Blogarchívum

2011. december 9., péntek

Karinthy Frigyes: Méné, tekel…

http://verspatika.wordpress.com/2010/04/22/karinthy-frigyes-mene-tekel/


Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
versben mondom, hogy jobban megjegyezd.

Szívedbevésem és füledberágom:
rossz volt embernek lenned a világon.

E korban, melynek mérlege hamis,
s megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.

Délben az ember megkisértetett,
az éjben sírtak a kisértetek.

Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
de a gyilkost megint hősnek nevezték.

A férfi vért ivott s a nő velőt,
künt a költő bőgött a bolt előtt.

Halottra adtak selymet és brokátot,
az élő rongyos volt és vért okádott.

Virággal hintették a síri vermet,
az élő künt a hó alatt didergett.

Hangos szóval esküdtek a koporsón,
az élő halkan jajgatott a borsón.

Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,

De szembeköpte mesterét a hitvány
piszkos rüpők, a szemtelen tanitvány.

Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
a ringyók cifra rongya szállt a szélben,

de a legszebb és a legékesebb
szemétdombon rohadt el, mint az eb.

Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.

Tedd most szívedbe és füledbe el -
az értelmét majd megtudod, ha kell.

Méné, tekel – ha érted, vagy nem érted,
jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.

Egykoron sötétben elmondott dalom,
mint lángírás, világít a falon.

Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
de élni fognak, hogyha én nem élek.
S lesznek, ha nem leszek.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése