Boldogságos Erzsébet Magyarország királyának leánya, kicsi gyermekként, már négy, vagy öt éves korában elkezdte Istent szolgálni, és Szűz Máriát és Szent János evangélistát tisztelni. A szegények oltalmazója volt, gyakran vigasztalta őket, látogatta a betegeket és a leprásokat, s felöltöztette őket. Egészen haláláig, miután megözvegyült és apácává lett, mindvégig igen vágyott arra, hogy a szegényeket, betegeket és leprásokat szolgálja és támogassa. Személyesen is szolgálta, átöltöztette és mosdatta őket. Egész életében igen nagy tisztaságban és szeretetben szolgálta Istent; és mivel férjnél volt, arra vágyott, hogy Isten szeretetéért koldulni mehessen. Kicsiny leány korában a szakács többször elpanaszolta édesapjának, hogy titokban kivette a húst az edényből, és a szegényeknek vitte. Egyszer mikor a szakács meglátta, hogy éppen kiveszi a húst az edényből és ölébe rejti, édesapjához sietett és elmondta neki. Mire amaz találkozván vele megkérdezte – Leányom, mi van az öledben? Mutasd meg. – Mire ő kitárta kötényét, amely gyönyörű rózsákkal és virágokkal volt tele, mivel Isten csodásan átváltoztatta az általa vitt húst. A rózsa a kenyér Jézus megidézõje.
Erzsébet életében olyan magas tornyú templom építtetésére vágyott, amelynek harangszavát Magyarországon is meghallják. Kereste a megfelelõ helyet, de nem találta. Egy napon követ dobott a levegõbe: "ott fogom fölépíteni a templomot - mondta -, ahol ez a kõ leesik. A kõ mocsaras helyen ért földet, közel a Lahn vízéhez. A késõbbi templom ott épült föl.
Egy ruháról és egy koronáról, amelyeket Isten küldött neki.
Egy alkalommal, mikor egy báró érkezett Németföldről férje házába és nagyon akarta látni őt, a férje érte küldött, hogy jöjjön és tegye tiszteletét a báró előtt. Erzsébet, mivel nem volt ruhája imába merült és kérte Jézus Krisztust, hogy segítse őt ki egy ruhával, hiszen a sajátjait, mind az ő szeretetéért ajándékozta el. Inkább a férje tisztelete miatt kérte ezt, mintsem saját maga kedvéért. Alighogy bevégezte az imát, megjelent előtte egy angyal, akit Krisztus küldött egy csodálatosan megmunkált, igen előkelő ruhával és egy nagyon értékes kövekkel díszített koronával, s köszöntötte őt így szólván: - Jegyese az égi királynak, Jézus Krisztusnak, akit te valóban teljes szívedből szeretsz; ő köszönt téged és küldi neked e ruhát és koronát, öltözz fel és tedd fel e koronát, ahogyan király leányához illik, és hogy mindig tisztelet és dicsőség illessen. – Szent Erzsébet pedig magára öltötte a ruhát és feltette a mondott koronát, és így feldíszítve, angyali ábrázattal ment a lakomára, és angyalokhoz hasonlóan ragyogott, minthogy Isten kegyesen megdicsőítette őt. Édes szavakkal és szellemi vidámsággal halmozta el a bárót és az egész vendégsereget.
Csodák, amelyeket Isten őérte művelt
Feltámasztott hét halottat, meggyógyított huszonegy vakot, valamint százegy sántát, bénát, leprást, paralitikust és más súlyos beteget.
Szentséges haláláról
Szent Erzsébet egyik szolgálóleánya, akit szintén Erzsébetnek neveztek, elmondta, hogy vele volt, amikor halálos betegen feküdt, és egyszer egy édes hangot hallott. Mivel Szent Erzsébet a fal felé volt fordulva úgy tűnt neki, hogy az ő torkából jönne e hang. Így voltak egy darabig, majd így szólította: – Merre vagy, barátném? – S a szolgálóleány így felelt: – Ím, itt vagyok, úrnőm. – S majd azt mondta: – Ó, mily szépen énekeltél, úrnőm! – Szent Erzsébet azt mondta neki: – Hát hallottad? – Mire ő igennel felelt, s ekkor a Szent így szólt: – Egy madárka volt köztem és a fal között, aki oly édesen énekelt, hogy nem tudtam megállni, hogy ne énekeljek én is. – Mindez kevéssel halála előtt történt.
Miután pedig a dicsőséges szent visszaadta lelkét teremtőjének, úgy történt, hogy szentséges testét nem temették el, hanem négy napig hagyták, hogy tisztelhessék. Testéből pedig igen édes és kellemes illat áradt, amely mindenkit megvigasztalt, aki a környéken járt. Sok szegény járult oda, nagyon zokogtak és módfelett bánkódtak, hogy – úgymond – drága édesanyjukat veszítették el.
Mikor pedig az officiumot mondták érte, a jelen lévő neterusi (wetteri) apátnő igen édes és vidám éneket hallott, mintha madarak daloltak volna. Nagyon elcsodálkozott, hogy honnan szólhat, s ezért kiment a templomból, s meglátta a madarakat, amint a mezőn egy sorban állva énekeltek, mindenki a maga szólamát, mintha csak officiumot mondanának a hallottért.
Ezen kívül is számos áhítatos és szép dolgot elmondhattunk volna buzgalmáról, arról, hogy mily alázatos volt beszéde, és mily megvilágosodott és magasba törő volt értelme, elmondhattuk volna még számos más szép látomását, beszélhettünk volna arról a szép nagy kórházról, amelyet Marpure (Marburg) várában alapított, s ahova bíborszövet és bársony ágytakarókat rendelt.
VIII. Gergely pápa szentté avatta Árpádházi Szent Erzsébetet Perugiában, 1234-ben.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése