Blogarchívum

2011. január 12., szerda

NYUGDÍJÜGYEK

Kik nyernek a kedvezményes nyugdíjazás lehetőségével?

2011.01.11 19:20

A kormány számításai szerint a következő években maximum 20-25 ezren tudnak élni a tavaly év végén elfogadott nyugdíjba meneteli kedvezményekkel - mondta az InfoRádiónak a Portfolio.hu elemzője. Szabics Zsolt szerint a 40 szolgálati év utáni nyugdíjazás azoknak jó, akik 18 éves koruk óta dolgoznak, gyakorlatilag megszakítás nélkül, ami alól legfeljebb a gyermeknevelési időszak a kivétel, ezt ugyanis honorálja a jogszabály.
 
 
2011-től nyugdíjba vonulhatnak azok a nők, akiknek van negyven év szolgálati idejük. A kormányzati számítások szerint ez komoly kiadásnövekedést jelenthet a Nyugdíjbiztosítási Alap számára, amelynek a fedezetét a 0,5 százalékpontos járulékemelés teremti meg.

A jogszabály szerint legalább 32 év munkaviszony szükséges ahhoz, hogy igénybe lehessen venni ezt a kedvezményt, és emellé a gyermekek után maximum nyolc év járhat. Összesen kell a 40 évnek meglennie.

A törvény szerint a felsőoktatási tanulmányok, illetve a szakképzéssel eltöltött idő nem számít bele a 40 évbe, de a nyugdíj megállapításakor az 1998 előtt végzetteknél már számba veszik a nappali tagozaton eltöltött időt.

A Portfolio.hu elemzője azt mondta: átlagosan akár 5-6 éves kedvezmény is elérhető. Szabics Zsolt hozzátette: a kormány 25 ezer főt kalkulált, míg a Költségvetési Tanács 10 ezret, ugyanakkor a korábbi jogszabályok alapján is lehettek, lehetnek olyanok, akik a korhatár előtt igényelhetnek teljes jogú nyugdíjat.

Az elemző szerint azok, akik 18 éves koruk óta folyamatosan munkaviszonyban voltak és gyermekesek, biztosan nyernek az új jogszabállyal pár évet, ugyanakkor a diplomások elveszítenek a jogviszonyból négyet-ötöt.

A kormányzat egyébként mintegy 35-40 milliárd forintos plusz költséggel számolt a törvény kapcsán idén.


http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-405666


Kapcsolódó cikkek:
>>Hatalmas csalódás: csak ennyit fizetnek a nyugdíjpénztárak

23 megjegyzés :

  1. Ez így nem igaz! Nem szolgálati időről, hanem munkában töltött időről beszélünk. A szolgálati időbe a nem munkával töltött idő is beszámít, mint pl. iskola, katonaság, munkanélküli járadék... stb. stb. Az új törvény éppen arról szól, hogy 40 évnyi munkaviszony után mehetnek a nők nyugdíjba!

    VálaszTörlés
  2. Így van, s a főiskolai évek nincsenek bent.

    VálaszTörlés
  3. Utaltam rá az "iskola" szóval....

    VálaszTörlés
  4. Rosszul tudja. Mivel én érintett vagyok, és a rendeletet is elolvastam, pontosan tudom. Ráadásul a médiákban rendszeresen összekeverik a szolgálati időt a munkaviszonnyal. A kettő nem ugyanaz.

    VálaszTörlés
  5. Nem az a lényeg, hogy hányan mehetnek - minél előbb - nyugdíjba, hanem az, hogy ki fog itt dolgozni? A csökkenő születésszám és munkahely az igazi probléma.

    VálaszTörlés
  6. Hát akkor csinálj gyereket béci! Javítsd a statisztikát!

    VálaszTörlés
  7. Én javítottam, nekem van gyerekem. Most nyugdíjba készülök... :D

    VálaszTörlés
  8. Egy nagy dakota viccmesélő szerint: 'három szoba, három gyerek, négy kerék".

    VálaszTörlés
  9. Nem lesz itt probléma, hozzák a dioxinos német sertés és csirkehúst , vagy a takarmányt és megoldódik a probléma. Az elmult 21 évben gondoskodtak a kormányok, hogy ne legyen meg olyan sok női munkavállalónak a 40 éves munkaviszonya.
    Békésmegyében az aktív korú nők megközelítőleg 30 %-a munkanélküli és ez a szám még mindég csak növekedni látszik.
    Mire is vállaljon akkor a fiatal generáció több gyermeket???
    Előbb munkahely és megélhetési lehetőség kell, azután növekedhet a lélekszám.

    VálaszTörlés
  10. Dioxinos gyermekcsinálás...oly` jól összevágó témák, pláne a 40 év munkaviszonnyal...ki van a négy kerék.

    VálaszTörlés
  11. Hát mondjuk, aki dioxint étkezik - annak aligha lesz (munkaképes)
    gyereke. Bővebbet "asszem" Juscsenkó tudna mondani...
    A 40 év jogfolytonosság bizony nem kevés. És a jövőre nézve sem bíztató, hiszen a "mi időnkben" még munkakényszer volt, és akinek nem volt az igazolványába munkahely beírva, az bizony rövidest Baracskán találhatta magát.
    Az már megint egy másik kérdés, hogy azon a munkahelyen DOLGOZOTT is, vagy csak agit-propagandált.

    VálaszTörlés
  12. A nagy dakota varázsló (nála már "őt szoba, öt gyerek, hat kerék" van) most a jóléti rendszerek "reformjára" készül. A nagy dakota már korábban sejtett valamit, amikor azt mondta: "lesz itt még Orbán takarodj".

    VálaszTörlés
  13. Ne mondd! Már KÉT kerékkel többje van?! :-O ;-))

    VálaszTörlés
  14. Lehetséges, ettől megy olyan olajozottan minden! :)))

    VálaszTörlés
  15. A 40 éves szolgálati viszonnyal rendelkező hölgyek (meg mások is) jól gondolják meg, hogy élni kívánnak-e a korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségével. Ugyanis a készülő nyugdíjreform esetében a már megállapított, biztosnak hitt nyugdíj kifizetése is kérdéses. A nagy dakota varázsló szerint a nyugdíj-kifizetések nem haladhatják meg a nyugdíjkasszába befolyó járulékokat. Ez durván azt jelenti, hogy a tényleges kifizetések a megállapított nyugdíjnál 10-15 %-kal is alacsonyabbak lehetnek.
    Nehéz a választás:
    1. dolgozni mindhalálig, akár éhbérért is,
    2. elmenni nyugdíjba, akár a megállapítottnál is alacsonyabb nyugdíjért
    3. ha véletlenül munkanélkülivé válsz, akkor még az európait már eddig is jelentősen alulmúló ellátásra sem számíthatsz
    3.a. más, képzeljünk egy többdiplomás, nyelvtudó értelmiségit utcát takarítani (tiszta falanszter).

    VálaszTörlés
  16. Attól tartok, ezért van tele a média a diszkóbalesettel. :-(

    VálaszTörlés
  17. Való igaz! A Bajnai kormány alatt született rendelet értelmében 2013-tól a nyugdíj összege 66 % lesz! Ezért aki teheti - és ezért született a 40 év munkában töltött idő utáni nyugdíjazási lehetőség - még 2012-ben menjen el 80 %-ért, amely összeg a rendes öregségi nyugdíj összegével egyezik meg. Ma még. De 2013-tól már csak 66 % - hála az előző kormánynak!

    VálaszTörlés
  18. Az Orbán kormány és hivei nyilatkozat szinten még mindig csak az első borítéknál tartanak: "Fogj mindent az elődödre", pedig a gyakorlatban már egy jó ideje bontogatják a másodikat: " Szervezz át". Ha ilyen gyorsan haladnak, akkor hamar készíthetik a harmadikat: "Készíts három borítékot az utódodnak". A ballib kormányok sok rosszat tettek, de regnálása óta az Orbán kormány is már több ostobaságot csinált.

    VálaszTörlés
  19. Attól tartok, hogy Mátyás király halála óta valaki vagy az igazság híve, vagy politikus.

    VálaszTörlés
  20. Akárcsak Szijjártót hallanám.

    VálaszTörlés