Dr. Szitányi György: Itt volt, de hol van ma a mi októberünk?

2010.10.20, 00:51 Nemzeti Hírháló

Merüljünk el egy percre a múltban, és kivételesen ne azzal foglalkozzunk, hogy idei októberi ünnepünket szétveri-e a rendőrség. Majd meglátjuk. Van rá esély, mert a jelenlegi kormány semmivel sem emberségesebb, és hiába handabandázik a kormány- és az államfő nemzeti és keresztény államról, már most kilóg a lóláb.

Kilóg a bíróságokon. Az ügyész hazudik, az országnak nagyjából egyharmada a tanú arra, hogy hazudik. Miért nem az országot idézik meg, miért egy posztkommunista rendőrállami pribéket? Miért a kádári időkben is ugyanilyen események fölött ítélkező vérbírónő mondja ki az ítéletet Budaházy Györgyre, ha itt bizonyos fülkékben képzeletbeli forradalmat vívott ez elmúlt évek másik leghazugabb miniszterelnöke?

Egyelőre lépjünk át ezen, mert annak, amit végre garázda rendőrök és izraeli magánhadsereg nélkül szeretnénk megünnepelni, olyan esemény, aminek okai legalább annyira ismerendő tények, mint napjaink folyamatosan letagadott és hazudott eseményei.

• Miért lett itt forradalom 1956-ban azon kívül, ami nyilvánvaló egy szovjet imperializmus és hazai kiszolgálói, a "származásuk folytán biztosan nem fasiszta" bérencek által lepusztított, nyomorgó, de még nemzet által lakott országban?

Arra nem fogható, hogy rosszul éreztük itt magunkat, és utáltuk a szovjeteket, a katonákkal védett nemzetközi szocializmus aljasságait, kínvallató nemzetirtását. Ez közrejátszott, de akkor októberben - a politikai mozgás gyorsulásának alapjai nemcsak elvi és erkölcsi mozgatók voltak, még ha a hazáért ment is utcára a védtelen tömeg, amelynek tagjait magyar katonák fegyverezték fel, amikor az ÁVH éles lőszerrel lőni kezdte a tüntető magyarokat.

Erről nehéz ma beszélni, hiszen nincs hadseregünk. A háromezer új íróasztal ellenére, amit a részeges kommunistának köszönhet a Honvédelmi Minisztérium, és ezáltal a teljes magyar haderő, még mindig csak annyit ér, hogy határainkon kívül, idegen érdekekért, a munkanélküliséget ezzel kerülve ki, összesen nincs annyi magyar honvédségi állomány titkárnőstül, miniszteri sofőröstül, mint amennyit a trianoni békediktátum engedélyezni méltóztatott.

• Mi szülte a forradalmat 1956-ban?

A kérdésre van válasz, de nem szabad a közhelyeket komolyan venni. Se a tisztességes magyarokét, se pártkatonákét, akik sietve, feltűnően gyorsan megállapították, hogy szerintük mi váltotta ki a világ talán legnagyszerűbb népfelkelését.

Hagyjuk az elkeseredettséget, mert annak alapja nagyrészt a félelem volt, és hagyjunk nemzetiszínűre festett szólamokat. Mindenesetre nem árt tudni, hogy az MSZMP (Minden Szemét Megint Párttag) agytrösztje szerint négy dolog váltotta ki, és ebben a felsorolásban az "okok" sorrendje is fontos: 1. A Rákosi-Gerő csoport és a személyi kultusz, 2. Nagy Imre revizionizmusa, 3. a külső ellenség (Szabad Európa Rádió, Amerika Hangja stb.), 4. a belső ellenség (a háború után itthon maradt reakciósok szervezkedése), 5. a klerikális reakció (a keresztény egyházak) aknamunkája.

Az ide kívánkozó illetlen kifejezés helyett elégedjünk meg azzal, hogy egy frászt.

Ha más okunk nem is volna kételkedni ebben a "kollektív bölcsességben", azonnal megkérdezhetnénk, ha így volt, ugyan miért Nagy Imrét és társait végezték ki a sok becsületes magyar forradalmár mellett, és miért nem Rákosit és Gerőt, hiszen ők vannak az okozók között az első helyen.

Na, ugye?

A többi agyrémet nem veszem ide, mert a SZER, a BBC és az Amerika Hangja ugyanúgy hazudott, mint mai utódai, és a világon semmit sem akartak, csak megdolgozni a pénzükért.

A nyomor olyan volt, hogy ma már mesének tűnik. Volt, aki nem nyomorgott, hiszen Rákosinak csak a párttagdíja volt havi 2000 Ft, ami azt jelenti, hogy legalább húszezer forint volt az alapfizetése abban az időben, amikor egy komolyabb rendőrtiszt havi 570 forintból tisztességesen el tudta tartani a családját. (Volt osztálytársam apjáról beszélek.)

A nyomor nem, mert általános volt, és ezekről a pártpénzekről és más kiváltságokról csak a forradalom alatt, esetleg jóval utána értesültünk.

A vallásos hit szeretetre épül, persze az igazi kereszténységről beszélek, mert Rákosiék, akik az oroszok által gyűlölt zsidók közé tartoztak, de ők biztosan nem voltak fasiszták, tehát megbízhatók voltak, felekezet nélkülinek vallották magukat, ami nem zárta ki, hogy azok legyenek, amik voltak.

Érdekes lépcső, még nem olvastam, hogy bárkinek eszébe jutott volna az 1953-as berlini felkelés, néha ugyan emlegették ugyanebből az évből Nagy Imrének A magyar nép védelmében című könyvét, amiben tulajdonképpen a saját "nemzeti kommunizmus" nevű elképzelését is kifejtette.

Talán hihetetlen, de az 1954-es futball-világbajnokságon megtört hegemónia utáni tüntetés, amikor az embereket rabomobilba terelték az akkori Nemzeti Színházbeli idomítás után, azt mutatta, hogy óriási feszültség van itt, ha tüntetni merészeltek itt és akkor.

Ehhez nem árt tudni, hogy éppen Nagy Imre volt a miniszterelnök.

A frusztráció megoldhatatlan dilemma szülötte. Mi történhetett, hogy a világ legjobb csapata kikapott a "nyugatnémetektől", amikor Nagy Imre egyszerű gazdasági varázslata valamit könnyített a sorsokon, és még Recskről is kiengedte az oda deportált magyarokat. Ebbe sem lehetett belenyugodni. Csakhogy Nagy Imre politikai mutatványa - ugye, hogy nem emlékszik rá senki? - abban állt, hogy többé-kevésbé mindennek központilag leszállította az árát.

Akkor lett a 60 filléres zsemle 40 fillér, és meg is maradt hosszú éveken át, akkor lett a kenyér és a tej 3 Ft, később a fehér kenyér nevű 3,60 Ft.

Addig mindenki lódenkabátban járt, többnyire spenótszínűben, kevesen barnában, mert az volt, és kész, ehhez barna kalapot viseltek, mert csak az volt, kasha nadrágot hordott az ember fia, és a lánya is, mert így volt egyenrangú, meg más nem is nagyon volt, leszámítva a nyári kartonruhákat.

Ez nem ok a forradalomra, az anyagi egyenlőség vagy látszata viszonylagos békét teremtett, ha gyásszal járt is, amin még a "revizionista" sem tudott változtatni, mert a feltámasztáshoz nem értett.

• A feltámadás ateista államban a nép dolga

Elhanyagolva a szerintem nem túl fontos dolgokat, riasztó és dühítő volt Nagy Imre leváltása és a visszarendeződés 1955-ben. Az akkor 32 éves Hegedűs András, aki valóban a legfiatalabb magyarországi miniszterelnök volt, ha nem is beszélt róla, nyilván ugyanúgy sértve érezte magát, mint fajtársai. Nagy Imre ugyanis 1953 júniusában tartott beszédében keményen zsidózott. Nem volt nehéz: az egész hatalmi gépezet zsidó volt, és erre figyelmeztette a magyar párttagokat, hogy saját zsebre és más érdekek szolgálatában fosztották ki a nemzetet.

Ha valaki megnézni az MDP e kongresszusáról készült "kivonatos" kiadványt, rá fog jönni, hogy a zsidózást vonták ki belőle, ami miatt korábban nem akarták kiadni azzal, hogy "dokumentumokat nem csonkítunk meg".

A hírek azonban kiszivárogtak, és amikor a proletárdiktatúra kártyacsomagjában előkerült a talonból Gerő és a többi csirkefogó, már tudta az ország, hogy (igen, azok is, és akkor is) a kommunisták hazugok és aljasok. Ha valaki nem vette volna észre másból, nagyon meglepődhetett Rajk 1955 őszi rehabilitálásából és újratemetéséből.

Diákok, értelmiségi körök szervezkedtek azzal a céllal, ezt változatlanul vallom, mert a közvetlen okokhoz tartozik, hogy felszámolják a csalást, a hazugságot, a parasztok kisemmizését, a koncepciós pereket, a hisztériakeltő, álságos kémpereket és a többit, és megteremtsék - jobbat nem ismerve - Nagy Imre vezetésével a tisztességes országot. Az egypárt-rendszerhez a tömeg hozzászokott, csak békét, megélhetést és nyugalmat akart. De annál jobban, minél távolabbinak tűnt. Ez így természetes.

A munkások is egyre furcsább dolgokat követtek el. Harcoltak a selejt ellen, de a géptörésekről és a hasonlókról nem tehettek. Semmi különös nem volt, csoportok beszélgettek, és egyre hangosabbak lettek.

Ettől megrettent a "néphatalom pártja". Naponta több kiadásban kezdtek megjelenni a napilapok, ez nem véletlenül emlékeztetett az évtizedes pénzromlásra. Az újságárusok már a nyomdák előtt el tudták adni az újságokat, olyan tömeg várta az újabb kiadást.

Az egyetemisták (akkor még egyetemeink is voltak, nemcsak felsőoktatási intézetek tucatjai), kezükbe akarták venni a jövőt. Innen nincs mit mondani, mert azon az október 22-én már este is tele volt a város izgatott emberekkel. Az újságokért már verekedtek is. A dolog humorához tartozik, hogy az újságárusok, elsősorban fiatal nők, monopolhelyzetbe jutottak, és ők szólították magukhoz azt, aki szerintük a sorban, ami nem volt, vásárlásra következett. Az urakat pacáknak szólították, ami sokat enyhített a vaduló nyugtalanságon: a nemzet röhögött.

• Ahogy ezt valakik kitörték

Engedélyezték a békés felvonulást, szó sem volt tüntetésről, inkább az összetartozás érzésének vágyától, és a lengyeleket ezúttal is megillető tiszteletről. Így és a lengyelországi események örömétől vezetve mentek, inkább sétáltak, de rendezettnek mondható sorokban az egyetemisták akikhez tanáraik is, munkások is csatlakoztak, és ugyanilyen békés tömeg vonult a Magyar Rádió épületéhez, ahol az ottani eseményeket ma már - higgyünk abban, hogy nem felejtünk - ismertek.

• A helyzet a következő volt.

A pillanatnyilag fennálló hatalom - és mindenféle szocializmus - magához ragadott minden értéket, és amennyit gondolt, elosztotta "fizetés" néven. A többi az úgynevezett felhalmozási alapba került. Csakhogy míg a magyar Vágóhídról (a pestiről) A SZOVJET NÉP AJÁNDÉKA felfestésű vagonokban szállították a magyarok által átadni köteles "háborús jóvátételt" az NDK-ba. Ezt és a hasonlókat tudta a magyar melós.

Azt azonban nem tudta, mennyi pénz megy el a magyar "felhalmozásból" a békeharcra, vagyis a szovjet fegyverek előállítására, és mennyit költenek abból, amit tőlük elvettek, a nomenklatúra jóltartására, és a szovjet vezetők számára.

Nem árt tudni, hogy az ország teljes jövedelmének 60 százaléka volt "felhalmozás", és csak 40 százaléka "felosztási alap". Vagyis a megtermelt értékek 40 százalékát osztották szét az akkor még több mint tízmillió magyar között. Ennyi jutott mindenre, mert a párt így akarta.

Ennek szerencsés mozzanata: a felhalmozott fegyverek nem sokkal az után megérkeztek a Rádiónál mészárolt tömeghez, hogy az ávósok lőni kezdték a fegyvertelen, békés tömeget.

Pedig a lényeg csak az volt, hogy élni, enni, aludni, lakni és nyugodtan dolgozni akartak az emberek. Szó sincs itt revizionizmusról, keresztények összeesküvéséről, amire hivatkozva tömegével börtönözték be a magyar papokat, lelkészeket.

Az ávósok ölni kezdték az utcába szorult embereket, és a magyar katonák a hihetetlen tömegű fegyverekből szépen oda szállítottak a sarokra annyit, amennyivel visszalőhettek a védtelenek. (Az igazi fegyverosztás másnap, szerdán dél felé kezdődött. Mert volt fegyver, ha nem magyarnak szánták.)

*

Nem annak a csodásan tiszta időszaknak a fényét akarom rontani, amikor a mai bunkók nyelvhasználatával mondom, hogy a forradalom ki lett törve.

Mondhatnánk, hogy magától, de ez nem igaz. Nem is a magyar nemzet csinálta a forradalmat, hanem a hazaárulók, a szovjetbérencek, a szabadságharc pedig a "dicsőséges felszabadító" Vörös Hadsereg ellen folyt. Igaz, Székesfehérvárról úgy hozták magukkal az ott szolgáló magyarokat, hogy egy-egy sor ruszki közé egy sor magyart tereltek, nehogy átálljanak.

Az én álláspontom az, hogy a békés változás helyett a forradalom a nemzetáruló tömeggyilkosok által tört ki.

A velük szembeni ellenállás hőseire emlékezünk október 23-án, miközben én nem értem, mi történt fél évszázad alatt, hogy a többször kialakult forradalmi helyzetben inkább televízión bámulta nép, hogy mit merészel tenni a fegyvertelen nemzet az újfent idegen vezényszóra őket lövő terroristákkal szemben.

Ennyi maradt a hős nemzetből?

Ébresztő!
*** www.nemzetihirhalo.hu *************