Blogarchívum

2010. október 17., vasárnap

Hírek röviden

Bárki hozzászólhat a készülő új alkotmányhoz

Bárki elmondhatja véleményét a készülő új alkotmányról a vasárnaptól elindított alkotmany.postr.hu internetes oldalon. Erről vasárnapi sajtótájékoztatóján Szájer József, az alkotmány előkészítésében segítő társadalmi bizottság vezetője beszélt.

Az állampolgárok hét témában szólhatnak hozzá a készülő alaptörvényhez. Véleményezhetik a közpénzügyek kérdését, az alkotmányos alapértékeket, hozzászólhatnak az állampolgári jogokkal és kötelességekkel kapcsolatos témához, a hatalomgyakorlás és államszervezet, alkotmányvédelem, igazságszolgáltatás és a helyi önkormányzatok témakörökhöz.

Ezzel a lehetőséggel a kormány az alkotmányozási folyamat szélesebb társadalmi vitáját szeretnék elérni Szájer József szerint.

(FH)

***

Telekspekulánsok járják Kecskemétet

A tervezés alatt álló kecskeméti, északi elkerülő úttal kapcsolatban keresetek meg telektulajdonosokat ismeretlenek, hogy felmérjék az ingatlanuk értékét és a majdani kisajátítással kapcsolatban tárgyaljanak velük. Az üggyel kapcsolatban egy telektulajdonos kereste meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztőt (NIF), a társaság szerint azonban tőlük még senki nem kezdte el kisajátítási folyamatokat, vagyis akik most járják Kecskemét határát, valószínűleg telekspekulánsok.


***

Két év után sem kártalanította az állam a monorierdei vonatbaleset egyik halálos áldozatának családját sem. A MÁV elismerte felelősségét a szerencsétlenségben, a biztosító azonban addig nem utal, amíg nem egyeznek meg a családdal az összeg nagyságában. Az igazságügyi minisztérium vizsgálatot ígért az ügyben.


***

Magyarellenes gyűlöletkeltés egy ausztrál portálon


Manipulatív és gyűlöletkeltő szöveggel kísért videót töltöttek fel nemrégiben egy román nyelvű ausztráliai hírportál címlapjára. A felvétel az 1990. márciusi marosvásárhelyi pogrom néhány mozzanatáról készült, főszereplői magyarok, illetve az általuk megvert libánfalvai férfi, Mihai Cofariu.

9 megjegyzés :

  1. Ezt sajnos már ismerjük. Beszélj csak, hidd azt, hogy részese lehetsz az Alkotmányozásnak, aztán úgy is az lesz, amit a FIDESZ már jóelőre eldöntött.

    VálaszTörlés
  2. Nekem csak 1.- Egyetlen egy kérdésem lenne a "tisztelt" grénum hoz.... Miért éppen azok nevei fémjelzik a készülődő alkotmányunk, mint Pozsgay I., Boross P,?Vagy pontosan ez a fajta irányultság a kiválasztásnak az oka? Egyik Bilderberges, volt ? MDF,,,-másikat, szintén hiteltelennek tartom..

    VálaszTörlés
  3. Én egy Zétényi Zsoltot, egy Völgyessi Miklóst, egy Bogár Lászlót kérdeznék meg felöle...

    VálaszTörlés
  4. Kiegészítésül éppen a további személyeket gondoltam itt felsorolni, amikor megláttam a hozzászólásodat. Azért mégis ideteszem:

    Ezek közé tartoznak a közpénzügyek, az alkotmányos alapértékek, az állampolgárok jogai és kötelezettségei, továbbá a hatalomgyakorlás és államszervezet, az alkotmányvédelem, valamint az igazságszolgáltatás, illetve a helyi önkormányzatok kérdésköre - fejtette ki a fideszes EP-képviselő.

    Hozzátette: az Országgyűlés célja, hogy 2011 tavaszára megszülethessen az ország végleges alkotmánya, amely szimbolikus értelemben is véget vet az elmúlt időszak átmeneti jellegének. A politikus szerint az új alapokmánynak éppúgy építenie kell az elmúlt ezer év egyedülálló magyar történelmi hagyományaira, mint a modern európai alkotmányosság elveire.

    Minden álláspont számít
    (Jöhetnek a bérfirkáló bérfórumozók a módszerváltók moderálásával! - KJ)

    Szájer József szerint a virtuális felület kialakításával az alkotmányozási folyamat szélesebb társadalmi bázisra való kiterjesztését szeretnék elérni, ezzel is biztosítva az átláthatóság alkotmányos alapelvének érvényesülését.

    Gulyás Gergely, az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke cáfolta azokat a találgatásokat, amelyek szerint már előre elkészítették volna az új alkotmányt és az azt előkészítő folyamat csak "színház" lenne.

    A kormánytöbbség a lehető legszélesebb körű társadalmi párbeszédet szeretné kialakítani, ami az új alkotmány preambuluma és alapértékeinek meghatározása körében különösen fontos, hiszen a jelenlegi alaptörvény "államszervezeti része nem vizsgázott rosszul" - fejtette ki a testület alelnöke.

    Kiemelte: a vasárnap induló internetes oldallal elsősorban a fiatalokat szeretnék elérni, mivel jelenleg ezen csoport érdeklődése a legalacsonyabb az alkotmányozási folyamat iránt


    A honlapot a Bibó István Szakkollégium tanulói moderálják, míg néhány társadalmi kérdésekben gyakran állást foglaló személyt, például Tölgyessy Péter, Kónya Imre, Hack Péter és Kukorelly István jogászokat vitaindító cikkek írására kérték fel - mutatott rá Gulyás Gergely.

    A társadalmi bizottság - amelynek tagja Boross Péter, Pálinkás József, Pozsgay Imre, Schöpflin György és Szájer József - a kormányfő számára ad tanácsokat az új alaptörvény előkészítésével kapcsolatban, míg a parlament alkotmány-előkészítő bizottsága több állami intézménytől, illetve civil szervezettől vár javaslatokat.


    Utóbbi testület véleményezésre kérte fel például a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt, továbbá a Legfelsőbb Bíróság, valamint a Magyar Nemzeti Bank, a Költségvetési Tanács és a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, a legfőbb ügyészt, illetve az állampolgári jogok biztosát. A bizottság várhatóan még az idén benyújtja alkotmányjavaslatát az Országgyűlés elé.
    (MTI-fidesz.hu)

    kapcsolódó
       Gulyás: Indokolt egy új alkotmány elfogadása

    *** www.nemzetihirhalo.hu *************

    VálaszTörlés
  5. Nagy a csend a készülő új alkotmány elfogadásának módja körül. Az a gyanúm, hogy nem népszavazás útján fog megtörténni, hanem csak a parlament, azaz a FIDESZ fogja megszavazni. Nálunk már hagyományai vannak, hogy az ország sorsdöntő kérdéseit nem a nép döntheti el.

    VálaszTörlés
  6. Hát ebben alighanem igazad van, Halászb...
    Javaslatokat és véleményeket az említett honlapon lehet tenni, amelyeket beépítenek majd a törvénytervezetbe, és végül megszavazza a parlament.
    - Mikor lesz 2/3-os többsége egy pártnak ismét?
    - Hacsak úgy nem, hogy 100%-os lesz - de mi azt már ismerjük.
    :-(

    VálaszTörlés
  7. "... Javaslatokat és véleményeket az említett honlapon lehet tenni, amelyeket beépítenek majd a törvénytervezetbe ..."
    Na ez az amiben kételkedek. Mármint abban, hogy a javaslatokból és véleményekből valami is beépül az alaptörvénybe. Majd sok ember elblogolgat a honlapon és azt hiszi, hogy részt vesz az alkotmányozásban, aztán nem történik semmi. Úgy gondolom, hogy az alapkoncepció már eldölt és azon semmiféle blogolás nem fog változtatni. Ilyenek: A Szent Korona és a kereszténység csak szép körmondatban kerül említésre. Marad az egykamarás parlament, a vegyes választási rendszer. Tovább szükitik viszont a népszavazás intézményét. A köztársasági elnök vonatkozásában kétféle megoldás valószinüsíthető: marad a jelenlegi gyenge, parlament által választható elnök vagy esetleg áttérnek az erős, nép által választható elnöki prezidenciális rendszerre.

    VálaszTörlés
  8. Hát, tudod... Hack Péter, és az Alkotmány... így, egy napon említve...

    VálaszTörlés
  9. Mint mondtam, a látványos és nagy felhajtás ellenére az alkotmány fő sarokpontjai már megvannak. Akár Gyurcsányt is felkérhették volna a közreműködésre, az sem számítana. A felhajtás csak népámítás. Ezt a politikát láttuk kicsiben 1998-2002 között és most nagyban.

    VálaszTörlés