Blogarchívum

2011. szeptember 11., vasárnap

Elnézték az uzsorások ügyeleteit a nyomozók? (+videó)

Nem indít belső vizsgálatot az Országos Rendőr-főkapitányság az uzsorások és egyes nyomozók kapcsolattartása miatt. A hírTV Célpont című műsorának több uzsoraáldozat is azt állította: sok esetben szemet hunytak a rendőrök az uzsora-bűncselekmények felett, ha az uzsorás besúgóként segítette a nyomozók munkáját.

Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!

Százezer forintos kölcsönből másfélmilliós adósság – egy nő ennyivel tartozott az Ormánság legrettegettebb uzsorásának, Gyimesi Lászlónak. Hiába fizette vissza időben a százezret, a kamat havonta megduplázódott.

A rendőrség felajánlotta a nőnek, hogy felveszik diktafonra az uzsorással folytatott beszélgetését. Felszerelték rá az eszközt, és két rendőr elbújt a lakásában. Az uzsorás azonban valahonnan megtudta, hogy a nő felveszi a beszélgetést.

A nő elmondása szerint a férfi elkezdte kihúzni a szalagot a kazettából, aztán megtalálta a rendőröket a lakásban. Ők közölték a férfival, hogy elviszik a rendőrségre. Kérték tőle a kazettát, de nem adta oda, és mire beértek a rendőrségre, a kazetta eltűnt. A nőnek így nem volt bizonyítéka.

Az uzsorás elleni perben később az eltűnt bizonyítékról nem beszéltek. A rendőrségi akciót O. Károly rendőr vezette. Az ügynek semmilyen következménye nem lett. O. Károlyt azóta elő is léptették. A rendőr nem akart nyilatkozni a hírTV-nek.

A megyei főkapitányság volt kiemelt főnyomozója abban az időben több uzsorás csapatot is felszámolt. S. Zoltán, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyugalmazott rendőre a hírTV-nek úgy fogalmazott: „aki hallott erről az akcióról, az vagy röhög az egész dolgon, vagy pedig azt hitte, hogy valakik benne vannak... Hát, szóval elég érdekes volt ez a történet”.

Nem foglalkoztak vele – ketten meghaltak

Egy másik büntetőperben az uzsorás egykori verőembere a bíróság előtt vallotta be, hogy rendőrségi besúgó volt. Sőt, állítása szerint barátja is volt a kapcsolattartó rendőrtisztnek. Azt állította: hónapokkal előre jelezte a pécsi kézigránátos kettős gyilkosságot is.

„Határozottan állította, hogy neki voltak kapcsolatai a siklósi rendőrségen, és nemcsak a bűncselekmény elkövetése után, hanem azt jóval megelőzően is jelezte, hogy ilyen bűncselekmény elkövetése készül” – mondta el Herke Csongor ügyvéd.

A rendőr a bűnöző állítása szerint nem foglalkozott az információval. Két hónappal később a támadásban két ember halt meg. A rendőrt is ki akarta hallgatni a bíróság, de ő államtitokra hivatkozva nem válaszolt egyetlen érdemi kérdésre sem.

40 embernek börtönben kellene lennie?

Komádit évek óta sanyargatják az uzsorások. Törleszteni természetben is lehetett: az adós asszonyoknak orálisan kellett kielégíteni az uzsorásokat. A rendőrök itt négy uzsorást fogtak el. Az áldozatok azt mondják, hogy körülbelül 40 ember még nincs börtönben.

Az Országos Rendőr-főkapitányság nem válaszolt érdemben a Hír Televízió kérdéseire, csak annyit írtak, hogy a rendőröknek nincs törvényes lehetőségük szemet hunyni a bűncselekmények felett.

(hírTV)

14 megjegyzés :

  1. Egy romlott rendszer romlott rendőrsége.

    VálaszTörlés
  2. Egy romlott közelmúltat fölváltó, morális jövö.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem, a "morális jövő"-kép nagyon messze van.
    A rendőrséget át, meg átszövi a "köszönöm, majd meghálálom ahogy tudom" gondolkodásmód.
    Lehet, hogy beszervezett besúgó hálózattal (ami mindig is megvolt), rombolják az emberek rendőrségbe vetett bizalmát, vagy az alulfizetett rendőrök fogadnak el szívességet mester emberektől, prominensnek hitt személyektől. (zsebre dolgozás)
    Azok az első alkalommal, mikor ingoványos talajra tévednek (vagy rosszabb variációban), benyújtják a számlát, és emlékeztetnek, hogy tudod, "kéz, kezet mos"!
    A társadalom, és pláne aki átélte az igazságtalan meghurcoltatást, nagyon nehezen viseli, hogy azok akiktől védelmet remélt, alávaló módon viselkednek bizonyos esetekben.
    A tehetetlenségi erő, még jó darabig így viszi előre ezt a szervezetet. Tisztelet a kevés kivételnek.
    Megoldás, talán az, ha átvágná a kormány a kötődéseket, szálakat.
    Magyarra lefordítva: FOLYAMATOS ÁTHELYEZÉS, ÚJ SZOLGÁLATI HELY, hogy ne tudjon kialakulni az a "uram, bátyám" kapcsolat.
    Szigorú szolgálati fegyelem, elismerés a jó munkáért, és esély arra, hogy tisztességesen fel tudja nevelni egy rendőr is a családját, korrupció nélkül.

    VálaszTörlés
  4. Az Orbán kormány, ma benyújtott tervezete: http://www.fn.hu//belfold/20110912/orban_orszagvedelmi_tervet_jelentett_be/
    -szerintem, csak gratulálni lehet, pedig tőlem nagyon távol állt eddig a FIDESZ.
    Végre valaki, aki nem csak elméleteket gyárt, hanem tenni is próbál, és mer.
    Persze a "puding próbája az evés"!, - és az Atlantai Federal Reserve Bank, és a slepp mit szól ehhez!?

    VálaszTörlés

  5. Aresz, megédesítetted a napom:
    második beírásodat még el sem olvasva, eldöntöttem, ideírom, milyen nagyon értek Veled egyet, az utolsó szóig.

    Ami utána következett a tolladból, az egy olyan elismerés, amire soha többé nem számítottam.

    Számunkra egyenlöre beláthatatlan következményekkel járnak a bejelentések, épp` oly` példátlanok, mint tavaly ilyenkor a devecseri vörösiszap katasztrófa: kiszámíthatatlan volt a legközelebbi, hát még a távolabbi jövö. Akkor elképzelhetetlennek tünt, hogy létezhet teljes helyreállítás - ma a legjobb úton haladunk afelé.

    Hátha most is sikerrel jár az emberfeletti eröfeszítés, túlélni - önmagunkat.

    Köszönöm a hozzászólásodat.

    VálaszTörlés
  6. Szerintem máris visítanak torkuk szakadtából. Azonban síma racionális megítélés alapján is azt mondhatom, hogy elvenni csak onnan lehet, ahol még van valami. Ha az emberek semmi másra nem költenek, csak a hitelüket törlesztik - abból nem lesz se kereskedelmi, se gazdasági fellendülés. Végül a bankoknak is rá kell jönniük, hogy "a pénz nem ehető".

    VálaszTörlés
  7. Anyush oldalán esett szó a "zöldfülű" rendőrökröl a cigánygyilkosságokkal kapcsolatban. Szerintem lehet, hogy kívül zöld, de belül biztos vörös a fülük. :-S

    VálaszTörlés
  8. Sajnos, elég erős a levegő tartalék a visításhoz, mert gyakorlatilag annyi pénzt nyomtatnak ki fedezetlenül, hogy szinte mindenkit lesepernek.
    Ami teljesen lenyűgözött az, hogy Orbán Viktor ráérzett arra, hogy Amerika egy puffadt, elöregedett paca, mely ország gyakorlatilag csak az emlékeiből él.
    Gyorsan, és remélhetőleg sikeresen nyitott, kelet fele.
    Kína, most már biztos, hogy bármikor zsebre vágná Amerikát, hisz annyi a dollár tartaléka, hogy az izraeli lobbi soha nem tudja kifizetni.
    Rettentő nagy beruházásra váró szabad pénz van az arabok birtokában.
    Ha okos a stáb, akkor nyert ügyünk van, hisz el tudjuk látni élelemmel az arabokat.
    Kína, máris elosztó piaci központi helyzetű országnak tekint minket, és gyakorlatilag olyan pénzzel segít minket, amit Amerikától soha nem kap meg, és ezzel is gyengíti Amerikát.
    Izraelt, gyakorlatilag az egész világ utálja, és előbb utóbb menekülnie kell.(ezért néztek ki bennünket és a lengyeleket, gyarmatnak)
    Nos ez nem jött be, és a Szent Korona, és a magyarok Istene talán segít, e sok szenvedést megélt népnek!


    VálaszTörlés
  9. A "Kína politika" nem Orbán találmány. A fél világ Kínának tartozik. Amit most nálunk a Kína felé nyitásnak neveznek, az nem volt más, mint egy utolsó könyörgés Kínának, hogy ugyan vegye már meg azokat az egyébként a szokásosnál magasabb hozamot ígérő államkötvényeket, melyeket mások még ilyen feltételekkel is alig vásároltak.
    Ebben az esetben sincs helye és alapja semmiféle FIDESZ reklámnak.

    VálaszTörlés
  10. A rendőrség pedig mit sem változott az elmúlt több mint egy év alatt és a mostani kormány esetén nincs is esély a változásra.

    VálaszTörlés
  11. Mindent odaadnék, ha tudnám, az Ázsia-Center árusán kívül kommunikált-e halaszb valaha kínaival, azon kívül, hogy mennyit alkudhat le a karácsonyfaégök árából - nem is égett egy se Szenteste, igaz-e ?

    Nos, több kínai ügyfelünk él Németországban, néhány Magyarországon. Életükben nem jártak az Ázsia-Center-ben, nem is fognak, nem az ö köreik: hatalmas pénzekkel és kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkeznek.
    Tölük elsö kézböl értesülünk, hogy szédítöek Kína velünk kapcsolatos tervei: bizony, az aprócska Magyarország Kína számára e pillanatban Európában a legfontosabb.

    VálaszTörlés
  12. A modern gyarmatosítók marakodnak Magyarországért. Korábban USA, brit, francia, német, majd zsidó és legújabban kinai. Erre talán nem kellene annyira büszkének lenni. Mert ennek a marakodásnak a vesztesei mi vagyunk/leszünk.

    VálaszTörlés
  13. Részben egyetértek veled, ezzel együtt a kínaiakra leginkább a potenciális konkurrencia haragszik.
    - Én addig is hátradűlök egy kávéra. ;-)

    VálaszTörlés
  14. Szerintem nincs okod a nyugodtságra, mert a marakodás közben azért minden új gyarmatosító fosztogatja az országot, amihez újabban már Kínát is oda kell számítani.

    VálaszTörlés