Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rejtélyesbűnügyek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rejtélyesbűnügyek. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 12., hétfő

Megdöbbentőnek tartja a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke Szilvásy Györgyék felmentő ítéletét - PestiSrácok.hu

Megdöbbentőnek tartja a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke Szilvásy Györgyék felmentő ítéletét - PestiSrácok.hu

http://pestisracok.hu/megdobbentonek-tartja-nemzetbiztonsagi-bizottsag-alelnoke-szilvasy-gyorgyek-felmento-iteletet/

2016-09-08


Megdöbbentőnek tartja a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetőit és a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati miniszterét, Szilvásy Györgyöt is érintő, kémbotrány néven elhíresült büntetőper elsőfokú, felmentő ítéletét Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke. A Fidesz politikusa annak fényében lepődött meg igazán, hogy a bíróság bűncselekmény hiányában mentette fel Szilvásyékat. Ugyancsak rácsodálkozott a törvényszék döntésére Gulyás József, a bizottság korábbi, SZDSZ-es tagja is, aki szerint az ügyben olyan súlyos szakmai hibák, szabálytalanságok történtek, hogy ennek valamilyen következménye kellett volna, hogy legyen. 
Ismert, a Kaposvári Törvényszék nem jogerősen, első fokon  felmentette a kémper vádlottjai a csütörtökön meghozott határozatában. Az ügyészség Galambos Lajosnyugállományú vezérőrnagyot, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2004 és 2007 közötti főigazgatóját kémkedéssel, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedéssel, Laborc Sándor volt dandártábornokot, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2007 és 2009 közötti főigazgatóját kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, P. Lászlót, a kémbotrányban felbukkanó, orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát államellenes bűncselekményekkel vádolta meg.
szilvasy-mno.hu_
Gyurcsány volt titokminiszterét kémkedésre való felbujtással vádolják. fotó: mno.hu

A BÍRÓSÁG SZERINT NEM TÖRTÉNT KÉMKEDÉS

Az ügyészség bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása miatt fellebbezett a döntés ellen, a védők pedig tudomásul vették a nem jogerős ítéletet. Molnár Lajos,Galambos Lajos ügyvédje a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy a bíróság bűncselekmény hiányában mentette fel a vádlottakat, illetve osztotta a védelem álláspontját éskimondta, hogy ebben az ügyben „sem kémkedés, sem kém nem volt” Molnár Lajos hozzátette, a megismételt eljárás körültekintő és tisztességes volt. Sebes PéterSzilvásy György védője szintén azt nyilatkozta portálunknak, hogy a törvényszék megállapította, egyik vádlott sem követett el bűncselekményt. Az ügyvéd szerint a tárgyaláson elhangzott az is, hogy a bíróság nem azt mondta, hogy ami a vádiratban van, az nem igaz, hanem, hogy az nem bűncselekmény. A volt titokminiszter képviselője hangsúlyozta még, hogy az ügyész ugyanazt a vádbeszédet mondta el, mint amit korábban a Debreceni Törvényszéken is előadott, annak ellenére, hogy ebben az eljárásban több új tanút is meghallgattak.  Zamecsnik Péter, Laborc Sándor ügyvédje is elégedett az ítélettel. A PestiSrácok.hu-nak úgy fogalmazott, hogy azért is örül ennek a döntésnek, mivel már az eljárás kezdete óta meg volt arról győződve, hogy  a vádlottak nem követtek el bűncselekményt. Hozzátette:jogerős döntés az ügyben csak valamikor a jövő évben várható.
nemeth atv
A Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke is megdöbbent Szilvásyék felmentésén. Fotó: atv.hu

NÉMETH SZILÁRD MEGDÖBBENT AZ ÍTÉLETEN

Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke röviden csak úgy kommentálta a PestiSrácok.hu-nak a Kaposvári Törvényszék határozatát, hogy “az mindig önmagáért beszél, ha egy ellenzéki politikust felment a bíróság”Németh Szilárd, a  bizottság alelnöke azonban portálunknak úgy nyilatkozott, hogy megdöbbentőnek tartja a törvényszék ítéletét, különösen annak fényében, hogy a bíróság bűncselekmény hiányában mentette fel Szilvásy Györgyéket. A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, addig nem szeretne erről az ügyről bővebben nyilatkozni, amíg a bizottság nem ismeri meg a kémper ítéletének írásba foglalt indokolását. Meglepte a felmentő ítélet Gulyás Józsefet, a Nemzetbiztonsági Bizottság korábbi SZDSZ-es tagját, aki szerint ebben az ügyben olyan súlyos szakmai hibák, szabálytalanságok történtek, hogy ennek valamilyen következménye kellett volna, hogy legyen. Hozzátette, hogy az eljárást természeténél fogva ugyan nem ismerheti teljes részletességében, de a nyilvánosságban megismerhető információk alapján rácsodálkozott az elsőfokú, felmentő ítéletre. Gulyás József kiemelte még, úgy látja, hogy a ciklusváltást követő szolgálati vezetés és az ügyészség munkája csak arra volt elegendő, hogy “megpiszkáljanak egy ügyet, de úgy tűnik, hogy az orosz szállal is rendelkező ügyben mintha nem fűződne érdek a teljes körű feltáráshoz"
kémügy
A Debreceni Törvényszék három éve börtönbüntetésre ítélte Szilvásy Györgyöt és az NBH volt vezetőit. Fotó: MTI

EGYSZER MÁR ELÍTÉLTÉK SZILVÁSYÉKAT

Érdemes megemlíteni, hogy a Debreceni Törvényszék ugyanakkor 2013. július 5-én kihirdetett elsőfokú ítéletében még elmarasztalta Szilvásyt és az NBH volt vezetőit. Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagyot, elsőrendű vádlottat akkor kémkedésért 2 év 10 hónap börtönre ítélte a bíróság. Szilvásy György másodrendű vádlott, a Gyurcsány-kormány titokminisztere felbujtóként elkövetett kémkedésért 2 év 10 hónap börtönt kapottLaborc Sándor volt dandártábornok, negyedrendű vádlottat az elsőfokú bíróság kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt egy év börtönre ítélte, melynek végrehajtást két év próbaidőre felfüggesztette. P. László harmadrendű vádlottat viszont, a kémbotrányban felbukkanó, orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát az államellenes bűncselekmények elkövetésének vádja alól felmentette a törvényszék. Az ügy iratanyagát 2040-ig titkosították. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2015 júniusábanmegalapozatlanság és eljárási szabálysértések miatt megsemmisítette az elsőfokú, elmarasztaló ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsát, amely tavaly novemberben kezdte tárgyalni a büntetőügyet.

ÁLLAMTITKOK KERÜLHETTEK OROSZ KÉZBE

Noha a büntetőügy minden részletét államtitokká minősítették, korábban más lapok mellett a Magyar Nemzet írt bővebben az ügy hátteréről. Eszerint a feljelentést vélhetőleg a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) és az Alkotmányvédelmi Hivatal tette 2011 tavaszán, a nyomozás 2011 júliusában kezdte el a Budapesti Katonai Ügyészség(BKÜ) államellenes bűncselekmények gyanúja miatt. A Magyar Nemzet szerint az NVSZ olyan bizonyító erejű dokumentumokkal rendelkezett, amelyek igazolják, hogy a Gyurcsány-kormány idején az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal egyes vezetői tudtával a magyar elhárítás kényes adatai kerültek orosz kézbe, állítólag a MOL megszerzése érdekében. A lap szerint az NVSZ egy olyan fedett akció részleteit derítette fel, amelyben az NBH Liszt Ferenc repülőtéren szolgáló munkatársai a reptér védelmét ellátó Zömök Kft. embereivel együttműködve lehetővé tették, hogy poligráfos ellenőrzéssel megbízott oroszok és eszközeik feltűnés nélkül érkezzenek majd távozzanak. A PestiSrácok.hu összeállítását a kémperről ITT olvashatja el.
http://pestisracok.hu/borton-a-titkosszolgalati-vezetoknek-kemper-kiskate/
Címlapfotó: MTI


nemeth atv

2016. augusztus 1., hétfő

Már nem keresik a Tárnokról eltűnt Radics-családot - Sokat tudhatott a Seres-gyilkosságról - PestiSrácok.hu

Már nem keresik a Tárnokról eltűnt Radics-családot – Sokat tudhatott a Seres-gyilkosságról

http://pestisracok.hu/mar-nem-keresik-tarnokrol-eltunt-radics-csaladot-sokat-tudhatott-seres-gyilkossagrol/

Portik volt üzlettársa megnevezhette az elkövetőket

 Az esetet tíz évig eltűnésként kezelték és csak 2012 novemberében indítottak eljárást emberölés gyanújának bűntette miatt annak ellenére, hogy a Portik-ügyek egyik koronatanúja, Radnai László tanúvallomásában arról beszélt a rendőröknek, hogy Portik Tamás volt cégtársa annyira felháborodott a családirtáson, hogy már az emberölés után tett egy névtelen bejelentést és megnevezte a bűncselekmény elkövetőit. Radnai szerint az akkori vizsgálódás „valami miatt” félresiklott. Állítólag a volt üzlettárs szidta is Portikot, hogy „milyen hitvány emberekkel veszi körbe magát”, akik ilyen szörnyűségekre is képesek. A férfinak az eddigi nyomozás adatai szerint azért kellett meghalnia, mert ő lehetett az 1999-ben Tahitótfaluban üzlettársával együtt lelőtt Seres Zoltán gyilkosa. A korábbi gyanú szerint Radics a B. László vezette motorról, egy sorozatlövő fegyverből több lövést adott le a két üzletemberre. Radicsnak pedig azért kellett meghalnia, mert túlságosan sokat fecsegett a Seres Zoltán elleni merényletről.

 Véletlenül kellett meghalnia Radics családtagjainak?

 2002. január 23-a óta nem látott, 2012 novemberéig eltűntként kezelt család három tagjának tragédiájáról egy korábbi forrásunk is beszélt, aki szerint a nyomozás egyik iránya az (volt), hogy Radics élettársa, Bihon Lászlóné „besokallt”, elege lett férje „ügyeiből”, és azzal fenyegette, hogy feljelenti a rendőrségen. Erre Radics elővette a fegyverét, meg akarta vele ijeszteni feleségét, ám a vita hevében a „Radír” becenevű férfi több lövést adott le. Felesége és három éves kislánya is meghalt. Beszélgetőtársunk állította, ezután Radics szólt Portik embereinek, akik a helyszínre érve elszállították a holttesteket, a megzavarodott férfit pedig magukkal vitték és ismeretlen helyen másfél hónapig bujtatták. Radics azonban nem tudta feldolgozni az általa okozott tragédiát és szinte szó szerint „megőrült”kezelhetetlenné vált, majd Portikék attól tartva, hogy a labilis férfi, ha rendőrkézre kerül, könnyen megtörik és beszámol az általa tudott korábbi bűncselekményekről, eldöntötték, végeznek vele. A rendőrök ugyanakkor egy olyan szál irányába is elindultak, miszerint Portik parancsára öt embere indult „eltüntetni” a kábítószerek és alkohol hatására túl sokat beszélő Radicsot. Számításaikba ugyanakkor hiba csúszott, mivel tudomásukkal ellentétben, amikor beléptek a házba, az Energol-vezér (Aki kizárólag Radics megölésére adott utasítást.) volt katonáján kívül otthon találták Portik emberei az élettársát és hároméves kislányát is. Elszabadultak az indulatok és mindenkit megöltek, a holttesteket pedig – a mai napig – ismeretlen helyre vitték. Nagy valószínűséggel éppen ez az oka annak, hogy eredménytelenül zárták le a nyomozást, hiszen holttest nélkül – néhány kivételtől eltekintve – nehezen bizonyíthatóak a gyilkosságok.
 Portik egykori cégtársa állítólag már 2002-ben megnevezte az elkövetőket. Fotó: MTI/ Kovács Tamás


A rendőrök mindent tudnak, csak a holttesteket nem találják


Pedig a rendőrök információink szerint szinte mindent kiderítettek, így azt is, hogy ki az az öt személy, akik részt vettek egykori barátjuk és két családtagja megölésében, ahogy azt az autót is megtalálta a nyomozó hatóság, amivel Radicsékat elszállították. Noha a nyomozók a négy évig húzódó eljárásban nem gyanúsítottak meg senkit, annyi biztos, hogy a Prisztás-gyilkosság nyomozati irataiban fellelhető, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda a Radics család megölésével kapcsolatban adatokat gyűjtött Portik Tamás volt testőréről, a Prisztás József lelövéséért elítélt H. Istvánról. Ahogy arról is szóltunk már, hogy információink szerint a hatóságok sokáig fenntartották azt az álláspontjukat, hogy a Seres-gyilkosság korábbi gyanúsítottjának, B.Lászlónak valamilyen szinten köze lehet a Radics család eltűnéséhez, hiszen a férfi látta utoljára élve Radics Attilát.


Címlapfotó: MTI

2016. július 30., szombat

A nyomozó halála


Közzététel: 2015. máj. 7.

https://youtu.be/4z_pEA9Lj1s
A kilencvenes évek elején egy joghézagot kihasználva néhány élelmes bűnöző olajszőkítésbe kezdett. A százmilliós üzlet az évtized közepére több ezer milliárdosra nőtt. Az állam tehetetlenül nézte, hogy ismeretlen eredetű olajvagonok járnak az országban, sőt, az állami cégek is a maffia kútjainál tankoltak. Akik nyomozni kezdtek, falakba ütköztek.

A handful of wily criminals stumbled upon a loophole in legislation and began the business of oil bleaching. And a few fortunate men made an awful lot of money in a very short time. In the meantime, the authorities stood dumbly by and watched as anonymous tankers drove up and down the country and state firms fuelled up at mafia filling stations. Anyone poking their nose in soon ran into walls.

2016. május 25., szerda

Weißblaue Geschichten › Martin Thür

Fehér Kék történetek Martin Thür

https://www.martinthuer.at/2016/05/weissblaue-geschichten/

FEHÉR KÉK TÖRTÉNETEK

Megjelent május 24-én 2016 os -  a 43. szavazat

cím
Vad történeteket, Hogy egy fordulóban. Az elnökválasztás Hamis volt, Norbert Hofer Elnök  . Sot, Jelenleg nincs bizonyíték manipulálásának a Választás  Áttekintést feltételezett manipulációk, amelyek ellenszavazat, ÉS MIÉRT a Választási hatóságok továbbra is szükség van, Hogy cselekedjen. 


Sprengel optimalizált Webes




https://www.martinthuer.at/wp-content/uploads/2016/05/sprengel-weboptimiert-768x572.jpg

1. eset: Waidhofen
Waidhofen
https://www.martinthuer.at/wp-content/uploads/2016/05/waidhofen.jpg
146,93% Részvételi Arany Waidhofen / Ybbs
A fax bűntudat. 2016 Eredmények valójában Még faxolni a választások estéjén. Három kerületi Választási hatóságok Alsó-Ausztriában Faxon AZ Eredmény UTÁN Egy számláló AZ Ország Választási Hatóság. Így MEG azok a Waidhofen an der Ybbs. A tartományi Választási Hatóság akkor történt teljesen ártalmatlanok elírás. Az Oszlop a postai Szavazás eredményeként a végeredmény bemenet. Az  oldalon  a BMI Rossz eredményt Ala csökken Erős, Mert a Belügyminisztérium kulon azonosítja a postai Szavazás eredményét. Csak a média,  a kumulált adatokat  jelentenek, akkor Joen Egy teljesen abszurd színjátszás Részvételi Arany 146,93%. Releváns Választás Nem minden, hiszen a faxolás szerint szerint csak a Gyors információ a nyilvánosság SZÁMÁRA. EZ szerint Csak a cselekmény Egy szavazást, és Ott volt a hiba soha. Online Lesz látható a hiba néhány nap, de Nem volt, van és Egy Lesz elírás.
2. eset: Sprengel 11/02
Hofer optimalizált Webes
https://www.martinthuer.at/wp-content/uploads/2016/05/hofer-weboptimiert-768x445.jpg
Blue győzelme a Megnyitás Bobo hátország 
77,8% Norbert Hofer közvetlenül mögötte Egy Karmelitermarkt Bécsi Leopoldstadt. Alexander Van der Bellen, Aki megfordult a kampány videók Ott Erte Csak 22,2%. A Diadal Hofer, menta -os senki sem Vart diadalt, Ahogy Még Nem soha történt. Ismet Egy hiba Egy Egyszerű elírás. Azon AZ legtöbb, feltűnik, Hogy AZ oszlopokat cseréltek a behelyezés Soran. A kerületi Választási Bizottsag ülésezik, és a Minden számíthat Ismet értékelők, Meg azok IS, AZ FPÖ, egyetértenek Abban, Hogy AZ Eredmény Helyes, de Csak szerint hibásak. Az Eredmény Sprengel Elf volt már a  honlapján  (https://www.wien.gv.at/wahlergebnis/de/BP162/index.html)    korrigálja a Bécs város. A zöld hátország Karmelitermarkt ugy döntött, Hogy 78% Alexander Van der Bellen és 22% Norbert Hofer.

3. eset: Linz
A Különleges Sprengel Az ismeretlen természetű
Barki, Aki AZ elolvassa egyértelmű Előny. Tulajdonképpen ebben AZ esetben ellenszavazat ződött hanem a Facebook-on teszi Linz Különleges Sprengel a "bizonyíték" a manipulációk forduló. 3518 szavazók Regisztrált, de 21,060 leadott, Hogyan Lehel, Hogy a munka? Egyszerűen Arrol van szó, és valóban Egy Válaszban Itt van. Ballots szavazók Nem rendelt szabadonálló egyházmegyék AZ Eredmények elemzése, hanem Egyszerűen gyűjteni Egy Speciális Sprengel. Hasonlóan a Választási körzetek. Mivel választói Modok Nem kerülnek kiértékelésre a közösség szintjén, de Csak a kerületi SZINTEN. Az önkormányzat Eredmények tehát ellenszavazat rendelkeznek szavazati kártyákat. (Kötelező Városok Waidhofen an der Ybbs, fentebb, Egy Különálló választókerület). Így lehetséges, Hogy Egy linzi egyházmegye TÖBB szavazatot, menta a szavazók. Az elnökválasztás  1980  a Részvételi Arany varat ve 101,9%. A magyarázat: Abban AZ Időben Nem volt választható és Sok Bécsi volt a nyári vakáció Burgenlandban.
frissíteni 22:38
 
E Táblázat a facebook-on, Egy jegyzet a távollevő fordulót tartalmazott ellenszavazat km ugy tunik, Sok ember zavart okozott. A Nem Túl Sikeres AZ Adatok bemutatása Linz, Hogy EZ Egy amennyiben változás feltétlenül. Köszönöm a megjegyzéseket.
4. eset: Götzens
13267980_1788521818059088_4304538255614619651_n
(https://www.martinthuer.at/wp-content/uploads/2016/05/13267980_1788521818059088_4304538255614619651_n.jpg)
Az iskolaszék bizonyítékként
TÖBB menta 100 Szor osztani, es Még Nem manipuláció. Az FPÖ Götzens  kiküldetés  feltételezett Szavazás kötélzet Első Facebook-on, akkor: Csak az FPÖ értékelő panaszkodott a Rossz Eredmény. Tulajdonképpen Norbert Hofer Allt Elen az, AZ de Adatok AZT mutatják, a közösség Van der Bellen Előtt. Ismet Egy hiba történt AZ átvitel a Választási Adatok tartományi Választási Hatóság. A két Eredmény sorokban Voltak cserélve. A Hatóság Gyorsan reagált és javított benyújtása Előtt AZ Művészeti Műhelyek végeredmény vasárnap este AZ eredménye Götzens. Még egy választások estéjén AZ Eredmények Götzensben Így tájékoztatni Kell Minden média ITT: A törvény a szavazást, Hogy MinDig Helyes volt, Vagy megfelelő, és ellenszavazat Hibas átvitel.
5. eset: Robert Stein
kő-min
(Https://www.martinthuer.at/wp-content/uploads/2016/05/stein-min-768x433.jpg)
The Stone Conspiracy
Robert Stein Már tapasztalt. A fej a Választási Hatóság szervezte 20 kiválasztás. A legtöbb Még kereszttüzében a kritika. A Zib 2  kedden  a választások UTÁN FPÖ vezetője Heinz-Christian Strache mondja: "  És felmerül a Kérdés, Hogyan Lehel Egy vizsgált baleseteket történhet  (...)  Ha a Választás napján tárgyalások Időben a 2. Abran, a fő visszatérő tiszt, Hogy 740000 távollevő szavazó kártya Még Nem állnak rendelkezésre. a valószínűleg 700 000 Érvényes. és a végén vannak 766000 Érvényes. "Teny, Hogy Robert Stein a ZIB2  vasárnap  beszélt 740,00 hangok és várhatóan mintegy 700.000 Érvényes. Kérésre a Kore Hogy cent "elszámította MAGAT". Az önkormányzati Választási hatóságok hétfőig, Hogy nyújtson Egy szavazatokat a szavazóhelyiségben fordulót a kapitányságon Választási bizottságokban, amelyek aztán számolja ki ma reggel. Itt sokkal TÖBB, menta a korábban Már elküldött gyakori. Egy AZ pontonhíd azonban a Heinz-Christian Strache Rossz, ellenszavazat volt 766.000, de szerint csak szerint 746110 Érvényes leadott szavazatok.
6. eset: Karintia
130405_tourismus_01
https://www.martinthuer.at/wp-content/uploads/2016/05/130405_tourismus_01.jpg
Karintia Őrület Egy
EGYETLEN Karintiában AZ eset, amikor MEG A Home Office nyilvánvalóan Egy ideges hajlam.  Hogy a BMI ismert feljelentést Ellene a kerületi Választási hatóságok Villach, Villach Land, Hermagor és Wolfsberg. A Gazdasági és Korrupció ügyész Már vizsgálatot indított. A VAD Már számítani vasárnap este, Nem csak hétfőn, Mert valójában a törvény előírja.
Villach bűntudatot tisztában vannak azzal, Hogy AZ APA mondja a helyettes város vezetője, Claudia Pacher: "OK (a Szavazás kártyákat, jegyzet.) Megszámoltuk hétfőn előírt időpontban 21:00, a számláló a szavazólapok Kezdődik.". Korábban Még szerint szerint csak venni "előkészítő munka". "A Választási fordulók gyűjtöttünk, és EZ volt AZ érvényesség ellenőrzését A borítékok felnyitását 9: .. 00-ig" Továbbá, a kerületi kapitány Hermagor mindenekelőtt Hogy hétfőn kezdődött, Hogy számítanak 09:10 és Egy bezárja tisztátalan megközelítés.
A Bezirkshauptmannschaft Villach-Land más. Itt van Nyitva: választott Modok megszámoltuk vasárnap, és Nem a törvény Által előírt hétfőn. Mivel a "nagy adminisztratív terhet, Volt egy Döntés keretében Egy kerületi Választási Hatóság" EZ OK számítanak vasárnap. EZ te Minden választáson, Hogy. Most Egy bíróságnak Kell megállapítani, Hogy EZ Így jogosan, Mert a törvény előírja, Hogy Egy hétfő Előtt. A kerületi Választási Hatóság Wolfsberg én még ellenszavazat Erte el.
A kerületi Választási hatóságok hangsúlyozzák azonban, Hogy Minden Párt képviselői, köztük AZ FPÖ hívtak, Hogy részt vegyen a gróf. Villach Hermagor ES a jelentést, a Képviselő AZ FPÖ én írták Ala.
Összességében, EZ körülbelül 12.378 leadott szavazatok A négy esetben. Így AZ Alkotmánybíróság foglalkozott Egy kihívást jelentő eredményeket Tévedés Lehel változtatni a Választási eredményeket. Ebben a Választási, akkor szükség van legalább 15.515 szavazat vár gazdára, ami, a legtöbb ügy tunik, ellenszavazat EZ a Helyzet.
Minden olyan ártalmatlan, és ellenszavazat van olyan Rossz? Nos, egészen Nem. A vita AZT mutatja, Hogy AZ Eredmények továbbítására a Választási napokon reménytelenül elavult és Sürgős szükség van a megújulás. Az Eredmények részben telefonon, Faxon fogadott Vagy Számítógépek, Attol függően, Hogy AZ Ország Választási Hatóság, van Egy elterjedése módszerekkel. MEG A média, Hogy AZ eredményeket Egy elavult formátumban. A szövetségi választásokon a BMI küld frissített .txt fájlok oszlopainak számát a postafiókban. Ésszerű adat formátumok, menta a JSON, Vagy legalábbis nincs valamije xml. Az infrastruktúra ERRE nyúlik vissza az Elmúlt évezredben, korszerűsítés Jelenleg nincs a láthatáron, akkor Hiányzik a Minisztérium Pénzt. Még tartományi Választási hatóságok adnak Választási adatokat különböző formátumokban. Ismet: Van Egy Szabványok hiánya, AZ infrastruktúra ÉS AZ átláthatóság. Csak akkor, ha a polgárok megértsék AZ eredmeny Az összeesküvés elméletek, Hogy nincs esélye.
Hívás: Ha Tudja a feltételezett manipulációk, amelyek hiányoznak ITT, akkor mesélj Rola!


41 MEGJEGYZÉSEK
WINFRIED STRUDL A 3. pont ÉS AZ "is, Akik olvassák egyértelműen". A problema az, Hogy Egy kép kering, amelyből hiányoznak a nyilatkozat a Választási Modok és Csák Beszélni, Hogy "TÖBB" és a "repülni" is.  😉Ratinger BAL Bécs Wieden gyanús, Mert Hofer Egy távollevő szavazólapon erősebb, Mint az urnába. Potenciálisan Sprengel 12 megfordul, AZ önmagában Nem teljesen valószínűtlen, és túl valóban Kevés gyártmányú.
Nyilatkozata Valódi választói magatartás ellenszavazat Lehetetlen, különösen, ha bármilyen okból is, Mert Sok Külföldi postai szavazók. Azonban a Különbség AZ ELSŐ fordulóban a Szavazás van jelentős.
HAMBURGER JUNG Talan Nem összeesküvés-elmélet, de AZT Hiszem, (MEG) nincs logikus magyarázat: Vasárnap a Különleges Zib Egy Hr Mondta. Kő 740000 távollevő fordulót, amelynek 700.000 Lesz Érvényes. Az utolsó, de Nem tűnnek 766076746110 szavazattal, Érvényes vagy? Ratinger BAL Erich Neuwirth Egy kijelentette blogjában Egy Pontos számát 738'055 választói Modok, és a "Bruttó" kő Már megértettem, Hogy AZ érvénytelen szavazatok Majd a "net" Az érvénytelen szavazatok Még MinDig. FALKO Köszönöm a magyarázatot. Gondolat Már önmagában Valami baj van PRESSEFREIHEIT.AT ad 3. eset: A PDF Linz Foglalt hétfő este Egy képernyőképet Még Nem említi Briefwahlstimmen. http://pressefreiheit.at/wp-content/uploads/2016/05/22/251/1464036124609screensave.png
ICH Annyi állítólagos hiba ????? ROLAND Giersig A Facebook Egy képet Egy kerek pipálni a Hofer fordulót Egy szemeteszsák. Állítólag Tirol. EZT Kell
 Nekem a legtöbb bejelentette, jó Vagy Rossz, ha a Hivatalos Művészeti Műhelyek eredményt Waidhofen. Egy részlet, de Érdekes. Vagy én észre? MY ONE "Én Nem Világos, Hogy" ... Grrrrr THOMAS Én vagyok a kitűzött Roland. Ax beszélik, a Twitter anon_austria. Ezék a gyújtogatók kovácsolni ÉS AZ terjeszti információkat. Könnyen ellenőrizhető AZ. A szavazást Pillanatkép eltérő megfogalmazás, menta Az igazi fordulót. Egyébként is látsz minimális részletet különbségeket. Fake. PHILIPP BAMMER Annyit TUDOK szuper könnyen rendbe - Egyszerű Szó dokumentum, néhány papírlapot és Egy szemeteszsák. Semmi többre van szükség MARTIN Cs Az Eredmény: Waidhofen volt megfelelően rögzítve a cselekmények a Választás, de ellenszavazat AZ ELSŐ Helyes Információk Kapcsolat Kapcsolat. EZT korrigálni a Bejelentés a végeredményt. GERALD Az eset Linz mivel Kissé gyanús, Mert
a) Már Jelen van az AZ eredménye a választások estéjén, beleértve a Szavazás kártyákat (képernyőképek AZ Eredmény van)
b) A jelenlegi Eredmény Pedig Egy jelölt a ​​jelölés, a távollevő fordulót megszámoltuk utáni napig
c ) egyrészt magyarázható a kampány vezetője a BM, Hogy felsorolni a távollevő szavazólapot ugyanazon aZ éjszakán Nem lehetséges, másrészt EZ a Linz látszólag Még lehetséges
d) Ha átvitt adatokat Kell láthatóan szerint szerint csak feltételezhető BMI abból Kell kiindulni, Hogy legalább ezeket a távollevő szavazatok Művészeti Műhelyek . Eredmények szerepelt vasárnap nélkül távollevő fordulót Már
Függetlenül Attol, Hogy aZ Adatok valamilyen hiba ábrázolása a város Linz - AZT mutatja, Hogy lehetséges Lenne MEG a választások éjszakáján a postai szavazatok Már felsorolni
PHILIP A magyarázat Linz Nem fogadom el Az Oszlop "szavazók" Az érintett vonalon, Így nincs értelme - a SZÁMOK Nem mondanak Semmit .. A távollevő fordulót érkeznek a választók és Egy Volna HIM / nőstény OSZTOTT van, Amit Nem OK. Ratinger BAL A szavazók MinDig 0 a levélben szavazók Mert, benne van a Választási listákat a Választási körzetek (AZ Abban esetben Egy készítmény a BM). Ki jogosult távollevő szavazó van szavazhatnak, Minden szavazóhelyiség átadás. A problema a Linz Csák Hogy A dolgok dobott össze, amelyek Nem tartoznak össze.
Logikus Lenne jelzi AZ Egyes területeken Mar Annyi fordulót Töltött és Egy érkezett Szavazás Újra. A Többi Majd (legalábbis AZ összeg TÖBB menta Ausztria) potenciális távollévő szavazók.
LUNESCHNIK ANDREAS Szóval én EZT a Valós MAIL VÁLASZTÓPOLGÁROK EZ ellenszavazat Így van, Hogy Előre nyomtatott Egy borítékot, ES a kerületi HOMELAND küldtünk? Szóval számomra EZ biztosan IGAZ, Amit küldtek, Hogy a Hazai BH. Így Hogy Lehel akkor, Hogy leadta sokkal Linz? ROLAND Giersig Hála Thomas! Ax Hamis fordulót a Valós képest: https://www.facebook.com/roland.giersig/posts/10207883029730989
