Blogarchívum

2012. augusztus 17., péntek

MNO: Megdöbbentőek az iráni elnök szavai - Washington sokkolva

A Fehér Ház szerint "megbotránkoztatóak" és "gyűlölködőek" Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök Izraelről pénteken elhangzott kijelentései, az, hogy "rákos daganatnak" nevezte a közel-keleti országot.

http://mno.hu/kulfold/megdobbentoek-az-irani-elnok-szavai-1099910


„Erélyesen elítéljük az iráni vezetők Izraelről legutóbb mondott sokkoló és megvetendő kijelentéseket” – nyilatkozott Tommy Vietor, a nemzetbiztonsági tanács szóvivője, és azért is bírálta Teheránt, mert támogatást nyújt a szíriai rendszernek.

„Az egész nemzetközi közösségnek el kell ítélnie ezeket a kijelentéseket. Ha az iráni vezetőket igazából érdekelné az összes emberi lény méltósága és jogai, akkor Iránnak abba kellene hagynia az Aszad-rendszer szíriaiak elleni brutális agressziójának támogatását. Igazi sértés az emberiségre nézve az a szemérmetlen megvetés, amellyel Irán és Szíria az emberi jogokra tekint” – mondta.

Hasonló elítélő nyilatkozatot adott ki a francia külügyminisztérium, amely szerint „teljesen elfogadhatatlanok” Ahmadinezsád szavai. „Soha nem engedjük meg Izrael létezéshez való jogának kétségbe vonását” – figyelmeztetett egy szóvivő.

Címkék
Izrael, Washington, Irán, Tommy Vietor

Kapcsolódó:

  • Netanjahunak így is megérné a támadás?

    8 órája

    Lapszemle: A megelőző csapás Irán nukleáris objektumai ellen "akkor is megtérül, ha a célpontokat nem sikerül teljesen megsemmisíteni", de legalább "néhány évre lefékeződik az iráni atomprogram megvalósítása" – hangoztatta munkatársai körében Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök – írja az egyik jeruzsálemi napilap.

  • Palesztin gyerekekre dobtak Molotov-koktélt

    11 órája

    Külföld: Molotov-koktélos támadásban megsebesült hat palesztin, köztük két gyerek csütörtök este Ciszjordániában – közölte az izraeli hadsereg. A katonaság és az izraeli sajtó szerint zsidó telepesek lehettek a tettesek.

  • Az Egyesült Államokra vár Izrael?

    Tegnap

    Külföld: Izrael nem léphet fel egyedül katonailag Irán ellen – mondta Simon Peresz államfő csütörtökön, hangsúlyozva hogy bízik Barack Obama amerikai elnök azon ígéretében, miszerint Washington nem engedi atomfegyverhez jutni Teheránt.

  • Nem valószínű, hogy Izrael megtámadja Iránt

    Tegnap

    Külföld Archív: Nem valószínű, hogy Izrael a közeljövőben megtámadja Iránt Daher Rashed, az Eötvös Loránd Tudományegyetem arab tanszékének tanársegédje szerint, Sonnevend Pál nemzetközi jogász pedig úgy látja, Izrael jogszerűen jelenleg nem alkalmazhat önvédelemből fegyveres erőszakot Iránnal szemben.



1 megjegyzés :

  1. A zsidókat az egész világ elítéli !
    A "rákos daganat" kifejezése viszont semmi ahhoz képest, ahogy Jézus nevezte nevén a zsidókat, miszerint NEM EMBEREK, hanem a sátán fattyai, akik kezdettől fogva gyilkosok, hazugok, tolvajok !

    VálaszTörlés