Blogarchívum

2010. április 20., kedd

Egy választás utórezgései 2. fejezet

Retkes: Névváltoztatásra készül az SZDSZ


Az SZDSZ júniusban teljes tisztújítást tart, addig nem mond le a pártvezetés – mondta keddi sajtótájékoztatóján a liberális párt elnöke. Retkes Attila hozzátette: nyáron nevet is változtat a párt, ám továbbra is liberális politikát kívánnak folytatni.

Be lehetne szüntetni az MDF működését?


Viniczai Tibor, az MDF alelnöke a köztévé reggeli műsorában elmondta, hogy a párt eddigi legrosszabb döntése az SZDSZ-szel való együttműködés volt. A politikus elmondása szerint vannak olyan hangok a pártban, melyek szerint be kellene fejezni pártszinten a működést.


Szanyi-effektus Kiss Péter háza táján is

Kiss Péter is a más körzetből érkező átszavazókkal magyarázza választási vereségét, hasonlóan Szanyi Tiborhoz, de a szavazóköri eredményeket nézve ez az állítás is hazugság – olvasható a Fidesz közleményében. Wintermantel Zsolt arra kéri Kisst, tisztelje meg Rákospalota és Újpest lakóit azzal, hogy felhagy a tisztességtelen eszközökkel, és nem próbálja megtéveszteni az újpesti választókat.

Lendvai a távozás küszöbén, Gyurcsány és Mesterházy fókuszban


Nyáron biztosan új pártelnöke lesz az MSZP-nek, a teljes tisztújítás pedig az önkormányzati választások után várható. A Népszabadság azt írja, hogy Mesterházy Attila támogatottsága erős, de Gyurcsány Ferencre is oda kell figyelni.


Titokban megszűnt az MSZP? – Levették a pártlogót a plakátokról


Makó MSZP-s országgyűlési képviselője is úgy tűnik, „elfelejtette”, melyik párt támogatása áll mögötte, mivel szórólapján egyáltalán nem szerepel az MSZP neve és a piros szín is csak elvétve. A Jobbik azzal próbál újabb szavazatokat szerezni a körzetben, hogy a Fidesz jelöltje már bejutott az Országgyűlésbe.

Letagadja az MSZP-t, az LMP-be tart a szocialisták erős embere?

Eltűnt az MSZP logója a párt egyik prominens újbudai országgyűlési képviselőjének szórólapjairól. Molnár Gyula, a XI. kerület polgármestere, jelenleg is tagja a törvényhozásnak a szocialisták színeiben, ennek ellenére új szórólapján nem szerepel semmilyen formában, utalás szintjén sem az őt indító párt. Viszont megjelent rajta a Lehet Más a Politika (LMP) szlogenje.

Függetlenként tünteti fel magát az MSZP képviselője? (+videó)


Nem vállalja már az MSZP-t Magda Sándor sem. A Heves megye 3. választókerületében induló jelölt egy gyöngyösi újsághirdetésben függetlenként tünteti fel magát, pedig két ciklus óta az MSZP-frakció tagja, és idén is a szocialisták indították.

Kapcsolódó>>  
A Határ útnál rettegtek a szocialista nagyágyúk

LMP-s szlogennel hajráznak a szocialisták

Telefonos megtévesztőkampány? – Lépéseket fontolgat a Fidesz

3 megjegyzés :

  1. Nyudodtan hagyhatják elsüllyedni a MDF-t, abból már nem lesz énekes halott....

    Avval viszont tisztában kell lenni, ez annak függvénye mekkora szüksége van rájuk a szociknak és mennyi pénzük marad reájuk...:D

    VálaszTörlés
  2. "Retkes: Névváltoztatásra készül az SZDSZ" - de mivégre...?!

    "Nyáron biztosan új pártelnöke lesz az MSZP-nek" - de mivégre...?!

    VálaszTörlés
  3. Még nézni is rossz a vergődésüket. Szánalmas megélhetési bűnözők = politikusok:-(

    VálaszTörlés