róbert esztergomi érsek 1232 februárjában IX. Gergely pápa jóváhagyásával Magyarországot kiközösítéssel sújtotta, hogy az izmaeliták, zsidók és bogumilok hatalmát megtörje.

- Maga a beregi egyezmény az izmaeliták és zsidók ügyében intézkedik, és a sókereskedelem szabályait rögzíti le. Eltiltja az izmaeliták és zsidók kinevezését a kamara, a pénzverés, adók és vámok hivatalainak éléről. Elrendeli, hogy keresztényektől jellel kell megkülönböztetni őket. Megtiltja, hogy keresztény rabszolgákat vásároljanak, és velük keresztények házasságra lépjenek.

Szóval volt szerepük, ezt tanítani kell, nehogy elfelejtsük!
Csikfalvy

Tömegdemonstrációk - Görögország, Portugália

A görög rendőrszakszervezetek elfogatóparancsot adnak ki az EU/IMF tisztviselőkre
2012. február 11. - 21:29 Jövönk.info

Görögország legnagyobb szakszervezete bejelentette, hogy elfogatóparancsot adnak ki az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap hivatalnokai, illetve az újabb megszorításokat hirdető politikusok ellen. A rendőrszakszervezet zsarolással, a demokrácia és a nemzeti függetlenség felszámolásával vádolta az eurokratákat, és közölte, hogy az első célpont az IMF vezetője lesz. "Mivel tovább folytatják ezt a pusztító jellegű politikát, arra figyelmeztetjük Önöket, hogy nem fognak minket a testvéreink elleni harcra kényszeríteni. Nem szállunk szembe szüleinkkel, testvéreinkkel, gyermekeinkkel és semelyik állampolgárral sem, aki változást követel a politikában." A szakszervezet, amely ezt a nyilatkozatot kiadta, képviseli a görög rendőrök kétharmadát.

Úgy tűnik, a görög rendőrszakszervezet megtalálta a szabadkőműves elit gyengepontját, ami minden országban tabunak számít. Európában minden egyes politikus, aki a hatalom közelébe kerül, szabadkőműves. A hatalom közelébe csak úgy juthat, ha leköteleződik, ami többnyire törvénytelenséget jelent. Ez azért szükséges, hogy ha nem hajtja végre a felettes utasításait, a hatalomból törvényes eszközökkel azonnal eltávolítható legyen. A görög rendőrség rájött, hogy az összes (!) politikus a jelenlegi törvényi szabályozás segítségével kiiktatható. Minden egyes politikus esetében elő lehet szedni valamit, amivel zsarolható, és a felettes még pluszban zsarolás miatt is büntethető. Ez igaz minden európai államra, így Magyarországra is. Egy ilyen zsarolási alap lehet egy korábbi sikkasztási ügy, vagy akár a külföldi kollégiumban lehallgatott hálószoba... Szima Juditot nem véletlenül állították félre! Egy hazafias, a hatályos törvényeket betartó rendőrség a legnagyobb veszélyt jelenti a szabadkőműves diktatúrára.

Csak is kizárólag ezért van törvénybe iktatva a mentelmi jog. Azonban egy olyan helyzetben, ami nemsokára minden európai államban előáll, ez senkit nem fog érdekelni. Egy valós érdekképviseletet jelentő rendőrszakszervezet a hatályos jogszabályok alapján azonnal előzetes letartóztatás alá tehet bármely politikust, és a rendszer rendezőelve a garancia arra, hogy találnak is valamit, amivel börtönbe juttatható.

Akkor lenne tele a gatya, lenne azonnal munkahelyteremtés!

A szakszervezet által megfogalmazott felszólítást az Európai Központi Bank vezetőjének, és az európai Bizottság korábbi vezetőjének is címezték. A görög parlament előtt tömeges tüntetések kezdődtek, és a rendőrök közül rengetegen a fenti nyilatkozat értelmében nem vették fel a szolgálatot, mert a hatalom jelenleg a nép utolsó forintjait venné el a megszorításokkal, és ehhez a rendőrségnek kellene közreműködnie.

Ez az eredménye annak, ha a rendőrt szembe akarják állítani saját népével!

Fenyvesi Áron - Jövőnk.info

***

30 éve nem látott tömegtüntetés a megszorítások ellen
ecoline.hu 2012.02.11., 22:53

A szervezők becslése szerint mintegy 300 ezer ember vonult az utcára Lisszabonban, tiltakozásul a már végrehajtott, illetve a továbbiakban tervezett brutális megszorítások ellen. Három évtizede nem volt ekkora tüntetés Portugáliában.

Az ottani kormány úgy tűnik, nem magyarázta el az embereknek, hogy nem megszorítástokról van szó, hanem megújulásról - a portugálok ugyanis brutális megszorításként élik meg a brutális megszorítást. Tavaly a Trojka (IMF, unió, Európai Központi Bank) mentőhiteléért kénytelenek voltak gyors privatizációba kezdeni, valamint a munkavállalóknak nagyon fájó munkaerőpiaci reformot hajtottak végre.

A vásárlóerő csökken, a szegények és a munkanélküliek száma folyamatosan nő, ezzel párhuzamosan az elégedetlenség is. A tüntetést azért időzítették erre a hétvégére, mert jövő héten jön a Trojka ellenőrizni, hogy teljesíti-e az ország a feltételeiket. A szervezők szerint a hitelezőknek le kellene venniük a kötelet az ország nyakáról, mert így, a folyamatos és durva megszorításokkal megfullad Portugália.

A következő hetekben további komoly demonstrációkra lehet számítani.

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Bogár László: "az egészségügynek becézett globális betegségipar"

2012. február 07. 08:54 Hunhír.info

....egy olyan cinikus érdekszövetség irányítja a világ nagy részének egész táplálkozási rendszerét, amely gigantikus profitját százmilliók tudatos megbetegítésére, sőt végső soron elpusztítására építi. Arról van szó, hogy a nagy élelmiszerláncok urai - együttműködve a globális médiával, az élelmiszer-vegyészeti konglomerátumokkal és az egészségügyi rendszerek "betegségipari" hatalmasságaival - felfoghatatlan mélységű reprodukciós katasztrófába hajszolják a nyugati világot...

Igen figyelemre méltó tanulmányt jelentetett meg Kenneth Rogoff ismert amerikai közgazdász, a Harvard Egyetem tanszékvezető professzora, az IMF volt vezető közgazdásza. Tehát olyan személyről van szó, aki a globális hatalomgazdaság legmagasabb csúcsait is megjárta, a kapitalizmus iránti elkötelezettsége aligha vonható kétségbe. A Coronary Capitalism című most napvilágot látott írásában azonban olyan átfogó és megrendítő kritikáját adja a globális kapitalizmus rendszerének, ami azt látszik bizonyítani, hogy a mai rendszer által képviselt létszerveződési móddal már a legodaadóbb hívei is szembefordulnak. Méghozzá nem is akárhogyan! Kenneth Rogoff ugyanis egy eddig talán kevésbé vizsgált oldalról ad megsemmisítő bírálatot arról a r e ndszerről, amelyet a globális és a hazai térben ultraliberális hívei változatlanul minden világok legjobbikának tartanak. A tanulmány címét - amely szó szerint Koszorúér- kapitalizmust jelent - közvetlenül és átvitt értelemben is használja érvelésében. Átvitt értelemben úgy, hogy a kapitalizmus egész rendszere végzetesen elaggott, azaz szklerotikussá vált, képtelen az alkalmazkodásra, és 2008 óta végzetes infarktusa van. Elsősorban azért képtelen úrrá lenni végzetesnek látszó betegségén, mert csődöt mondott az egész komplex szabályozó rendszere. Mégpedig azért mondott csődöt, mert benne olyan nagy hatalmú, ám igen veszedelmesen patologikus érdekegyezségek léteznek és működnek, amelyek a saját létüket is tagadják.

Ám a koszorúér-betegség nemcsak ebben az átvitt értelemben, hanem közvetlenül is megjelenik az írásban. Rogoff ugyanis megdöbbentő összefüggésekre irányítja rá a figyelmet. Arra tudniillik, hogy egy olyan cinikus érdekszövetség irányítja a világ nagy részének egész táplálkozási rendszerét, amely gigantikus profitját százmilliók tudatos megbetegítésére, sőt végső soron elpusztítására építi. Arról van szó, hogy a nagy élelmiszerláncok urai - együttműködve a globális médiával, az élelmiszer-vegyészeti konglomerátumokkal és az egészségügyi rendszerek "betegségipari" hatalmasságaival - felfoghatatlan mélységű reprodukciós katasztrófába hajszolják a nyugati világot, főként az Egyesült Államokat. Természetesen a korrupt és kollaboráns politikai oligarchia cinikus asszisztenciája mellett. A trükk valójában pofonegyszerű! A lehető legpusztítóbb, ám nagy tömegben, olcsón előállítható zsírokat és szénhidrátokat olyan mesterséges adalékanyagokba "csomagolják", amelyekkel szabályos f ü ggőséget idéznek elő emberek százmillióiban. A mindent elsöprő és mindent betöltő reklámkampányok "szükséglettermelő" rendszerei tudati (pontosabban tudat alatti) szőnyegbombázással lerombolnak minden józan megfontolást, így a tökéletesen védtelenné tett fogyasztó esélytelenné válik. Különösen veszélyes mindez a fiatalkorúak számára! A nyugati világban ennek következtében az előállított élelmiszerek legalább húsz százaléka már legyártása pillanatában is veszélyes hulladéknak minősül, amit ráadásul végtelen cinizmussal el is árulnak róla, hisz az amerikai angol már régóta "junk food", vagyis szemét kaja néven említi ezeket a tápláléknak látszó valamiket.

Ahogy Rogoff írja, az Egyesült Államok felnőtt lakosságának legalább az egyharmada kórosan elhízott, és ami leginkább vészjósló, hogy a gyerekek esetében az utóbbi harminc év során az elhízottak aránya megháromszorozódott. Mindez hihetetlen mértékben növeli a szív- és érrendszeri (koszorúér!) és daganatos betegségek arányát. Többek között ezért is lehetséges az a képtelenség, hogy miközben az Egyesült Államok egy főre jutó GDP-je tizenötször akkora, mint Kubáé, egy átlag kubai mégis három évvel él tovább, mint az átlag amerikai. Mindez már ma is iszonyú egészségügyi kiadásokat gerjeszt, de az előttünk álló évtizedek során igazi katasztrófa lehet ebből az egészből. Ám, mint arra Rogoff felhívja a figyelmet, miközben az érintett áldozatoknak ez iszonyú testi-lelki szenvedést, hatalmas anyagi kiadást jelent, az egészségügynek becézett globális betegségipar tekintélyes profitot realizál belőle. A köz érdekeit megtestesíteni hivatott állam pedig néma marad. Cinkos némaságának fő oka az, hogy nem mer szembeszállni az élelmiszer-óriások, a hatalmas reklámügynökségek és a betegségipari lobbi hármasával. Például azért nem, mert valójában ezek kitartottja lett a politikai elit. Márpedig, írja Kenneth Rogoff, nincs más esély, hiszen csak az állam rendelkezik a legitim kényszer alkalmazásának lehetőségével, és itt bizony a kényszerítő erő, ha kell, az erőszak alkalmazása elkerülhetetlen lenne. Azért, mert a dollár százmilliárdokban mérhető, csillagászati profitok vonzereje mindent szétroncsoló erővé vált, így csak a radikális újraszabályozás lehet az egyetlen lehetőség. Szabályozni azonban csak az tud, aki nagyobb és erősebb, mint a szabályozandó objektum. Rogoff ugyan szép új világunk legsötétebb oldalainak egyikére irányítja a figyelmet, de talán mégis reménykeltő, ha egy ilyen kifogástalan pedigrével rendelkező személy fordul szembe az egykor általa is támogatott hatalmi struktúrák pusztító erejével.

Bogár László - Magyar Hírlap

*** www.nemzetihirhalo.hu ****

Szolgalelkűség eklatáns bankvezére - Patai Mihály

2012, február 11 - 11:04 mnszentlaszlozaszloalj.info

Kétség nem férhet hozzá, ez a beszélgetés (Hír tv: Interjú Patai Miklóssal a Magyar Bankszövetség elnökével - szerk.) csak megerősített benne, nem akarják, nem szabad, hogy Magyarország magára találjon, az emberek öntudatukra ébredve újra naggyá tegyék ezt az országot. Túl sok tyúkszemre hágnánk rá, ha Európa kellős közepén megerősödve, egy nemzetben gondolkodó, stabil és független középhatalom jönne létre. A sokszor és most már hivatalosan is - lásd Simon Peresz izraeli fő hallja kend által - megerősített területfoglalási szándékok ellenére is ki kell jelentenünk, van másik út!

A dominóeffektus - avagy: A megsétáltatott megvezetettek: Muszáj-ország "mintha" polgárai -

Állj be a sorba! A szó legszorosabb értelmében ez is lehetne a most éppen aktuális internesönel trendi jelszó. Új szakaszhoz értünk, innentől már kondicionálnak bennünket. Egyértelműen, erőteljesen és félreérthetetlenül.

Mindemellett a vívmányok korát éljük. A központi tervutasításos rendszert felidéző, "muszáj hozni az eredményeket, ha beledöglünk akkor is" típusú, központilag levezényelt erőlködések közepette a népnek valahogy most sem akar jó lenni. A kétségbeesett, sokszor teljesen értelmetlen tevékenységekkel teli tűzdelt kepectetés bizonyos momentumai - szintén központilag kiadott ukáz keretében - még örömöt is kellene, hogy okozzanak, de legalábbis örülnünk kellene nekik. Mi több, a Magyar Nemzeti Bank függetlenségéhez hasonlóan, vívmányként kell azokat kezelnünk (lásd a pillanatok alatt annulálható visszafizethetetlen államadósság minden áron való törlesztését).

Ilyen van? Nálunk csak ilyen van!...

Ahogy időben távolodunk a nevezetes eseménytől, úgy értjük meg a maga valójában az egymást követő történések által kirajzolt kép szerves egymásutániságában rejlő kapcsolatrendszert. A mintát a görögöknél és az olaszoknál már láthattuk, a pénzvilág lecseréli az ún. demokratikusan megválasztott, azaz elvileg számon kérhető államhatalom vezetését a hozzá hű, saját embereire. Ezzel próbálkoztak itt nálunk is. Ha visszaemlékszünk Róna Péter már tippet is adott, kit ültethetnek OV helyére. Eldőlt az első dominó, dőlt volna utána a többi is, de gondos kezek, mielőtt még magával ragadhatta volna a többit is, visszaállították függőlegesbe.

A többszázezres fitness megmozdulást a legnagyobb médiaerőfeszítés ellenére sem lehetett elhallgatni, ezért beindult a hálivúdi eksönmúvikból már oly jól ismert "jó rendőr-rossz rendőr" játék. A nem megfelelő reakció (a nagy polgári séta) után, kisvártatva lehúzták a rolót a MALÉV-nál. Szintén hívjuk fel a figyelmet arra az apró, ám jelzésértékű momentumra, hogy mikor és honnan nem szállhatott fel az a bizonyos MALÉV utasszállító gép, amelyik megint eldöntött egy bizonyos dominót! Naná, hogy Tel Avivból! Melyik országban található Tel Aviv? BINGÓ!

A jó hálivúdi eksönmúvikhoz illőn a rossz rendőr után mindig be kell, hogy menjen a bemikrofonozott és tükörnek látszó üvegfallal elválasztott helyiségbe a jó rendőr is. Be is ment. Tegnap este (2012. február 6.) a Hír Tv Rájátszás című műsorába. Méghozzá Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnökének személyében. Mindjárt látni fogják, mennyire körmönfontan ravasz és megalázó az a kommunikációs technika, amivel feltörlik velünk a padlót, egyúttal jelezve számunkra, hogy semmitől sem riadnak vissza. Már a beszélgetést felvezető összefoglalóban elhangzott egy figyelemreméltó mondat, amely tökéletesen érzékelteti jelen helyzetünket és azt, mennyire téves volt a hosszú transzparensre felírt "Nem leszünk gyarmat" című szöveg.

"Minden nagyobb magyar bank meghatározó tulajdonosa külföldi bankház."

A kommunikációs technika másik lépcsőfoka, a bűntudat felkeltése a nézőkben:
"A magyar bankok vesztesége a végtörlesztés miatt január végére eléri a 210 milliárd forintot."

Arra ne is pazaroljuk most a drága időt, hogy nem a magyar bankokat, hanem a Magyarországon működtetett külföldi tulajdonban álló bankokat éri ekkora veszteség, lévén a takarékszövetkezeteket leszámítva gyakorlatilag nincs is magyar bank Magyarországon. Még pontosabban talán az egyszem FHB-t kivéve egyáltalán nincs magyar bank Magyarországon, hiszen a takarékszövetkezetek nem bankok, hanem pénzintézetek. Azért fontos ez a különbségtétel, mert a bankokkal ellentétben a takarékszövetkezetek valóban csak annyi pénzt kölcsönözhetnek, amennyi ténylegesen a rendelkezésükre áll.

Senkiben ne legyen kétség afelől, hogy ennek a hatalmas veszteségnek mi vagyunk az okozói. Egyrészt azok, akik felelőtlenül hitelt vettek fel, mert nem mérlegelték kellő gondossággal, hogy a törlesztő részletük akár a duplájára is emelkedhet, másrészt az OV által dirigált felelőtlen, különadókkal megspékelt kormányzás az, ami idevezetett. Ez bizony megtorló intézkedésekért kiált, nehogy mán a fagyi nyalja a nagymamát!

Jöjjön akkor az egészen elképesztő interjú, ürítsük fenékig a "jó rendőr" cizellált stílusú, cukormázzal bevont keserű poharát! Ismét a mindennél jobban árulkodó szóhasználat az, amire szeretném, ha odafigyelnénk:

Mv.: - Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a vendégem. Jó estét kívánok.
Patai Mihály: - Jó estét kívánok.
Mv.: - Elnök úr. Ma mennyire érdeke a magyar bankoknak, hogy megszülessen a megállapodás az IMF-fel, illetve az Európai Unióval?
Patai Mihály: - Eminens érdeke a magyar bankrendszernek és minden magyar embernek, önnek is meg nekem is, hogy megszülessen. Enélkül nagyon nagy problémája lesz a magyar gazdaságnak és a magyar társadalomnak, mert most már többről van szó, mint üzletről.
Mv.: - Még tavaly decemberben úgy értékelte az üzletet, idézem, hogy visszatért a normalitáshoz, amikor a kormány és a bankok beszélnek egymással. Mi a helyzet azóta, változott-e valami?
Patai Mihály: - Azóta egy nagyon jó kapcsolat van a kormány és a bankrendszer között, teljesen normális egy civilizált országban, ennek örülök. De ha megengedi, mindenképpen elmondanám azt a három érvet, amit nagyon fontosnak tartok, hogy miért van szükségünk az IMF-re és az Európai Unióra. Egy fél percben össze tudom foglalni.
Mv.: - Hogyne.
Patai Mihály: - Az első érvem az egy rendkívül egyszerű, békéscsabai érv. Háromezer forintba kerül, önnek is és nekem is, és minden magyar állampolgárnak, hogyha nem kötünk szerződést az IMF-fel. Többet fizetünk a refinanszírozásért. Van egy ötmilliárdos, ötmilliárd eurós fizetési szükségletünk, és 2%-kal drágábban tudunk pénzt szerezni akkor, hogyha nincs IMF-megállapodás. Körülbelül háromezer forint fejenként.

Itt álljunk is meg mindjárt egy polgári szóra, Istenben szeretett felebarátim!
Az egyes ember számára is érthetővé, megfoghatóvá teszi a problémát. Kicsit olyan ez, mint Rejtő Jenőnél a tíz dollár. A kisembernek hiába dobálóznak milliárdokkal, fel sem tudja fogni, hogy mekkora összeg az. No, de itt?! A fejenként háromezer forintot mindenki megérti. Másrészről az egyes emberre lebontva, személyessé teszik a fenyegetést. Félreérthetetlenül közlik a pórnéppel, hogy ennyivel többet fogsz fizetni, mert kétség nem férhet hozzá, hogy ezt is veled fizettetik ki! Ezért szerepeltek mindig olyan jól a posztkommunisták a választások alkalmával, mert úgy tudták elmondani az üzenetként szánt hazugságaikat, hogy a legbutább melós is megértette.
És még csak most jön a java!

Patai Mihály: - Van egy másik érvem. A kormány megfogalmazta azokat a legfontosabb szempontokat, amelyeket mindenképpen át kell alakítani Magyarországon, mert nem tartható. Nem lehet 7% rokkantnyugdíjassal egy országot vezetni, nem lehet két és félmillió adófizetővel és olyan 35 éves fiatalemberekkel országot építeni, akik szlovák rendszámú gépkocsival járnak és mindenkinek Porschéja van, és mindenki minimálbéren van és a minimálbért is Szlovákiában fizeti. Tehát én úgy gondolom, hogy mindazok az intézkedések, amelyeket a kormány meg akar csinálni, és én elhiszem, hogy megcsinálják, és ilyen felhatalmazással nincs is más lehetőség, mint megcsinálni, ennél nem hiszem, hogy más feltételekkel jelentkezhetne az IMF vagy az Európai Unió. Igenis, ha meg fogják erősíteni a kormánynak azt az elképzeléseit, amelyek a strukturális átalakulásokra vonatkoznak.
Van egy harmadik, ami a legfontosabb. Az elmúlt években elvesztettük a reputációnkat a világban. Azóta, mióta az athéni olimpián két olimpiai bajnokunk csalt, azóta nagyon rossz vélemény alakult ki Magyarországról. Az őszödi beszéd csak beleillik ebbe a stiklis magyar koncepcióba. Úgy voltak Brüsszellel költségvetési problémáink az elmúlt években, és ne felejtse el, hogy 2006-ban január elsején az egyetlen ország voltunk a történelemben, amely csökkentette az ÁFA-t és ugyanabban az évben szeptember elsején visszaemeltük az ÁFA-t. Ilyet civilizált országban nem csinálnak. És amikor bevezette a kormány a bankadót és a végtörlesztést az elmúlt két évben úgy, hogy nem konzultált a legfontosabb európai országokkal, gyakorlatilag megsértette azokat az írott és íratlan szabályokat, amelyeket nem szabad megsérteni Európában.

Biztos a szlovák rendszámú Porschéval szaladgáló adócsalók okozzák a legnagyobb problémát ennek az országnak. Mondjuk azért azon sem ártana elgondolkodni, mi lehet az oka annak, hogy ilyen és ehhez hasonló jelenségek nagy számban fordulnak elő. Nem lehet, hogy túlzottan nagy teher rakódik a válalkozásokra? Nem tudom, csak kérdezem. Végülis, ha annak idején Oszkó Péternél szalonképes volt az adóelkerülés helyett az adóoptimalizálás szóhasználat és technika, akkor másnál miért nem az? Mindazonáltal nem igazán értem, hogy az áruk, a tőke meg a javak szabad áramlása esetén mi a rossebér' is érdekes az, hogy hol, melyik uniós országban vetted az autódat? Vagy akkor ez is csak hazugság, mint a többi?
De van ennél nagyobb baj is!

Egy másfajta értelmezésben, de ismét a vesztes nép koncepciója az, ami tetten érhető, hiszen lám, még az olimpián is csak csalással visszük valamire! Az meg persze mindig kiderül. Az jutott eszembe, vajon a többi országról, amelynek a sportolói doppingoltak, szintén ennyire kedvezőtlen kép alakult ki, amikor a gazdasági ügyeiket tárgyalták? Vagy ez csak ránk jellemző, csak a mi esetünkben áll fenn egyfajta sajátos, hogy úgy mondjam specifikus kapcsolat az ötkarikás részvételünk és a világgazdaságban betöltött helyünk között?

Félreértés ne essék, nem a doppingoló sportolókat akarom védelmembe venni, a metódus az, amire ismételten szeretném ráirányítani a figyelmet. Akárcsak az amerikai elnökválasztások alkalmával, minden szóba jöhető és szóba nem jöhető dolgot előkaparnak ilyenkor, hiszen gondosan feljegyeztek, elraktároztak mindent, ami felhasználható ellenünk. Fel is használják! Szemernyi kétségünk ne legyen efelől.
Miután megfutottuk laza bemelegítő köreinket, figyeljük a briliánsnak nem, inkább valami egészen másnak mondható érvelést. Asszem, egészen döbbenetes az, ami most fog következni:

Mv.: - Elnök úr, örülök, hogy felhozta ezt a témát, ha nem tette volna meg, megtettem volna én. És akkor most végighallgatva ezt a sort, ami ugye a reputációnkat, a presztízsünket rontotta az elmúlt években a világ előtt, egy valamit kihagyott ebből a sorból. Nem tudom, hogy ezt esetleg azért tette, mert később felülbírálta a véleményét, vagy egyszerűen elfelejtette, ez pedig a NOKIA-s doboz esete. Egy korábbi interjúban erre is...
Patai Mihály: - Ez ugyanez. Az olimpiai bajnok, amely csal, a NOKIA-s doboz, amely szimbólummá válik egy magyar üzletember, egy politikus számára, az katasztrófa. Ezzel csak megfejeli az a bankadó, amit nem konzultálunk meg az illetékes országokkal.
Mv.: - De elnök úr, hogy rakható egy sorba a minket lejárató whiskysdoboz esete, az olimpiai bajnok esete, amikor a magyar kormány minden erőfeszítést megtesz azért, hogy segítse az embereket és ne újabb megszorításokat verjen a hátukra, hanem azt mondja, hogy elég az eddigi tisztességtelen banki gyakorlatból, az egyoldalú szerződésmódosításokból, hanem igenis legyen egy arányosabb teherviselés, egy arányosabb kockázatviselés, és hogyha ez mondjuk már évekkel ezelőtt megtörtént volna, most lehet, hogy a végtörlesztésekből adódó veszteség, amire önök felhívták a figyelmet, eleve kevesebb lenne, nem kerültek volna ennyien ilyen helyzetbe. Konkrétan az ön előde, Felcsúti Péter a Bankszövetség korábbi elnöke néhány évvel ezelőtt fogalmazott úgy, hogy borzasztóan aránytalan a teher- és a kockázatviselés a bankok, illetve az ügyfelek között. Most ezen változtatott a kormány a bankadóval, illetve a különböző válságadókkal. Erre máshol is van példa. Ön valóban komolyan gondolja, hogy ez ugyanabba a serpenyőbe tehető, mint például a whiskydoboz, ami egy borzasztó korrupciós ügy?
Patai Mihály: - Önnek kormányszóvivőnek kellene lennie, mert rendkívül jól összeszedte...
Mv.: - Igen, mondták már. De jól érzem magam a helyemen.
Patai Mihály: - Természetesen más kategóriába tartozik a NOKIA-s doboz és másba a bankadó, de akkor amikor egy országról kialakul egy ilyen kép, akkor a bankadó ugyanebbe a logikai sorba tartozik, mégpedig abba, hogy ezek az emberek nem beszélnek meg velünk semmit, hanem lépnek.

A magam részéről nagyon kíváncsi lennék, hogy ebben az esetben mit értünk "illetékes országok" alatt? Mire és meddig terjed ki az illetőségük? Ne felejtsük el, hogy Magyarországról, vagyis egy ún. teljes jogú európai uniós tagállamról beszélünk, amely deklaráltan jogállam! Ezt kéretik szem előtt tartani! Minimum érdekes a dolog! A megsétáltatott megvezetettek kedvéért: a "Nem leszünk gyarmat!" transzparens függvényében mindenképpen az!

Még csak annyit, ezt meg a pontosság kedvéért, hogy az olimpiai bajnok, még ha csal is, nem amely, hanem aki. De talán pontosan ez az embereket csupán tárgyaknak, statisztikai adatoknak tekintő embertelen szemléletmód az, ami a legtöbbet árt az emberiségnek. Egyszerűen nem tudja (vagy talán nem is akarja) helyén kezelni a dolgokat és az embereket.
És ha azt hiszik, hogy ezt nem lehet fokozni, hát akkor nagyon tévednek!

Mv.: - És követnek bennünket az egyéb európai uniós tagországok.
Patai Mihály: - Természetesen. Most már, de lényeg az, hogy partneri kapcsolatokat kell kialakítani az európai országokkal, és ezek olyan szabályok, melyekhez alkalmazkodnunk kell. Része vagyunk egy európai kultúrának, ugyanazt kell csinálnunk, mint ezer évvel ezelőtt István csinálta. Nyilvánvaló, hogy István nem vágta le egy német lovagnak a kezét csak azért, mert lopott, hanem előtte megbeszélte a sógorával, hogy te, le fogom vágni a német lovagodnak a kezét, mert ezt meg ezt csinálta, és a császár azt mondta, hogy igazad van, vágd le, mert te vagy a király. De ezt nem lehet önkényesen megcsinálni.

De vajon miben is áll ez az európai kultúra? A kereszténységben nem, azt már láthattuk, hiszen eszük ágában sem volt bevenni sem az alkotmánynak nevezett alapdokumentumba, sem annak meghiúsulása után a Lisszaboni Szerződés néven átfazonírozott változatába.
És ha már az elnök ostoba példájánál maradunk; gyakorlatilag te vagy a király, de csak elméletileg tehetsz meg bármit a birodalmadban, mert gyakorlatilag ez a birodalom már nem is a te birodalmad (eladták, felvásárolták), és szintén gyakorlatilag, csak az uralkodóval, ha tetszik a császárral történő konzultációt követően, az ő beleegyezésével tehetsz meg bármit.
Mintha ország, mintha királya vagy. Olyan, mintha te lennél a király, olyan, mintha a te országod lenne, olyan, mintha te uralkodnál benne, olyan, mintha bármit megtehetnél, olyan, mintha szabad lennél, de mégsem.
Ahogy Besenyő Pista bácsi mondaná: Nincs igazam? De! Na lássák!

Patai Mihály: - Gyakorlatilag önnek igaza van, hogy ez most egy más logikai sorhoz tartozik, de a lényeg az az, hogy kialakult rólunk egy kép, amelyen változtatnunk kell, és az Európai Unióval és az IMF-megálapodással tudunk ezen a szörnyű sorozaton végre egy pontot tenni és egy új életet kezdeni.

Hopp, itt elszólta magát! Tulajdonképpen ez a logikai sor már nem ugyanaz a logikai sor! Tehát mégsem összetartozó dolgokról van szó, de mi azért könyveljük el annak! vagyis most hazudott, vagy az előbb?

És íme, ismét csak a kizárólagossággal, az egyedüli üdvözítéssel, az Európai Unió és az IMF mindenhatóságával szembesítenek bennünket! Nélkülük egy tapodtat sem! Még csak lélegzetet sem vehetünk! Egyszerűen nem lehet! Ugye értitek?
És akkor jöjjön a mindent felül-, vagy inkább alulmúló csúcs mélypont, a szolgalelkűség eklatáns példája, a minden áron való bekötöttség alapnormaként történő tudatosítása, a függőség kábítószereket megszégyenítő prezentációja. A Power Point korrepetálás céljából visszaülhetne az iskolapadba:

Mv.: - Ön szerint a magyar bankrendszer azzal tagozódik be az európai bankrendszerbe, hogy külföldi kézben van? Magyarázza meg ezt a kijelentését!
Patai Mihály: - Igen. A magyar bankrendszer főszereplői azok külföldi tulajdonban vannak. Így alakult az élet az elmúlt húsz évben. Gyakorlatilag az FHB kivételével minden bankban a külföldiek többsége egyértelmű, beleértve a vezető bankunkat is. Ez az én számomra azt jelenti, hogy beintegrálódtunk a Nyugat-Római Birodalomba. Ez egy nagyon jó, ugyanaz, amit ezer éve csináltunk. Természetesen ezeken az arányokon kell és lehet is változtatni...

Az urbánus frazeológia mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából alámerítkező szociológus hallgatók köreiben a dús képzeletű nép az efféle szituésönök megfelelő verbális érzékeltetésére az alábbi terminus technikuszt szokta volt alkalmazni: megképződött a szívlapát effektus. A megfelelő eljárás: puff, pofán. Vannak, ugyan, akik az ún. AHA-élményt részesítik előnyben, de ilyen esetekben kísérőjelenségként a magyar ember zsebében szalonnázás céljából tartott Bugylibicska félautomatikus üzemmódban azonnal kinyílik, így inkább mégis a szívlapát tematika alkalmazása tűnik indokoltnak.

Ugye valamennyien érezzük annak a pofátlan cinizmusnak a felsőbbrendűségét, amely hanyag eleganciával köp szembe bennünket a retorikai tűréshatár legeslegszélén? Aszongya:
"Így alakult az élet az elmúlt húsz évben."
Nem mondod?
Ez felér egy sokkhatással! Amíg kipihegi magát a tisztelt Olvasó, megyünk tovább.

Mv.: - Kell egyébként?
Patai Mihály: - Hát biztos, hogy kell, hogyha ön evvel nem ért egyet, és a lakosság többsége nem ért egyet, amelynek véleményét le kell, hogy képezze a kormány, akkor ezen muszáj változtatni. És mondom, hogy ezek a változtatások és igények meg is fogalmazódnak a kormány politikájában, a lényeg az, hogy ezt partnerségi alapon kell csinálni, van egy status quo. Tudniillik a nyugat európai bankrendszer nélkül nem tudunk magyar gazdaságot működtetni.
Mv.: - Tehát itt most partnerség a magyar állam, ha úgy tetszik a magyar kormány, és konkrétan a bankok között, vagy pedig partnerség Európa és Magyarország között? Vagy mind a két értelemben?
Patai Mihály: - Természetesen. Partnerség a kérdező és a válaszadó között. A partnerség a magyar miniszterelnök és a német miniszterelnök vagy kancellár között. Természetesen. Ez egy szövevény, egy érdekszövevény, amelyben vannak íratlan és írott szabályok. És mi ezeket a szabályokat nem tartjuk be akkor, amikor csalunk az olimpián és akkor, amikor bevezetünk olyan intézkedéseket, amelyekről konzultálni kell, a nyugat európai civilizációban. Ilyen egyszerű.

A sokat emlegetett és kétségkívül rendkívül hangzatos partnerség kérdése. Vajon mikortól, és legfőképpen meddig beszélhetünk partnerségről? Hogyan értelmezzük ezt a szót? Mit értenek partnerség alatt? E logika mentén haladva tehát ezt valahogy úgy kell elképzelnünk, mint például a bankok esetében az egyoldalú szerződésmódosításokat? Ez lenne a partnerség sajátosan értelmezett nyugat európai (Nyugat Római?) status quo-ja?
Szintén jelzésértékű az érdek és a szövevény szavak összetársítása. Mindennél jobban közli számunkra, hogy miről is van szó itt valójában.
Ezen a ponton a műsorvezető is szükségét érezte annak, hogy tisztázzuk a fogalmakat.

Mv.: - Ne menjünk vissza még egyszer ehhez a kérdéshez, mert ezt már egyszer megbeszéltük. Viszont ami még itt a külföldi tulajdont illeti, ön azt miért tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy az OTP 75%-a is külföldi tulajdonban van?
Patai Mihály: - Hát azért, mert a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett részvények 75%-át külföldiek adják és veszik, ez csak egy tény. Amikor ön az OTP-ről gondolkodik az egy magyar irányítású, egy igazi jó magyar bank, amelynek a többségi tulajdonosai külföldiek, de ez egy jó dolog, hisz érdekeltek a tulajdonosok abban, hogy jól menjen a magyar bank.

OTP: Most akkor magyar, vagy csak magyar irányítású? A magamfajta egészséges életben maradási ösztönnel bíró, a kelleténél talán többször a háta mögé néző ember számára kicsit olyan ez, mint a magyar és a magyarul beszélő közötti, árnyalatnyinak nem, inkább lényeginek mondható különbségtétel.

Patai Mihály: - A hitelezési gyakorlat az egész világon szigorodott. Alapvetően azért, mert a cikulsváltásban, amit válságnak szoktunk nevezni, megváltoztak a körülmények, és a legfontosabb körülményváltozás az, hogy a világban a likviditás, amely bő volt az elmúlt ciklusban, az elmúlt tizenhét-húsz évben, az szűkké vált és megdrágult. Azért nagy előny Magyarországnak, hogy nyugat-európai bankrendszerhez tartozunk, mert a likviditást külföldről hoztuk be. A helyzet az, hogy a német paraszt megtakarított és azt odaadtuk a magyar parasztnak. Tehát a likviditás megváltozott, a likviditás ára a világban megváltozott, egyre nehezebb likviditást hozni Magyarországra, a hitelezés ezért nem bővül.
Mv.: - Hát pedig a magyar bankoknak is érdekük, egyáltalán a bankoknak is érdekük lenne, hogy bővüljön, hiszen, illetve, hogy a hitelezési gyakorlat újra induljon, gondoljunk például a betétesekre. Hát az egyik nem működik és elképzelhetetlen a másik nélkül. Mit tesznek ennek előmozdítása érdekében a bankok?
Patai Mihály: - Természetesen. Önök mindig a bankokat szapulják a hitelezési oldalon, hogy sok árat kérünk a hitelért, ugyanakkor nem veszik figyelembe, hogy ötmillió magyar betétesnek az érdekeit képviseljük, amikor nem tesszük tönkre a bankokat, hanem igyekszünk azokat prudensen vezetni.
Mv.: - No, de a hitelesek is az önök ügyfelei...
Patai Mihály: - De ugyanolyan fontosak számunkra a betétesek is, természetesen. Mindenképpen azt fontos látnunk, a bejátszásban is volt erről szó, a magyar bankrendszer rendkívül stabil, az egyik legstabilabb Európában. A tőkemegfelelési mutatója több, mint amit önök jeleztek, mert 14% felett van, és ez annak köszönhető, hogy Az a tulajdonosi kör, amelyre ön nagyon szépen rákérdezett, az biztosítja a tőkét. Több mint másfél milliárd eurónyi tőke jött az elmúlt hónapokban azokba a bankokba Magyarországra, amelyek veszteségeket szenvedtek el.

Van a német paraszt, meg van a magyar paraszt, és nagyon úgy tűnik, hogy mindkettőt hülyének nézik azok, akik soha a büdös életben nem foglalkoztak földdel, mert büdös nekik a kétkezi munka. Ez ténykérdés.
Másfél milliárd euró az rengeteg pénz. Meg a 38 milliárd euro is az, ami az állítólag magyar és állítólag nemzeti bank trezorjaiban pihen és másoknak fial a mi munkánkból. Mert, hogy a kamatterheit is nekünk kell kitermelni valahogy. Ha pedig erre már képtelenek vagyunk, már pedig azok vagyunk, akkor újabb hiteleket kell felvennünk, mert végső soron erre megy ki a játék. Hiába mondja úton útfélen Magyarország jelenleg regnáló miniszterelnöke, hogy nincs szükségünk több pénzre, akkor is felvetetik vele.
Nesze neked te, magyar paraszt! De megadd ám, kamatostul!
Aztán itt van ez az ismerethiányból fakadó óriási tévedés! Mert igenis megy egyik a másik nélkül, többek között éppen ezért, a semmiből előállított "játékpénz" miatt jutottunk idáig. Ez a válság pénzügyi válság! Csak a takarékszövetkezetekre áll a kötelezettség, mely szerint kizárólag a betétesek pénzével gazdálkodhatnak, a bankok számára kibúvót ad az ún. banki tartalékráta.
Végezetül nézzük meg, merjünk-e egyáltalán álmodni, vagy az éjszakai alvást redukáljuk az adósrabszolgák munkaerejének újratermeléséhez szükséges rekreációs tényezővé.

Mv.: - Ami a magyarországi gazdasági növekedést illeti, ezzel kapcsolatban ön is megfogalmazta korábban a véleményét, Erre majd hogy hat a magyarországi nemhitelezés, vagy visszafogott hitelezés, óvatosabb hitelezés, ha úgy tetszik?
Patai Mihály: - Természetesen nem segíti. A magyar gazdasági növekedés nem lehet a magyar bankok hitelezési gyakorlatának növekedése nélkül. Ezért sem lehet megszegni az írott és íratlan szabályokat, mert szükségünk van a magyar bankokra, ezt most mint magyar állampolgár mondom, és a magyar bankokon keresztül szükségünk van a nyugat európai tőkére és a nyugat európai likviditásra.
Mv.: - Akkor ez most azt jelenti, hogy ha jól értelmezem a szavait, hogy a bankoknak ez lesz a gyakorlata és marad az óvatosabb hitelezési gyakorlat, az okokat elmondta, hogy miért, akkor továbbra is fenntartja azt a véleményét, hogy nincs értelme Magyarországnak egy komolyabb gazdasági növekedés álmait kergetni?
Patai Mihály: - Igen. Az egy külön kérdés, hogy ebben a világgazdasági helyzetben és ebben az európai helyzetben az nagyon fontos, hogy ne kergessünk álmokat (értsd: tanuljunk meg kicsik lenni - copyright by Kovács Laci bácsi - A szerző). A magyar elitnek meg kell békülni azzal, hogy az idén nem lesz komoly növekedés és valószínűleg jövőre sem. De ez nem probléma. Nagyon fontos, hogy ugyanazt a mennyiségű jószágot megtermeljük az országban és szinten tartjuk. Nagyon fontos színvonalat értünk el az átlagos fejlettségben. Vannak polgártársaink, akik nagyon nehéz helyzetben vannak, de a gazdaság egy viszonylag jól működő, stabil gazdaság, olyan helyzetbe került, hogy most nem tud növekedni.
Forrás: Hír TV

Nagyon fontos szintet értünk el az átlagos fejlettségben, azaz az Európa-ház mosókonyhában a helyünk! És ott is maradunk! Közlekedésre kizárólag a cselédlépcsőt vehetjük igénybe. Végy példát Mabelről, a Meldrum-ház bejárónőjéről, takarítani csak akkor jöhetsz fel, amikor nagyságosék már elmentek, nem tartózkodnak otthon.

Nem tud növekedni a gazdaság, vagy nem hagyják, hogy növekedjen? Nagy különbség! Kezdődött azzal, hogy még a legelején nem engedték OV-éknak, hogy kicsikét elszaladhasson a hiány, úgy 7%-ra, nyílt volna némi kis mozgástér. Médiatörvény, alkotmány, aztán gyüttek a nem ortodox technikák, a Széles-menetelés, majd a MALÉV-zuhanórepülés.

Vannak ugyan olyan polgártársaink, akik nehéz helyzetben vannak, no de a gazdaság! Viszonylag jól működik és stabil! Azé' ez má' valami, nem? Érted, ugye? Megint (még mindig)fordítva ülünk a lovon! Nem az ember a lényeg, hanem a gazdaság! Pedig a gazdaságnak kellene az emberért lenni, és nem fordítva! Akadnak ugyan polgártársaink, akiknek országos méretű kampányt kell rendezni (még a villalakók is besegítettek!), hogy éhen ne pusztuljanak vidéken, no de hát rá se ránts, elvégre járulékos veszteségek mindig adódnak, nem igaz? Különben meg a gazdaság valós teljesítményének mérésére teljesen alkalmatlan mutató, a GDP (Bruttó Hazai Össztermék) szerint, ez is növeli a teljesítményt.
Még akkor is, ha azt mondjuk, tisztában vagyunk a helyzetünkkel, a posztkommunisták tartósan kényszerpályára lökték az országot, nagyjából egészéből rövidtávon reálisan az a helyzet, amit a bankszövetség fő hallja kendje "jó rendőrként" lefestett nekünk, a helyes irány semmiképpen sem lehet az, hogy továbbra is ennek az életellenes, embertelenül drágán és lélektelenül brutálisan kizsákmányoló rendszernek is a tagjai maradjunk. A soha sem lesz vége állapot helyett miért nem a kiutat keressük? És itt jön ismét a képbe a dogmatizmus, a megkérdőjelezhetetlenség, az eleve elrendeltetettség. A kiindulási állapot, a vonatkoztatási szint megkérdőjelezhetetlensége, megfellebbezhetetlensége, amiről ma már tudjuk, hogy hibás!

Kétség nem férhet hozzá, ez a beszélgetés csak megerősített benne, nem akarják, nem szabad, hogy Magyarország magára találjon, az emberek öntudatukra ébredve újra naggyá tegyék ezt az országot. Túl sok tyúkszemre hágnánk rá, ha Európa kellős közepén megerősödve, egy nemzetben gondolkodó, stabil és független középhatalom jönne létre. A sokszor és most már hivatalosan is - lásd Simon Peresz izraeli fő hallja kend által - megerősített területfoglalási szándékok ellenére is ki kell jelentenünk, van másik út!
Még annak ellenére is van, amikor a jelenlegi kormányfő szavai csengenek a fülembe, miszerint, mi a Nyugathoz tartozunk, hiszen mindig is ide tartoztunk. Miközben mindannyian tudjuk, hogy sohasem tartoztunk a Nyugathoz. De hát muszáj ezt mondania. Olyan, mintha odatartoznánk. Muszáj-ország "mintha" polgárai, akiket játszi könnyedséggel lehet - először csak megsétáltatni, később aztán már - megtáncoltatni. Ne felejtsük el, aki a zenészt fizeti, az húzatja a talpalávalót!
Még hogy nem leszünk gyarmat?! Na ne szórakozzunk már! Akinek még ez sem elég, az álljon neki és ássa meg a startgödröt!

A kisgyermekeknek is megtanítják arra, mielőtt átmegyünk az út túl oldalára, gondosan, több irányban is körül kell nézni! Tegyük ezt mi is, és akkor talán kevesebb megpróbáltatással jár, amikor hosszas tökölődést követően végre letérünk a jó szándék helyett rosszabbnál rosszabb uniókkal kikövezett lenini útról.

Isten áldja Magyarországot!
1 öntudatos pécsi polgár
www.johafigyelunk.hu
Nemzeti InternetFigyelő

2012. február 11., szombat

Lánchíd Rádió: Szabad gondolat - Hírek röviden

Az ötletek lenyúlása is legendás

http://mno.hu/lanchidradio/az-otletek-lenyulasa-is-legendas-1050718

  • Adás:
  • 2012. február 12. vasárnap 7.05
  • 2012. február 12. vasárnap 21.05
http://radio.mno.hu:8006/lanchid


Szellem, lelemény, újítás és kockázatvállalás – a magyar szürkeállomány legendás. De lassan az ötletek lenyúlása is: bejelentkeznek, érdeklődnek, tárgyalnak, majd vásárlás nélkül távoznak. Zsebükben az információkkal. Aztán a feltaláló könnyen úgy járhat, mint Losonczi Áron, az üvegbeton megalkotója, vagy a szuper futballcipőt fejlesztő Oroszi László, aki egy újsághirdetésben látta viszont ötletét, a mosolygó David Beckhammel. Szabad gondolat az okos Magyarországról és annak lerablásáról.

Szerkesztő-műsorvezető: Kocsis Éva és Halász-Szabó Miklós


A Lánchíd Expressz hírei

Wagenhoffer Zsombor szerint tévesen tüntették fel hazánkat az európai állatvédő szervezetek.

A szlovákiai kórházigazgatók szerint elképzelhetetlen, hogy megszorításokat hajtsanak végre azért, hogy ki tudják fizetni az orvosok megemelt bérét.

Az előzetes népszámlálási adatok szerint Románia lakossága tíz év alatt több mint 12 százalékkal csökkent.

„Agrárikum” helyett hungarikum kell + Hang

Das Ende des Petro-Dollar? Indien will iranisches Erd철l mit Gold bezahlen - Kopp-Verlag

http://www.kopp-online.com/hintergruende/geostrategie/marin-katsua/teheran-will-us-dollar-abservieren-berichten-zufolge-arbeiten-indien-und-der-iran-an-einer-vereinba.html
"Das Ende des Petro-Dollar? Indien will iranisches Erdöl mit Gold bezahlen
Marin Katsua

Gerüchten zufolge arbeiten Indien und der Iran derzeit am Verhandlungstisch eine Vereinbarung aus, die die Bezahlung von Erdöl mit Gold ermöglichen soll. Sie fragen sich, warum das wichtig sein soll? Immerhin zielt es auf den Kern sowohl der gegenwärtigen Bewertung des Dollars als auch der derzeitigen extrem angespannten und verfahrenen Situation im Zusammenhang mit dem Iran...."

„Magyarország ügye ma Európa ügye” - Nyílt levél Orbán Viktorhoz

2012-02-02 09:33:38
 Csere Zsuzsa
http://www.niedziela.pl/orban.php a helyes link

Dziękuję panu  profesorze

Jerzy Robert NovakAz egyik legnagyobb példányszámú lengyel katolikus hetilap, a Niedziela internetes oldalán csatlakozhatnak az egyetértők a magyar miniszterelnökhöz címzett levélhez.
A levél kezdeményezője Jerzy Robert Nowak történész professzor, aki a hazafias jobboldal egyik ikonja, rendszeresen publikál jobboldali orgánumokban, de a Radio Maryja egyik vezető kommentátora is. Több magyar vonatkozású könyve jelent meg, elsősorban a rendszerváltozás előtt. Általában mély rokonszenvvel kíséri Magyarországot, az ottani eseményeket, tud is magyarul.

A „Magyarország ügye ma Európa ügye” című íráshoz az azzal egyetértők a lap internetes oldalán csatlakozhatnak aláírásukkal. A www.niedziela.pl weboldalon Orbán Viktor portréjával és magyar nemzeti színekkel külön lapot nyitottak erre a célra.

A csatlakozók száma gyorsan emelkedik. Mindjárt a második helyen Andrzej Nowak történész professzor szerepel, a krakkói Jagello Egyetem Történettudományi Intézetének helyettes vezetője, az egyik legjobb külpolitikai (keleti politikai) elemző az országban, az Arcana című igen rangos politikai-történelmi publicisztikai havilap főszerkesztője. De ott van az aláírók között számos egyetemi rektor és docens, tudományos kutatók sora, jó néhány jobboldali véleményformáló szerző, számos katolikus pap, katolikus oktatási intézmények vezetői – rangos értelmiségi társaság gyűlt össze.

A levél gyorsfordítása:

„Orbán Viktor Úrnak, Magyarország miniszterelnökének

Mélyen Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A magyarok számára drámai időkben, amikor szégyenletes külföldi hajtóvadászat folyik az Ön kormánya és hazája ellen, ezúton is ki szeretnénk fejezni mély azonosulásunkat az Ön reformintézkedéseivel, minden hazafias érzésű lengyel ember teljes szívből jövő szolidaritását. Csodáljuk az Ön kormányának bátorságát, amellyel a külföldi tőke igája és az Európai Unió nagy országainak dominanciája alól próbál kiszabadulni, kiállva a magyar vállalkozások és az összmagyar nemzeti érdekek mellett. Irigyeljük az őszinte hazaszeretetet és a vallásos értékek tiszteletét sugárzó új magyar alkotmányt. Ugyancsak csodálattal adózunk mindannak, amit Miniszterelnök Úr személyes szerepvállalásával tett a magyar patriotizmus újjáépítése és a magyar nemzeti méltóság újjáteremtése érdekében, s annak a rendíthetetlen elkötelezettségnek, amellyel Ön következetesen megvédi Hazáját különböző nemzetközi fórumokon. Az elmúlt két évtized szégyenletes lengyel mulasztásainak tükrében annál inkább lenyűgöz bennünket a lendület, amellyel az Ön kormánya hozzákezdett a kommunisták bűntetteinek elítéléséhez, és mai örököseik nemzetellenes viselkedésének leleplezéséhez. Az önök programja és tevékenysége valóságos és követendő útmutatást jelent Lengyelország számára is annak érdekében, hogy esélye legyen kijutni abból a mocsárból, amelybe a posztkommunista Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD), valamint az olyan liberális formációk, mint a Demokrata Unió (UD), a Szabadságunió (UD) és a Polgári Platform (PO) juttatták.

Itt és most nincs helyünk ara, hogy felsoroljuk az Ön kormányának mindazokat a sokrétű eredményeit, amelyeket elért a kommunizmus maradványainak felszámolásában és az idegen érdekeket szolgáló baloldali liberalizmus visszaszorításában. Legjobb publicistáink és megfigyelőink ugyancsak mély elismerésüket fejezik ki a magyarországi változások iránt, és csodálattal adóznak azért, amit az Ön kormánya alig másfél év leforgása alatt cselekedett, a nemzeti érdekek védelmétől kezdve, a keresztény értékek tiszteletén és a hazafiasság erősítésén át a családpolitikáig, a kommunizmus zárványainak felszámolásáig. Mindebből eredően elismerésünket kívánjuk kifejezni, s közvetíteni Önnek a hazafias gondolkodású lengyelek lelkesedését az Ön kormányának tevékenysége iránt, és személyesen Önnek is, mint egész Közép-Európa reformjainak utat mutató vezetőnek, egy nagy formátumú államférfinak, akikből talán egy, ha megjelenik évszázadonként. A mintegy kétszáz éve született lengyel nemzeti himnusz többek között azt mondja „Példát adott Bonaparte, miként győzhetünk”. Most akár úgy is szólhatnánk, hogy „Példát adott Orbán Viktor, miként győzhetünk”. A magyarországi változások sikere számunkra a remény és a lelkesedés forrásává vált.

Miniszterelnök Úr, az Ön személyében olyan embert látunk, aki egyesíti magában a magyar történelem legnemesebb hagyományait: II. Rákóczi Ferenc kuruc felkelőinek kockázatvállaló hősiességét, az 1848-49-es szabadságharc áldozatkész nemzeti fellángolását, ugyanakkor magévá téve a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István realizmusát, józan és pozitív gondolkodását. Úgy ismerjük Önt, Miniszterelnök Úr, mint Lengyelország következetesen közeli barátját, melyet már korai munkájában is kifejezett, amikor a Szolidaritás mozgalmáról értekezett. Támogatásunk és együttérzésünk kifejezésekor ezért még fokozottabban ki kívánjuk emelni bátorságát és elszántságát a szükséges reformok megvalósításában, mindazt a számtalan fontos kapcsolatot figyelembe véve, amelyek közös történelmünk során egybefonták Magyarország és Lengyelország sorsát. Hivatkozni kívánunk azokra a történelmi pillanatokra is, amikor e nem mindennapian erős hagyományos kapcsolataink együttes fellépésre késztették nemzeteinket az idegen agresszió ellen. Jó emlékezetünkben őrizzük a II. Rákóczi Ferencnek és kurucainak nyújtott lengyel segítséget, azoknak a lengyel önkénteseknek az emlékét, akik 1848-49-ben a magyar szabadságharc oldalán fogtak fegyvert, köztük Bem József tábornokét, aki szoros barátságba került a legnagyobb magyar költők egyikével, Petőfi Sándorral. Nem felejtjük azt sem, hogy 1920-ban, a lengyel-bolsevik háborúban Magyarországról önkéntesek akartak jönni a megsegítésünkre, s bár a csehek ellenállása ezt meghiúsította, a sorsdöntő Varsói Csatára mégis megérkeztek a létfontosságú magyar lőszerszállítmányok, amelyek nélkül a lengyel győzelem nem lett volna lehetséges. Emlékszünk Teleki Pál miniszterelnök rendíthetetlen álláspontjára, amikor 1939 szeptemberében megtagadta a német csapatok felvonulását magyar területeken át Lengyelország felé, s arra, hogy a világháború alatt mintegy 140 ezer lengyel katonai és polgári menekült meleg vendégszeretetre talált Magyarországon. Emlékezünk arra is, hogy 1956. október 23-án a lengyelországi események kapcsán kifejezett magyar szolidaritás felvonulása jelentette a kezdetét a magyarországi szovjetellenes felkelésnek. A fülünkben cseng a budapesti Bem-szoborhoz áradó 300 ezres tömeg skandálása, mely szerint „Lengyelország utat mutat, kövessük a lengyel utat!” Napjaink Lengyelországában egyre többen formálják időszerűvé ezt a jelmondatot a következőképpen: „Magyarország utat mutat, kövessük a magyar utat!” Mindez csak tovább lelkesít bennünket arra, hogy az Ön kormányának hatalmas reformjait támogató hangok sorában különös erővel zendüljön fel a lengyel társadalom hazafias rétegeinek szava.

A magyar függetlenség nagy harcosa, Kossuth Lajos 1831. június 23-án a Zemplén-megyei közgyűlésen kijelentette: „Lengyelország ügye Európa ügye!” Aktualizálva a híres magyar szavait, mi most azt mondjuk: „Magyarország ügye Európa ügye!” A mai Magyarország a legbátrabban és messze hangzóan lép fel a kis és közepes európai nemzetek önrendelkezése védelmének ügyében a nagy államok, a multinacionális konszernek és pénzintézetek diktátumaival szemben. Európa minden nonkonformista, szabadságszerető társadalmi csoportjának megértését és szolidaritását kell, hogy kiváltsa ezzel. Ismételten hangsúlyozni kívánjuk csodálatunkat és elismerésünket mindazért, amit az Ön kormánya tesz annak érdekében, hogy megszabadítsa Hazáját az idegen függőségtől, és egyre növekvő felháborodással fogadjuk a külföldi pénzügyi körök, valamint a David Cohn-Bendit és Adam Michnik-féle baloldali és liberális formációk hajszáját Magyarország ellen. Hiszünk abban, hogy az Ön kormánya a magyar nemzet túlnyomó része odaadásának és bizalmának köszönhetően átvészel minden vihart. Ennek jelképes megnyilvánulása volt a hatalmas, félmilliós tüntetés 2012. január 21-én Budapesten, s az Országház előtt.

Szolidaritást vállalva az Ön kormányának és egész nemzetének erőfeszítéseivel kívánjuk, hogy Miniszterelnök Úr győzedelmesen kitartson mindvégig az aljasság és a tespedés elleni harcban.

Varsó, 2012. január 22.