A II.Vatikáni zsinat a szabadkőművesek fércműve
A Szent X. Pius Papi Közösség álláspontja a Summorum Pontificum motu proprio kijelentéseirőlvagyis annak tisztázása, mit szabad és mit nem egy hagyományhű katolikusnak elfogadnia e kijelentések közül
A fenti kérdés megválaszolása előtt tisztázni kell, mik voltak a II. Vatikáni Zsinat tévedései. Ezek egyrészt egybeesnek a francia forradalom alapköveteléseivel – úgy mint egyenlőség, szabadság, testvériség, másrészt megfelelnek a szabadkőművesség ősbűnének, azaz annak a követelésnek és annak a célkitűzésnek, hogy minden vallás egyenrangú legyen, vagyis a különböző vallásokat az államok egyenrangúnak ismerjék el.
A) Egyenlőség – Ez a követelés a zsinaton az „ökumenizmus” formájában jelenik meg a következő három dokumentumban: – Unitatis redintegratio – Nr. 11 (DH 4192): „A katolikus hit megfogalmazásának módja nem képezhet semmiféle akadályt a testvérekkel való párbeszédben.” – Nr. 3 (DH 4188): „Az elszakadt egyházak és közösségek azon hiányok ellenére, melyek a mi hitünk szerint sajátjuk, sincsenek az üdv titka számára jelentőség és fontosság nélkül, hiszen Krisztus lelke azzal ruházta fel őket, hogy az üdv eszközeként hassanak.” – Nostra aetate – (DH 4196): „A buddhizmus olyan utat tanít, melyen az ember áhítatos és bizakodó szívvel vagy a tökéletes felszabadulás állapotát éri el, vagy a megvilágosodás magasabb fokára jut.” – (DH 4196): „Az emberek a hinduizmusban az isteni titkot kutatják, és ezt mítoszok kifogyhatatlan gazdagságában és mélyreható filozófiai kísérletekben fejezik ki. Az aszkétikus élet formájában vagy mély szemlélődéssel vagy oly módon, hogy szeretettel és bizalommal Istenben keresnek menedéket, keresik helyzetünk beszűküléséből és korlátozottságából a megszabadulást.” – (DH 4197): „Az Egyház a mohamedánokat is nagy tisztelettel szemléli, akik az egyetlen Istent imádják, a menny és a föld élő és számukra létező, irgalmas és mindenható teremtőjét, aki szólt az emberekhez.” Ez a dokumentum direkt szembeszáll Boldog IX. Pius Syllabusával és XI. Pius Mortalium animos kezdetű enciklikájával. – Lumen Gentium – (DH 4118): „Krisztus Egyháza a katolikus Egyházban van megtestesülve. = Ecclesia Christi subsistit in ecclesia catholica.” (Csaknem kétezer évig ez a mondat így hangzott: Krisztus Egyháza a katolikus Egyház = Ecclesia Christi est ecclesia catholica.) Ez a dokumentum ellenkezik XII. Pius Humani generis és Mystici corporis kezdetű enciklikáival.
Tehát a zsinat előtti tanítás szerint csak az egyetlen igaz vallás vezet Istenhez, vagyis az üdvösség elérésének szükséges és elengedhetetlen feltétele a Krisztusban való hit. A zsinat utáni tanítás szerint minden vallás az üdvösségre vezet – ha viszont ez igaz, akkor mindenki azt választhatja, ami neki jobban tetszik. Ez vezet a vallásszabadsághoz.
B) Szabadság – Ezt a követelést a zsinaton a vallásszabadságként fogalmazták meg a következő dokumentumban: – Dignitatis humanae – (DH 4240): „A Vatikáni Zsinat kijelenti, hogy az emberi személynek joga van a vallásszabadságra. Ezért nem gátolható abban, hogy privát és nyilvánosan egyedül vagy másokkal együtt saját lelkiismerete szerint válasszon vallást. Továbbá kijelenti a Zsinat, hogy a vallásszabadság valójában magán az emberi személy méltóságán alapszik.” E dokumentum állításai direkt ellentétben állnak Boldog IX. Pius Quanta cura, XIII. Leó Libertas praestantissimum és XI. Pius Quas primas kezdetű enciklikáinak kijelentéseivel.
Következmény: A vallás magánügy, mindenki szabadon választhatja magának. Lényeg, hogy jó ember legyen. Az államnak és a társadalomnak minden vallással szemben semlegesnek kell lennie. Ezentúl nem létezik többé katolikus állam!
C) Testvériség – Ez lett a zsinatutáni egyház új feladata! Az Egyház új definíciója: az emberek szolgálata! – Mise mint közösségi ünnepély; Egyház mint szociális intézmény; Párbeszéd az emberekkel térítés és az igazság hirdetése helyett; Karizmatizmus, mint e tézis legmagasabb foka; A hitnek szolgálnia kell az embert; vagyis a hit az emberek spirituális boldoggá tevésének szolgálatává degradálódik. A pápaság új definíciója: a pápa a globális vallási testvériség kikristályosodási pontja! – A média által közvetített lelkesedés a pápai utakon és a világifjúsági találkozókon; A vallások világ találkozója; A pápa mecseteket, zsinagógákat és protestáns templomokat látogat stb.
Mindezen előzmények ismeretében következzenek elsőnek a Summorum pontificum azon kijelentései,melyek összhangban vannak a tradícióval
1. Az igazi katolikus mise soha nem lett betiltva. – Motu proprio 1. cikkely: „Éppen ezért a Római Misekönyv Boldog XXIII. János által kiadott és soha be nem tiltott editio typicája szerinti szentmisét mint az Egyház liturgiájának rendkívüli formáját szabad ünnepelni.” Kísérőlevél: „Szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy ez a Misekönyv jogilag soha nem került hatályon kívül, következésképpen elvileg mindig megengedett maradt.”
2. Minden pap celebrálhatja a hagyományos misét. – Motu proprio 2. cikkely: „A nép részvétele nélkül ünnepelt szentmisénél bármely latin szertartású katolikus pap, akár egyházmegyés, akár szerzetes, használhatja a Boldog XXIII. János által 1962-ben kiadott, vagy a VI. Pál pápa által 1970-ben közzétett Római Misekönyvet, mégpedig bármelyik napon, kivéve a Szent Háromnapot (Nagycsütörtök, Nagypéntek, Nagyszombat). A bármely misekönyv szerinti misézéshez a papnak sem az Apostoli Szentszéktől, sem saját ordináriusától semmiféle engedélyre nincsen szüksége.”
3. Ha laikusok kérik a régi rítusú mise bemutatását, e kérésnek eleget kell tenni. – Motu proprio 5. cikkely 1. §: „Azokon a plébániákon, ahol állandó jelleggel jelen van a korábbi liturgikus hagyományhoz ragaszkodó hívők csoportja, a plébános szívesen fogadja az 1962-ben kiadott misekönyv szerinti szentmisére vonatkozó kéréseiket.”
4. Szabad a régi rituálét használni. – Motu proprio 9. cikkely 1. §: Ugyanígy a plébános, mindent jól mérlegelve, engedélyt adhat a korábbi rituálé használatára a keresztség, a házasság, a gyónás és a betegek kenete szentségének kiszolgáltatásakor, ha a lelkek java ezt indokolja. 2. § Az Ordináriusok felhatalmazást kapnak arra, hogy a bérmálás szentségét a régi Pontificale Romanum szerint szolgáltassák ki, ha a lelkek java ezt javallja.”
5. A régi breviáriumot szabad újra használni. – Motu proprio 9. cikkely 3. §: „A szent rendekben lévő klerikusok használhatják a Boldog XXIII. János pápa által 1962-ben kiadott breviáriumot.”
Most pedig következzenek a Summorum Pontificum motu proprio azon kijelentései,melyek nem fogadhatóak el egy hagyományhű katolikus számára
1. Motu proprio 1 cikkely: „Régi és új mise az egyetlen római szertartás két szokását képviselik.” Pápai kísérőlevél: „A Római Misekönyv e két megfogalmazásáról nem volna helyes úgy beszélni, mintha »két szertartás« lenne. Sokkal inkább egy és ugyanazon szertartás kettos használatáról van szó.” – Lefebvre érsek kommentárja: „Az új miserítus illegitim rítus.”
2. Pápai kísérőlevél: „A római szertartás használatának két formája kölcsönösen gazdagíthatja egymást.” – Lefebvre érsek kommentárja: „Az egész reform direkt vagy indirekt a katolikus hit lényegi igazságait csorbítja. Tehát nem egyfajta Szent X. Pius-féle reformról van szó, hanem kétségen kívül a mise új felfogásáról.”
3. Pápai kísérőlevél: „Nincs semmiféle ellentmondás a Római Misekönyv egyik és másik kiadása között. A liturgia történetében növekedés és fejlődés van, de semmiféle törés nincsen.” – Lefebvre érsek kommentárja: „Az új eklézsiológia definíciója pontosan az új mise definícióját adja vissza, vagyis az új mise egy szolgálat és egy kollegiális, ökumenikus communio. Az új misét nem lehet jobban meghatározni, mint magát a zsinatot, mely a hagyománnyal és az Egyház tanítóhivatalával való mély törést mutat.”
4. Pápai kísérőlevél: „A régi szokáshoz ragaszkodó közösségek papjai is megéljék a teljes közösséget, elvileg nem zárkózhatnak el az új könyvek szerinti ünnepléstől.” – Lefebvre érsek kommentárja: „Az elmúlt három hétben hatszor, ismétlem hatszor, követelték tőlem, hogy fogadjam el az új rítust, és a szerint celebráljak! Haladéktalanul hagyjunk fel azzal a képtelen nézettel, miszerint, ha az új mise érvényes, akkor részt lehet venni rajta. Nyilvánvaló, hogy szentségtörő miséken nem szabad részt venni, de olyan miséken sem, melyek hitünket veszélyeztetik. Nos, azt könnyű bebizonyítani, hogy az új mise, miként azt a liturgia-bizottság megfogalmazta, mind a zsinat által hivatalosan adott felhatalmazásokkal, mind Pater Bugnini összes magyarázatával, hallatlan közeledést mutat a protestáns teológiához és a protestáns kultuszhoz.”
E két felsorolás után befejezésül még néhány megjegyzés
1. Olyan szövegek, melyek tévedéseket és igazságokat is tartalmaznak, nem menetesek az ellentmondásoktól, és ezért nem fogadhatók el fenntartás nélkül.
2. A motu proprio nyilvánosságra hozatalából elsősorban azok a papok profitálnak, akik a hivatalos Egyházon belül éveken keresztül tévesen értelmezett engedelmességből az igazi szentmiseáldozat engedélyére vártak, vagy akiknek konzervatív liturgikus viselkedését püspökük elítélte.
3. Ezekért a mondatokért: „Ez a Misekönyv jogilag soha nem került hatályon kívül” és „Minden pap celebrálhatja a hagyományos misét” átvitt értelemben sok plébános vesztette el papi életét. Sokuknak ténylegesen megszakadt a szívük az Úr szőlőjében bekövetkezett pusztulás láttán. Ezzel kapcsolatban a motu propriot tényleg igazi felszabadító akcióként kell értékelni.
4. Ez a mondat, „a római szertartás használatának két formája kölcsönösen gazdagíthatja egymást” veszélyeket rejt magában: a hagyományos mise ugyan valóban korrigálhatja a NOM hibáit, de fordítva ez nem áll fenn. Hiszen hogyan lenne képes egy protestantizáló liturgia a katolikus rítus teljességét gazdagítani?
5. Különösen súlyos hiba a régi és az új mise megengedhetetlen egy sorba állítása mint egy és ugyanazon római rítus azonos joggal használható formája. Ez teljesen megfelel annak a Lefebvre érsek által felismert veszélynek, mely a szentmiseáldozatnak az úrvacsora általi protestantizálásából keletkezik.
6. Annak követelése, hogy „a régi szokáshoz ragaszkodó közösségek papjai elvileg nem zárkózhatnak el az új könyvek szerinti ünnepléstől” a Szent X. Pius Papi Közösség számára elfogadhatatlan.
7. Annak veszélye is fennáll, hogy egyes helyeken a pap ugyan a régi misét celebrálja, de valójában a zsinat szelleme megfertőzte és e szellem szerint prédikál. Azon hívek, kik ilyen misét látogatnak, bár jó liturgián vesznek részt, de ki vannak téve annak a veszélynek, hogy a zsinat tévedéseit magukba szívják.
8. Senki nem ismeri Isten útjait. Se a határtalan eufória, se az örök borúlátás nem helyes. Egyedül Isten ismeri az emberi történelem folyását, és egyedül Ő irányítja azt. És Ő maga ígérte meg, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt Egyházán.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése