Blogarchívum

2011. április 2., szombat

Hátha valaki tudja követni...


A Fővárosi Bíróság ideiglenes vezetése is a feltárt bírói bűncselekmények eltusslását választotta

AGRIA Ba-Mat Kft. tulajdonosai
PEPSZOLG KFT. TULAJDONOSAI
ECOPREVENT Gazdasági Szolgáltató Kft.


Dr. Szemán Felicitász mb. elnök asszony,
Dr. Fazekas Sándor elnökjelölt úr Saját kezébe!

Fővárosi Bíróság


Budapest, 2011. március 31.

Tárgy: Hatékony jogorvoslat biztosítása iránti kérelem új tények alapján, felhívás a Pp. 121. § (4) bekezdése alapján

Tisztelt Mb. Elnök Asszony, Tisztelt Elnökjelölt Úr, Tisztelt Fővárosi Bíróság!

Fenti számon március 21-én kelt, 24-én postára adott tájékoztatását köszönettel kézhez kaptuk, azonban az abban foglalt súlyos törvénysértéseket, a hivatali esküjével részrehajlás nélkül és mindenki vonatkozásában betartani vállalt hatályos Alkotmányt és törvényeket alapjaiban sértő válaszát elfogadni nem lehet az alábbi Ön által is bizonyítottan ismert de - ismeretlen okból - újfent figyelmen kívül hagyott tények okán.

Levele második bekezdésében a bírák függetlenségére, befolyásolhatatlanságára való hivatkozását kifejezetten aggályosnak tartjuk arra figyelemmel, hogy tételesen ismert Ön előtt és az Ön által irányított szervezet más vezetői és bírái előtt is az, miszerint a hatályos Alkotmányra és törvényekre esküt tett bírák jogalanyisággal, jog és cselekvőképességgel nem rendelkező személyek eljárási cselekményeit hatályosnak fogadták és fogadják el.

A Btk. 137. § (1) bekezdés e) pont hatálya alá tartozó hivatalos személyként Ön által is ismert fantomok neve alatti hatálytalan és törvénysértő eljárási cselekmények mostani levelével megtörtént védelembe vétele a tényekkel ütköző magyarázattal durván sértő, továbbá újabb jogsérelmet okozva sérti a kérelmezők / közérdekű bejelentők tisztességes eljáráshoz és a hatékony jogorvoslathoz fűződő személyiségi jogát is.
A tudottan vagy tudni kelletten a bírói esküjével Ön által is betartani vállalat törvények kógens rendelkezésével ütköző tartalmú hivatalos minőségében írt levelével jogellenesen védelembe vett súlyos bírósági / bírói törvénysértések, a feltárt jogellenes állapot fenntartása vezetett nyilvánvaló módon oda, hogy a Magyar Hírlapban 2011.03.30-án az alábbi írás () jelent meg.

Menesztenék a diktatúra bíráit

Az eddig érinthetetlen igazságszolgáltatásban is elhozhatja a rendszerváltást az új alkotmány


Valódi rendszerváltást hozna az igazságszolgáltatásban, ha az új alkotmány elfogadása után minden bírói posztot újra megpályáztatnának - mondták lapunknak kormányközeli szakemberek. Szerintük az új alkotmány megfelelő alapot nyújthat ahhoz, hogy radikális személyi változások történjenek a magyar bírói karban, amelynek ma is sok, már a diktatúrában is ítélkező tagja van. Ráadásul nemcsak a politikai elfogultság jelent problémát, hiszen elviselhetetlenül sok szakmailag felkészületlen ítélet születik, következmény nélkül. Az új szabályok az állomány felkészültségét is próbára tehetnék. Az európai demokráciákban nem példa nélküli, hogy az alkotmányozással a bírói kart is megújítják, mint ahogyan sok országban kirostálták már a diktatúrában kompromittálódott bírákat.

        Pindroch Tamás


Többlet tényállás a jelenleg Ön által vezetett Fővárosi Bíróság nevében - dr. Gatter László elnök úr OIT tag által is folytatólagosan elkövetett törvénysértések szem előtt tartásával - folytatott törvénysértő eljárása kapcsán az, hogy 2007-ben az OIT Hivatalának helyettes vezetőjeként személyesen vette át az OIT Hivatalában a bírósági főosztály vezetőjével dr. Hildebrandnével együtt Minda Zoltántól és dr. Havas Gábor ügyvéd úrtól azon 18 db A3-as tükörmásolatot, amely 1993-as másodfokú és 1994-es felülvizsgálati ítéletek vonatkozásában azt bizonyítják, hogy dr. Bodor Mária és dr. Murányi Katalin LB bírák 2007-ig bezárólag 10-nél is több alkalommal elkövetett közokirat-hamisítással változtatták meg utólagosan a saját korabeli eljárásukban hozott ítéletet, az azokban perben álló félként rögzített felperes (01-01-003449) megnevezését célirányosan azért, hogy az eljárásukra vonatkozó kötelező törvényi rendelkezések alkalmazási kényszerét megkerüljék. Ugyanakkor ezen Ön által OIT Hivatali alkalmazottként is leplezett bírói bűncselekményeket az igazságszolgáltatás másik ágához tartozó ügyészség éveken keresztül használta fel Minda Zoltán elleni büntetőeljárásban a hamis vád alapjaként, amely képtelen vádat 4 év után maga az ügyészség ejtett azzal, hogy a "vádbeli cselekmény nem bűncselekmény".

Az Ön által hivatalos személyként 2007-ben Minda Zoltántól átvett közokiratokból a nevezett bírók által elkövetett súlyos bűncselekményekről fennállt és fennálló tudomása ellenére sem a 10/1999 OIT Szabályzat, sem pedig a Be. 171. § (2) bekezdésének vonatkozó rendelkezése szerinti kötelezettségnek nem tett eleget Hildebrandnéval együtt, segédkeztek a közokiratokkal feltárt hivatali bűncselekmények eltussolásában, a jogellenes állapot fenntartásában, most éppen a Fővárosi Bíróság megbízott elnöki tisztségében.

Az OIT Hivatalának vagyonosodási vizsgálatán - ismereteink szerint - aggályosnak talált dr. Kiss Gábor kollégiumvezető úrtól kapott válaszok és a bűncselekményeket elkövetett beosztott bírák ellen nála megtett feljelentések és az azokban feltárt Csőrtv., Pp., Gt. és Ctv. szabályokkal ütköző törvénysértő eljárások eltussolásában a Kollégiumvezető Úr éppen a feltárt bíró törvénysértések és bűncselekmények eltussolásában vett tevékenyen részt, így ezen évülési időn belüli bűnpártolást és hivatali visszaélést megvalósító Fővárosi Bíróság nevében eljárt szervezeti egység vezető kollégájának a Ptk. 4. § (4) bekezdésébe ütköző magatartására Ön sem alapíthat jogot, az arra való jogalapítása és az azzal továbbra is eltussolt törvénysértésekkel fenntartott jogellenes állapot viszont a tisztességes eljáráshoz fűződő személyiségi jogaink megsértését is eredményezi.

Az eddig 550 konkrétan megjelölt hazai cég nevesített fantom felszámoló szervek neve alatti törvénysértő felszámolási eljárások kapcsán feltárt bírósági / bírói törvénysértések, hamis, törvénysértő tartalmú cégjegyzék problémakör megoldásaként hivatkozta fel Ön a Pécsi Ítélőtábla IV-es tanácsának az Fpkf.IV.30.356/2010/2. számú eseti döntését.

Túl azon, hogy az ítélőtábla eseti döntése nem jogforrás, a döntés azért sem alkalmazható a Kossuthos, Novumos fantom cégek felszámolásainak eseteire, mivel a Ctv. vonatkozó rendelkezése értelmében - feltételezve, de meg nem engedve, hogy a más cégjegyzékszámmal és más adószámmal cégjogi jogutódként 2002-ben és 2010-ben létrejött új jogalanyok bírósági kijelölés nélkül jogosultak lehettek volna a jogelőd társaságra bíróság által kiszignált felszámolások folytatására - a törvényes képviselet az adós társaságok esetében is kizárólag a cégjegyzékbe történő bejegyzéssel jöhetett volna létre. Az is kizárólag a fantommá vált cégek neve alatt törvénysértően eljárt jogutód cégek (01-10-044789, 01-10-046575) által benyújtani elmulasztott (Lásd: MKI Építő Kft., Békésfact Kft., Magnes /Crumax/ Rt., stb.) változásbejegyzési kérelmekbe rögzített adatok alapján, de ilyen nem történt.

Nem ártott volna az sem, ha a válasza megadása előtt tanulmányozza az Ön által hivatkozott - nem jogforrás - Pécsi Ítélőtábla azonos tanácsának Fpkf.IV.30.013/2011/4. számú eseti döntését is, mivel ezen döntés alapján egyértelmű, hogy hivatalos személyként az érdemi és törvényes, hatékony jogorvoslatot is nyújtó intézkedés helyett továbbra is csak a maszatolás, a bírósági, bírói törvénysértésekkel megsemmisített közhiteles cégnyilvántartás miatt fennálló jogellenes állapot fenntartása, a felelősség és következményeinek az eltussolási kísérlete folyt és folyik.

Új tény és körülmény a 100%-os állami tulajdonú 1992.12.31-ig létezett 01-01-002320 cgjsz-ú ÁFI-ra, annak 1996.02.29-ig létezett és jogutód társaság nélkül 1996.02.29-én megszűntetett 01-10-042136 cgjsz-ú ÁFI Rt-re bíróság által kiszignált felszámolások törvénysértő - és az Ön válaszában rögzített hivatkozását is teljességgel megsemmisítő - folytatása a harmadik személynek minősülő és csak 1995-ben létrehozott 01-10-042854 cgjsz-ú Felszámoló és Vagyonkezelő Rt. útján, ugyanis a csak 2006.06.30-ától ÁFI Zrt-ként nevezett társaság nem volt és nem jogutódja az 1992-ben, illetve 1996-ban megszüntetett és a Pénzügyminisztérium egyszemélyes tulajdonában állt felszámolásokat folytatott állami cégnek.

Nincs magyarázat arra, hogy az Ön által vezetett Fővárosi Bíróság miként jelölhette ki az 1995.11.18-án indult felszámolási eljárásban az 1992.12.31-én megszűnt fantom ÁFI-t a 01-06-017365 cgjsz-ú társasághoz felszámoló szervnek, aki aztán el is járt 1996.05.28-ig, miközben az 1995-ben jogellenesen kirendelt fantom felszámolónak még a jogutódja is megszűnt 1996.02.29-én jogutód nélkül.

A Babodplast Kft-nél is aggálytalanul rendelte ki a bíróság az 1996.12.30-án indult felszámolásban az 1992.12.31-én megszűnt fantom ÁFI-t, miközben az 1996 végén szintén jogellenesen kirendelt fantom felszámolónak még a jogutódja is megszűnt 1996.02.29-én jogutód nélkül.

Még durvább a 15-09-060920 cgjsz-ú Hústrans Kft. esete, ahol az 1994-ben kirendelt nyíregyházi felszámoló szervet a HEXTRA Kft-t (dr. Helmeczy László) a bíróság által kezdeményezett törlési eljárás eredményeként törölték a PM által vezetett felszámolói névjegyzékből, amely cégjegyzékből 1999.09.13-án törölt felszámoló helyett 1999-ben az 1992.12.31-én megszűnt fantom ÁFI-t jelölték ki, miközben az 1999-ben szintén jogellenesen kirendelt fantom felszámolónak még a jogutódja is megszűnt 1996.02.29-én jogutód nélkül.

A hivatalból közhiteles cégnyilvántartás adatai alapján összeállított csatolt két táblázatos kimutatás azt bizonyítja, hogy 207 ügyből 164 olyan eset fordult elő, ahol a fantom állami felszámoló szerv nevében járt el cégjogi jogutódnak nem minősülő harmadik személy törvénysértő módon, illetve a fantom állami cég volt üzletrész tulajdonos, részvényes nemzetközi nagycégekben, amely esetek előfordulása Magyarországot és állampolgárait járatja le teljes egészében az egész világ előtt. Ehhez a hivatalos minőségükben elkövetett törvénysértésekhez, bűncselekményekhez továbbiakban semmilyen módon nem asszisztálunk, ezért tisztelettel felhívjuk a Pp. 121. § (4) bekezdésére történő figyelmeztetéssel, hogy a hivatali esküvel betartani vállalat törvényi kötelezettségeinek a feltárt bírósági, bírói törvénysértések kapcsán is tegyenek haladéktalanul eleget, ennek megtörténtéről szíveskedjen részünkre tájékoztatást adni.

Az új tényekre figyelemmel kérjük a személyes megbeszélés folytatását, arról történő értesítésünket.

Tisztelettel:
TEMPO Párt
Nagy Lajos ügyvezető
Borbély József ügyvezető
Minda Zoltán

Keller István
Minda Zoltán, Minda Bálint kegyeleti joga alapján is


2 megjegyzés :

  1. Hát elég bakafántos az ügy, de kis töprengés után követhető... Pindroch Tamás fent idézett írásában megfogalmazottak igazán aktuálissá váltak mára... Az egész bírói kart le kellene cserélni, mert belterjessé váltak, egymás stiklijeit takargatják miközben a peres felek nem részesülnek megnyugtató eredménnyel záruló "igazságszolgáltatásban".

    Az még külön érdekelne, hogy ezek a fantom felszámoló cégek kinek az érdekeltségi köreihez tartoznak?

    VálaszTörlés
  2. Az bizony engem is érdekelne!
    Valaki csak mozgatja őket, ahogyan vasúti síneket sem lehet csak úgy, a mellényzsebben elcsenni. Mégsincsenek meg a tettesek, rendszerint.

    VálaszTörlés