Blogarchívum

2011. november 27., vasárnap

Budai Gyula - Volánbusz Zrt

Parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Volánbusz Zrt. 2005 és 2008 közötti ingatlanértékesítései kapcsán.

A kormánybiztos vasárnapi sajtótájékoztatóján arról számolt be:a társaság csaknem 5,5 milliárd forint értékű, állam által rábízott tulajdontól vált meg, majd azonnal visszabérelte az érintett ingatlanokat.

Budai Gyula szavai szerint a nyolc jogügyletben összesen 12 különböző nemzetiségű offshore cég vett részt. A kormánybiztos a nemzeti fejlesztési tárcához fordul a bérleti szerződések felülvizsgálata érdekében, valamint megkeresi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt az államot adóbevételek kapcsán ért kár feltárása miatt.



21 megjegyzés :

  1. Budai tevékenysége lassan tragikomédiába süllyed. Az emberek mármár fel sem kapják a fejüket egy-egy újabb bejelentésnél. Ott tartunk, hogy hisszük is, meg nem is. Ugyanakkor csendben megállapítjuk, milyen kár, hogy Budai tevékenysége csak a 2002-2010 közötti évekre vonatkozik, pedig már a 2010-2011 évek esetében is volna mit vizsgálnia.

    VálaszTörlés
  2. Hát, halászkartárs, nem gyöztél meg...sokkal inkább Budai Gyula, akinek kétórás elöadását ma este lesz egy hete, hogy a Belvárosi Polgári Szalon-ban meghallgathattam. Kár, hogy nem ültél mellettem, szemedet dörzsölted, füledet vakartad volna a hallottaktól: mondhatom, óriási volt: szerénység, abszolút kompetenciával párosulva.

    S tudod-e, mire jöttem rá ?
    Van tenáladnál valami sokkalta rosszabb is: az IMF és minden, amit megtestesít.

    Megbocsátod ?

    Kedves Háziasszony ! Gyönyörüséges olajkép ékeskedik átszabott oldaladon, ízlésed töretlen.
    Ha ez lehetséges, megtudhatom, kitöl való ?

    Pusszantás.

    VálaszTörlés
  3. " Kár, hogy nem ültél mellettem "

    Azért én ilyen rosszat nem szeretnék magamnak.

    Az, hogy mit mondott Budai, arról meg csak annyit, hogy a kommunizmusban az embereket az imperializmus gonoszságával riogatták, csakúgy, mint most a "polgári", valójában jobblib kormány teszi. Ezek szerint a kommunista és a mostani kormány azonos platformon van? Akkor meg miért akarja a kommunistákat megbüntetni? Ugye milyen anakronisztikus helyzet.

    VálaszTörlés
  4. Az IMF és a bankok nem rosszabbak, mint a természetben a ragadozók, amik azért vadásznak, hogy jóllakjanak. Ezek ilyenek és senki kedvéért nem fognak megváltozni. Ellenük csak egyféleképpen lehet védekezni, ébernek, ügyesnek, okosnak, gyorsnak kell lenni, mert a lemaradókat azonnal elkapják. Aki jól alkalmazkodik az túléli, aki nem az elbukik. A világ már csak ilyen. Az Orbán kormány rosszul alkalmazkodott, ezért bukott el. A baj az, hogy ezzel az ország népét is belevitték a bukásba.

    VálaszTörlés
  5. Ennyivel különbek az állatok: CSAK amíg jóllaknak.
    De ezek bélpoklosok, vagy mi.

    VálaszTörlés
  6. Ez a lételemük. Miután azonban ez a tulajdonságuk ismert, az ellenük való védekezési megoldás is adott. Persze hazaáruló vezetőkkel nemhogy védekezni nem lehet, hanem egyenesen a karmukba adják az országot. Már vagy 30 éve ez megy.

    VálaszTörlés
  7. Feldobott, neked-szánt labdámat - ahogyan az elvárható volt -, szépen leütötted, halaszkartárs.
    Buksidra - barack.

    Milyen megenyhült vagy ma: ennyire rosszul állnánk ? Beéred ennyivel, hogy "Az Orbán kormány rosszul alkalmazkodott" ?
    Ezen mai álláspont közel nem végleges, csapataink harcban állnak. De mi lesz a Föld többszáz országával, egyazon helyzetben ?
    Ki viszi át lakóit a tulsó partra ?

    VálaszTörlés
  8. Akkor vegyük sorjában, milyen óriási pénzeszközök álltak rendelkezésre az Orbán kormány számára.
    1. A Gyurcsányék által 2008-ban felvett IMF/EU hitel utolsó 5 milliárd eurója, ami az akkori 250 forintos árfolyamon 1250 milliárd forintnak felel meg.
    2. A magyánnyugdíjpénzek 3000 milliárd forintja.
    3. Az egykulcsos SZJA bevezetésével 500 milliárd forintot odaajándékoztak a gazdagoknak.
    Ez összesen 4750 milliárd forint.
    Az ország költségvetése 13000-14000 milliárd forint.
    Így a rendelkezésre álló 4750 milliárd forint a költségvetésnek legalább 30 %-ára rug.
    Aztán ott van még a válság, bank, chips és egyéb adóbevételek, amelyek együttesen vagy 500 milliárd forintos bevételt hoztak.
    Aki ennyi plusz pénzzel nem tud gazdálkodni, sőt azokat elherdálja, az jobb, ha veszi a kalapját, ettől függetlenül ebből előbb-utóbb úgyis elszámoltatás lesz.

    VálaszTörlés
  9. Az Orbán-Matolcsy tandem kísértetiesen hasonlít a Don Qiujote-Sancho Panza pároshoz, akik szélmalmokkal harcoltak.

    VálaszTörlés
  10. Akkor neked már egy szélmalom, nem sok - annyi sem jut, halaszb ?

    Kérdésemet megismétlem: ki viszi...?

    VálaszTörlés
  11. Az ilyen dakota jellegű mondások már lejárt lemezek.

    Ki viszi ? Orbán és a fidesz nálunk már bizonyított, nem képes, nem tud, nem alkalmas, nem akar.

    VálaszTörlés
  12. Ez elehet, de szerencsére mégsem a Gyurcsány-Simor tandemre hasonlít.

    VálaszTörlés
  13. Jó. De a három fontos követelménynek ki tudna ma megfelelni?
    Mert az egyik tudna, de nem akar, a másik akarna, de nem tud.

    VálaszTörlés
  14. Talán a Gyurcsány-Veres(Kóka) tandemet akartad mondani.
    Egyébként meg a végeredmény szempontjából secko jedno, hogy Orbán-Matolcsy vagy Gyurcsány-Veres.

    VálaszTörlés
  15. Én azért bízom abban, hogy a történelem ki fogja "termelni" (mindig így volt) azt a személyt, aki meg fog felelni a helyzet adta elvárásoknak, de ez, most már bizton állítható, hogy nem Orbán Viktor.

    VálaszTörlés
  16. Bizton.

    Sejtelmem sem volt róla, hogy Nagy László, koszorús költönk - dakota származású volt.

    http://www.youtube.com/watch?v=EpOBNsgIU2Q&feature=related

    Információdat köszönöm, némán megörzöm.

    VálaszTörlés
  17. Hát ha a szélmalmot neki tulajdonítod, én nem, akkor lehet (ez is a szokásos fideszes "félreértés", pedig csak két mondat közül kellett volna a helyeset kiválasztani).

    VálaszTörlés
  18. Mielött kiszállok, kérdem:
    ERRE, hogy "Kérdésemet megismétlem: ki viszi...? "
    EZ következett töled közvetlenül: "Az ilyen dakota jellegű mondások már lejárt lemezek."
    Namármost mit sugall a logika ?
    Kérdésre - válasz.
    Nagy László - dakota.

    VálaszTörlés
  19. Ez már annyira Szijjártós (Meggyes Tamásos etc.), hogy még reagálásra sem méltó.

    VálaszTörlés
  20. :-)))
    - Kedvelem a dakotákat. :-)

    VálaszTörlés