Blogarchívum

2011. március 31., csütörtök

Letörték a botnetet, megszűnt a spamek harmada

Link

A Rustock botnet (zombiszámítógép-hálózat) sikeres leállítása óta 33 százalékkal csökkent a levélszemét mennyisége világszerte a Symantec márciusi elemzése szerint.

Az elmúlt év végén a Rustock botnet hálózat naponta 44 milliárd spam üzenetet küldött ki, ami meghaladta az összes levélszemét 47%-át. Az év elején ez csökkent, de még ezekben a hónapokban is több mint 13 milliárd e-mailt postázott naponta.

A Microsoft szakembereinek néhány héttel ezelőtt sikerült leállítani a hálózat központi szervereit. A következő héten a levélszemétszám 52 milliárdról 33 milliárdra esett vissza.

A botneteket fertőzött számítógépek, azaz a számítógépes szakzsargonban csak zombiként emlegetett gépek milliói alkotják. A zombi kifejezés abból ered, hogy egy otthoni, iskolai vagy vállalati számítógép úgy is tagja lehet a botnetnek, hogy a gép tulajdonosa nem is tud róla.

A Rustock felszámolása után a Bagle lett a legaktívabb spam küldő botnet, több mint 8 milliárd napi levélforgalommal, de jelentős a Festi és Cutwail hálózat is.

Paul Wood, a MessageLabs Intelligence elemzője elmondta, hogy a botnet hálózatok a cyberbűnözés destruktív forrásai. A botnetek a hamis üzeneteken kívül megtámadhatják a szolgáltatást, illegális weboldalakat hozhatnak létre, a fertőzött zombigépekről adatokat tölthetnek le.

(FH)


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése