Blogarchívum

2014. március 8., szombat

Székely Szabadság Napja Budapesten - Program

Székely Szabadság Napja Budapesten - Program

Székely Szabadság Napja Budapesten - Program


Ahogy már korábban beszámoltunk róla, március 10-én a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi megemlékezéssel egy időben a Hősök terén tartja meg rendezvényét a Székelyföldért Társaság. A tervezett felvonulást a Postarétről a Főtérre nem engedélyezte Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, bár jogilag a bejelentést követően 48 órája lett volna megvétózni azt, akkor nem tette. László Lajos a Székelyföldért Társaság alapító tagja Portálunknak elmondta, éppen ezért bővítették ki a budapesti rendezvényt egy felvonulással, mely a Hősök teréről indul és Románia Magyarországi Nagykövetsége előtt ér véget, útba ejtve a francia, szerb és olasz követségeket. 
Mi magyarok újfent kiállunk székely testvéreinkértMi magyarok újfent kiállunk székely testvéreinkért
A Hősök terén tartandó megemlékezés programja is lassan összeáll. A 16 órától kezdődő gyülekezés alatt fellép a Kárpátia zenekar, az Árpád hős magzatjai elnevezésű akusztikus formáció. Ezután 17 órakor veszi kezdetét a hivatalos program a magyar és székely himnusz eléneklésével. A műsoros megemlékezés során négy előadó szólal majd meg, politikai felhang nélkül, civilként. György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke üdvözli a megjelenteket, Székelyföldet a Csíksomlyóról érkező Gergely István Tiszti, a Kárpát-medencei magyar közösségeket pedig Fehér István tanár úr. 
A megemlékezés során – Endrédy Gábor és Erdélyi Claudia műsorvezetése mellett – a Magyar Állami Operaház és a Nemzeti Színház székely származású művészei is fellépnek. Wittner Mária, illetve a Kézdivásárhelyről érkező Sebestyén Rita szavalatát is hallhatjuk majd, aki saját hazafias költeményeivel igyekszik öntudatra ébreszteni a székelységet. A hagyományőrző együttesek sem hiányozhatnak. Velünk lesz az Osztováta zenekar, Juhász Zoltán és családja, a Békás zenekar ezúttal táncosokkal érkezik, valamint énekel Baricz Gergő és a Historica zenekar frontembere, Ézsiás Péter. A marosvásárhelyi helyszínről a Duna tv élő közvetítését kivetítőn követheti figyelemmel a budapesti tömeg.
Az „Egy százas, hogy ott leszek” jelmondatú százforintos gyűjtés során minden adományozó kap egy mécsest, melyekből – sárga és kék üvegbe helyezve őket – a rendezők kiraknak egy 12 x 8 méteres székely zászlót. A megemlékezést követően 19 órakor egy-egy mécsessel a kezében megindul a tömeg Románia Magyarországi Nagykövetsége elé útba ejtve a francia, szerb és olasz követségeket.László Lajos Portálunknak elmondta, a Székelyföldért Társaság a román nagykövetséghez petíciót nem intéz, hiszen az eddigiekre sem jött válasz, viszont folyik az egyeztetés a Székely Nemzeti Tanáccsal egy olyan petíció elkészítéséről, amelyet valamennyi Budapesten akkreditált nagykövetségre el kívánnak juttatni.
Már hagyomány, hogy a székelységet támogató magyar megmozdulásokon a Nemzeti Érzelmű Motorosokis részt vesznek. Ez most sem lesz másként. 16 órakor a Petőfi híd budai hídfőjétől indul a motoros felvonulás, amely a Hősök terén ér véget csatlakozva a megemlékezőkhöz.  
A lényeg, hogy együtt lélegezzen a tömeg!

Kategória: Magyarország
Közzétéve: 2014. március 04. kedd, 22:12
Írta: Zana Diána




Felhívás!
Ha ön a Civil Együttműködési Tanácskozás, vagy a Civil Összefogás Fórum tagja, szimpatizánsa indítson saját internetes naplót a PolgárPortál blogterében, közvetlen Facebook eléréssel! A kezdő lépésekhez aszerkeszto@polgarportal.hu címünkön kérhet segítséget.
Küldje be a civil szférát érintő híreket, saját szervezetük eseményeit! A példaértékű, vagy éppen elrettentő eseteknek újságíró kollégáink utánajárnak és portálunkon közzéteszik!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése