Ólevendula Blogja



Időkép doboz



2016. március 10., csütörtök

Vörösiszap: nem az altalaj okozta a katasztrófát | 24.hu

Vörösiszap: nem az altalaj okozta a katasztrófát | 24.hu


Felülről szakadt át a Mal Zrt. zagytározójának gátja, nem alulról, így abban nem játszhatott szerepet az altalaj, állítja az igazságügyi szakértő.
Magyar Hírlapnak Pálos László azt mondta, valós tényeket „sumákolt el” az ítélet, aminek köszönhetően a bíróság első fokon minden vádlottat felmentett.
A szakértő önként készítette el az anyagát, ezt küldte el a Legfőbb Ügyészségnek, kérte a meghallgatását. Szerinte a tragédiáért nem a természet, hanem emberi mulasztás felelős.
Úgy számol, nem 950 ezer, háromszor ennyi köbméter iszapzagy és további 325 ezer köbméter esővíz zúdulhatott ki a tározóból. Azt is furcsának tartja, hogy a 39 méter magas gátfal alsó 14 métere megmaradt, ami az altalaj megcsúszásakor nem tűnik lehetségesnek.
Így arra jutott, hogy a katasztrófa fő oka az, hogy a gátfalat korábban megemelték, ezzel növelve a tároló kapacitását, mindezt anélkül, hogy ehhez hozzáigazították volna teherbírását.
Pálos állítja, az építéskor néhány tízmillió forintnyi földtömeget kispóroltak.