Döbbenetes, hogy a napokban megindult tábornokperben – melyben a 2006 őszi rendőri brutalitások és terror miatt felel(né)nek az akkori rendőrségi vezetők, legelsősorban Gergényi Péter és Bene László – a vádat emelő Központi Nyomozó Főügyészség debreceni osztálya már előre megírta a részleges felmentő ítéletet, emellett pedig Gyurcsány Ferenc nem került a vádlottak padjára.
Egyfelől döbbenetes, hogy az ügyészség előzetes mentesítést adott ki a vádlottakra, ami azt jelenti, hogy börtönbe eleve nem kerülhetnek, s ha felfüggesztett börtönbüntetést is kapnak esetleg – ez lehet a legmagasabb büntetésük –, akkor sem lesz priuszuk, azaz büntetlen előítéletűek (!) maradnak.
Nem tudom, miért jut eszembe a Tanú című film már megint, nem tudom, miért gondolok újra arra, hogy előbb az ítélet hangzik el, s utána jöhet a tárgyalás…
Képtelen vagyok megérteni az ügyészség önkorlátozását: teljesen kizárt, hogy a várhatóan sok-sok hónapon át tartó tárgyalások során olyan tények és vallomások kerüljenek elő, amelyek alapján mégis magasabb, sőt igen súlyos büntetés illetné meg Gergényiéket? Hogyan lehet ezt eleve kizárni, amikor számos, az elmúlt években napvilágot látott, nyilvánosság elé került vallomások, beszámolók és bizonyított tények alapján kijelenthető, hogy 2006 őszén valódi rendőri randalírozás zajlott le napokon át, s különösen október 23-án Budapest utcáin?
A Balsai István volt igazságügy-miniszter által készített jelentés továbbmegy, s állami, összehangolt terrorcselekmény gyanúját veti fel. Az ártatlan, tüntető, majd október 23-án békésen ünnepelni szándékozó emberek üldözése, megverése, megkínzása kifejezetten terrorisztikus elemeket tartalmazott, s az emberek megfélemlítését célozta. Ezek olyan módszerek egyébként, amelyeket véres afrikai diktatúrák vezetői szoktak bevetni a népük ellen.
Kedves baloldali megmondóemberek, kedves Bruck András, kedves külföldi balliberális sajtó: igen, lehet Magyarország kapcsán említeni a diktatúrát, mert a Gyurcsány-kormány 2006 őszén valóban diktatórikusan viselkedett a népével szemben, lábbal taposva az emberi és állampolgári jogokat.
Völgyesi Miklós, neves és elismert jogászi szaktekintély, nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök feljelentést is tett terrorcselekmény gyanújával. És most kapaszkodjanak meg: az ügyészség a kitűnő jogász feljelentésére még csak nem is válaszolt a mai napig sem, s így kezdődtek meg kedden a tárgyalások a 2006 őszi eseményekről!
Mi ez, uraim? Mit képzelnek Önök? Tudják, mit művelnek egyáltalán?
De ami a legfontosabb: ma már nyilvánvaló, hogy Gyurcsány Ferenc személyesen irányította a rendőrséget ezekben a napokban, úgy a szeptember 18-i tévészékházostrom idején, akárcsak október 23-án. Erről maga is beszélt, többek között 18-án este a TV2-ben, kiderült, hogy közölte elvárásait a rendőri vezetőkkel. Valamint Kövér László házelnök kérésére írásban válaszolva elismerte, hogy október 23-án a Nemzetbiztonsági Kabinet ülésén folyamatosan irányította a rendőri mozgásokat!
Alapvető jogszabály: olyan nagyszabású tüntetések, társadalmi megmozdulások esetén, mint a szeptember 18-i, de legalább annyira az október 23-i, a rendőrség önmagában nem is dönthet a beavatkozás módjáról, mikéntjéről, hanem csakis a kormányzat és annak feje, ugyanis ez már politikai döntést igénylő kérdés.
És ezzel bezárult a kör: ha a rendőrség úgy lépett fel az emberekkel szemben, ahogy fellépett – tehátbrutálisan, feltételezetten terroreszközöket alkalmazva, a lakosságot megfélemlítve –, akkor ezt nem maga döntötte el, mert nem is tehette volna, hanem a kormányzati hatalom. Név szerint: Gyurcsány Ferenc. Ő az első számú felelős a terrorgyanús cselekményekért. Ha Gyurcsány nem ül ott a vádlottak padján, akkor az egész tárgyalás vicc. Tréfa. (Akárcsak például a Kulcsár-ügy – van-é, aki a nevet nem ismeré széles e hazában?)
Jó, tudom, nem kell leinteni: ne legyek naiv. Vélhetően a volt kormányfő vádlottak padjára ültetése olyan ellenérdekekbe ütközik, amelyek túlmutatnak hazánk határain. Persze, hogy tudom. Alku van, volt, lesz.
De tessék végre megérteni: ezekbe a dolgokba nem lehet és nem szabad belenyugodni, mert ezek a dolgok nem természetesek. Utálom azt az ócska dumát, hogy a „dolgok már csak ilyenek”, „nem mindegy?”, „a politika csúnya dolog”, „ez mindig így volt és így is lesz, törődjünk bele” stb. Vagy rendben van: akkor ne beszéljünk elszámoltatásról, mert az nem lehetséges, egyes bűnök örökké megtorlatlanok maradnak – és ezt mondjuk is ki. Itt és most!
Dixi, et salvavi animam meam.