ROLAND Giersig Andreas Csák akkor, ha feladja a távollevő-Szavazás postán. Egy olyan használni, Hogy ki az AZ jelölje szabadonálló szavazóköri, akkor helyettesíti a szokásos helyi fordulót. WEINERT Mi a garancia Arra, ha ellenszavazat AZ igazolványokat, Hogy ellenőrizze, ha Még Nem szavazott távollevő szavazólapon? Az EGYETLEN Mód Arra, Hogy meg magyarázza nekem + 40% Briefwahlbeteilgung és általános. Imense részvétel. Hogyan Lehel AZ Egyik, Hogy angebl TÖBB szavazóhelyiségek. Ceruzák Helyett Hamis Valós íróeszközök Voltak? Hogyan Lehel Egy távollévő szavazással Így rendkívül eltérő Minden tartományában a trend? Logikusan - soha életemben ... BERND Jelenleg van Egy magyarázat, Hogy MIÉRT vasárnap este a BMI oldalon Egy Választási eredmeny beleértve a levél hangok ellenszavazat van Lehel számítani, a felszínre? Ratinger BAL Linz nincs valamije különösen nagy arányban postai szavazók. Grazban és Bécsben is magasabb (és Még nagyobb Növekedés AZ ELSŐ fordulóban). Egy nagyobb városokban Már Csak szerint általában. MARTIN Cs Igen, EZ volt a teszt fájlt, Hogy Egy teszteljék weboldalt, és Már vasárnap berichtigt. http://www.ots.at/presseaussendung/OTS_20160522_OTS0036/klarstellung-des-bmi-zu-einer-kursierenden-falschmeldung-betreffend-bundespraesidentenwahl FK @Weinert:
Ad szavazólap és Kettős Szavazás: Ha megy a Választási körzetek Választási, akkor meg Kell, Hogy azonosítja MAGAT a szavazást megelőzően. EZ biztosítja, Hogy az AZ, Aki tetteti MAGAT, ES Hogy Nem Tudja kiválasztani Kétszer. Ha Kerte a szavazólapot, Majd rögzítik a választói névjegyzékbe, Hogy Egy kapott szavazólap. Ebben az AZ Csák esetben akkor Lehel választani, ha egyszerre adja vissza a töltetlen szavazólap közvetlenül a Választási körzetek. A Választás TÖBB menta bármely más Választási Hatóság Ausztriában szerint szerint csak akkor lehetséges, ha átadod a kártya Választás van. Megfelelően Ennek LEHETŐSÉG van ARRA, Hogy Valaki Kétszer állatorvos Egy Szavazás Ezen a Modon.
Ad ceruzák: §-a szerint a 12 § 2. BPräsWG LEHETŐSÉG van Egy szavazólapon AZT jelenti: "a festék, színes ceruza, ceruza Vagy Hasonló" töltse. Szabotazs A választáson ugyanis sajnos soha, Akkor is, ha tele van Egy golyóstoll, Lehel EZ Egy Második kereszt, Amit SZINTEN érvénytelen (AMI Még kevésbé érthető, menta ha a határokon Volna törölni).
TONI Köszönet Martin Thür Erre a keresésre! Különösen azért, Mert EZ Nem is biztosan "Nagyon Könnyű" volt, Hogy AZ ÖSSZES vonatkozó információt. Az információkat Világos és könnyen érthető - EZ ellenszavazat tehát egyáltalán Kérdés, szándékos manipulációval Lehel. Alapvetően AZT Kell mondanom, Hogy én, Mint egy bevándorló AZ (akkori) kommunisitschen Balkan Nott Fel, Ott volt az AZ ideje, soha senki Által beszélt bármely szavazatok meghamisítása, de Egy teljesen más okból ... Tehát AZT Kell mondanom, Hogy én szerint Csak olyan "szándékos manipuláció állításokat" Ausztriában ügy nevetséges. Minden Választási Bizottsag ül képviselője mindkét Fel. EZ Egy Teny Már önmagában prop. Elég. Ha Nem, a legtöbb Fel a kérdést, Hogy AZ FPÖ tisztviselők aludt a számolás? De AZ úton, ahol EZT a manipulációt állítások felvillanyozott, ugy érzem, Elek Újra semmilyen szabályozást, Amely Egy Rövid katonai puccs ... Számomra EZ teljesen érthetetlen és megmagyarázhatatlan. Végül a törvény az Arad Emberek, és EZ továbbra is Így szerencsére Ausztriában. ROLAND Giersig Weinert, a Beszél, természetesen halad fogják ellenőrizni! És természetesen tartalmaz Egy bejegyzést AZ ÖSSZES Választási körzetek, Aki Egy szerzett távollévő szavazással kártya, Amely a Választási listákat. És a papír szavazással Extra Valami rosszabb minőségű, Így könnyen azonosítani rézkarc. Mi a Modja vezérli a számolás, mivel Minden szabadonálló Szavazás mutatja, Hogy AZ ÖSSZES Választási Dolgozók. Mivel AZONNAL Lehel fellebbezni, ha ugy gondolja, Hogy ismerje nyomait rézkarc. És a tendencia: a Legnevesebb Források szerint Egy fej-fej verseny Előtt. MIK @Weinert:
