Blogarchívum

2016. május 25., szerda

Beindult a Gyurcsány-lobbi Brüsszelben | Magyar Idők

Beindult a Gyurcsány-lobbi Brüsszelben | Magyar Idők

2016. MÁJUS 25., SZERDA, ORBÁN NAPJA
A DK ELNÖKE AZ UNIÓS BIZOTTSÁGI VEZETŐK ÉS NAGYKÖVETEK MELLETT AZ AMERIKAIAKKAL IS TÁRGYAL

Úgy tűnik, nem beszélt a levegőbe Niedermüller Péter, a DK alelnöke és EP-képviselője, amikor a Facebookon közölte, azért dolgozik Brüsszelben, hogy az unió szigorú szankciókkal sújtsa Magyarországot, amiért a kormány nem akar bevándorlókat befogadni az országba. A párt sajtóosztálya ugyanis kedden arról tájékoztatott: Gyurcsány Ferenc pártelnök, Molnár Csaba ügyvezető alelnök, EP-képviselő és Niedermüller kíséretében tesz látogatást Brüsszelben.
A Gyurcsány-féle lobbitevékenység tehát elkezdődhetett, a DK-s delegáció legalábbis számos uniós biztossal és bizottsági vezetővel, továbbá Yang Yanyival, az EU mellé delegált kínai nagykövettel, David Walzerrel, az EU mellé delegált izraeli nagykövettel, Selim Yenellel, az EU mellé rendelt török nagykövettel, Susan Dangerrel, az AmCham (Amerikai Kereskedelmi Kamara) európai vezetőjével is találkozik.

A DK szóvivőjétől kedden estig nem kaptunk választ arra, hogy Gyurcsány folytat-e olyan tárgyalást is, amely cége, az Altus Zrt. megbízásairól szól. Orbán Viktor miniszterelnök sajtóirodája ugyanakkor megerősítette a Bors értesülését, hogy Orbán Viktor fellebbez abban a perben, amelyet Gyurcsány Ferenc cége, az Altus indított ellene és amelyben első fokon bocsánatkérésre kötelezték a kormányfőt.
Emlékezetes, Orbán Viktor tavaly májusban Strasbourgban, egy újságírói kérdésre válaszolva skandalumnak nevezte a DK elnökéhez köthető Altus Zrt. európai bizottsági megbízását.
Szankciókat akar hazánk ellen a Gyurcsány-párt
Forrás: Bach Máté
Szankciókat akar hazánk ellen a Gyurcsány-párt
Azt mondta: üzleti megbízatásnak álcázott formában uniós pénzt adnak egy olyan cégnek, amely egyértelműen pártpolitikai célokra is használja ezeket a forrásokat.

Kapcsolódó:

BOLDOG SZÜLINAPOT, ŐSZÖDI BESZÉD!

Örömünk most már határtalan, a mi Fletónk újra régi formájában idézi meg régi formáját. Azt az időszakot, amikor beborozott plébánosra hajazó prédikációival haknizott országszerte, és úgy osztotta a politikai dizájnerdrogot, mint Bajnai az EU-s támogatást a szoci kisvállalkozóknak.

ŐSZÖDI BAGATELL

„Őszödről tíz évvel később” – mottóval, naponta új részekkel jelentkező videósorozatba kezdett Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc. Jópofáskodva, várhatóan sajátos végkövetkeztetést levonva tálalja a rendszerváltás óta az eddigi legsúlyosabb belpolitikai válsághoz, a 2006. őszi utcai zavargásokhoz vezető, nem utolsósorban pedig a baloldalt romba döntő őszödi beszédét. „Mi volt tíz éve? Ajjaj” – mondja sejtelmesen, grimaszolva az első, hétfőn este közzétett videóban Gyurcsány. „Bánom-e, hogy csúnyán beszéltem? Hát, legfeljebb azt.” – közli a DK elnöke a második videóban. Mint ismert, holnap lesz tíz éve, hogy Balatonőszödön elhangzott a súlyos következményekkel járó beszéd.



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése