Wass Albert prófétikus szavai 1982-ből

"A székely tömb és az alföldi magyar tömb között el akarják tüntetni a hidat"

2010. május 5., szerda - 03:24

Kolossy Sándor erdélyi, kolozsvári születésű szobrászművész, aki az Erdélyi Világszövetség társelnöke, majd az ausztráliai csoport elnöke volt, éveken át szoros kapcsolatban dolgozott Wass Alberttel az erdélyi magyarságért. 1982-ben pár napot a házában eltöltve interjút készített az íróval. Ebből az interjúból közlünk az alábbiakban meglehetősen tanulságos részleteket.

- Melyik a legkedvesebb, legkülönösebb munkája, mondjuk a II. világháború előtti időkben, és a háború alatt, főleg erdélyi jellegében?

– A kastély árnyékában, amely tulajdonképpen egy előbb írott könyvnek, A fák megnőnek című könyvnek a folytatása. Tudniillik ebben a két könyvben mutatok rá arra, hogy mi történt a valóságban Erdélyben, és ha valaki hibás azért, ami történt, akkor kik azok és mi a hiba. Nagyon érdekes, ha innen, Amerikából tekintjük a helyzetet, akkor azt kell mondjuk, a legnagyobb hiba, amit elkövettek apáink, nagyapáink és dédapáink, az volt, hogy demokratikusabb gondolkozásúak voltak, mint ma az amerikaiak. Igen, igen. És közben, sajnos, a II. világháború megtörtént, és már akkor nagyon sokaknak el kellett hagyniuk a hazájukat, ilyen formában kerültem Erdélyből Magyarországra, és innen Németországba.

Engem behívtak katonának ’42-ben, s attól kezdve mint kilencedik hadtesthez tartozó zászlós harcoltam a harcomat visszafelé. Aminek, hogy megtörtént, sok jó haszna van. Megmondom, miért! Tudniillik nagyon sokan vagyunk mi most, magyarok, akik azt mondjuk, hogy mi az oka annak, hogy mi, magyarok nem harcoltunk úgy, mint a finnek? Mi az oka annak, hogy mi állandóan visszavonultunk? Mi lett volna, ha valóban küzdöttünk volna Erdélyért?

Én ott voltam és én tudom, hogy mi volt az oka. A harcvonal úgy volt, hogy egy magyar hadosztály, egy német hadosztály, egy magyar, egy német. A németek pedig akkor már nem harcoltak, a németek akkor sétáltak haza. Gyalog megindultak haza, és nem álltak meg. Mi tartottunk egy harcvonalat a Kárpátokon, az első dolog, amit megtudtunk, hogy az orosz mögöttünk van. Közben kétoldalt a németek visszavonultak. Mi is visszavonultunk, és így harcoltunk, vissza egészen a mai Ausztriáig. Igen, az régi magyar terület volt. Onnan aztán Bajorföldre kerültem, ott vészeltem át a háború végét. Az igazság az, hogy engem soha senki le nem szerelt, és soha le nem tettem a fegyvert. Nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen magyar honvéd, aki még mindig honvéd, de egyike vagyok azoknak, akik tulajdonképpen még ma is katonák. Soha senki, se az orosz, se a magyar, se az amerikai, soha senki bennünket le nem szerelt.

– Milyen formában írná le az erdélyi magyarok sorsát Trianontól a II. világháborús időkig? Tulajdonképpen mi is történt Erdélyben, már az akkori román uralom alatt? Mennyire voltak a magyarság ellen, milyen károkat okoztak, vagy milyen jogokat sértettek? Milyen is volt az élet a II. világháború előtt Erdélyben?

– Hát ahhoz képest, ami most folyik, gyönyörű szép élet volt. Mert az embernek megvolt a joga ahhoz, hogy tiltakozzék, megvolt a lehetősége ahhoz, hogy elmenjen Bukarestbe és ököllel verje az asztalt, ha akarta, és néha eredmény is volt. Megvolt a lehetőség ahhoz, hogy az ember fenntartsa az iskolákat, a templomokat, a nyelvet megőrizze. Nemcsak megőriztük a nyelvet, de kibővítettük, meggazdagítottuk, az erdélyi kultúra óriásit nőtt az alatt a 20 esztendő alatt, azon egyszerű oknál fogva, mert nyomtak minket, és ha nyomják a magyart, akkor észhez tér. A románok a megszállást, mondjuk, az elnyomást kimondottan ipari és kereskedelmi térre szorították. Ők minket meg akartak fosztani az anyagi jóléttől, ami sikerült egy bizonyos fokig, de túlságosan nem mehettek, mert akkor a saját fajtájuknak is ártottak volna.

– Ismerve a mai veszélyt Erdélyben, ezek szerint a háború előtti korszakban a románok emberibbek voltak a magyarsággal, mint most a kommunizmus alatt?

– Sokkal emberibbek voltak, mert akkor az a román osztály uralkodott, amelyiket velünk együtt elpusztítottak, vagy pedig kikergettek ide idegen földre.

- Ezek szerint a régi románság, az a román, aki ott élt a magyarokkal Erdélyben, az nem volt annyira vad a magyarokkal szemben, mint a mai frissen betelepített regáti románok?

– Nem, nem volt, de a regátiak sem voltak akkoriban. Mondjak egy példát, ami érdekes? Igen. Vasúton utaztam Szamosújvárról Kolozsvárra. A kocsi zsúfolva volt, ott volt Szamosújvárról egy román telekkönyvvezető, akivel még a háború előtti időkben az apám vadászni szokott, Moldován Gergelynek hívták. Igen. Bejön egy diák, akkor kezdődtek ezek a diákzavargások, és Moldován Gergely beszélt velem magyarul. S a diák bejön, aszondja: „Ki mer itt magyarul beszélni?” S erre Moldován Gergely felállt, úgy vágta pofon a diákot, hogy kiesett a fülkéből. Jöttek a többi diákok, s akkor ő jól lehordta őket. Azt mondta nekik, hogy: „Idefigyeljetek taknyosok! Én, az apám és a nagyapám itt éltünk, még a dédapám is, ezen a földön. Románul beszéltünk magunk között, a magyarok megtűrtek, a magyarok iskoláztattak, a magyarok jók voltak hozzánk. Na, most mi vagyunk velük, most mi akarunk jók lenni hozzájuk, s az ilyen gazok, mint tik vagytok, menjenek vissza Bukarestbe!”

– Vajon miből következett ez a pszichológia, amit ezek a diákok is képviseltek, és ami a mai napig létezik Erdélyben, hogy tűzzel-vassal ki akarják irtani a magyarságot és kultúráját? Vajon mire lehet ezt visszakövetkeztetni?

– Hát, nagyon egyszerű a következtetés. Térjünk vissza Moldován Gergelyre és az ő korosztályára. Moldován Gergely a budapesti Ferenc József Intézetben nőtt fel. Ugyanúgy, mint több, akikre azt mondhatom, a román úri vagy polgári világ. Tehát egy osztálynak voltak a tagjai, demokrata gondolkozású emberek voltak és szabadság-tisztelők. Ezekkel nem volt baj. A baj akkor kezdődött, amikor az ultranacionalizmus beszivárgott Romániába, kezdődött Bukarestben a vasgárdistáknál. Igen, igen. Ott volt a baj.

Ugyanazok a vasgárdisták később kommunisták lettek. Igen. És amit ők akarnak csinálni most, pontosan az, amit mi elmulasztottunk vagy nem is akartunk csinálni. Ők a székely tömb és az alföldi magyar tömb között el akarják tüntetni a hidat. Azt a hidat, amely lehetővé tette az ún. Bécsi döntést. Igen.

Gondoljunk csak arra, hogy a székely tömb kb. 1 millió székely lelket számlál. A másik 2 millió az Erdély különböző részeiből való. Ha ők azokat eltüntetik, akkor többé korridor nincs. Hát most már megértjük azt, hogy a másik 2 millió személy sajnos már annyira meg van szórva, és hogy a korridor lassan már átszakad Kolozsvár és Nagyvárad között...

• Címkék:
  Székelyföld
  magyarság
  magyargyűlölet
  magyar nyelv
  História
  Erdély