Vasarnap Katolikus Hetilap - Kolozsvár
Amikor Ratzinger bíborost pápává választották, a neves teológus nagy szerénységgel nem akarta ünnepeltetni magát, s minduntalan nagy elődjét emlegette, az ő példáját emelte ki, saját kicsinységét és tökéletlenségét hangsúlyozva. A kolozsvári egyetem részéről érkezett kitüntetést sem fogadta volna el, ha az nem előzte volna meg pápává választását. De a kolozsvári egyetem az eljárást már tavaly tavasszal elkezdte, a végső döntés pedig az idei áprilisi konklávé idején született meg. Mindez tehát még kevéssel azelőtt, hogy kiderült volna: az egyetemi tanács által díszdoktornak óhajtott kiváló teológus – akkoriban már évek óta a Hittani Kongregáció vezetője – Szent Péter székébe került volna II. János Pál utódaként.
Így kerülhetett sor november 4-én a díszdoktori cím ünnepélyes átadására, az ünnepségen a romániai apostoli nuncius, Jean Claude Périsset képviselte a pápát, ő vette át a díszdoktori címet odaítélő okiratot s az egyetem díszegyenruháját. A nuncius-érsek mellett kilenc katolikus püspök vett részt, köztük Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Tamás József segédpüspök, Tempfli József váradi megyéspüspök, román római és görög katolikus püspökök, képviseltették magukat a történelmi magyar egyházak, az ortodoxia, a zsidó hitközség. Az egyetem Akadémiai Tanácsának nevében először a testület elnöke, Andrei Marga köszöntötte
az egybegyűlteket. Vázolta Ratzinger bíboros teológiai munkásságát, azt a nagyjelentőségű szakmunka-gyűjteményt, amely által Joseph Ratzinger a teológia nagytekintélyű alakja lett. Teológusként a nemzetközi porondon a II. vatikáni zsinaton lépett fel, amikor Frings bíboros szakértő-tanácsadójaként vett részt, tudását kamatoztatva a zsinati munkában. VI. Pál pápa az egykori rettegett Szent Inkvizíció átalakított, Hittani Kongregáció néven működő intézményének élére nevezte ki. Új beosztásában is szakadatlanul dolgozott, két-három évente új könyvet jelentetve meg. Pápává választása után is erőt önt az értékválsággal küszködő világba, kibékíti a hagyományosan egymással szemben álló teológiát, filozófiát és tudományt. Az erkölcsöt a hit folyományává teszi, rámutat, hogy Isten nélkül az emberközpontú erkölcsnek nincs megbízható alapja. Ratzinger bíborosra különféle kliséket aggattak (félénk, tartózkodó, konzervatív), pápaként, de már teológusként is, szokatlan párbeszédkészségről és spontaneitásról tett tanúságot Marga professzor értékelése szerint. Rajongói a teológia Mozartjának tartják.
Andrei Marga beszéde után Marton József dékán laudáciája következett. Marton professzor három nyelven: latinul, románul és magyarul szólt. (Beszéde legfontosabb részét lapunkban közöljük.) Az ünnepség bevezetőjeként már előző nap kiállítás nyílt az Egyetemiek Házának előcsarnokában Joseph Ratzinger, XVI. Benedek pápa teológiai és filozófiai munkáiból, s ugyanott bemutatták a kolozsvári teológiai karok keretében végzett kutatómunka nyomán megjelentetett köteteket.
bm
Joseph Ratzinger bíboros méltatása
A Rajna a Tiberisbe ömlött címen foglalják össze az egyházban azt a jelenséget, mely a II. vatikáni zsinaton lejátszódott. Juvenalist parafrazálva Ralph M. Wiltgen verbita szerzetes-író ezzel akarta érzékeltetni, hogy a Rajna partján fekvő országokból (Németország, Franciaország, Svájc, Ausztria, Hollandia, Belgium) származó teológusok képviselték azt a modern teológiai irányzatot, mely meghatározta a zsinat szellemét. Ennek a zsinatnak a kezdetén a történelmi jelentőségű felszólaló Joseph Frings kölni bíboros volt, aki mellett teológiai szaktanácsadóként dolgozott a dogmatika fiatal professzora, Joseph Ratzinger.
Azóta – több zsinati atyával szemben – Joseph Ratzinger neve vált jobban ismertté a keresztény világ számára. Ő valóban éli a hitét, és hitének megélése által formálódott kiegyensúlyozott emberré, pápává. Élete az Isten és a Krisztus mellett meghozott döntésekben bontakozik ki. A megismert igazság mellett úgy próbál hű maradni, hogy nyílt lehessen az őt körülvevő valóság felé, vallja Peter Seewald kérdéseire válaszolva A föld sója című könyvben.
Jelmondatául azt a szentírási textust választotta, hogy cooperatores veritatis, vagyis az igazság munkatársa. Mert az ember önmagát fosztja meg önnön méltóságától, ha nem ismerheti meg az igazságot. Fontos, hogy az igazság fogalma – tekintet nélkül a veszélyekre, melyeket ez magába zár – el ne vesszen szemünk előtt, hanem központi kategória maradjon; követelményként álljon előttünk, mely nem jogot ad, hanem ellenkezőleg: alázatot és engedelmességet igényel, és a közös útra tud vinni mindnyájunkat. Ne állítsuk mások tetszését és a népszerűséget az igazság fölé. A felismert igazság fölötte áll mások véleményének. Ez az alapkövetelmény válik Ratzinger bíboros számára feladattá, munkává. Különösen „egy olyan világban, amelyet alapjaiban, számos hívő keresztényt is beleértve, a szkepticizmus fertőzött meg, az emberek még botrányosnak is tartják az egyház meggyőződését, hogy van egy nagy betűvel írandó Igazság, és hogy ezt az Igazságot egy bizonyos mértékig pontosan meg lehet fogalmazni, meg lehet ismerni, ki lehet mondani." (Beszélgetés a hitről)
Pápasága előtt Joseph Ratzinger felelősségteljes munkát végzett, de mindig szerényen, emberi gyengeségének tudatában cselekedett. Vallotta: „erőim mélyen alatta maradnak a követelményeknek, melyeknek meg kell felelnem." (A föld sója) Mégis hittel és reménnyel néz szembe az elvárásokkal és az adódó nehézségekkel. Nem fanatikus bizalommal, hanem, ahogyan megfogalmazta: „hitünknek nincs végleges formája. A hitet újra és újra át kell élnünk mind szenvedésünkben és létünkben, mind legnagyobb örömünkben, amelyet Isten ajándékoz nekünk." (Isten és a világ)
A hit élő-eleven valóság, soha nem hagyja abba a kérdezést, sőt szükséges is, mert különben a hit merevvé is válhat – boncolgatja a mi régiónkban leghamarább közismertté vált Beszélgetés a hitről című könyvében. Munkájának első felében felidézi a Martin Buber által lejegyzett berdicsevi rabbiról (Lévi Jizakról) szóló történetet. Ebben a történetben Lévi Jizakot egy felvilágosult tudós látogatja meg, aki csúffá akarja tenni, be akarja bizonyítani a rabbinak, hogy nincs hitigazság, sőt a hit akadályoz az igazság megismerésében.
A rabbi elgondolkodva járkált a szobájában, figyelemre sem méltatta a jövevényt. Végül megállt, és így szólt: De talán mégis igaz. A felvilágosult embert annyira megzavarta ez a félelmetes talán, hogy megtörte ellenállását. Ratzinger ebben a kis történetben látja az istenproblémával szembesülő ember helyzetét. Senki sem tudja Istent kézzelfoghatóan bizonyítani, de ezáltal bármennyire igazolva érzi magát az ateizmus, számára is megmarad a talán mégis igaz kényelmetlensége. Más szóval: mind a hívő, mind a hitetlen – mindegyik a maga módján – a hit- és a kételyköztiségben él. Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, egyikünk sem tudja elkerülni a hitet vagy egészen a kételyt. Ez az emberi sors alapja: ti. az ember csakis a hit és a kétely, a biztonság és a kísértés vég nélküli ellenkezésében találja meg létét végérvényesen.
Mint augusztiniánus (az európai gondolkodás egyik meghatározójának, Szent Ágostonnak követője) vallja Ratzinger, hogy a hit magában foglalja az értelmet is. Amikor a hívő ember hittel aláveti magát annak, akit nem ért, mert az a valaki abszolút misztérium, tudja, hogy éppen ezáltal nyitja ki az ajtót a helyes megértés számára. Ugyanakkor Szent Ágostontól megtanulta azt is, hogy bármilyen nagy vágyódás él benne a meditáció, a szellemi munka iránt, mégis kiszolgáltatja magát a mindennapok apró-cseprő gondjainak, és egészen az emberiség szolgálatába akar állni.
Másik példaképének, a ferences Szent Bonaventúrának történelem-teológiája Ratzinger eszkatológiai szemléletét formálta ki. Eltér a ferences mozgalomra is ható Joachim de Fioré utópisztikus gondolatától, akinek az új világ ígéretének eszméje utat készített Hegel és Marx fölfogásának kialakítására. Ő Bonaventúra alapján reális szemléletű, olyanformán, miszerint: Isten közelivé válik ebben a világban, s ezt a hittől fűtött közösség valósítja meg.
A hívő ember nem távolodhat el a világtól – hangsúlyozza. Tudomásul veszi a világban lévő rosszat is, de remél, bizalommal megy a jövő felé. A hit lényege arra támaszkodik, hogy Isten szeret minket, s ezért nemcsak annyit jelent, hogy neki mondunk igent, hanem a teremtésre is, a teremtményekre is, főként az emberre, s próbáljuk mindegyikben Isten képét látni és emberszeretővé lenni. Külön tanulmányt szentel a felebaráti szeretetnek Die christliche Brüderlichkeit (A keresztény testvériség) címmel. Ebben a testvériség fogalmát elemezve összegzi, hogy a keresztény testvériség – a marxizmus merőben evilági testvériességével ellentétben – mindenekelőtt Isten közös atyaságán alapul. Hogy a keresztény testvériséget valóban megélhessük, ahhoz mindenekelőtt Isten atyaságát kell szívünkbe zárnunk, s kegyelmi egységben kell élnünk Jézus Krisztussal. Az a hit, mely megérteti velünk, hogy Isten bőségében kiárasztotta közénk szeretetét, egyúttal felfedezteti mindannyiunk gyengeségét is. Hinni tehát azt is jelenti: elismerjük, van bennünk ilyen hiány, s megnyílunk, hogy Isten megajándékozzon. Amennyiben elismerjük, hogy rászorulunk ajándékára, legyőztük öntetszelgésünket, az önzésünket – és képesek vagyunk szeretni.
Ratzinger szívesen műveli az Istenről szóló tudományt, más szóval a teológiát. „Istenről foglalkozni számomra életszükséglet," – de: „a teológiai olvasmány önmagában nem teszi jobbá az embert. Hathat az emberi magatartásra a szellemi foglalkozás, de nem teszi szükségszerűen jobbá az embert." (A föld sója)
A jobbá válást Krisztus által megjelölt út járásában jelöli meg, mely azonban minden embernek személyes útja.
Teológiájának alaptémája az egyház, mely nem öncélú, hanem azért létezik, hogy Isten jelenvalóvá váljék általa. Az egyházzal olyan értelemben foglalkozik, hogy rálátást nyisson Istenre. Ebben az értelemben egész munkásságának központi témája az istenkérdés, maga az élő Isten.
Mint a római Hittani Kongregáció prefektusa, készséggel tett eleget az 1985-ben tartott püspöki szinódus azon óhajának, hogy az általa irányított bizottság dolgozza ki az egyház katekizmusát. 1992-re készítették el az egyház hitét magába foglaló Katolikus Egyház Katekizmusa című hatalmas munkát. Ennek összefoglalóját, a Compendiumot már mint pápa jelentette meg.
Az embert minden korban foglalkoztató nagy kérdésekre szabatosan fogalmazva adja meg a választ. De az igazságtól és az igazi értékektől eltávolodó emberiségnek felhívja a figyelmét a világot fenyegető veszélyekre is. Szerinte a mai világnézetben az autonómia-gondolat és a tekintélyellenes gondolkodás rendkívül erőssé vált. A két fogalom egyetlen kategóriává lett. A következmények nyilvánvalóak: ha az autonóm-szubjektumé az utolsó szó, akkor lehetővé kell tenni számára, hogy bármit akarjon. Ezután annyit markol az életből, amennyit akar, amennyire lehetősége van, senki sem szólhat bele életébe. Aki korlátozni akarja ebben az élet-megkaparintásában, azt ellenségének tekinti. Ezt tartja a volt bíboros, a mostani pápánk a mai élet egyik nagy problémájának: hogy az embert individualista módon fogják fel; a kapcsolatot, ami hozzátartozik, s ami által igazán önmaga lesz, elveszik tőle. Így jut el a bíboros ahhoz a tisztázandó emberi alapkérdéshez: mitől lesz az ember boldog? Mikor él helyesen? Igaz-e, hogy boldogságának az a föltétele, hogy csak önmaga mércéje legyen? A választ Krisztus szavaiban és életében találja meg: csak akkor élhetsz, ha odaadod magad, ha elfogadod teremtményi mivoltodat, ha igent mondasz a szeretetre.
Joseph Ratzinger Seewald kérdéseire válaszolva örömmel állapítja meg: „hála Istennek, éppen a mi századunkban nem hiányoznak a nagy keresztény gondolkodók és a keresztény élet nagyszerű példái. Bennük láthatóvá válik a keresztény hit jelenléte, és az válik láthatóvá, hogy ez a hit hozzásegít az emberlét teljességéhez." (A föld sója) Mi pedig állítjuk: e nagy keresztény gondolkodók egyike a Joseph Ratzinger bíborosból lett XVI. Benedek pápa.
Marton József
EGY FALAT A LÉLEKNEK
Talentumok
Az adventtől adventig tartó liturgiai év idei utolsó előtti vasárnapjának az örömhíre Máté könyvéből az öt talentum példázatát mondja el, és az isteni adomány felhasználásáról szól. Ennek a jelképe a talentum. Jézus valóságérzetét – melynek minden példázatában jelét adta – bizonyítja az a tény, hogy a jelkép értéke kellően magas, de nem képtelenül nagy. A talentum ókori súlymérték, a zsidóknál 43,68 kg volt. Mint pénz, egy talentum 6000 attikai drachmának felelt meg. A drachma súlya 4,25 g ezüstöt tett ki és lexikoni adatok szerint a 20. század elején értéke egy francia frank. Egy talentum tehát 6000 frank értékével bírt. Káldi György Újszövetségének átdolgozásában (1928) a jegyzetíró egy talentum értékét csaknem 6000 pengőre becsüli, ami kb. 30 havi akkori közepes fizetés összege. Végül az Újszövetség Békés és Dallos által kiadott újabb fordításában a jegyzet szerint egy talentum kb. 2000 dollár, vagyis a mai árfolyammal kb. 57 millió régi lej. Az isteni adományt jelentő pénz ezek szerint nagy érték, de nem olyan méretű, hogy azzal egy ügyes vállalkozó ne tudna megfelelően sáfárkodni, hogy azt – mai fogalmaink szerint – csak egy részvénytársaság vagy egy konzorcium tudná eredményesen kezelni.
A példázatban az idegen földre készülő úr három szolgájának rátermettségük szerint adta át hasznosítás végett a vagyonát. Egynek öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak egyet. Az első kettő kereskedéssel megkettőzte a kapott összeget, a harmadik elásta. Az úr, visszatérte után, az első kettőt megjutalmazta, a harmadikat megdorgálta, mert nem kamatoztatta a kapott pénzt. Elvette tőle és annak adta, aki tíz talentummal bírt. A haszontalan szolgát a külső sötétségre vetette. A példázat tanulsága: „Mindannak, akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjen, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van". Szinte azonos ez a megfogalmazás a példabeszédek céljára és megértésére vonatkozó mondattal (Mt 12,12).
Ez az első hallásra visszásnak tűnő határozat, akár az utolsó órában megfogadott szőlőmunkások esetében, ahol „az utolsókból lesznek elsők", az isteni igazságosság megkérdőjelezésére készteti a felületesen gondolkodót. Mit vétett az a kevés tehetségű szolga, aki ugyan nem sokszorozta meg az adományt, de megőrizte, ahogy kapta? A látszólagos igazságtalanságot azonnal helyes döntésnek fogjuk értékelni, ha a jelkép alatt Isten kegyelmét fedezzük fel. A tanítványok azért értettek meg többet a példabeszédekből, mert a kegyelem által fogékonnyá váltak arra, és ami igen fontos, megvolt bennük a jószándék azok megértésére, míg a kevély zsidókban nem. A talentumok esetében a kegyelem felhasználására esik a hangsúly. A kapott adományt, a legcsekélyebbet is, Isten és felebarátaink javára kell fordítani és gyarapítani, máskülönben a kapott kegyelmet is elveszítjük.
A talentum alatt közismerten tehetséget is értünk. Nemcsak azt az anyagi vagy szellemi képességet, melynek birtokában valamit eredményesen művelhetünk, hanem azt az alkotói tehetséget is, melynek legmagasabb foka a lángész. Alkotni a tudományban, irodalomban, képzőművészetben, zenében a lángelméjű emberek adottsága. A tehetségét mindenki Istentől nyerte és Istennek kell szolgálnia vele. Az egyházi irodalom nagyjai, ha csak a magyarokat vesszük: Pázmány Péter, a bíboros „Cicero", Prohászka Ottókár, a modern katolikus világnézet magyar megfogalmazója, Tóth Tihamér, ifjaink lelkiatyja, kimagasló példák. Istenhez visz közel a Szent Péter templom kupolájának látványa, Michelangelo alkotása, az ő Pieta szobra és a Sixtus-kápolna freskói, Leonardo da Vinci Utolsó vacsorája, Raffaello csodálatos légkört sugárzó Madonnái. És milyen lélekemelő, a túlvilág fenségét sugalló egy-egy zenemű: Bach H-moll miséje, Händel és Haydn oratóriumai, Mozart Requiemje. De le kell szögeznünk: nem csak a lángelmék szolgálhatják Istent, hanem mindenki, aki képességét másokért hasznosítja, tanár, orvos, építész, tűzoltó, tisztviselő vagy államférfi, ugyanannyit nyer vissza Istentől, mint amennyit az emberekért és ezáltal Jézusért tesz.
Csávossy György
Tudatos keresztény ember?!
A mai társadalomban összeegyeztethető–e még a hit és a tudomány, a hitélet és a gondolkodás? Valljuk be, még a hitoktatás is ezzel küszködik. Vannak hitoktatók, akik vallásos szirupot akarnak adni, mások hitélet nélküli vallási ismereteket. A ma embere rengeteg hatásnak és követelménynek van kitéve. Civilizációnkat a képek uralják, amelyek egyre inkább elsorvasztják a hit és a meghallgatás képességét.
A Bibliában a meghallgatásnak és a látásnak is nagy jelentősége van. Istennek adott igazi válasz a meghallgatás: Halld, Izrael!, Figyelj ma az Úr szavára!, Boldogok, akik hallgatják Isten igéjét, és meg is tartják. A meghallgatás azonban Jézus Krisztusban éri el a csúcspontját. Az ő embersége miatt már minden ember képes „látni és hallani": Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemléltünk, és amit kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek" (1 Jn 1,1–2).
Ez a meghallgatás nem az, amely kimerül a mindennapi pletykában, s ez a látás sem az információk és a látványok fogyasztása. Ki kell törnünk a minket körülvevő felszínességből! Ezen meghallgatás és látás nem azt jelenti, hogy a valóságot megtámadjuk, megkaparintjuk vagy uraljuk, hanem hogy befogadjuk, elismerjük és elősegítjük. Csak így jutunk el a rácsodálkozás kegyelmi állapotába.
A gondolkodás feladata az, hogy az Istenről való beszéd megtalálja a helyét ebben a világban. A 20. század őrült ideológiái után a mai ember egyre inkább igényli a Lélek szavát, szomjazza a tiszta gondolatot, amely a maga teljességében tiszteli a személyt, és soha nem redukálja a gazdaság vagy a magánszféra területére.
A hit gondolati feldolgozására van szükség, amely a mai összefüggések közepette megnevezi a hit, a remény és a szeretet indokait.
A megtestesülés logikája szerint kell élnünk! Nem azért kell tanulni, hogy hatalomra tegyünk szert. A tanulmányoknak az alázatos szolgálat jellegét kell visszaadni. A mély és igaz emberi értelem működése összefonódik Isten Lelkének bennünk való működésével, és nem helyettesíti azt.
A hit gondolati feldolgozása segíti a személy egységét, megtanít a gondolkodó szeretetre és a szerető gondolkodásra. Hozzásegít, hogy felismerjük Isten üdvözítő tervét a történelemben, és hogy életünkkel tudatosan belépjünk abba, és részt vállaljunk benne.
Fr. Anaklét OFM
Én vagyok az út, az igazság és az élet
Életvezetési szempontok az evangélium fényében (3)
Önismeret és személyi érettség összefüggése
Megszületésünkkel elkezdődött az én – többiek kalandja. Emberi életünk kezdeti szakaszában még eggyé olvadtunk környezetünkkel, nem tudtuk önmagunkat megkülönböztetni tőle. Majd lassan ebből az egybeolvadt világból kiváltunk és megfogalmaztuk önmagunkat: ez én vagyok. Mindenki lelkének mélyén ott él az az első élmény, amikor kb. 3 éves korában önmagát felismerte a tükörben, vagy egy fényképen, és boldogan visította: ÉN.
Belső világunk fokozatosan alakul ki azokból az elképzelésekből, amelyeket a külső világról alkotunk. Önmagunkat a minket körülvevő társas környezettel való kölcsönhatásban alakítjuk ki.
Az érett személyiség kialakítása Istentől kapott feladatunk. Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette meg az embert. Az a küldetésünk, hogy ezt az istenképmásságot megvalósítsuk önmagunkban tulajdonképpen azáltal, hogy engedjük, hogy Isten rajzolja meg ezt a képet lelkünkben.
Milyen az érett személyiség?
• Józanul látja önmagát és a világot, a kettejük kapcsolatát, elfogadja önmagában és másokban a jó és kevésbé jó tulajdonságokat. „Életünk szövete vegyes fonálból áll össze, jóból és rosszból."(Shakespeare)
• Képes a legnagyobb szörnyűség közepette is valamilyen jóra emlékezni.
• Képes arra, hogy megőrizze a távolságot az élete során felbukkanó fontos dolgoktól, személyektől, miközben engedi, hogy ezek hassanak rá. Így nyitott tud maradni mindig mások iránt, és képes lesz a változásra.
Hogyan ismerhetjük meg önmagunkat? Mi vezet el a hiteles önismeretre?
Az imádság az, ami elvezet minket valódi önmagunkhoz. Szent Ágoston írja: Te pedig, Uram, visszafordítottál magamhoz engem. Előcibáltál engem hátam mögül, ahová sompolyogtam, hogy ügyet se kelljen vetnem magamra. Arcom elé idéztél, hogy megpillantsam, milyen utálatos vagyok. Torzult, szennyes, fertőzött, fekélyes. Láttamra elborzadtam, de nem akadt hely, ahová elfussak magamtól. Az imádság önismeretre kényszerít, ez a sivatagi atyák tapasztalata is: Ha egy ember imádságában nem emlékezik cselekedeteire, imádságával csak légüres térben fáradozik.
Az ima kapcsán gyakran panaszkodunk szétszórtságról, de figyeljük csak meg, mi az, ami minket foglalkoztat. A szétszórtságnak ugyanaz a szerepe, mint az álmoknak, tájékoztatnak minket arról, ami a lelkünk mélyén, tudattalanunkban történik.
Az önmagamról való gondolkodás már imádság. Engedem Istent, hogy rákérdezzen gondolataimra, és így megismerjem cselekvésem igazi indítékait, hangulataim és gondolataim okát.
Igazi önismeretre csak a Szentlélek által juthatunk: Csak a Szentlélek ajándékozhat igazi önismeretet, nélküle a legokosabb sem képes ömmagát kellőképpen megismerni vagy saját belső lelkiállapotát érzékelni – írja a Filokália. Homa Ildikó SSS
TÁRSADALOM
Sztrájkolhat-e/sztrájkoljon-e a keresztény oktató
A mai keresztény számára egyre sürgetőbbé válik a kérdés: hogyan viszonyuljon korunk társadalmának különböző kihívásaira. Az egyház szociális tanítása csak akkor töltheti be szerepét, ha konkrét helyzetekben sikerül alkalmazni a teológiai igazságokra és megfigyelésekre támaszkodó elméleti megfontolásokat.
Közhely, hogy a média nagyhatalommá fejlődött. Fontos a jelenlét a médiában. Aki nem fordul elő benne, nem is létezik – halljuk gyakran a bölcselkedő véleménynyilvánítást. Még a negatív hír is hír, és híressé tehet valakit, bárkit.
Az utóbbi időben a hazai tanügy vált híressé, sőt hírhedtté, és került a média(szak)emberek figyelmének központjába. Hiszen a hazai tanügy házatáján történteknek hírértéke van. Lemondott a tanügyminiszter! A kormány nem nevez ki új tanügyminisztert! Hétfőtől általános sztrájk a tanügyben!
Beteg a tanügy. Versenyképessége kerül veszélybe. Ilyen körülmények között – a GDP (éves bruttó hazai termék) 3,73 százalékával – csak eperszedő és gyermekgondozó munkaerőt nevelünk az Európai Unió számára. Legkevesebb 6 GDP százalékot követel mind a Spiru Haret szakszervezeti föderáció, mind az Alma Mater szakszervezet. Sztrájkra fel tehát! Bár azt olvasom, hogy az oktatók nem a fizetésemelésért, hanem az iskolák minél jobb felszereltségének a kieszközléséért szállnak síkra. Jól meg van ideologizálva. Kikezdhetetlen. Ugyanakkor a fizetésemelés is ott lehet a követelések között, hiszen nem kell szakembernek lennünk, hogy ismerjük a tanügyben – főként az egyetem előtti oktatásban vagy az egyetemi oktatásban kezdő állásban – dolgozók nehéz anyagi helyzetét.
De vajon sztrájkolhat-e a keresztény oktató?
Az egyház az örök értékekkel foglalkozik, nem politizál – hangzik a közismert klisé. Így igaz, nem (párt)politizál (ha nem muszáj). A sztrájk nyilván nem szoros értelemben vett politizálás, hacsak nem visszaélés gyanánt valamely politikai alakulat megdöntésére vagy pozíciójának a gyengítésére irányul. Nos, most úgy tűnik, nem erről van szó, hiszen az uralmon lévő kormány minisztere mondott le. Valószínűleg megfontolt szakmai döntés okán. Márpedig ha így van, akkor nem visszaélés, hanem indokolt és jogos a tanügyi szakszervezetek kezdeményezése is.
A keresztény ember mégis félve sandít a szakszervezetek felé, és önkéntelenül is ódzkodik a sztrájktól. Nem csoda, hiszen a szakszervezetek a munkások, mindenekelőtt az ipari munkások harcából nőttek ki, és ez itt, Európa keleti felén, óhatatlanul a világ proletárjainak egyesülésére hívó jelszót juttatja eszünkbe. Ezzel együtt nem felejthetjük, hogy a 19. század végén, a vadkapitalizmus rablógazdálkodásának virágzása idején, fokozatosan kialakuló szakszervezetek a munkavállalók igazát, jogos követeléseit és lényeges érdekeit védték.
A katolikus társadalmi tanítás ennek megfelelően a szakszervezetekben nem a társadalmi „osztályharc" képviselőit látja, hanem a társadalmi rend olyan építő jellegű tényezőjét, amely a közjó érdekében a társadalmi egyenlőségért és a munkásember jogaiért folyó harcot képviseli. Ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy ez a „harc" nem a többiek ellen zajlik, ha az ellentétes vélemények esetén szembehelyezkedést is jelent másokkal, hanem a társadalmi igazságosságot szolgálja.
Éppen ezért, miközben a szakszervezetek a munkások jogaiért fáradoznak, a „sztrájk", azaz a munkabeszüntetés eszközével is élnek. Ez nyilván végső figyelmeztetés, „ultimátum" az illetékes hatóságok és a munkaadók felé. A katolikus társadalmi tanítás az igazságosság határain belül ezt az eszközt is, megfelelő feltételek mellett, törvényesnek tekinti. Vallja, hogy a munkások számára biztosítani kell a sztrájkhoz való jogot anélkül, hogy a munkabeszüntetés miatt büntetés érné őket. Elfogadva, hogy a sztrájk igazságos és törvényes eszköz, ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy bizonyos értelemben utolsó eszköz. Tilos vele visszaélni; különösen pedig tilos „politikai" célok szolgálatába állítani. Ezen túlmenően a polgári együttélés számára lényeges szolgáltatásokat minden esetben, ha szükséges, törvényes eszközökkel is, biztosítani kell. A sztrájkkal való visszaélés ugyanis nem vezethet az egész társadalmi-gazdasági élet megbénulásához, ami ellentétben állna a társadalom közjavával.
Lehet-e keresztény ember szakszervezeti tag, sztrájkolhat-e végső figyelmeztetés gyanánt? Igen. Ha megrövidítve érzi magát, érdekei érvényesítésére jogosnak és szükségesnek tartja. Kellemes sztrájkolást! Hogy a tanügyiek sztrájkja a tanulók kárára van? Nyilván nem tökéletes az élet. De még mindig jobb egy hét kiesés a tanításból, mint az alulbérezés, és szakmai értékelés hiánya miatt depresszióban szenvedő oktatók kedvetlenül végzett munkája.
Ha valakinek még mindig kétségei lennének a sztrájkolás jogosságát illetően, üsse fel boldog emlékű II. János Pál pápa Laborem exercens kezdetű 1981-ben kiadott enciklikáját, vagy ha nem lenne elérhető számára, üljön le egy számítógép elé, pötyögtesse be az internet explorer böngészőbe a www.katolikus.hu címet, és a magyar katolikus egyház hivatalos honlapjának könyvtárából keresse ki a dokumentumot. Könnyen meggyőződhet róla, hogy a foglalkoztatottság problémája, a munkások jogai, a munka lelki értéke, az igazságos munkabér, a szociális juttatások, a munkások összefogása, a szakszervezetek és a sztrájk is, mint az illetékes hatóságok felé intézett végső figyelmeztetés, mind-mind a katolikus egyház gondja, és vonatkozó társadalometikai tanításával mindezen kérdésekben eligazítja híveit.
Holló László
Konzumizmus – nem túlzás, hanem tévedés
(A fogyasztói társadalom csapdái)
Olyan időket élünk, amikor keveset gondolkozunk, viszont sokat beszélünk, attól való eszelős félelmünkben, hogy háttérbe szorulunk. Ez aztán oda vezet, hogy a gondolkodom, tehát vagyok helyett egyre inkább a beszélek, tehát vagyok esete érvényesül. Ez pedig önámítás: a beszéd nem biztosítja a létezést. Ha csak erről-arról beszélgetünk, könnyedén oda jutunk, hogy a semmiről beszélünk, és a végén rájövünk: jobb lett volna hallgatnunk. És hogy ezt a bennünk dörömbölő igazságot elfojtsuk, egyre hangosabbak leszünk…
Pontosan ez a helyzet a konzumizmussal is, amelytől ellentmondásos módon azt remélnénk, hogy betöltse a bennünk lévő űrt – mint ahogy a szóözön a csöndet űzi el –, pedig a valóságban mi sem áll távolabb tőle. Felszínességét a legjobb esetben is túlzásnak vélik, kisiklásnak egy olyan útról, amely ha szerényebb volna, egyenes és boldogító lehetne. De nem így van: a konzumizmus nem túlzás, hanem tévedés! Ellenszere nem az, hogy kevesebb dologgal töltjük be önmagunkat, hanem hogy a dolgokkal – mindennel, még az emberekkel is – teljesen más kapcsolatot építünk ki. Nem attól konzumista ugyanis valaki, hogy még több vagy még kifinomultabb élvezetre vagy kényelemre vágyik: ez nem mennyiség vagy minőség kérdése (az ominózus, meghatározhatatlan életminőség). Lehet konzumista az ember egy szem cukorkával is, vagy akár csak az egy szem cukorka gondolatával is, ha a dolgoktól reméli az üdvösséget!
Innentől a gondolatmenet már nem túl népszerű, de attól még igaz. Képzelt modernkedéssel igyekeznek erre rácáfolni, azzal, hogy nem lehet maradi az ember, haladni kell a korral. Pedig belátható, mennyire gyerekes ez a gondolkodás, ha belegondolunk, hogy a konzumizmus – ami elgyermekiesíti, sőt elbutítja az embert – összecseréli az embereket a dolgokkal, összemossa őket. Azt sugallja, sőt sulykolja, hogy egy jégkrém helyettesíthet egy csókot. Mint abban az ördögien kiszámított reklámban – hogy csak egyet említsünk a nemtelen sokaságból –, amelyikben a csók helyett a jégkrémet választja a reklám hősnője. Vagy hogy egy autó – felruházva egy férfi vagy egy nő tulajdonságaival – helyettesítheti őt, és még sorolhatnánk. És ugyanez igaz visszafelé is: azt sugallja, sőt sulykolja, hogy egy ember becserélhető egy italra, egy nyalókára, és életében és halálában azt kezdhetünk vele, amit akarunk. Elég, ha belegondolunk, milyen széles körben elfogadják, és mennyire normálisnak tartják ma az egyszer használatos emberi kapcsolatokat; vagy hogy mennyire elszaporodott a bűnözésben is a fogyasztói szemlélet: semmiségekért is képesek ölni.
Itt nem mértéktelenségről, hanem tévedésről van szó! Aki egy utcai lámpával téveszt össze egy embert, az nem túloz, hanem téved, legalább akkorát, mint ha egy benzinkúttal tévesztene össze valakit.
Ám, hogy elkerüljük ezt a tévedést, nem elég megálljt parancsolni! Tisztában kell lenni azzal, hogy mi egy tárgy, és ki az ember. És itt semmilyen tudományos meghatározás nem segít, mert ez a természettudományos képleteket messze meghaladja. Csak amikor igazán, a végsőkig kiábrándultál már abból, hogy a borban vagy bármi másban megtalálhatod az igazságot, vagy hogy egy emberben tulajdonodra vagy játékszeredre lelhetsz, csak akkor érted meg igazán, hogy a tárgyak és az emberek – mindkettő teljesen másképpen –, meghaladnak téged: az egyik eszköz, a másik útitárs. De nem kincs és nem végállomás, mint ahogy te magad sem vagy az. Szent mindkettő: a tárgyak is a maguk módján, és az emberek is a maguk magasabbrendű, magasztosabb módján.
Sosem fogyaszthatod el őket igazán; legfeljebb összegyűrheted, vagy tönkreteheted őket. Vagy szeretheted: de olyan végtelen szeretettel, ami ajándékozás és szolgálat, és ami annyira különbözik attól, amit mindeddig üresen ismételgettünk, makacsul bízva benne, hogy birtokolhatjuk.
Részlet az Életige novemberi számából
TUDÓSÍTÁSOK
A pápai nuncius a kolozsvári teológiai hallgatók körében
Ratzinger bíboros, jelenleg XVI. Benedek pápa kolozsvári díszdoktorrá avatása napján a délutáni órákban Jean Claude Périsset pápai nuncius a római katolikus teológiai kart is felkereste. Itt elbeszélgetett a tanári karral, majd a díszteremben a diákokkal találkozott. A jó hangulatú együttlét során a nuncius a korábban díszdoktorrá avatott Ratzinger bíborosról mesélt, teológusi kvalitásairól, élete nehézségeiről, tudományos pályája kisebb buktatóiról, ezzel is kitartásra biztatva a hallgatókat. Majd a pápa személyes adottságairól, a vele való kommunikációról mesélt személyes mozzanatokat is, hiszen Périsset nuncius személyesen is ismeri, valamint ismeri munkastílusát.
A diákokkal való találkozás után a kar könyvtárát nézte meg a kíséretében levő Florentin Crihălmeanu görög katolikus püspök valamint az egyetem vezetősége – Nicolae Bocsan rektor és Andrei Marga elnök – társaságában.
Kezdetét vette a jezsuiták jubileumi esztendeje
Az értelemhez szóló, rangos szimpóziummal nyitotta meg a Jézus Társasága (jezsuiták) romániai rendtartománya november 5-én,
Kolozsváron – elsőként az országban és elsők között világszerte – a rend jubileumi évét. Erre a szent rendalapító, Loyolai Ignác halálának 450. (1556. július 31.), valamint első két követője és társa születésének 500. évfordulója – Xavéri Szent Ferenc 1506. április 7-én, Boldog Favre Péter 1506. április 13-án született – adott alkalmat.
A rendezvényt megnyitó Florentin Crihălmeanu kolozsvár–szamosújvári görög katolikus püspök rámutatott: a jezsuiták kezdettől fogva a teológia elmélyült tanulmányozását tekintették a vallási reform eszközének, elsőbbséget adva a missziós munkának. Kolozsvári lelkigyakorlatos központjuk, a Manréza 2001-ben történt felépítése óta több mint 2400 különböző nemzetiségű, nemű, foglalkozású és korú (katolikus, ortodox, protestáns) felnőtt és fiatal kereste fel itt a jezsuitákat, irányítást kapva a lelkiélethez, a nehézségek leküzdéséhez.
Marton József, a Babes–Bolyai Tudományegyetem keretében működő Római Katolikus Teológiai Kar dékánja ismertette a jezsuiták
16. századi erdélyi letelepedését, az azt megelőző politikai helyzetet, munkásságuk döntő fontosságát a kor társadalmában, mind a katolikus vallás, mind a nevelés és tanítás szempontjából az erdélyi fejedelemség területén, majd kiűzetésük körülményeit.
Érdekes előadást hallhattunk Vasile Rus professzortól A jezsuita iskolák a Ratio Studiorum és a kor kihívásai között címmel, Ovidiu Ghitta egyetemi tanár a Jézus Társaság szerepét az erdélyi román görög katolikus egyház születésében a missziós feladat részeként mutatta be.
Bodó Márta alaposan dokumentált előadása számos, eddig ismeretlen tudnivalóval, adattal egészítette ki a hallgatóság ismereteit az iskolai színjátszás szerepéről a jezsuita pedagógiában. Ez az előadás mintegy bevezetőül is szolgált a későbbiekben bemutatott színdarabhoz, amely Xavéri Szent Ferenc megtérését mutatta be a nagy létszámban egybegyűlt érdeklődőknek – a közönség érdeklődése igazolta a tudományos előadás alaptételét, hogy a színház iskolai alkalmazása játszva nevel és tanít.
A jezsuiták mai romániai jelenlétéről, tevékenységéről Olivo Bosa provinciális elmondta, hogy Kolozsvárott, Jászvásáron, Bukarestben, Szatmáron, Déván és Csíkszeredában vannak jelen. Céljuk a remény szikráját gyújtani mind bizonytalanabb, reményvesztettebb világunkban; megélni az evangéliumot embertársaikkal, főleg a társadalom peremére kerültekkel való sorsközösségben; a keresztények egységét munkálni; szorgalmazni a világiak bevonását az egyházi életbe; segíteni az ifjúságot személyes fejlődésében, élethivatása megtalálásában.
November 6-án Olivo Bosa tartományfőnök román nyelven, Jakubinyi György érsek magyarul celebrált ünnepi, jubileumi szentmisét a kolozsvári piarista – volt jezsuita – templomban. Szentbeszédében a főpásztor méltatta a három szent jezsuita életpéldáját, tolmácsolta üzenetüket a ma emberének. A szentignáci lelkigyakorlatok célját így összegezte: felszólítás a szabadságra, hogy az ember mozgósítsa minden energiáját, képességét Isten akaratának teljesítésére. Loyolai Szent Ignác, aki kis termetű volt, s Isten előtt alázatos és kicsiny, munkássága nyomán naggyá lett, miközben rendi szabályzata minden oldalára ezt írta: „Mindent Isten nagyobb dicsőségére!"
Fodor György
A szerzeteselöljárók tanácskozása
Az Isteni Ige Missziós Társaság (verbiták) traiani lelkigyakorlatos központjában tartotta soros összejövetelét október 26-án a Romániai Szerzetesrendek és Kongregációk Legfőbb Elöljáróinak Konferenciája, amelyen részt vett dr. Jean-Claude Périsset apostoli nuncius-érsek, Cornel Damian, a bukaresti főegyházmegye segédpüspöke és Petru Gherghel iasi-i megyéspüspök is.
P. Ion Ciuraru OFM Conv., a Szent Józsefről nevezett moldvai minorita rendtartomány provinciálisa, a konferencia elnöke beszámolt a Romániai Püspökkari Konferenciával történt találkozó eredményeiről, a megszentelt élet intézményei részéről előterjesztett javaslatokról és a hatékonyabb közreműködés módozatairól az egyházmegyékben.
Döntés született a Szerzeteselöljárói Konferenciák Európai Szövetségének 2006 februárjában, Fatimában sorra kerülő, Megszentelt élet ma, lelkiéletünk az európai kihívások közepette témájú közgyűlésen való részvételről.
Ugyancsak a traiani összejövetelen hangsúlyozták a Szerzeteselöljárónők Konferenciája szakbizottaival történő együttműködés szükségességét a szolgálat minden területén, valamint a hivatásösztönzés fontosságát.
Elhatározták a Viata Consacrată folyóirat kiadásának folytatását és szerkesztő bizottságának bővítését.
A konferencia következő soros ülésére 2006. március 29-én kerül sor az apostoli nunciatúra bukaresti székhelyén.
A közgyűlést követő két napon (október 27–28.) került sor a Szerzeteselöljárók Konferenciája által évente szervezett országos szemináriumra, ez alkalommal „Hitközösségi lelkiség az egyházmegyei papság, a szerzetesek/szerzetesnők és a világiak pasztorációs munkájában" témával.
A nagy számú résztvevő – egyháziak és világiak – az előadások valamint a csoportos és plenáris megbeszélések nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy ennek a hármas, de együttesen cselekvő lelkiségnek oda kell hatnia, hogy az egyházközségek a családok családjává, a megszentelt élet kolostorai és házai „hitközösségi iskolákká", a szerzetesek/szerzetesnők pedig „hitközösségi szakértőkké" váljanak.
Fodor György
HÍREK, HIRDETÉSEK
Zsoltározás – élő kapcsolat Istennel. Bibliás hétvége felnőtteknek
A Katolikus Magyar Bibliatársulat bibliás hétvégét szervez felnőtteknek november 18–20. között Marosvásárhelyen a belvárosi Keresztelő Szent János plébánián a Deus Providebit Házban Zsoltározás – élő kapcsolat Istennel címmel. A program során (kezdődik 18-án
órakor, végződik 20-án délben) a zsoltárokat, Izrael népének csodálatos kincstárát szeretnők felfedezni, mely egyben egyházunk kincse is, hogy életünk vándorútján lelki erőforrásra leljünk. Jelentkezhet bárki, előzetes szentírási ismeretek nem szükségesek. Érdeklődés és bejelentkezés a következő telefonszámokon: 0265-260634, 0265-263731, 0740-285277.
Segítség szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak
A Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány szeretettel ajánlja segítségét szenvedélybetegek (alkohol-, drog-, gyógyszer-, nikotin-, játékfüggők) és családtagjaik számára, a következő formákban: egyéni tanácsadás, lelkigondozás; támogató csoport (hetente, kéthetente), segítő tábor szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak (november 7–18.), féléves terápia a magyarózdi drogterápiás otthonban (20–45 év közötti, szenvedélybeteg férfiaknak, magyar nyelven).
A következő telefonszámokon érdeklődhetnek: Kolozsvár: 0264-441969 (munkanapokon 9–14 óra között), Marosvásárhely: 0265-254460. 0741-313512, Székelyudvarhely: 0266-211541 (munkanapokon 11–16 óra között).
Újabb magyarországi árvízsegély
A magyarországi Karitász a télre készülő árvízkárosult székelyföldi családoknak 250 kályhát szállított Salgótarjánból. A szervezet 7,5 millió forint értékben osztott szét főzésre és fűtésre egyaránt használható kályhákat az elmúlt hetekben; Farkaslakára 65, Malomfalvára 75, Székelyszentlélekre 43, Bikafalvára 30, Hodgyára 30, Siménfalvára 10 tűzhelyet szállítottak. A székelyudvarhelyi Caritas koordinációs központjában egyébként az árvízkárosultak megsegítésével foglalkozó szervezetek és az érintett települések képviselői rendszeresen találkoznak, hogy hatékonyan és összehangolt munkával tudják segíteni az augusztusi árvíz nyomán károsult családokat. A magyarországi szervezet eddig 17,5 millió forint értékű segítséget nyújtott a Székelyföldön. A tél beállta előtt további akciók lesznek. (Krónika)
Találkozó sekrestyéseknek és harangozóknak
A Világiak Apostolkodását Segítő Iroda lelkigyakorlatot szervez a szatmári egyházmegye sekrestyései és harangozói számára. Az oltárszolgálatban részt vevő világiak november 15-én és 16-án találkoznak a szokondi Szent Ignác Lelkigyakorlatos Házban. A rendezvény témája Készítsétek az Úr útját (Mk 1,3). A meghívott előadó Kühn Pál plébános. A november 15-i délutáni programban bemutatkozás, elmélkedés, csoportos beszélgetés, illetve szentmise szerepel. November 16-án az elmélkedés kiegészül egy szentírási rész csoportos feldolgozásával. A rendezvény imával valamint kiértékeléssel zárul. (Melan Karolina)
Püspökök ökumenikus találkozója
Különböző egyházak püspökeit látta vendégül Romániában Teoctist ortodox pátriárka. Három kontinensről a fokoláré mozgalom több mint 40 püspökbarátja vett részt Bukarestben a XXIV. ökumenikus találkozón szeptember 21–27. között. Az összejövetelt, ahova 19 országból érkeztek püspökök, maga a pátriárka nyitotta meg. Az ortodox egyházat a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkátus, az antióchiai és román valamint a szerb, cseh és szlovák pátriárkátus püspökei képviselték. A szír-ortodox egyház püspökei Szíriából, Indiából és Hollandiából érkeztek. Ezenkívül képviseltette magát az angliai és az olaszországi anglikán közösség, a német, svéd, norvég, brit, román és egyesült államokbeli evangélikus egyház, továbbá a brazil metodista egyház. A rendezvényen több mint tíz katolikus püspök is részt vett. A Feltámadott jelenléte népe körében: az egyházi élet központja és közös tanúságtételünk alapja volt a találkozó címe, amely egyben elmélkedéseik középpontja is volt. Különösen fontos volt Chiara Lubichnak, a fokoláré mozgalom alapítójának és elnökének beszéde, mivel Jézus említett jelenléte a közösségben épp az ő karizmájának, ez egység lelkiségének jellegzetessége. (www.fokolare.hu)
Új plébános a nagykárolyi Szentlélek templomban
Hevele Imre plébános a tavaly felavatott Szentlélek templomot és sok-sok lelkes hívet hagyományozott utódjára, a mezőpetri születésű Borota Ottóra. Az új plébános Kaplony községben kezdte el papi hivatásának gyakorlását, majd Mikolába került, ahol kilenc évig teljesített szolgálatot. Nagykárolyba a közelmúltban elhunyt Hevele Imre plébános utódaként került. A hívek nagy szeretettel fogadták. Célja, hogy erősítse az összefogást. Ugyanakkor minél inkább be akarja vonni a fiatalokat az egyház életébe. (SzFÚ)
Támogatás az árvízkárosultaknak
A tordai Caritas-kirendeltséghez tartozó plébániáktól több mint 150 millió régi lej értékben gyűlt össze támogatás a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére, amit átadtak a gyulafehérvári egyházmegyei Caritas-irodának. Malomfalva számára céladomány is gyűlt: két tonna gabona valamint szoba- és konyhabútorok. (Kemény Márton)
Példamutató kezdeményezés
Október végén Bukarest adott otthont annak a konferenciának, amelyet az Otthoni Beteggondozást Szolgáltatók Országos Szövetsége rendezett. A svájci és holland követségek által támogatott konferencián az Egészségügyi Minisztérium, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, nemzetközi intézmények, központi és helyi önkormányzatok, illetve a témában érintett civil szervezetek képviselői vettek részt. A rendezvény célja a köz- és magánszféra közötti kapcsolatok erősítése, lévén hogy az otthoni beteggondozás új területként jelentkezik, új lehetőségeket teremtve az otthongondozás működési feltételei terén. Eddig ezt a tevékenységet civil szervezetek végezhették, de ma már a (szociális és egészségügyi) minisztériumok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az otthongondozás intézményesítésére. Minisztériumi kezdeményezésre jött létre az említett szövetség is, amely mintákat próbál kidolgozni a már sikeresen működő otthongondozói példák alapján. (Hargita Népe)
Cigánypasztorációs konferencia Magyarországon
Cigánypasztorációval foglalkozó papok, szerzetesek és világiak részvételével konferenciát rendeztek Leányfalun, a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban november 7–9. között, amelynek témája Ünnep a cigányok világában, katekumenátus, felkészülés a szentségek ünneplésére volt. Claude Dumas, a francia püspöki konferencia cigánypasztorációval megbízott lelkésze a hagyományos roma életszemléletről és kultúráról tartott előadást Ünnep a vándorlók világában címmel. A katekumenátus témáját Udvardy György, az MKPK katekézisért felelős püspöke és Fogassy Judit nővér, az MKPK Hitoktatási Bizottságának pedagógiai asszisztense terjesztette elő. A tanácskozást Keresztes Szilárd hajdúdorogi püspök, az MKPK cigánypasztorációért felelős püspöke zárta. (MKPKT)
II. Országos Katolikus Cigánytalálkozó
II. Országos Katolikus Cigánytalálkozót szerveztek november 12-én a budapesti Országos Cigány Információs és Művelődési Központban. A találkozó témája Találkozások Istennel igéjében és az eukarisztiában volt. Az igeliturgiát Keresztes Szilárd, a cigánypasztorációért felelős püspök tartotta, az előadók Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes és Zatykó László szegedi ferences házfőnök voltak. A Miénk a színpad műsor keretében a résztvevők táncokat, énekeket és evangéliumi jeleneteket adtak elő. (MKPKT)
Kilenced a keresztény magyarságért és Európáért
November 13-án a zselízi római katolikus plébánia és a Pazmaneum Társulás megemlékezést szervez a magyar szentek és boldogok emléknapja alkalmából Zselízen. Az ünnepi megemlékezést azon kilenced 2. állomásaként rendezik meg, amelyet a keresztény magyarságért és Európáért indítottak Felvidéken. Az imakilenced keretében havonta egy-egy magyar szent vagy hitvalló életéről elmélkednek. A megemlékezés programjában szerepel Marton Zsolt, a budapesti Központi Szeminárium prefektusának előadása Mindszenty bíboros életéről. Az ünnepi szentmisét Orosch János püspök celebrálja. (Galgóczi Rudolf/MK)
Felhívás Irak egyetlen katolikus egyetemének bezárása ellen
„Hagyjátok élni az iraki egyházat!" – hangzott Issaq Jacques, Bagdad segédpüspökének felhívása, aki Irak egyetlen katolikus és egyben keresztény egyetemének, a Babel College-nak rektora. „Támogatásra van szükségünk, hogy az iraki egyház folytathassa kulturális és pasztorációs tevékenységét. Ha a Közel-Keleten megszűnik a Jeruzsálem utáni második legrégibb egyház, amelyet az apostolok alapítottak, milyen valóság vár Irak kulturális életére, amely az egyik legősibb a világon? Mi lesz az egyházakkal a Közel-Keleten?" Issaq Jacques segítséget kér a Babel College-nak, amely az ökumenikus és vallásközi párbeszéd helyszíne, ahol különböző egyházak teológusai és világi alkalmazottak dolgoznak együtt, és ahol hat tantárgy foglalkozik muzulmán történelemmel és filozófiával. (SIR/MK/csipkebokor)
A Katolikus Média Világszervezet, a Signis első világkongresszusa
November 4. és 11. között Lyonban tartották azt a nemzetközi találkozót, amelyen a katolikus média szakértői 140 ország képviseletében a béke és a tömegtájékoztatás közötti kapcsolatokat vitatták meg. A magyarországi katolikus médiát Barlay Tamás, a Duna televízió vallási szerkesztőségének vezetője, a Makusz, a magyar katolikus újságírók szövetségének választmányi tagja képviselte.
A világkongresszus témája: „A média a béke kultúrájának szolgálatában". A hasonló című dokumentumot a közelmúltban tette közzé a Signis ökumenikus bizottsága. A katolikus világszövetség, amely magába foglalja a rádió, a televízió, a filmgyártás munkatársait, a videós és internetes szakértőket, továbbá a tömegtájékoztatás oktatóit, rendkívül intenzív programot állított össze. November 5-én és 6-án a nagyközönség bevonásával keresték a választ arra a kérdésre, milyen módon mozdíthatja elő a média a békét, ahelyett, hogy az erőszakot szítaná, amint erre gyakran van példa napjainkban. November 7-én és 8-án műhelymegbeszélést tartottak a film, a televízió, a rádió és az internet szakértői számára. November 9-én és 10-én tartották a Signis küldötteinek zártkörű közgyűlését.
A belgiumi székhelyű Signis 2001-ben jött létre az Unda – a nemzetközi katolikus rádiós és televíziós szövetség és az Ocic – a nemzetközi katolikus film- és audiovizuális szervezet összevonásából. A média a béke kultúrájának szolgálatában-téma kapcsán összeállított dokumentum többek között foglalkozik a háború és a tömegtájékoztatás kapcsolatával. Ugyanakkor helytelen az a tendencia, hogy a tömegtájékoztatás a negatív híreket részesíti előnyben, és figyelmen kívül hagyja az emberek szép és jó utáni vágyát. A dokumentum többek között azt javasolja a televíziós műsorok számára, hogy a látványt mindig kísérje hang is, ugyanis a szó már önmagában véve enyhítheti a képsorok által megjelenített erőszakot. (VR)
Eukarisztikus csodák – fotókiállítás a Vatikánban
A püspökök vatikáni zsinatának utolsó hetében (október 15-én) nyílt meg az I. Kelemen pápa intézet által rendezett Eukarisztikus csodák elnevezésű fotókiállítás, mintegy 80 eukarisztikus csoda történetét mutatva be. Raffaello Martinelli, a Hittani Kongregáció tagja kijelentette, hogy a különböző országokban végbement eukarisztikus csodák bemutatása nagy hatást gyakorol a kiállítás megtekintőire, hozzátéve, hogy az eukarisztia – amelyben minden vasárnap részünk lehet – maga is csoda. (Viata Crestină)
Megjelent a Larousse Vallásszótár
Az InfoCatho hírügynökség október 20-án jelentette, hogy megjelent a Larousse Vallásszótár. A Monde des Religions francia kiadvány kiadója, Henri Tincq, a szótár előszavában a vallások jelenlegi polarizációjával indokolja a kötet megjelentetését. Az új Larousse pontos tájékoztatást ad, nyelvezete közérthető, és 320 illusztrációt is tartalmaz. (Viata Crestină)
Keresem 50 év után
Nagyon kérem az olvasók segítségét azoknak a személyeknek a megkeresésében, akik bármilyen információt tudnak az 1938-ban született bátyám, Elekes Attila kolozsvári számtan–fizika szakos egyetemi hallgató 1956 október–novemberében való elhurcolásáról, egész életére kiható megrokkantásáról és megbetegedése pontos okáról. Azoknak a volt egyetemi hallgatóknak is köszönettel várom jelentkezését, akik az akkori kolozsvári szovjet konzulátus előtt vele együtt tüntettek még az elhurcolások előtt. Ugyanakkor keresem egyetemi társát, barátját, Varga Albertet (Bercit), akivel megbetegedése után kapcsolata volt, mivel ő az egyetlen személy, akinek a nevét tudjuk és aki később feltételezhetően tanárként működhetett.
Isten áldja meg a segítő szándékúakat! (Bartos Elekes Ildikó, 410269 Oradea, str. Splaiul Crisanei nr. 15, Bl. C7, SC. A, ap. 9, e-mail: bartos@lady.rdsor.ro, tel. 0259–478346, 0359–437348)
ZSINATI HÍRADÓ
CSÍKSZEREDA
Jelenlét a társadalomban
A zsinati dokumentum gyakorlati alkalmazása
Az egyház és a világ kapcsolatának problematikája lényegében teológiai probléma. Mióta az Ige a világ üdvösségéért testet öltött, azóta elméleti tisztázás és gyakorlati megvalósítás tárgya az isteni és emberi elem helyes viszonya. A kérdés az, hogy az egyháznak mint isteni tényezőnek mi a küldetése a világban, hogyan viszonyul az evilági valóságokhoz, feladatokhoz, az államhoz, a társadalomhoz, a gazdasági élethez, a kultúrához. Az egyház maga is a fejlődő világ része, ezért történelmi útján állandóan felül kellett vizsgálnia kapcsolatát az evilági törekvésekkel, küzdve azért, hogy el ne sodródjék a könnyebb megoldások felé.
Kihívások, amelyekkel megküzdött az egyház
Maga Krisztus hogyan volt jelen korának társadalmában, hogyan használta ki a lehetőségeket? Elfogadta-e, és ha igen, milyen mértékben korának társadalmi normáit, szokásait, erkölcsét, min és hogyan változtatott? Mindez nagy kihívás ma is.
Az apostoli időben elsőrendű követelményként jelentkezett annak a kérdésnek a megoldása, hogyan viszonyul a keresztény ember a világi hatalmasságokhoz.
A rabszolgatartó társadalommal a krisztusi eszményt állították szembe, melynek érvényesülése szükségképpen megszünteti a rabszolgatartó struktúrát, mintegy belülről kívánja a változást előidézni.
Az egyház és a világ kapcsolatában döntő fordulatot hozott az üldözés megszüntetését kimondó milánói türelmi rendelet (313). Az egyház addigi elnyomott helyzetéből a kivételezett és kiváltságos státusba került. Ugyanakkor az állampolitika telepedett rá. Az uralkodók fő támasza évszázadok hosszú során az egyház volt. A francia forradalom nyomán előretört a polgári burzsoázia. Az egyház támasza lett, és ezzel elveszítette a munkásréteget. Az egyházi állam (1870) megszüntetése elhárította azt az akadályt, ami mindeddig gátolta az evilági dolgok helyes értékelését.
XIII. Leó pápa rajzolta meg az egyház és a világ kapcsolatát a Rerum Novarum (1891) enciklikában. Boldog XXIII. János pápa 1959. január 8-án jelentette be először, hogy zsinatot kíván egybehívni. 1960 pünkösdjétől a különböző előkészítő bizottságoknál szétszórva megtaláljuk a pasztorális konstitúció témáit. Ötévi kálváriát kellett megjárnia ennek a lelkipásztori konstitúciónak, melyet a zsinati atyák a zsinat bezárása előtt két nappal, 1965. december 6-án fogadtak el. Ezelőtt 40 évvel történt, hogy a Gaudium et Spes konstitúcióban az egyház meghatározta a világban elfoglalt helyét, tisztázta viszonyát a világhoz, feladatát és hivatását. E zsinati okmány talán az egyház legnagyobb nyeresége. Hatásában még csak kibontakozóban van. Európaszerte ezzel a dokumentummal foglalkoznak a legtöbbet. Ez a Jelenlét a társadalomban című főegyházmegyei okmány alapja.
Zárt ajtó, nyitott ablak? – Czirják Árpád zsinati megbízott nyitóbeszédében XXIII. János pápa ablaknyitására utalt: „Ránk, a zsinatot megtartó és annak elveit elfogadó keresztényekre vár a feladat, hogy az öreg pápához hasonlóan kinyissuk a részegyházak ablakát. A friss levegőre azért van szükség, hogy a bentlévők jól érezzék magukat."
Lendüljünk munkába – biztatott Csiszér Albert – a nekünk adott kegyelemmel Krisztus titokzatos testének, az egyháznak javára, hogy életünk legyen s egyre inkább bőségben legyen!
Főegyházmegyénk ma történetének minden szempontból új korszakát éli át. Az átalakult helyzet természetesen ennek megfelelő, megújult lelkipásztorkodást követel. Tamás József püspök mondta: „A keret megvan, és az úgy szép, ha kép is van benne. Töltsük meg élettel!"
Mit tettünk a zsinat óta azért, hogy jelen legyünk a csíki társadalomban?
Öt év távlatából beláthatjuk, hogy tömöríteni kellett volna témáinkat. A II. vatikáni zsinat GS konstitúciója a „mindenkit nyugtalanító kérdéseket" öt témakörben tárgyalta. Ennek beosztását próbálta követni a Jelenlét a társadalomban című dokumentumtervezet: Gazdasági helyzet, Egyház és kultúra, Az egyház és a politika, Az egyház és a kisebbségi intézmények. Mint érdekességet említem meg, hogy a főegyházmegyei zsinat asztalára letett dokumentumban már csak három téma szerepel: A gazdasági élet, A politikai élet, A közösségépítés és a kisebbségek. Az Egyház és a kultúra kimaradt.
Hol vagyunk jelen 1989 és a főegyházmegyei zsinat óta?
1. Tanúságtétel/igehirdetés – martyria
A legfontosabb jelenlét az igehirdetés Jézus Krisztus feltámadásáról és megdicsőüléséről: vasár- és ünnepnap, házasságkötéskor, keresztség kiszolgáltatásakor, temetésen; plébániai hitoktatás elemi és középiskolásoknak; ifjak és felnőttek katekézise házasságra és keresztelésre készülőknek; az oktatás két formája: iskolai rendszerben: Segítő Mária Líceum és az Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum. Nem formális oktatás, ami a templom és plébánia körül zajlik. Iskolák látogatása, kapcsolat a hitoktatókkal; Tanúságtevő evangelizáció: lelkiségi csoportok bevonása, az írott és elektronikus médiában történő igehirdetés; internetes misszió.
2. Istentisztelet/szentségkiszolgáltatás – liturgia
Gregorián, népének és kórus a szentmisén; szentségkiszolgáltatás szentmisében; ministránsok; búcsúk és körmenetek; szentelmények: barka- és húsvéti ételszentelés; zarándoklás.
3. Szeretetszolgálat – diakónia
Hargita megye 26 községközpontjában működik szociális-karitatív beteggondozó; Öregotthon: Árpád-házi Szent Erzsébet – Gyergyószentmiklós; kórházlelkész, a csíki kórházban két lelkipásztori asszisztens dolgozik; két diákbentlakás működik a katolikus líceumok keretében; ösztöndíjak, alapítványok katolikus diákok számára.
4. Közösségformálás – koinonia. Isten országának reprezentálása az egész földön.
Közösségépítés, az egyháztagok őrzése, tanítása, nevelése, ismeretterjesztő előadás, hogy eljussanak Krisztusban a teljes érettségre életük minden területén.
Lelkiségek segítése; Közoktatás-köznevelés: megtartó, formáló ereje van. Gyimesbükk és Kóstelek plébánián, valamint szórványban ezzel jár a nemzet és hit kölcsönös megtartó ereje; Segédpüspöki hivatal, egyetemi lelkészség; Venczel József Vallásszociológiai Intézet; GYEPI-jelenlét.
Társadalom, kultúra és művelődés fejlesztése
Reintegrálás a társadalomba, deviancia-pasztoráció: börtön, szenvedélybetegségek, különböző fogyatékosok, peremre szorultak segítése (Krisztus jelenléte a bűnösök, kivetettek között…); Társadalmi osztályok közti szakadék enyhítése: az egyház egyaránt pasztorálja a gazdagokat, privilegizált társadalmi helyzetben levőket és szegényeket. Minden módon küzdenie kell azonban azért, hogy a két osztály közötti szakadék ollója ne nyíljon tovább; Előítélet és diszkrimináció elleni fölszólalás.
A nagycsaládosokra jobban oda kell figyelni. Árva és elhagyott gyermekek gondozása és nevelése (Csibészek); Kisebbségek védelme, cigánypasztoráció, családpasztoráció; A béke hirdetése, katonai lelkészek.
A nyelv megőrzése, a kulturális értékek védelme, műemlékvédelem
Erdélyben nagyon fontos az egyház szerepe e téren. Konferenciák, szemináriumok, kiállítások – ahol megismerhetik kulturális örökségünket. A művészet segítségével a transzcendensre lehet irányítani az emberek figyelmét. A tehetségeseket érdemes támogatni, mert lelki haszonnal jár; Templomok, egyházi épületek javítása és építése; Havi és hetilapok: Krisztus Világossága, Keresztény Szó, Vasárnap, plébániai értesítők. Pünkösd óta Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson hallható katolikus rádióműsor Katolikus óra címen a Fun FM 87,6 rádióban minden vasárnap 11–12 között, a Csíki Harangszó tévéműsora látható az Astral tévében. Összefogással sikerült az adást megtartani 2000 decemberétől, amit a Csúcs házaspár egyházi megbízásból, díjtalanul szerkeszt.
Hiányosságaink
Ifjúsági pasztoráció: A CSIT felkarolta az ifjúságot, egyelőre jó irányba viszi. Ugyanakkor fiatalok az éjszakai mulatókban tanyáznak, a züllés útjára léptek;
A cserkészet nem tudott kibontakozni.
Gazdasági szféra: Agro-Caritas alig működik; A munkáltatók nem fizetik ki idejében a béreket; A vállalkozók nincsenek tekintettel a keresztény ünnepekre; A helyi egyház legyen összekötő kapocs a vállalkozók és a munkanélküliek között; A gazdaság terén tehetetlenek vagyunk!; A visszakapott földek megműveléséről, az erdők jövedelmezőségéről még elképzelésünk sincs.; Állami és EU-s pályázatokat kellene írni, s nem tudunk pályázni.
A közjó szolgálatában (politika): vegyes helyi képviselet van; A Márton Áron Férfiszövetség 2004-ben a helyi, megyei és országos választásokra jelölteket indított. Akik bejutottak, tettek is valamit a közért, az egyházért és érezhető az igazságosság; A papok beszéljenek többet a világiak közéleti szerepéről.
A tanügyben alig vagyunk képviselve.
Az írott médiában nem jelenünk meg kellően. Szirmai Béla és néhai Jakab László kanonokok a világi médiában védték a keresztény hitet. Mostanság a hitünket támadó újságcikkekre sem reflektálunk.
A papok és egyházközségek szolidaritása elhalványult. Aki nem verítékezik a lelkipásztori szolgálatban, veszélybe kerül, mert benne a béres legyőzi a pásztort.
Akkor tudunk jelen lenni a társadalomban, ha a nap 24 órájában mindig és mindenhol keresztényként élünk. Bármilyen külső nehézség, politikai-gazdasági válság, természeti csapások stb. ellenére fontos a krisztusi remény hirdetése a szolidaritásra, összefogásra, egymás és Isten iránti szeretetre, és nem csak a vallásgyakorló, templombajáró emberek számára, hanem világi fórumokon is, minden jóakaratú embernek.
Darvas Kozma József
Zsinati napló
2005. október 5.
A csíki kerület zsinati napja szokás szerint a kegytemplomban kezdődött. Ahol a főegyházmegye tulajdonképpeni zsinata is zajlott, a csíki Mária-kegyhelyen, a Szűzanya oltalma alatt. A közös szentmisét, amelyen az egyházmegye vezetője, Jakubinyi érsek elnökölt, a lelki töltődés további percei követték, amikor a kegyszobor előtt imádkozhattak vagy lelki orvoslást kereshettek a zsinati napra összegyűltek. Ezt követte a szellemi munka a Jakab Antal Tanulmányi Ház dísztermében, ahol Darvas Kozma József plébános előadása hangzott el, mondandóját világi munkatársak tanúságtétele egészítette ki. Az előadás megpróbálta a tanulmányozásra e napra ajánlott témát, egyházunk jelenlétét a társadalomban, sokoldalúan körbejárni, helyzetképet is vázolni, kérdéseket is felvetni, s néhány dologban a megoldást is felvillantani.
A gondolatébresztő és nagyon sokoldalú előadás nyomán sok kérdés merült fel, amelyek egy részét a beszélgetésekben feltették a résztvevők. Sikerült a közös gondolkodás folyamatát elindítani.
A délelőtti témákat Jakubinyi György összegezte, reflektálva néhányra. „Katolikus keresztény értelmiség összefogására sok kísérlet volt már: keresztény orvosok egyesülete ökumenikus alapon. Az erdélyi magyar társadalomban mindig együtt dolgoztak ökumenikus alapon orvosaink. Létezik a Pax Romana értelmiségi szervezet, Magyarországon megalapították a KÉSZ-t is, mert ott a Pax Romanának nincs jó híre. De a lelkiségi mozgalmak között is van, amelyikre gyanakodva néznek… Nem kell félni attól, hogy értelmiségünk különféle mozgalmakban részt vesz!" Majd így biztatta a résztvevőket: „Az egyház mi vagyunk! Az imádság és az igehirdetés a pap elsőrendű feladata, a többi feladatot el kell osztani. Az ősegyházban is az anyagiak elosztása körül volt viszály. Akkor rendelték el az apostolok, hogy a diakónusok és világi munkatársak foglalkozzanak ezzel."
Csiki Sándor
Az ifjúság igénybe veheti az ingyen internetszolgáltatást falun. Szeretnénk ezt a plébániákra is bekötni, mert kisebb helyen gond ezt fizetni!
Vas Zoltán
Bérmálás után a főpásztor találkozik a plébánia különféle rétegeivel… Jó lenne a világiakkal is kapcsolatba kerülni: polgármester, a polgármesteri hivatal alkalmazottai is találkozzanak vele, így indíttatást kapnának az együttműködésre…
Boros Károly
Jelenlétünk a társadalomban: ennek anyagi vetülete is van, ezt nem minden plébános tudja megtenni. Ne szigetelődjön el a pap, s merjenek menni hozzá, mondhassák el kritikájukat is, merjenek beszélni a világiak a pappal! Első lépés a jelenléthez a kapcsolattartás. Jó elvegyülni a hívek közt egy lakodalomban, keresztelőn, olyankor nyíltabban mernek beszélni. A problémákkal kapcsolatosan ne legyen érzéketlen a pap…
Maczalik Ernő
Egyik maradandó lelki élményem, ahogy az elsőáldozó gyerekek a templomban ellene mondanak az ördögnek… Ennek kapcsán sokszor elgondolkodom: pedagógiai pályafutásom nagy öröme lenne, ha a fiatalok ellene mondanának a fogyasztói társadalomnak, a globalizációnak… Számomra a súlypont ez volna, mert ez oly rafináltan fertőzött meg, hogy észre se vesszük, sőt még dicsérjük is! Pedig áldozatai vagyunk… Ahhoz, hogy ellene tudjunk mondani, nagy munka volna… Kényes kérdések ezek, mert a fogyasztói társadalom kényelmet hoz, de annyira, hogy ez már bűnös! Annyira, hogy elfordít Istentől. Nem egyszerre, hanem apránként, hogy észre sem vesszük. Ma egy centit, holnap egészen… Elfogadunk egy olyan társadalmat, amely tunya, bűnös életmódot csempész be az életünkbe, nem ránk erőlteti, hanem sunyin lopakodva becserkész… Sokan nem is veszik komolyan, unják. Nem viszonyulunk elég komolyan a kérdéshez… Hogy lehet ellenállni? Kicsinként, például hogy nem pepszit iszunk, hanem természetes almalevet…
Kolumbán Imre
A tévén s rádión keresztül ér minket a legtöbb támadás, behatás, s önfegyelemre kell törekedni a családban, egyénileg. A csibészekkel való munka azzal indult, hogy olyan fiatalokkal foglalkozunk, akik integrálhatóak. Nagy részük integrálható a társadalomba is, a kereszténységbe is.
Izabella testvér
A személyes megtérés a kritérium, hogy megmarad–e kereszténynek a csibész, az ember, ez általánosan érvényes igazság. Különben csak eljár a templomba, de csak annyi. A hétköznapi életén nem látszik meg…
Portik H. Kelemen
Jól vázolta az előadó a témát, s a hiányosságokat is, mert itt, Csíkban, nagy arányban vannak a katolikusok, és még sok a tennivaló. Hiányolom a zsinati könyvben szereplő bizottságok létrejöttét, amelyek aztán tovább vinnék a munkát.
Darvas Kozma József
Kelemen nagyon lényeges elemre tapintott rá, ehhez őszinte párbeszéd és megbecsülés kell… Ha misében pap a pappal nem fog kezet vagy csak kényszeredetten teszi, akkor előbb ezt a bajt kell orvosolni.
Vízi Zakariás
Én kértem a főesperességeket, hogy mindenünnen legyen egy kapcsolattartó, akivel a gyakorlati dolgokat meg lehetne beszélni, érsek úr is kéri, hogy kapjon javaslatokat, hogyan lehet életbe ültetni a javaslatokat és rendelkezéseket.
Jakubinyi György érsek
A zsinati könyv készen van, a benne levő rendelkezések törvényerőre emelkedtek! A törvény érvényes, de a végrehajtás módozataira vonatkozóan különféle újabb javaslatok szükségesek! Első elgondolásom az volt: a zsinat lezárulása után a sok munkatárs, akik a 22 bizottságban dolgoztak, az előkészítési szakaszban beérkezett javaslatokhoz szóljanak hozzá: hogyan kellene a rendelkezések mellett ezeket is életbe léptetni. A rendelkezések kivetelezési módjáról e javaslatok alapján rendelkezem. Két év után ez a megoldás született: újra tárgyaljuk a témákat, s én azóta is várom, hogy elrendelhessem a konkrét megvalósítási módokat. Mindezt teljesen végrehajtani úgysem lehet, de törekednünk kell rá.
Dánél József
A személytől személyig ható evangelizáció a hatásos, a tömeges nem. Sokan kijönnek a kegytemplomba Máriától kegyelmet kérni, s ugyanakkor a jósnőhöz – nem tudom, a kettő hogy fér össze, de sokan gyakorolják. Országos evangelizációban vettem részt, fogadtak úgy, hogy eddig csak az RMDSZ és a szekták jöttek, de jó, hogy a katolikus egyház is eljött hozzánk! Ennek során együtt imádkoztunk. Személyes életemben a nagy alkalmakon kívül is sokszor adódik lehetőség, hogy evangelizáljak a munkahelyemen. Sokszor a szokások ellen kell tenni, mert megszoktuk, hogy apróságnak tűnő dolgokat hazaviszünk, s aki nem teszi, azt furcsállják… Szerintem nem számít, hogy kicsiség, a keresztény élet a „cseppeken" múlik. Más eset: egy kollégával párbeszédet folytattunk, a kolléga dohányzik, én csak amióta az Urat mélyebben az életembe fogadtam, tudtam és akartam abbahagyni. A beszélgetés után a kollégámnak is sikerült 30 évi intenzív dohányzás után lemondania a szenvedélyéről. A világ sóvárogva várja, hogy Istenről tanúságot tegyünk előtte, a tapasztalat az, hogy nagy igény van a gyóntatásra is… Az emberek sóvárogva várják, hogy Istenről halljanak s tapasztalatot szerezzenek, hogy nekik tanúságot tegyenek…
Rafain Zoltán
Az Unió Közbirtokosság, akiket itt képviselek, ajánlotta fel a Márton Áron ünnepségen a gyulafehérvári székesegyház számára jövedelme egy kis részét. Jó a kapcsolat az egyházzal, ennek tükre a felajánlás, amit tettünk: az 1 euró hektáronként a székesegyház javítására. Hasonlót szeretnénk a csíki plébánia segítésére is megvalósítani.
Tapasztalatunk: ha közösen akarunk valamit, az jó, s azt el kell vinni a román törvényhozásig, sőt az EU-ba is. Nem elég a tulajdonjogot birtokolni, ha nem magunk kezeljük. Közbirtokosságok erdőgondnoksága, erdészete – ezt több helyen megvalósítottuk, de az értékesítést még nem vállaltuk át. Most a bükkfa értékesítése azért gond, mert a bútoripar visszaszorult, s nincs is esély az eurokonform bútoripar megvalósítására. Igény csak a fűrészáruként való értékesítésre van.
SZÉKELYUDVARHELY
Az egyház jelenléte a társadalomban
Ad fontes – vissza a forrásokhoz: a II. vatikáni zsinat előkészítésében egyik nagyon jelentős teológus, H. de Lubac, figyelmesen áttanulmányozott minden enciklikát XIII. Leó Providentissimus Deus (1893) kezdetű enciklikájától egészen XII. Piuszig. Hosszas reflexió után megállapította, hogy ezek az írások nem hangsúlyozzák eléggé Isten szavának fontosságát, inkább magukra reflektálnak. Szerinte nagyon fontos figyelni a források gazdagságára. Ennek lett gyümölcse a Dei Verbum zsinati dokumentum kezdete. Amikor a magunk háza táján szeretnénk életbe ültetni a II. vatikáni zsinat szellemét, nekünk is a forrásokhoz kell visszatérnünk, a Szentíráshoz és a szent hagyományhoz, amelyeket hitelesen az egyház tanítóhivatala a teológusokkal együttműködve értelmez a Szentlélek vezetésével.
Rajtunk meglátszik-e, hogy a szentháromságos Istenhez, s így a Szentlélekhez imádkozunk – mert csak a Szentlélekkel való közreműködésünk által újulhat meg a világ és a társadalom. Isten megveszi a kabátot, de a gombokat nekünk kell felvarrnunk. Ez folyamatos munkát, odafigyelést igényel. A „gombvarrás" közben azonban nem szabad szem elől tévesztenünk a Szentlélek sugallatait. Az egyház legégetőbb szüksége napjainkban nem valamilyen új törvény, új teológia, új szerkezetű felépítettség, nem is valamilyen új liturgia, mert mindez a Szentlélek nélkül csak olyan volna, mint test lélek nélkül. Olyan emberekre van szükségünk, akiket eltöltött a Szentlélek. Az üdvösség is embereken keresztül érkezik. Jézus működésének hajnaláról olvassuk, hogy Isten elküldte előtte emberét, akit Jánosnak hívtak. Egy ember és nem egy terv, elképzelés vagy üzenet. Gyermek született nekünk, gyermek adatott nekünk – Isten egy emberen keresztül mentett meg bennünket, Jézus Krisztus által, aki telve volt Szentlélekkel. A Szentlélek nem épületekre száll le, hanem emberekre, a Lélek nem terveket önt el kenettel, hanem embereket. Az egyháznak tehát egy hadseregnyi Lélekkel átitatott emberekre van szüksége. Ha igazán a Szentlélekben imádkozunk, ha Isten rendelkezésére bocsátjuk magunkat, akkor ez kisugárzik! Ha mi ridegen értelmezzük a zsinati dokumentumok szövegeit, akkor lehetünk bármilyen okosak és értelmesek, esetleg cinikusak is, akkor nem tudjuk a kovász szerepét betölteni társadalmunkban. Csak a Szentlélekkel együttműködve látszik meg rajtunk, hogy lelkesek vagyunk. Vannak papok és hívek, akiken meglátszik az imádságos élet, akikről sugárzik az Isten-kapcsolat – ez nem életkor függvénye. Sok fiatal már nem lelkes, sok idős még mindig lelkes… De még sok és mély imára van szükség!
A társadalmi, politikai, gazdasági változások sokszor félelmet keltenek bennünk, s ilyenkor félő, hogy Isten szava helyett önmagunkat értelmezzük. Önmagunkat is újra kell fogalmaznunk, de Isten szava fényében. Ha teret hódít a félelem, akkor rideggé, cinikussá és unalmassá válunk, így inkább akadályozzuk Isten országának terjedését. Ez nagy veszély, ezért kell elsősorban önmagunkat felülvizsgálnunk: mennyire engedem Istent működni életemben, azaz hogyan imádkozom? Melyek az én félelmeim? (Ezek a félelmek okozzák általában ridegségünket és savanyúságunkat.) Melyek a hibáim? S ha nyílt és őszinte vagyok magammal, akkor be kell ismernem: én sem, te sem vagyunk kivételek. Itt kezdődne el a kovász szerepe: beismerni hibáinkat. S magunkkal kezdeni… Ezt észreveszik, s ezért értékelnek.
Szent Pál apostolt híva segítségül, figyelve a forrásokra, a filippiekhez írt levelét idézem most. Philippi gazdag város volt, kereskedőváros. Itt dőlt el a nagy philippi ütközet Antonius és Brutus seregei között. Itt dőlt el a Római Birodalom sorsa: kétszer. Egyszer Antonius és Octavius, a későbbi Augustus császár győzött. Másodszor – és ez a fontos nekünk – egy kis halászbárkából három-négy ringyes-rongyos ember szállt partra, közöttük Pál, Pálban Jézus Krisztus. Európában először jelent meg Jézus. Tyúkok káráltak, kutyák, macskák szaladgáltak, egy-két ember kinézett a kapun: három-négy poros vándor haladt befelé a városba. Sejthették-e, hogy most szállt partra Jézus Krisztus Európában, és háromszáz év múlva az egész Imperium Romanum sorsa megváltozik ettől? Sokkal döntőbb ütközet volt ez a második philippi csata, a partraszállás, mint az első! Háromszáz év kellett, ez még csak a kezdet a változások közepette. Vajon nem éppen a változások késztetnek arra, hogy megmozduljunk és vigyük ki az utcára Krisztust a szívünkben? Mert Krisztus vagy a szívemben van, vagy sehol – s ha csupán elméleteket gyártok, akkor hamis prófétának bizonyulok. Ha nem tudom nap nap után egy kedves szóval, egy mosollyal megajándékozni embertársaimat, ha aláásom pap- vagy embertársam becsületét – lehetek bárki – akkor hirdethetem a legcsodásabban Isten igéjét, áruló vagyok. Júdás vagyok. A farizeus jobb szó, benne van a Szentírásban visszahúzó ereje. „A farizeus bizonyos értelemben mindenütt elszigetelt. Hiányzik belőle a nyitottság, s ezért képtelen a barátságra. Környezetének csak terhét érzi, s áldozatnak vél minden kapcsolatot. Olyan zsarnok, aki tehernek tünteti föl azt, hogy másokat elnyom. Amikor a tekintélytiszteletről beszél, lényegében a mindannyiunkban ott lappangó zsarnoki rosszra sandít. Barátok helyett így keres szövetségeseket." — írja Pilinszky.
Kétezer év alatt csak a kosztümök változtak, az emberek nem. A bűn bűn maradt, az ember ember – a farizeus farizeus és a gőggel öntelt ember gőgös – és amit Pál a filippibelieknek ír, az pontosan úgy érvényes ránk is: ha volt akkor szegénység – és mikor nem volt? –, akkor ma is bőrünkön tapasztaljuk. Ha voltak akkor nagygazdagok – és mikor nem voltak? –, akkor ez ma is érvényes. Nem akarok általánosítani – mindig vannak kivételek, akik kezük munkájával sokat elértek (ezek általában felismerhetők jó szívükről). Ha ma eluralkodónak látjuk a korrupciót – és mikor nem volt? –, akkor abban az időben is volt. Talán ezért van annyi szegény és annyi dúsgazdag. Amit tehát Szent Pál a filippibelieknek ír, az pontosan úgy érvényes ránk is, mert nemcsak az első keresztény közösségről van szó, hanem az örök emberről, az örök keresztény emberről.
Hiúság: a legkeresztényebb keresztényt is az örök emberi hiúság fenyegette már az első században is, hogy pl. ki legyen az episzkoposz, a püspök, a vezető. Ehhez társul az érvényesülési vágy. Ma van egy lélektani irányzat, amelyik azt mondja, hogy ez alaprugó szerepét tölti be az embernél. Ha nem sikerül valakinek érvényesülni, az illető lelkibeteg lesz, a betegséget úgy nevezik, hogy kisebbrendűségi érzés. De van, akinek sikerül érvényesülni, s akkor mindent a maga elképzelése szerint akar végrehajtani. Az ilyen Jézus Krisztust csak eszköznek tartja saját célja elérésében… nevezhetjük farizeusnak, de az áruló jobb szó. Mert amikor a saját hatalmunkat akarjuk érvényesíteni, elfelejtjük, hogy “az erő a gyöngeségben nyilvánul meg". Közreműködésünk igen fontos, csak közben figyeljünk arra – a zsinati dokumentumok megbeszélésénél is –, hogy ne önmagunkat értelmezzük.! Ha nem törekszünk a jézusi lelkület, érzület kialakítására őszinte imával és mély alázattal, akkor társadalmunk – s ezen belül szűkebb környezetünk – megérzi, és hitelünket veszítjük, bármilyen szerepet is töltsünk be: akár egyháziak, akár világiak vagyunk. Nem ál-alázatra, hanem igazi jézusi alázatra van szükség. Ez keresztény életfeladat, nem csak a papság feladata!
II. János Pál, amikor a keresztény értékek Európában tapasztalható megfogyatkozásáról nyilatkozott, mégis reménnyel tekintett más földrészek felé: ahogy egykor Európa mentette át a keresztény értékeket a világ számára, ma talán Afrika és Amerika az a kontinens, amely eszköz lesz Isten kezében és átmenti a keresztény értékeket a világ számára. Kérnünk kell a Szentlélek segítségét önmagunk számára, hogy felül tudjuk vizsgálni magunkat, fel tudjuk varrni alázattal a gombokat az Istentől kapott kabátra. Így megvalósulhat a közreműködés embertársainkkal is – különösen azokkal, akik a mi kisugárzásunk által velünk együtt dolgoznak majd a társadalom megújulásán.
Sajgó Balázs
Zsinati napló
2005. október 6.
Az udvarhelyi kerület zsinati napja a megszokott pezsgést és érdeklődők sokaságát hozta. A szentmise idején megtelt a templom, a gyerekekből álló szkóla angyalokhoz hasonlatosan énekelt, a megbeszélésekre megtelt az ifjúsági ház nagyterme. Az előadás megérintette a lelket, s az értelemhez is szólt.
A társelőadók pedig – Derzsy András, Molnár Melinda és Simó Magdolna – az egyház társadalmi szerepének egy-egy jelentős szeletét villantották fel. Szó volt a szeretetszolgálatról, a szép magyar beszédről és a kultúra átlelkesítéséről meg az oktatásról
és nevelésről. Mindegyik hozzászólás azt húzta alá s végkicsengésében azt mondta el: a személyes szinten megélt, hiteles keresztény élet hatásos, s a szeretet sugárzása példaértékű és vonzó. Különben csak visszhangtalan szónoklat minden szép szó.
Jakubinyi György érsek a zsinati napok céljáról szólva elmagyarázta: nem az a cél, hogy megismételjük a zsinatot, nem is új hozzászólásokat gyűjtünk, hanem a könyvben leírtakat szeretnénk életbe ültetni, ennek hogyanját keressük. S tesszük ezt együtt még akkor is, ha olykor, mint a hozzászólásokból kiderült, a délelőtti időpont miatt, ami szervezési kérdés, hiszen nem felel meg a dolgozóknak, sokan nem vesznek részt… A zsinat előkészítésekor sem vett mindenki részt a munkában, az egyházmegye plébániáiból 36-on a zsinati előkészületet sem tartották meg. Így folytatta a főegyházmegye érseke: „Nem elsősorban a papság, hanem a világi hívek képviselik az egyházat a társadalomban. Nem a pap vagy a világi hívő társadalmi szerepéről van szó, hanem az egyházéról, s az mi mindannyian vagyunk…
A kérdés: aki keresztény, az valóban gyakorló-e vagy csak megkeresztelt? Még az anyakönyvezettek se lesznek mind gyakorlók, de mi nem mondhatunk le a hithirdetésről, s ha sose lesz is tökéletes, mi mégis kell tegyük a magunkét…"
Az előadásban Sajgó Balázs által idézett Lidia az első európai világi keresztény volt, Pál keresztelte meg… Korábban, már az első pünkösdkor voltak európaiak is jelen, s Pétert Rómában már várták keresztények. Lidia alakja fontos, mert az első páli keresztény közösségvezető volt, nő, nem pap. Egyházunk a középkorban klerikalizálódott el, akkor semmit se csinálhattak a világiak pap nélkül. Végül Jakubinyi érsek így biztatott mindenkit tevékeny keresztény életre: „Az egyházközség még nem a társadalom, azon kívül is hatni kell… Régebben is, aki nem elégedett meg azzal, hogy a pap imájára az áment felelje, tevékenykedhetett a rózsafüzér-társulatban, vagy aktívabban például a fogolykiváltásban. Ma is, akit az átlag keresztény élet nem elégít ki, egy mozgalomba állhat, ahol a lelkiatya lelki támogatása mellett végezhet többet, szervezhet…"
Jelenlétünk a társadalomban
A sóvárgással eltelt természet Isten fiainak megnyilvánulását várja. (Róm 8,19.).
A nagy univerzumnak mi, a 21. század emberei, keresztényei is részesei vagyunk. Szent Ireneusz írja: Az élő ember az Isten dicsősége. Mindkét idézetből az derül ki, hogy életem nemcsak az enyém. Nem élhetek csak önmagamnak. A magát igazi kereszténynek, vallásosnak tartó egyén számára az én szócska csak a nyelvtanban lehet első személy. Nem önmagunknak élünk, hanem egy közösségnek, egy keresztény közösségnek. Senki nem húzhat maga köré falat, hogy csak magával törődjön. Minden keresztény embernek a maga helyén, a maga egyéniségével, a maga tudásával jelen kell lennie a társadalomban. Egyetlen fölösleges ember sem él a földön.
Mi újat hozott a főegyházmegyei zsinat az egyházmegyében, a saját plébániánkon? E kérdés mellett tegyük fel azt is, hogy én személyesen mit tettem annak érdekében, hogy egyházunk megújuljon saját környezetünkben.
Az elmúlt 15 évben, a közvetlen környezetünkben, társadalmi életünkben városi és falusi közösségekben, az egyházban, főegyházmegyénkben nagy változások mentek végbe. Ezek a változások szültek jót és rosszat, nagy kihívást is jelentenek.
A templomok ajtói szélesebbre nyíltak, hogy Isten igéje, az örömhír kijöhessen az emberek közé. Az iskolákba, a munkahelyekre, kórházakba, a közintézményekbe. Ebben a munkában a szolgálati papság mellé szabadon felsorakozhatnak a világi hívek, hogy ők is apostoli munkát végezve munkatársai lehessenek Istennek. Ez az egyház jelenléte a társadalomban.
Ezen a téren főesperesi kerületünkben nem kis eredményekről számolhatunk be. Papjaink, világi hitoktatóink jelen vannak az iskolákban. Minden plébánián szervezetten működik az iskolai hitoktatás. Egyházunk nagyon is tudatában van, hogy az apostoli munkában fontos az ifjúság nevelése. Egyházmegyénkben van ifjúsági lelkészség. Plébániánkon van ifjúsági csoport, belekóstolnak az egyház szegényeiről való gondoskodásba.
A kórházi lelkészség által jelen vagyunk a betegek között. A Caritas otthoni ápoló részlege által jelen vagyunk a családoknál, ahol elfekvő, illetve magukra maradt időseket kell ápolni. Asszisztensnőink nemcsak szakmailag állnak a betegek rendelkezésére, hanem ha kell, kisebb takarítást, ágyneműmosást, bevásárlást is végeznek, és ha szükséges, lelki támaszul szolgálnak. A főesperesi kerület minden területét behálózza ez a szolgáltatás Szentegyházától a Homoród mentéig, Székelykeresztúrtól a Nyikó mentén Farkaslakáig, Varságon, Szentkirályon, Oroszhegyen munkájukkal az egyház diakóniai munkáját végzik. Az éteren át a rádiót hallgató családokhoz is eljutunk a heti egyszeri katolikus félóra adásával.
Ez azonban az apostoli munka és feladat csekély töredéke. Üres a helyünk a média egyes területén, a közigazgatásban, foghíjas a helyünk a politikai életben. A Zsinati Könyv idevágó fejezetében olvassuk: „A papság aktív politizálástól való tartózkodása nem jelenti azt, hogy az egyház elzárkóznék a világtól. A világi hívőknek viszont éppen keresztény küldetésükből kifolyólag részt kell venniük a politikai életben." Önkormányzati és országos szintű római katolikus politikusaink vannak. Ők teszik is a dolgukat még az egyház érdekében is, mégis hiányzik valami: a krisztusi lelkület. Aktív katolikus politikusaink részére régiónként, pl. Hargita megyében egy, illetve kétnapos előadássorozatot szervezhetnénk, ahol beszélnének a politika és az evangélium kapcsolatáról.
A diakónia, a szeretetszolgálat terén elért eredmények mellett is sok a hiányosság. Közel másfél hónapja, hogy vidékünket hatalmas árvíz öntötte el. Amikor elmúlt a közvetlen veszély, és a segélyek kezdtek érkezni – mint mindig –, a papokat keresték meg az adakozók. Bizonyos helyeken egy adott pillanatban a plébános képtelen volt kezelni a rá háruló feladatot, segítségért kiáltott. Ekkor alakítottuk meg azt, amit már korábban hangsúlyoztak püspökeink, a főegyházmegyei Caritas vezetősége: a plébániai Caritas csoportot, amelynek a feladata volt, hogy a beérkezett adományokat átvegye és szétossza. Egy ilyen katasztrófának kellett jönnie, hogy belássuk, mennyire fontos, hogy minden plébánián legyen egy önkéntesekből álló csoport, a nőszövetség, a rózsafüzér-társulat, az egyháztanács tagjai, a tenni akaró fiatalok, akik ismerik az egyházközség szociális helyzetét, szükség esetén a plébánost mentesítik bizonyos munkáktól, legyen az csomagkiosztás, beteglátogatás, idősek számára gyógyszerbeszerzés, esetleges katasztrófahelyzet.
A sóvárgással eltelt természet Isten fiainak megnyilvánulását várja. Egyetlen hívő ember sem ülhet tétlenül, karba tett kézzel. A zsidóknál szokás volt, hogy a hétköznapi reggeli ima idején imaszíjat kötöttek a fejükre és bal karjukra. Ebben a szíjban volt elhelyezve a törvény bizonyos része. Ez emlékeztette őket az Istennel kötött szövetségre. Minden hívő ember lakásában ki kellene függeszteni Jézusnak a talentumokról szóló példabeszédét, mert mindnyájan jól meghatározott mennyiségű talentumot kaptunk. Ezek a talentumok magvak bennünk. Eszközök, amelyekkel gazdálkodnunk kell, hogy gyümölcsöt hozzanak. Mint Isten munkatársai, szebbé, jobbá tehetjük környezetünket. Henri Boulad Alexandriában született és ma is élő jezsuita írja: A bűn nem mindig az, amit mi annak gondolunk. A bűn az, ha elfelejtem az inspirációmat, és tétlen maradok. A bűn az, ha nem teszem meg a jót, amit megtehetek.
Derzsy András
Tófalvi Mihály, Korond
Az Úr Jézus csodája, hogy én ma itt lehetek! Olvastam ugyan tegnap az újságban, hogy lesz zsinati nap, de mégsem így volt a programom eltervezve. Minden faluból legalább egy család még kellene jöjjön, ne csak a plébános úr! Zsinatolnak, de mi keveset tudunk róla, csak olvassuk az újságban, de az kevés, zsinatolnak valahol valamit, pedig ez mindannyiunk dolga.
Az Úr Jézus, ha jól tudom, azt mondta, menjetek Izrael elveszett juhaihoz. Ne csak azokhoz, akik a templomban vannak!
Incze Béni
Elképzelésem: hogy eljöjjenek a hívek, ahhoz hétköznap kevés az esély, a falusi ember a mezőn van ilyenkor… Utána egy összejövetel alkalmával, különböző csoportok foglalkozásakor kell feldolgozni a témát, azt, hogyan tudjuk megvalósítani ezt a közösségben… Ezt minden pap meg tudja valósítani. Mindenütt vannak csoportok, összejönnek fiatalok, idősebbek, s velük meg lehetne beszélni.
Sebestyén Domokos
Az előadásban elhangzottak szerint a Szentlélekkel való eleven kapcsolat megvalósítására karoljuk fel a lelkiségi mozgalmakat! Ne csak fricskázzunk, hogy ez a vallásosság nem jó, hanem bekapcsolódva a lelkiségi mozgalmakba, valósítsunk meg egy lelkiséget…
Bartos Károly
Régen az egyháztanácsot gyakorlati szempontok szerint választották. Például az lett egyháztanácsos, akinek szekere volt, s tudott fuvarozni. Ma változott a világ, másféle egyháztanács kellene, van olyan egyháztanácsos, s az a pap hibája is, hogy bekerült, aki négy éve nem áldozott, templom felé se jön, sőt az egyház ellen dolgozik. Ezen változtatni kellene, a papnak nem csak a kaszálás-kapálásban, hanem a lelki dolgokban is legyenek munkatársai! Ha nem, hogyan tudja a pap Krisztust a világba vinni? Hiszen ehhez bizony szükség van munkatársakra! De falun a mentalitás még más, s ezen változtatni kellene. Nálunk az egyháztanács aktív tagjaival nagyjából megbeszéltük a zsinati könyv témáit…
Tófalvi Géza
Hogy lehetne híveink körében hatékonyan elérni, hogy például egy katolikus vállalkozó legalább a munkatársaival legyen becsületes, méltányos bért adjon nekik, hogy a keresztény orvos keresztény elvei szerint dolgozzon… Az előadás az egyéni tennivalókra figyelmeztetett, de közösen: az egyház, a főesperesi kerület, az egyházmegye hogy tudna, mit tudna tenni azért, hogy a keresztény értékek megjelenjenek, érvényesüljenek a társadalomban?
Kovács Sándor
Sok vállalkozó távol van az egyháztól… hogy lehet közelíteni? Például elsőáldozáskor, amikor a többi közt a vállalkozó, az orvos gyermeke is nagyon készül – általa a szülei is érdekeltekké lesznek, közelednek… hasonlóképpen történik a bérmálkozáskor. Egy másik lehetőség az iskolán keresztül elérni a családot. Mi mindig ott vagyunk az iskolákban, az igazgatókkal együttműködünk. Kis lehetőségeket kell megragadni, s így sokakat tudunk megnyerni. Kényszerrel nem megy…
Incze Béni
A felvetésre az én javaslatom: kimenni a társadalomba s azt áthatni a lelkiségi közösségek által… Akik benne vannak egy közösségben, azok szépen élnek, vigyáznak… Például a házas hétvége, de más lelkiség is ugyanígy csinálja. A családokat kell megnyerni, általuk lehet hatni… Sokan a másik család példáján fellelkesedve kapnak kedvet. Ezeket támogassák, erre biztatom a paptársakat s a világi krisztushívőket. Nem kényelmes, mert sok a munka vele, programokat kell szervezni, dolgozni kell, tartani a kapcsolatot és segíteni őket, hogy aki ma bekapcsolódott, fejlődjön, haladjon. A beteggondozó vállalkozást igen-igen nagy sikernek tartom, négy éve működik,
és lelkileg is, másképp is megváltozott az elesettek helyzete! Arra biztatom a plébánoskollégákat, hogy anyagilag is támogassák, s mindenképpen álljanak melléjük.
Czikó László
A világban nehéz átadni a hitet… De amíg a plébános be tud menni az iskolába, óvodába, leül egy gyerek mellé, és személyes kapcsolata lesz a gyerekkel, ez több még a kiscsoportos, lelkiségi csoportos lehetőségnél is… Én arra biztatom a papokat, menjenek be az iskolába, nem kell kizárni a világi hitoktatókat, de a papnak kell hogy személyes kapcsolata legyen a gyerekekkel, így lehet például, hogy tegnap este a rózsafüzéren 60 gyerek volt a templomban!!!
Lukács Ilona
Mi a rózsafüzér-társulat által hatunk, a betegekhez is elmegyünk, városi viszonylatban minden másképp van, de figyelni kell itt is egymásra. Falun jobban tudják, kinek mi a baja, városon külön és jobban kell erre figyelni.
Vass Ince
A főegyházmegye szintjén van-e valaki, aki politikai téren képviseli a mi ügyeinket, ha a papok aktívan nem politizálnak?…
Jakubinyi György érsek
Nagy Benedek csíki római katolikus hitvalló képviselő képviseli a vallásügyi államtitkárságon egyházunkat, hetente hazajön s lehet vele konzultálni – s az RMDSZ.
Anaklét OFM
Nem ismertem személyesen Márton Áron püspököt. Krisztusi ember volt, ezért tudott hitelesen megnyilatkozni. Az egyház a társadalomban… az egyház Krisztus nélkül értelmetlen népegyház. A keresztény ember élete is Krisztus nélkül ugyanolyan értelmetlen.
