Blogarchívum

2013. augusztus 6., kedd

Romagyilkosságok: annyi hibát követtek el, hogy az „már nem lehet v

Romagyilkosságok: annyi hibát követtek el, hogy az „már nem lehet v:

'via Blog this'

A romagyilkosságok ügyében született ítélet ellenére van még néhány nyitott kérdés.


A Fidesz szóvivője szerint a romagyilkosságok ügyében született ítélet ellenére is nyitva maradt még néhány kérdés, így például az, hogy miért éppen akkor, 2008-ban és 2009-ben, a Gyurcsány–Bajnai-kormány idején történtek a gyilkosságok, és azok kinek álltak érdekében. Az elítéltek mellett kik lehetnek még azok az elkövetők, akik most megúszták, akik neve végig rejtve maradt? – tette fel a kérdést Zsigó Róbert budapesti sajtótájékoztatóján, nyomatékosítva, hogy ilyen ügyek ma nem fordulhatnának elő.
A kormánypárt szóvivője felidézte: a romagyilkosságok perében kiderült, hogy az akkori nemzetbiztonsági szolgálat és az akkori Katonai Biztonsági Hivatal „nemhogy segítette a megelőzést, a felderítést és a tisztánlátását, hanem egyenesen akadályozta”, annyi hibát követtek el annak idején, hogy az „már nem lehet véletlen”.
A törvény szigora elől senki sem menekülhet
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere közleményt adott ki, amelyben kijelenti: a törvény szigora elől senki sem menekülhet.

A politikai felelősség kérdése is felmerül a romagyilkosságok kapcsán

Mindezt a romagyilkosságok felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló parlamentitényfeltáró munkacsoport is megállapította– emlékeztetett. A szóvivő idézte a testület jelentését, amely szerint a feltárt hiányosságokért, az érdemi munka elmaradásáért, a Nemzetbiztonsági Hivatal rendeltetésszerű működésének hiányáért a hivatal akkori főigazgatóját, Laborc Sándort személyes felelősség, a rendellenes működésért pedig Szilvásy György és Ficsor Ádám korábbi titokminisztereket politikai felelősség terheli.
Szilvásy György és Laborc Sándor „a maffiabaloldal központi figurái voltak, akik mögött Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy egy emberként zárt össze” – fogalmazott Zsigó Róbert, hozzátéve: a Fidesz kíváncsian várja, hogy a romagyilkosságokkal kapcsolatos titkosszolgálati mulasztások politikai felelősségének kérdésében is „ugyanúgy összezár-e a bukott baloldal, mint a Szilvásy–Laborc-üggyel kapcsolatban”.

Kapcsolódó tartalmak

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése