Blogarchívum

2010. április 16., péntek

HÍRSALÁTA

Űrfelvételek, videók a vulkánkitörésről
A hamufelhők egy gleccservulkánból erednek, amelynek fokozott aktivitása még márciusban kezdődött.

Pall Einarsson, az izlandi egyetem geofizikusa elmondta: a tűzhányó továbbra is füstöt és hamut ereget magából, és nincs jele annak, hogy 40 órás működés után alábbhagyna a tevékenysége.

Egy másik szakértő közölte, hogy a mostani kitörés tízszer erősebb a márciusban a vulkán oldalán történt kitörésnél. A hamufelhő már a transzatlanti járatokat is érinti, a légitársaságok az Egyesült Államokból Európába tartó több járatot töröltek, másokat későbbre halasztottak.



Szanyi szűk stábjából került ki a felvétel (+videó)


Titkosszolgálati módszerekkel készítették azt a felvételt, amely délelőtt látott napvilágot az egyik blogon – vélte Szanyi Tibor péntek délutáni sajtótájékoztatóján. A politikus kijelentette: törvénytelen eszközökhöz soha nem nyúlt. A sajtótájékoztató végén kérdéseket nem lehetett feltenni a képviselőnek.


Pokorni: Létszámfelezés vár az önkormányzatokra

Beterjesztik az új Országgyűlésben azt a jogszabály-módosítást, amelynek következtében már az őszi önkormányzati választásoknál megfeleződik a helyi képviselő-testületek létszáma – erősítette meg a Duna Televízió reggeli műsorában Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.



Egy régóta bejáratott korrupciós hálózat alakulhatott ki a Honvédelmi Minisztériumban, amely általában öt százalékot kért vissza a tárca cégein keresztül az állami megbízások összegéből. Az így ellopott közpénz kézről kézre vándorolt egészen a minisztériumi felső vezetők irodájáig – derül ki a Magyar Nemzet cikksorozatából, amelyet egyebek közt a birtokába került kihallgatási jegyzőkönyvek alapján készített.


Hűtlen kezelés gyanúja a Malévnál

Tizenhárommilliárd forintos veszteség a rossz jegyértékesítési politika, 2,4 milliárdos veszteség a Dash–8-as repülőgépek alkalmazása, mintegy négymilliárdos veszteség kivont Fokker gépek felújítása miatt – többek között ezen gyanús, akár hűtlen kezelést is feltételező ügyeket vizsgáltatná az Állami Számvevőszékkel (ÁSZ) a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete.

Alkotmányellenesen tiltották be Demszkyék a gazdatüntetést

Alkotmányellenes rendelettel akadályozta meg 2006-ban Demszky Gábor főpolgármester és a balliberális városvezetés a gazdák Budapestre tervezett tüntetését – állapította meg a héten az Alkotmánybíróság (AB) a Magyar Nemzet beszámolója szerint.

Budai Gyula: Még a két forduló között is herdálják az állami földeket (+videó)

Felháborító, hogy az országgyűlési választások két fordulója között is folytatja a kormány az állami földek elherdálását, illetve a szocialista agrárklientúra kezébe játszását – jelentette ki Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója pénteken Budapesten.

Szijjártó: Marad az eva és az ekho

A Fidesz–KDNP-kormány egyszerűsíteni fogja az adórendszert, de nem törli el az egyszerűsített vállalkozói adót (eva), az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást (ekho) és az őstermelői adózás lehetőségét – reagált a szocialisták szóvivőjének pénteki szavaira Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.


Fidesz: Fazakas elhallgatta múltját, nem méltó a kinevezésre

A Fidesz felszólítja Oszkó Péter pénzügyminisztert, hogy az Európai Unió pénzügyminisztereinek hétvégi madridi ülésén ne támogassa Fazakas Szabolcs kinevezését az Európai Számvevőszék tagjává – közölte Deutsch Tamás EP-képviselő.

Veres nem lesz alelnök?

Bár Bajnai Gordon kormányfő és a Magyar Szocialista Párt jó szívvel ajánlotta, korántsem biztos, hogy Londonban elfogadják végül Veres János kinevezését az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) alelnöki posztjára.


Orbán: Nem leszünk tiszteletlenek a választókkal (+videó)

„Mérhetetlen arcátlanság, a választókkal szembeni tiszteletlenség lenne” a második forduló előtt megnevezni a Fidesz miniszterjelöltjeit – jelentette ki Orbán Viktor pénteken. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje közölte: a párt kormányalakításával kapcsolatos, eddig megjelent személyi találgatásokat cáfolja, nincs még semmilyen posztosztogatás.

Ünnepi szentmise a Budavári templomban

XVI. Benedek pápa megválasztásának 5. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét mutat be Julius Janus érsek, apostoli nuncius 19-én 17 órakor a Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás)-templomban.

Végső búcsút vettek Varga Zoltán futball-legendától

Több százan vettek végső búcsút Varga Zoltántól, a Ferencváros egykori legendás futballistájától péntek délután. Az egy hete, tragikus körülmények között elhunyt labdarúgót szűk családi körben temették el a Szent István-bazilika altemplomában a szertartás után. A közel egyórás eseményen megjelentek többek között Varga korábbi csapattársai és játékosai, de ott volt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság vezetője és Rieb György, az FTC elnöke is.


Elhunyt Popper Péter

Hosszú betegség után, életének 76. évében, pénteken Budapesten elhunyt Popper Péter, az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb pszichológusa – számolt be a Nol.hu. Bár az utóbbi időkben folyamatos orvosi kezelésre szorult, az utolsó napig dolgozott. Popper Péter számos könyvet írt, tanított, gyakran tartott előadásokat, sokat szerepelt újságokban, rádióadásokban, tévében.


A két forduló között már nem lehet átjelentkezni


Április 25-én azokban a választókörzetekben tartanak második fordulót, ahol az első fordulóban egyetlen képviselőjelölt sem szerezte meg az érvényes szavazatok több mint felét. A második fordulóban csak azok a jelöltek vesznek részt, akik az első fordulóban az érvényes szavaztok legalább 15 százalékát elérték. Ha nincs legalább három ilyen jelölt, akkor a három legtöbb szavazatot elért jelölt vesz részt a második fordulóban.

Szociális bérlakásokkal segítenek a bajba kerülteken


Szociális bérlakások vásárlására és felújítására költi Győr városa azt a csaknem 300 millió forintot, amelyre az önkormányzati bérlakások értékesítéséből tett szert 2009 eleje óta. Az önkormányzat azért növeli a szociális bérlakások számát, mert egyre több bedőlt hiteles feje felől árverezik az otthonát. Arra viszont a városnak nincs pénze, hogy a bajba került emberek otthonait megvásárolja.


Bush-közeli iroda védi a MÁV-ot a holokausztperben

James Baker, idősebb George Bush egykori amerikai elnök külügyminiszterének ügyvédi irodája védheti a Magyar Államvasutakat (MÁV) a chicagói holokausztperben – tudta meg a Népszabadság.


A mélybe zuhant a tiltakozó (+képek)

Súlyosan megsérült egy férfi, amikor pénteken lezuhant a párizsi Diadalívről, amelyre társaival mászott fel, hogy kifeszítsenek egy transzparenst. A francia főváros rendőrsége szerint a férfi feltehetőleg egy baszki militáns.

12 megjegyzés :

  1. Lehet, az idén rossz idő miatt elmarad a nyár? :D

    VálaszTörlés
  2. :-)))
    Nem lennék a napszemüveg árusok helyében:-))

    VálaszTörlés
  3. Az idén a tavalyi lesz az új fürdőruha divat.

    VálaszTörlés
  4. A parlagfű pedig a második helyre szorul.
    Nézzük a jó oldalát: nem kell méregdrága 40-es faktorú naptejet venni, és a strandokon végre lesz hely:-)
    Igaz, a plasztikai sebészek bezárhatják a boltot, az idén kevesebb ránc születik, nem kell annyit hunyorogni.

    VálaszTörlés
  5. Köszi a tájékoztatást. Nem kell leégnünk, de hosszú tél után jó lenne végre a nyár!

    VálaszTörlés
  6. "Nem kell leégnünk," különösen a választási eredmény fényében...napolaj nélkül sütkérezhetünk.

    VálaszTörlés
  7. Éjfél körül érte el Magyarországot az izlandi vulkánkitörés miatt sodródó hamufelhő. Napfelkelte idején különös látványban volt részük azoknak, akik az eget szemlélték: a már jelentősen felhígult vulkáni felhőtől vöröses színt kapott az ég.

    A Szombathely-Nyíregyháza vonalig jutott péntekről szombatra virradó éjszaka a vulkáni hamufelhő.

    Napközben - amennyiben más felhők nem lesznek az égen - olyan látványban lesz részük az eget vizsgálóknak, mintha fátyolfelhők lennének az égen.

    A hamufelhő 58 százaléka kéndioxid, nagyon finom por szerkezetű. A legsűrűbb része szombat halynalban mintegy 8 kilométeres magasságban volt Magyarország felett. Haladási iránya továbbra is dél-délkeleti. Változatlanul arra lehet számítani, hogy a vasárnap megváltozó széljárás hatására hagyja majd el végleg az ország légterét.

    Londonban megerősítették: az izlandi vulkán, bár alacsonyabb intenzitással, de továbbra is működik, így nem tudni, hogy a kitörés mikor ér véget.

    A hamufelhő miatt már csütörtökön fennakadások voltak a légi közlekedésben, pénteken pedig a felhő haladásának irányában sorban zárták le a légteret, szüntették be a légi forgalmat a kontinensen.

    A magyar légteret pénteken 19 órától egy napra zárta le a Nemzeti Közlekedési Hatóság, Ferihegy nem indít és nem fogad repülőgépeket.

    Az izlandi vulkán kitörése miatt kialakult hamufelhő már megbénította Európa jelentős részének légi közlekedését. Légtérzárat rendeltek el Nagy-Britanniában, Franciaországban, Svédországban, Norvégiában, Finnországban, Dániában, Észtországban, Hollandiában, Belgiumban, Németországban, Svájcban, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Ausztriában is.

    mti - barikad.hu

    VálaszTörlés
  8. Popper, hmmmm, létezik a választások eredményének lett volna valami köze hozzá?

    VálaszTörlés
  9. "Popper, hmmmm, létezik a választások eredményének lett volna valami köze hozzá?"

    Minden bizonnyal: a legliberálisabb "értelmiség éllovasa" volt.
    Jahve nyugtassa...

    VálaszTörlés
  10. Különös, hogy a népszerű és érdekes cikkeket megjelentető Szendi Gábor meg gyakorta a Klub Rádió vendége.
    http://www.szendi.net/hirlevel-2009-julius-16.htm
    Interjúk, kérdésekre adott válaszok...folyamatosan aktualizálva.

    ATV video (nézhető), Klubrádió, Kossuth rádió interjúk (hallgathatók), Bookline, Zoom és HVG interjúk (olvashatók)

    VálaszTörlés