Blogarchívum

2010. május 11., kedd

Rövidhírek


Meghalt Móczár István volt válogatott öttusázó, a Balczó, Török, Móna legendás aranycsapat örökös tartaléka.
Móczár István

1942. december 3-án született, sportpályafutása alatt a Budapest Honvéd színeiben versenyzett. Visszavonulása után lovasedzőként dolgozott.

2006. október 23-án a rendőrök brutálisan összeverték a budapesti Madách téren, egy bordája eltört, kettő pedig megrepedt.

Pár éve rákot diagnosztizáltak nála. Móczár István 68 éves volt.

(hírTV)


Magyarország rendet akar! (+videó)


Lesz pénz a közbiztonságra, lesz megfelelő számú rendőr, minden településen lesz rendőrőrs és körzeti megbízott – ezt mondta Orbán Viktor az első, közbiztonságról szóló nemzeti konzultációt összegző beszédében.


( Ma 2010. május 11., kedd, Ferenc napja van )

Házkutatást tartottak a BRFK-n

Házkutatást tartottak a nyomozó ügyészek még pénteken a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Egy névtelen feljelentés alapján rendelt el nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség hűtlen kezelés gyanúja miatt május 6-án a BRFK és egy cég közötti szerződés kapcsán. A nyomozó ügyészek ezzel kapcsolatban kerestek dokumentumokat a rendőrségen. Gyanúsított nincs, az eljárás ismeretlen tettes ellen tart.

Továbbra is rejtély, ki kaphatott 70 milliót a városházán (+videó)

Nyáron várható vádemelési javaslat a vezetői visszaélések ügyében


Egy hónap alatt sem sikerült kiderítenie a FKF felügyelőbizottságának, hogy a pusztazámori beruházásból kinek juttathatott vissza 70 millió forintot a nyertes cég a városházára. A vizsgálat elkészítésével megbízott külsős cég mindössze annyit tudott meg: a hulladéklerakóban keletkező gáz hasznosításáról szóló pályázatot rövid határidővel írta ki az FKF Zrt. és ezzel megsértették a közbeszerzési törvényt.

Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!

Korábban Bielek Péter Fővárosi közterület-fenntartó vezérigazgatója rendőrségi tanúvallomásában azt mondta, hogy a közbeszerzés második körében 70 millióval magasabb összeg szerepelt, ezt a pénzt pedig feltehetően a városházára juttatta vissza a nyertes cég.

A külső szakértői vizsgálat a dokumentumokban nem talált okot arra, hogy miért kellett megnövelni a pályázati összeget. Az elkészült jelentésről Szaniszló Sándor, az FKF Zrt. szocialista felügyelőbizottsági elnöke számolt be a Hír Televíziónak. Azt is elmondta, hogy vizsgálatot kezdeményez, amiért az igazgatóság által jóváhagyott 450 millió helyett tavaly 600 millió forintot költött a társaság kommunikációra.

A szakértői jelentést, és a Hír Televízió által feltárt újabb ügyeket szerdán tárgyalja a felügyelőbizottság.

(hírTV)


Nyáron várható vádemelési javaslat a vezetői visszaélések ügyében

Várhatóan nyáron tesz vádemelési javaslatot az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnél tapasztalt vezetői visszaélésekkel kapcsolatban a Nemzeti Nyomozóiroda.

A felügyelőség elnökét és főosztályvezetőjét hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással gyanúsítják, miután kiderült hogy Papp István és Cseke Zoltán nullás igazolásokat állított ki a munkaügyi szabálysértések miatt elmarasztalt cégeknek.

A törvénysértésekről elsőként a hírTV Célpont című műsora számolt be. Az ügynek jelenleg hét gyanúsítottja van, mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

(hírTV)


Megegyezett az MSZP a Jobbikkal


Az ellenzéki pártoknak kedd délután sikerült megállapodniuk az új parlamenti bizottsági struktúrában elfoglalt elnöki tisztségekről. Ennek értelmében MSZP-s képviselő vezeti majd a költségvetési, a foglalkoztatási és a fogyasztóvédelmi, jobbikos politikus a nemzetbiztonsági és az ifjúsági, LMP-s pedig a fenntartható fejlődésért felelős bizottságot.

Az ellenzéki pártok 16 bizottsági alelnöki posztot kaptak, ezek közül 6-6-ot ad az MSZP és a Jobbik, négyet pedig az LMP. Az is eldőlt, hogy a mentelmi és az emberi jogi bizottságokat KDNP-s politikus elnökli majd. A tárgyalásokat várhatóan péntek reggel fejezik be a parlamenti frakciók képviselői formálisan is.

A kedd délutáni egyeztetés végén vita alakult ki a politikusok között: Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke azt kérdezte Vona Gábortól, a Jobbik elnökétől, hogy fenntartja-e álláspontját, és a pénteki alakuló ülésen valóban a gárda egyenruhájában vesz-e részt? Vona megerősítette, hogy az Új Magyar Gárda egyenruhájában, vagyis fekete mellényben, Árpád-sávos pajzs mintával és a hátán oroszlán-hímzéssel vesz részt, amivel szolidaritását fejezi ki azokkal az emberekkel, akiket „az előző kormány demokratikus jogaik gyakorlásában antidemokratikus eszközökkel megakadályozott”.

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője felhívta a Fidesz figyelmét, hogy Schmitt Pál házelnök remélhetőleg készül Vona Gábor akciójára. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor annyit közölt: reméli, hogy minden képviselő a parlamenti hagyományoknak és a közjogi beállítottságnak méltón vesz részt az alakuló ülésen, amelyet ugyanakkor Sólyom László államfő hívott össze és ő is nyitja meg, így az „alakuló ülés értékelése az ő lehetősége”.

Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke azt is bejelentette, hogy a Jobbik képviselői a parlament alakuló ülése előtt az Országgyűlés kupolatermében a koronát körülállva is szeretnék elmondani a képviselői esküt. Az MSZP szerint ez ugyanakkor nem méltó a köztársaság eszméihez, hiszen Magyarország nem királyság.

(FH)


Megszépül a Zirci Arborétum

Csaknem 90 millió forintból újul meg a Zirci Arborétum. Az ország legmagasabban fekvő arborétumában műszaki és természeti munkákat is végeznek, újra telepítik például a híres kétszáz éves hársfasort. A munkálatok nyáron kezdődnek.

Visszaéltek Demján nevével, feljelentést tett

Feljelentést tett Demján Sándor, mert valaki a nevében küldött elektronikus leveleket még szombaton egy ismeretlen e-mail címről - tájékoztatott közleményében kedden Koncz Ernő, a TriGránit Zrt. kommunikációs igazgatója.

29 megjegyzés :

  1. Kedves...., már a BRFK-t is elérték a házkutatások....azokat akiknek a dolga a házkutatás...., mi jöhet még....:(((

    VálaszTörlés
  2. Annak idején nagy támogatója voltam Kaliforniában a "három csapásnak", de van is látszatja, nagyon remélem bevezetik Magyarországon is!

    VálaszTörlés
  3. "Házkutatást tartottak a BRFK-n"
    Ha egy rendszer korrupt, akkor annak a rendőrsége is az. (A honvédségről is már bebizonyosodott.)

    "Továbbra is rejtély, ki kaphatott 70 milliót a városházán"
    A "bárányok" hallgatnak.

    VálaszTörlés
  4. "Meghalt Móczár István volt válogatott öttusázó, a Balczó, Török, Móna legendás aranycsapat örökös tartaléka."

    Elöttem a képsor, emlékezetembe örökre belevésve, ahogyan Móczár az életéért futott a Madách-tér árkádjai alatt, az androidok a másodperc törtrésze alatt elkapták, földreteperték, ütötték, teljes erejükböl, majd amikor már fölállni sem tudott, egyikük még visszalépett és vesénrúgta.

    Ha nem fizikálisan, de mentálisan bizonyára hozzájárultak korai halálához.

    A föld se fogadja be testüket.

    VálaszTörlés
  5. Nyugodjon békében Móczár István.

    VálaszTörlés
  6. " Feljelentést tett Demján Sándor, mert valaki a nevében küldött elektronikus leveleket még szombaton egy ismeretlen e-mail címről - tájékoztatott közleményében kedden Koncz Ernő, a TriGránit Zrt. kommunikációs igazgatója.
    "

    Jól rémlik nekem, hogy a TriGránit kádkőgyár, vagy mi a fene - Gyurtcsány érdekeltség?

    VálaszTörlés
  7. Valami olyasmi...nehéz megjegyezni annyi cégnevet, ahányban ez a szegény pápai proli gyerek érdekelt.

    VálaszTörlés
  8. A Trigránit Demján cége, ingatlanfejlesztő,-forgalmazó és -kezelő vállalkozás, nem is kicsi, jókora....

    VálaszTörlés
  9. Altus-impérium...Jagiellovits Györgynével az élen...üzenem bedefynek, a nászasszonya itt él, 15 éve ismerem és értesítem öt újabban feri viselt dolgairól, mire ö forró szívvel veszi védelmébe...kicsi a világ.

    VálaszTörlés
  10. Érdekes, én még azt sem tudtam, hogy Bedefynek van nászasszonya.

    VálaszTörlés
  11. A nászasszony elötti megnevezett Jagiellovits Györgyné, akkor kire is vonatkozik a rokoni szál ?

    bedefyre csak annyiban tartozik a dolog, hogy J.GY.-né idönként szóba kerül Nürnbergben, mert éppen olyan szemérmetlenül vidámkodik kiterjedt ismerösi körömön, mint tetted te...benneteket minösít, nem engem.

    VálaszTörlés
  12. Ezt most nem értem, de lehet, hogy azért, mert mindjárt 2 óra ...

    VálaszTörlés
  13. Akkor elindulok a cserépkályhától, csakis a Te kedvedért, Drága Ólevendulám:
    csengele, újabban bedefy azon köszörülték nyelvecskéjüket, hogy én még a sarki WS-s nénit is ismerem otthon.
    Csakugyan így van: a rákospalotai temetönk sarkán egy tüneményes, jobb napokat látott hölgy örzi a mellékhelyiség tisztaságát. Úgy összekomáztunk, hogy a sírjainkra frissen ültetett futótujáinkat a tavalyelötti, nyári 38 fokos kánikulában naponta öntözte, meg is fogant valamennyi.
    Kitárt karokkal vár bennünket mindannyiszor, mi pedig elhallgatjuk imádott unokája elörehalöadását egyházi gimnáziumban, nyelvek tanulásában, baelettban...mert ö a mindene! Cseréltünk már telefonszámot, Anruf genügt !

    A másik szál: Nürnberg Operaházának magyar származású nyugdíjasa, régi ismerösünk rokonságba került Jagiellovits Györgynével, Gyurcsány Ferenc Altus-Birodalma nagyasszonyával: nászasszonyok lettek.
    Ennek ürügyén nem mulasztja el, ferit is ömlengéseibe foglalni, amit mi eléggé nehezen viselve, idönként fölajánljuk, hogy "gyüjtést rendezünk a volt kormányfönek a svájci vöröskereszt jóvoltából", mivel hogy oly` keservesen szedte össze milliárdjait (az semmi, egy elszámoltatásnál hogyan fogja megtartani tudni !!!)...hjajjjj...ezt a hölgyemény égre akasztott szemekkel adja elö, s közben hiszi is...."még a fia, menye is könyveltek ferinek a kilencvenes években..."biztos petróleumlámpánál...

    A csúcs, amikor elmesélte, hogy a fia volt ingatlannézöben Öszödön, a kilencvenes években, megítélni annak a fránya kormányüdülönek az állagát: " Ha tudnátok, milyen leromlott állapotban találta...!" - mondta ismerösünk szomorkás arculattal.

    Annyiért is vette meg feri.
    Mert fantáziát LÁTOTT benne: már akkor tudta, hogy OTT fogja elmondani történelmi beszédét.

    Ólevendulám, bocsánat, hogy kissé bonyolult, de nem Neked, tudom.

    VálaszTörlés
  14. Aha.
    Úgyis lehetett érteni, amit előttem írtál: "üzenem bedefynek, a nászasszonya itt él..."Nerkem amúgy 8, hogy kit ismersz:-)


    Tyű Azannya! Ez komoly?!:... AZÉRT vette meg feri az őszödi kérót, mert ELŐRE TUDTA, hogy OTT fogja elmondani történelmi beszédét?:-o Nahááááát, ezért érdemes ide jönni, ilyen műhelytitkokat azért nem tudnék ám meg a még a Story Magazinból sem!
    Már meg sem kérdezem, tudom: ezt is a rákospalotai wc-s nénitől tudod.Vagy esetleg valamelyik tuti közéleti ismerősödtől, a lényeg, hogy jól informált vagy:-)

    VálaszTörlés
  15. Látod-e, hogy nem tudsz kibújni az ólajtón ?
    Hiába, ami nem megy, azt nem kell eröltetni.

    VálaszTörlés
  16. Talán az ólban is van ismerősöd?:-)

    VálaszTörlés
  17. Marhaságot írtál, kár tagadni:
    ... hogy gyurcsány amint meglátta a lepukkant őszödi kecót, rögtön tudta, hogy ott mondja majd el ominózus beszédet, hát csak gondoltam: jelzem, hogy ez azért "kicsit" necces.
    És nem kell itt ezzel a süket ólajtós szöveggel jönni, nem én mondtam hülyeséget.

    VálaszTörlés
  18. "Talán az ólban is van ismerősöd?:-)" Volt. TE.

    " ... hogy gyurcsány amint meglátta a lepukkant őszödi kecót, rögtön tudta, hogy ott mondja majd el ominózus beszédet, hát csak gondoltam: jelzem, hogy ez azért "kicsit" necces." E stílusban írtak szívesen a Nyugat-osok is, úgy hívják: pamflet. Fájdalom, neked nincs érkezésed, követni tudni.
    Nem tesz semmit. Vak tyúk is talál szemet.

    Ólajtó megvan hülyeség nélkül és fordítva: hülyeség is megvan - ólajtó nékül.
    Hogy` jön ez össze nálad...???
    Add föl, tudod, még a tyúkoknál is korábban kell kelni...ha velem kezdesz.

    VálaszTörlés
  19. "Talán az ólban is van ismerősöd?:-)" Volt. TE."

    :D :D

    Katica, ennek megint elgurult a pirulája, vagy mi a túró van vele??? :D
    Látom megint őrjöng mindenfelé....

    VálaszTörlés
  20. Erőlködj csak, ebből nem jössz ki jól. :D :D
    Marhaságokat hordtál össze - meg vissza. Csak felhívtam rá a figyelmet, bár már jól ismernek téged talán fölösleges volt.:D

    Ti ketten a "messziről jött ember azt mond, amit akar" tipikus megtestesítői vagytok.Versenyezzetek, ki tud nagyobbakat mondani!

    Na, most nyomás vissza a szánalmas kis Pm-jeitekbe, lehet kupaktanácsot tartani ismét. Jaaaajjjj, de szánalmas. Felnőtt emberek hogy viselkedhetnek ilyen bugyután, gyermetegen?:-s

    Anyus, katika sógornőjével vagdalkózik, de mindig elbénázzák. Hiába, no a kor nem jelent alapvető intelligencia fölényt is evidens módon.
    Akkor aztán szaladnak SEGÍTSÉGÉRT:

    -Kanbagoly, péter, alpár! Nem bírunk ezzel a csúnya csengelével, ezzel az "asszonyállattal". Gyertek, segíteni!!! Hilfe!

    alpár: "-Itt vagyok, Péter most elfoglalt, de engem küldött, megadta kilövési engedélyt. Most aztán odapörkölök ennek a némbernek, figyeljetek...

    anyus: ".Juj, de jó, jujj, de jó alpár, annyira fantasztikus vagy, ahogy beolvastál nekik!
    ...Majd kisvártatva:
    "-Ez nem igaz, megint visszalőtt, ezt a nőt agyon sem lehet ütni"

    Katica: "-Mikor jön már kanbagoly, kedves alpár? Kanbagolyt akarjuk! péter hoooool vagy?:'-(

    Ja, és néhány rejtett kis szúrka-piszka ólevendulára is elkél. Persze csak finoman, hiszen péter-kém kedveli.

    Mondjuk így:
    "-Igaz, hogy intelligens nő ólevendula, de nem akarja elkötelezni magát mellettünk. Egy kicsit ide, egy kicsit oda, ügyelve arra, hogy senkit meg ne sértsen."

    Hogy mi zajlik a sógornők között, azt inkább nem is részletezem, nem megyek le abba a mélységbe.


    Na, kedves külhonba menekült okostojások! Hogy tetszett a görbe tükör? Most őszintén: Nem undorodtok ti saját magatoktól?

    Majd' elfeledtem: menet közben azért akit csak lehet meg kell próbálni ellenem hangolni.De minő szomorúság: valahogy az Istenért sem nő a gyűlölőim száma.
    csak a Barátaimé.

    Na pá, ti züllött lelkű, gonosz párák! Jó volt ezt elmondani

    VálaszTörlés
  21. Valaki tényleg nyitva felejthette az ólajtót...:D

    VálaszTörlés
  22. Ennyi? Hű, ez igazán kínos, Te nagyfőnök!
    Szánalmas, gyenge, nívótlan, unalmas, gyenge, fantáziátlan.
    NULLA.

    Javasolnám katiéknak, hogy keressenek új pártfogót. Ez ide NAGYON kevés lesz.

    VálaszTörlés
  23. Így van. Senkit nem akarok megsérteni, de klikkezésben -és nem klikkelésben- mindig rossz voltam.
    Öntörvényű vagyok a magam (általában) szelíd módján.
    Nem tudom elsajátítani azt a tulajdonságot, hogy ha valamit "x" mond, akkor vezényszóra fújjolok a "csapattal" és ha valamit "y" mond, ugyanilyen beintésre lelkesen tapsikolok.

    Attól tartok, ezt ki kell bírni, vagy faképél kell hagyni engem.

    VálaszTörlés
  24. Javasolom, próbáld lenyugtatni a feldúlt kedélyeidet kissé...., főzzél valamit..., vagy próbálkozz valamilyen türelemjátékkal...., ...esetleg vegyél néhány mély lélegzetet....

    VálaszTörlés
  25. Az idegenszivű liberáltak akárhogy próbálják leplezni valójukat, mindig elárulják magukat. Ezek az emberiség csúszómászói, a népet leparasztozzák, lenézik. Ennek fényes példája látható itt az "ólazással" és "ólajtózással". Azt hiszik nagyon okosak, nagyon frappánsak, pedig csak az történik, hogy az arcuk elé megtévesztésül rakott fátyluk alól kivillan ordas farkas pofázolmányuk.

    VálaszTörlés
  26. "Na, kedves külhonba menekült okostojások! Hogy tetszett a görbe tükör? Most őszintén: Nem undorodtok ti "...?


    Jajj, szentem, dehogynem...

    Töled és a hordádtól, ...de nagyon.

    VálaszTörlés
  27. A liberáltak már csak ilyenek.

    VálaszTörlés
  28. Az aberráltak meg olyanok. Mint te.

    VálaszTörlés