Blogarchívum

2011. augusztus 31., szerda

2014-re megújulhat a Széll Kálmán tér


Link

http://www.lanchidradio.hu/belfold/2014re_megujulhat_a_szell_kalman_ter_20110831

Elfogadta a budapesti Széll Kálmán tér átépítésével kapcsolatos koncepciót szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Szintén döntöttek arról, hogy módosították a Móricz Zsigmond körtér területrendezését, és a jelenleg folyó munkákat azonnal felfüggesztik.

Elfogadta a budapesti Széll Kálmán tér átépítésével kapcsolatos koncepciót szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes előterjesztését a képviselők 24 igen szavazattal, 10 tartózkodás mellett fogadták el. Az előterjesztő a vitában azt hangsúlyozta, hogy a korábbi több tízmilliárdos tervekkel ellentétben a pár milliárd forintból megvalósítható programmal szeretnék megoldani a Széll Kálmán tér területrendezési problémáját.

Somfai Ágnes (LMP) azt sérelmezte, hogy hivatalosan nem értesült a koncepciótervekről, és hiányolta az ötletpályázat kiírását. Hozzátette: a javasolt koncepciót támogatják. Bihary Gábor (MSZP) úgy véli, szerény javaslatról van szó, „az előterjesztő mert kicsit álmodni”. Szerinte abban az esetben, ha e koncepció alapján valósul meg a Széll Kálmán tér felújítása, akkor a közlekedési csomóponton kívül építészeti és köztéri „értékei” nem lesznek a három kerület határán elhelyezkedő térnek.

Az elfogadott előterjesztés szerint 2010-ben 3 milliárd forintot különítettek el a tér felújítására, a térség közösségi közlekedési kapcsolatainak fejlesztésére, a fogaskerekű felújítására, annak a Széll Kálmán térre való vezetésére. (?!)

A január 31-i közgyűlésen megszavazták, hogy készüljön koncepció a Széll Kálmán tér – a volt Moszkva tér – átrendezéséről, azt végül a Főmterv készítette el. A koncepció lényege, hogy a felújítás ütemezését, nagyságrendjét tisztázzák mind közlekedési, mind városépítészeti szempontból.

A koncepcióterv tartalma szerint az első ütemben átalakítanák a gyalogosfelületeket, megújítanák az utcabútorokat és akadálymentesítik a teret, mozgólépcsőket helyeznének el a Várfok utca irányában. Emellett a gyalogoskapcsolatokat is fejlesztenék több zebra kijelölésével. A közlekedés szempontjából fontos elem, hogy a kerékpáros-közlekedési kapcsolatokat javítanák, illetve csökkentenék a közösségi közlekedés helyigényét; a tér forgalmi kapacitásait nem növelnék, de ennek csökkentése sem cél.

A metróállomás teljes átépítése is szándékában áll a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) és a városvezetésnek is, a kereskedelmi funkciókat ellátó épületszárny bontásával együtt. A közösségi közlekedési kapcsolatok javítása szintén kiemelt feladat, a budai fonódó villamosvonalak projektjének Széll Kálmán téri ágát szeretnék megvalósítani, illetve az átszállási kapcsolatokat javítanák. A munkálatok első üteme a számítások szerint 2,5-3 milliárd forintba kerül, de a későbbi munkákhoz 1,5 milliárdos fővárosi forráskiegészítés szükséges a kivitelezés 2013-as beindításához. A BKK tervei szerint az első ütem kivitelezési munkálatai várhatóan 2014-ig fejeződhetnek be.

Egy évvel csúszik a körtér átadása

Módosul a Móricz Zsigmond körtér területrendezése, a jelenleg folyó munkákat azonnal felfüggesztik, miután a képviselők elfogadták az erre vonatkozó előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. A javaslatot 34 igen szavazattal egyhangúlag szavazták meg.

Az elfogadott javaslat szerint a Móricz Zsigmond körtéren a 4-es metró építkezésével kapcsolatos felszíni rendezés korábbi terveit egy korábbi közgyűlési döntés nyomán felülvizsgálta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), és új alternatívákat fogalmazott meg. A szakemberek azt javasolják, hogy a körteret úgy építsék át, hogy megszűnjön a Fehérvári út felől a gépjárműforgalom, és a Váli utca és a 6-os villamos végállomása között díszburkolattal ellátott gyalogoszónát alakítsanak ki. Északról továbbra is biztosított marad a járműforgalom, a módosítások a buszforgalmat nem érintik.

A módosítás miatt mintegy egy évvel csúszik majd a körtér átadása, így csak 2012 közepére valósulhat meg, és a becslések szerint 420-430 millió forintos többletköltség jelentkezik. Ezzel szemben viszont javulnak a kerékpáros- és gyalogoskapcsolatok. Jelenleg az előterjesztés szerint a tér 4-es metró állomásához kapcsolódó felszínrendezés munkálatai 90 százalékos készültségi szinten vannak, ezért szükséges a kivitelezés azonnali felfüggesztése. A döntés után a Budapesti Közlekedési Központ és a DBR Metró Projekt Igazgatóság további részletes vizsgálatokat fog elvégezni a jogi, pénzügyi és ütemezési következményekről.

Átadják a társaságot a BKK-nak

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tulajdonába kerül a Budapest Szíve Nonprofit Kft., miután a Fővárosi Közgyűlés szerdán 19 igen szavazattal, 12 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül elfogadta az erről szóló előterjesztést. A fővárosi önkormányzat 100 százalékos tulajdonában álló társaságot 11,3 millió forintért adják át a BKK-nak szeptember 30-i határidővel.

A tulajdonosi jogok átruházását a városvezetés azzal indokolta, hogy a Budapest szíve program projektjei nagymértékben kötődnek a főváros közlekedési rendszereihez, így a projektek szakmai előkészítése és lebonyolítása szorosan kapcsolódik a közlekedési társaság szakmai feladatainak ellátásához.

(MTI)


3 megjegyzés :

  1. "2014-re megújulhat a Széll Kálmán tér"

    A Széll Kálmán/Moszkva tér az elmúlt 70-80 évben igen kedvelt területe volt a mindenkori fővárosi vezetésnek, legalább 10-szer alakították át.
    A korábbi tervek szerinti fogaskerekű bevezetés a Széll Kálmán térre egy agyrém, betervezett költsége pedig erősen alultervezett.
    A jelenlegi gazdasági helyzetben (a fővárost már-már kezelhetetlen adósság nyomja) a mostani kisebb mértékű átalakítás felesleges pénzkidobás, a nagyobb meg luxus lenne.

    VálaszTörlés
  2. A fogaskerekű útvonalának továbbvezetése nekem is magas. Csak a Városmajor felszámolásával képzelhető el. Vagy rávinnék a meglévő villamospályára?

    VálaszTörlés
  3. Talált. Keskenyebb kocsikkal. Emiatt persze a meglévő vonalat teljesen át kellene építeni. Fogaskerék helyett adhéziós hajtást terveznek, ami ugyan esetleg járható (100 %o-ig), ehhez azonban igen kis sebesség tartozik, amelyet sik helyen sem lehetne túllépni. Képzeld el így menni a villamosok között. Persze elképzelhető sebességváltós kialakítás is. Aztán az eltérő feszültség miatt (1500 V= kontra 600 V=) vagy a teljes áramellátást is át kell építeni vagy kétfeszültségű jármű kell, a feszültségváltás határán azonban némi idő kell az átkapcsoláshoz. Már ebből is látható, hogy a bekerülési költségek a csillagos eget verdesnék.

    VálaszTörlés