. Olvastam (NEM Emlékszem hol, de Nem tudok raussuchen ha szükséges) Hogy AZ Abban esetben, kiválasztása szavazóhelyiségben és ÚTJÁN távollevő Szavazás, a távollevő Szavazás Nem számít
Ha megy választani Kell jegyezni a választói névjegyzékbe, Hogy. ügy döntött
tehát, ha a távollevő szavazatok számítanak hétfőn először ellenőrizzük: emberről XY Bővítőkártya megérkezett postán. Van XY szavazott Már vasárnap
- & amp; amp; gt; Igen, a Választási kártya Nem számít
- & amp; amp; gt; , Nem, Szavazás Joen Minden más, AMI ezután összekeverik és kiértékelik
Counter Kérdés (Hogyan Lehel a távollevő viselkedés változhat):
Hogyan Lehel a Bécsi találtam vizsgált rendkívül Elter trend AZ államok?
A Válasz mindkét dolgot Kell Hasonló:
- A városokban Él Egy "ügyfél" Mint az Ország (más Választás viselkedés)
- távollevő szavazó érzékelik leginkább aZ Emberek, Akik Külföldön, a Diákok (a különböző lakóhely Helye tanulmány), stb
eredménye, a Variáció magyarázta (és eZ Nagyon valóban Sokat van megjósolta Előre)
TONI @Weinert:
Minden szavazóhelyiségek, AZ általam választott időpontban, útlevelek ellenőrizték - településeken El tudom képzelni, Hogy Egy különösen Kisebb, a választók ÉS AZ Emberek a Választási Bizottsag személyesen ismer közeli, de. Ha tehát vizsgálni Vagy olyan Modon, Hogy egyértelmű, Hogy ki Áll Szemben a Bizottsag a névjegyzékből, a Választás engedélyezése - van MÉG EGY bejegyzést Arrol, Hogy AZ opciós kártyát adtak ki; ha erot, AZ Egy szemely, ki Kell választani ellen Csak a Szállítás a szavazólapon.
Még ha Egy szavazatot ceruza, a szavazólapok egyaránt AZ urnába, mi is EZT követően végéig Auszählens MinDig Felügyelete alatt képviselői különböző felek - beleértve AZ FPÖ és a zöld, Tehát Változások AZ ITT Nem lehetséges.
A különbségek: Ahogy különböző többség választottak különböző államok és - válassza aZ Emberek Vidéken másképp. Köztudott, Hogy Egy fiatalabb MASZK döntenek, menta AZ idősebb nőket, menta a férfiakat (ÖSSZES kérdezze kiderült). Tehát, ha TÖBB fiú Választás kártyát alkalmazni, menta Egy régi, AZ Eredmény szülő AZ átlagtól.
Mindenit @weinert: Tehát a kártya Még MinDig irányít Minden Időben, és EZ valóban van összehasonlították a választói és Vizsgaközpont a szavazóhelyiségben. Ha Egy Kerte a szavazólapon, akkor EZT a javaslatot a szavazóhelyiségben, es KAP Egy normális szavazólapon. Azaz, Nem Tudja kiválasztani Kétszer Választás óta kártyát, Így ellenszavazat Egy Lehel cserélni normális Szavazás, ha ezeket Már küldött el postán. Világos? MÁRIA hirdetés:
ROLAND Giersig Május 25, 2016 14:44
Andreas, csak akkor, ha feladja a távollevő-Szavazás postán. Egy olyan használni, Hogy ki az AZ jelölje szabadonálló szavazóköri, akkor helyettesíti a szokásos helyi fordulót.
- & Amp; amp; gt; Nem Így Leondingi (általános iskola), Ott küldtek Az én és nyitjuk töltetlen Szavazás kártyát a pályán -. Nem Az én döntésem volt kártyát a helyi Szavazás cserélni, de én voltam a szavazófülkében leadott titkos szavazással (mivel EZ információi szerint a kiválasztási Bizottsag Tagja állítólag Tilos Lenne !!!).
AZ Elkészült és átadott beillesztett szavazólap ezután érkezett a Választási megfigyelők és a " Mi ez a pass "elkülönítve tárolni a Hátsó szobába.
Ratinger BAL Elméletileg, a Szavazás Nem Kell cserélni, de a Választási borítékot. Adagoló Töltött lezárt fordulót IS lehetséges, de Nem feltétlenül (szavazók Választási lehetőséget Kell biztosítani). STEFAN T. Ez is nagyon szép:  https://wissenschaft3000.wordpress.com/2016/05/22/httpwp-mep1nmic-ley/ MARTIN Sajnáljuk, de a Helyzet Linz Lenne EZ másképp. EZ szerint Csak Három szám mögött feledésbe merült nulla a bal oldalon. Aztán Egy SZÁMOK kimegy Majd Ca 35000 kibocsátott szavazókártyájuk is elfogadható. Mintegy 20% -a az AZ ÖSSZES választópolgár a kerület. És megtartja a Ca 21000 Volna akkor választották - Tehát Ca 70% MÁRIA hirdetés:
ROLAND Giersig Május 25, 2016 14:44
Andreas, csak akkor, ha feladja a távollevő-Szavazás postán. Egy olyan használni, Hogy ki az AZ jelölje szabadonálló szavazóköri, akkor helyettesíti a szokásos helyi fordulót.
- & Amp; amp; gt; Nem Így Leondingi (általános iskola), Ott küldtek Az én és nyitjuk töltetlen Szavazás kártyát a pályán -. Nem Az én döntésem volt kártyát a helyi Szavazás cserélni, de én voltam a szavazófülkében leadott titkos szavazással (mivel EZ információi szerint a kiválasztási Bizottsag Tagja állítólag Tilos Lenne !!!).
AZ Elkészült és átadott beillesztett szavazólap ezután érkezett a Választási megfigyelők és a " Mi ez a pass "elkülönítve tárolni a Hátsó szobában.
egy pszichológus Nyilvánvaló, Hogy AZ vannak FPÖ legtöbb elveszíti AZ idegeket. Miután AZ elrontott Bécs választások és a csalódott remények Egy kék polgármester széket legtöbb Jon Egy Következő Választás, ha AZT Tunt olyan jó -. És megint semmi
, menta EZ szerint Csak egy természete AZ FPÖ, a Hibák Mások Keresett, és megszagolta összeesküvés, Logikus AZ Egy részéről 6000 EUR adot Pénzt tanácsot média (NEM papír, hanem AZ antenna a természetfeletti) költenek a nehezebb megjósolni a jövőt. Nos ha ellenszavazat akkor történik meg, akkor Lehel, Hogy Csak egy összeesküvés.
Strache Oly bizonnyal Egy Aluhut és félelmek További Előtt chemtrails és Minden idegent. Ennek van értelme Tobbe méter.
Remélem (imádkozhatok hiánya a hit NEM), Hogy a Választási NR 2018 Következő GnAck-pofonokat a kék.
BERND Ha EZ volt a teszt fájlt, Hogy Egy teszteljék weboldalt, és látták, röviden AZ Interneten, Így tudom, Hogy Egy teszt MIÉRT Eredeti adatokat végeztük. Fórumtémák fórumtémák Milyen Adatvédelmi támogatja tulajdonképpen Mondani? Amikor tesztelem a rendszert, akkor AZT Védd, de bármilyen fiktív Adatok vagy!? Ebben AZ esetben EZ ellenszavazat Nagyon tunik részesült, mi folyik. És EZ ITT, elvégre rendkívül érzékeny adatokat! MATHIAS Bár AZT mutatja végül, Hogy Nem volt nagy problema. Lehel vetett Bizalom növelése átláthatóságát és integritását választások, ha Ausztria végül IS lehetővé Belföldi Választási megfigyelő
2010 óta Ausztriában engedélyezett EBESZ megfigyelői, és Az utolsó de facto EBESZ Ország. Azonban AZ Csak EBESZ meghívóval a Kormány és általában a kis csapat. A helyi választások általában Nem figyelhető meg AZ EBESZ Által. Bár a RENDSZER a társult Birak Ausztriában Jól működik: Van Egy ügy ellen, Hogy Egyesületek / civil Szervezetek ÉS AZ Újságírók, Hogy Jelen Legyen a Választás napja, és a számolás és a FOLYAMATBAN levo eljárások megfigyelőként (a pálya Nem Modon, valószínűleg befolyásolják, de annak dokumentálására problémák megoldásához, és jelentést). Bár nincs bizonyíték a szisztematikus problema: mi Választási RENDSZER Elég Erős Masszív bizalmi Válság - MEG figyelembe Veve AZT a tényt, Hogy Nem Ausztria önállóan létrehozott Választási Hatóság? Például AZ EBESZ jelentést a legutóbbi választások megmutatták: jó volt néhány szempontot, ahol tudtuk, Hogy javulást Ausztriában és Kellene.
BERND PS: Nem vagyok benne Biztos, Hogy AZT valóban állítja, kitalált Adatok, menta BMI ... BERND Kedves Martin, Halas vagyok, Hogy te vizsgált elkötelezett tényszerű pontosítás. A demokrácia a legnagyobb jot a társadalomnak, és ezért Legyen Nagyon óvatos. Nyilvánvaló, Hogy Mindenki tartja nyitott SZEMMEL és füllel vizsgált Szoros Választási. Az igazán szokatlan ebben Választás voltos EZ Egy nagy Számú fordulót / Kerni szavazók. Természetesen EZ volt a kiindulópontja Minden spekuláció. Személy szerint Örülök, hogy a következetlenségek feloldódtak, es mi Végre ellenőrizze le EZT a temat. Azonban Előre tekintve, Fontos Lenne, Hogy Hogyan Lehel, Hogy Még Jobb és biztonságosabb. Ha valamilyen problema Tartalék  😉ALEXANDER @Martin Ajtó:
Kérjük, ne hasonlítsuk össze ITT Egy 12.378 szavazattal, 15.515 szavazattal, a * ​​változás VdB Hofer * antenna. A felébredt Valahogy AZT a benyomást, Hogy Már Közel Köd dönteni A változás ITT.
Ha Ezék a szavazatok érvénytelenek, a kivetítés (körülbelül 31.000 szavazat) A VdB Lenne EGYETLEN Különbség csökkentése (AMI körülbelül 1000 szavazat) mivel a hangok Hofer hatással Lenne van.
EZT tisztázni Kell, persze, de Messze Választási határozottan.
LUCKY 
Az emberi tényező és továbbra is kockázatot a Választási értékeléseket. Ezért Örülök, hogy Ausztriában. Pontja szerint a Választási segítők idők őszinték. A buta a4 szó chit Két oszlopban nincs sorszáma, Minden punk meghamisítása n