Blogarchívum

2011. július 13., szerda

Visszanéző: Lovas István: Börtönbe Ficsorral!

Publicisztika :: 2009-09-13. 18:10


Idézet a Magyar Nemzet szerdai, Botrányos hibák az NBH-nál – Megelőzhették volna a romagyilkosságok egy részét  címet kapott írásból: „Ficsor ugyanakkor hangsúlyozta: a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kiváló munkát végzett, és nagyban hozzájárult a gyanúsítottak kézre kerítéséhez, ezért dicséretben és jutalomban részesültek az ott dolgozó munkatársak”. A BKV-történet tehát megismétlődik az NBH-nál is.
Arról még nem tudhatunk, hogy mennyi jutalmat kaptak összesen, vagy hogy hány forint ütötte a „legnagyszerűbb” munkát végzett budapesti Mata Hariba oltott Sherlock Holmes tenyerét. Ficsor Ádám a tényközlés helyett nyilván azt mondaná, hogy államtitokról van szó.
Ezek kezében van tehát a Magyar Köztársaság legféltettebb titkainak védelme. Ezek ügyelnek arra is, hogy adott esetben külföldi terroristák ne robbanthassák fel a Paksi atomerőművet. Ha arra gondolunk, hogy milyen hatásfokkal dolgoztak a cigánygyilkosságok ügyében (az egyik gyanúsított figyelését azután állították le, miután fegyvert vásárolt), akkor nem állhat távol tőlünk az a gondolat, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal a merényletre készülő terroristák nyomon követését azután szüntetné be, miután meggyőződik arról, hogy egy diplomatatáskányi piszkos bombát hoztak át Mohácsnál.
Ez már tényleg rosszabb a Közép-Afrikai Köztársaságnál. Ott legalább a vezetők olykor nem hazudnak. Nálunk csak azt teszik. Elég meghallgatni, mit nyilatkozott a Nap-keltének szerdán Ficsor Ádám, leköszönt titokminiszter, Bencze József országos rendőrfőkapitány, majd csütörtökön Tóth Károly, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának alelnöke és. Mindegyik „nyilván” igazat mondott, csupán az a kár, hogy mondanivalójuk ütötte egymást. Ficsor azt mondta, hogy szervezete segítségével kapta el a  rendőrség a „szélsőségeseket”, míg Bencze azt állította, egyetlen használható információt sem kaptak azon négy emberről, akiket a sorozatgyilkosság elkövetésének gyanújával vették őrizetbe.
Egyébként a választási kampányban vezető szerepet kapott Ficsor Ádám azt is állítja, hogy az általa kezelt titkosszolgálati aktákban lévő információkat nem fogja felhasználni a választási kampányban. Egy szavahihető ember újabb ígérete.
Egy biztos: a társadalom elsöprő része szívesebben venné, ha a BKV vezetői mellett Ficsor Ádám kapna életfogytiglani börtönbüntetést, ugyanis e posztkommunista vezetők bűnösségéről sokkal jobban inkább meg van győződve, mint a korábban akár tíz évnyi nyomozást is kilátásba helyező rendőrség feltűnő gyorsasággal lefülelt  „bűnösjelöltjeiről”.
(Lovas István - Magyar Nemzet Képeslap)

5 megjegyzés :

  1. Azért a CIA 2001.09.11.-i eseményeket megelőző tévedése sem piskóta. Már ha egyáltalán ezekben az esetekben egyáltalán tévedés történt és nem valami egészen más.

    VálaszTörlés
  2. Nem csak Lovas István tollszeme tühegyes:
    "Ez már tényleg rosszabb a Közép-Afrikai Köztársaságnál. Ott legalább a vezetők olykor nem hazudnak. Nálunk csak azt teszik. Elég meghallgatni, mit nyilatkozott a Nap-keltének szerdán Ficsor Ádám, leköszönt titokminiszter",
    hanem Bayer Zsolt nyelvecskéje, amikor egy Korrektúrá-ban azt találta tavaly mondani: "Ficsor Ádám -szép. Mint egy tapír!"

    Persze, mindez zöngétlen zizzenés a 2001, szeptember 11.-én történtekhez képest, amelyekröl a magyar lakosság senkitöl nem kapott pontosabb információkat, mint néhány hónapja Szaniszló Ferenctöl, a Világpanorámá-ban.

    VálaszTörlés
  3. Minden hivatali bűncselekmény csak a kormány jóváhagyásával történhet, hisz ők nevezik ki a saját köreikből.
    A körön kivülieket (az őslakos magyarokat) eleve mindenből kirekeszti a kormány, minden információt előlük 80-100 évre titkosítanak, ami szintén bűncselekmény, mert minden közokirat visszatartása bűncselekmény, a titkosításuk meg kifejezetten szándékosan elkövetett, hivatali munkakörével visszaélő halmazati bűncselekmény.

    VálaszTörlés
  4. Ólevendula, gondolj bele: nem telitalálat ?

    VálaszTörlés