Blogarchívum

2010. április 9., péntek

Cirkuszi mutatvány a jogbiztonságról

MTI  - 2010.04.09. 14:41

FB: Orbán megsértette a választási eljárásról szóló törvényt

A Fővárosi Bíróság (FB) végzése szerint Orbán Viktor az óbudai iskolai látogatásával megsértette a választási eljárásról szóló törvényben foglalt jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét. A bíróság a Fidesz elnökét eltiltotta a további jogsértéstől. A pénteki végzés jogerős.

Szigetvári Viktor, az MSZP kampányfőnöke fordult kifogással az Országos Választási Bizottsághoz(OVB). Mint beadványában írta, Orbán Viktor a TV2 március 28-i Napló című műsorának tájékoztatása szerint március 26-án a budapesti III. kerületi Mustármag Keresztény Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban „osztályfőnöki óra” keretében politikai, illetve kampánytevékenységet folytatott.

A kampányfőnök a közoktatási törvényre hivatkozott, amely szerint „a nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható”. Orbán Viktor így megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét – írta kifogásában Szigetvári Viktor.

Az OVB azonban úgy döntött, nem bírálja el a kifogást, hanem átteszi az illetékes egyéni választókerületi bizottsághoz. Utóbbi elutasította a kifogást. Szigetvári Viktor ez ellen fellebbezett, ám a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) helybenhagyta a kifogást elutasító, elsőfokú határozatot. Az MSZP-kampányfőnök azonban felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz, amely végül alaposnak minősítette azt.

Az FB szerint a rendelkezésre bocsátott műsorszám megtekintése alapján egyértelműen megállapítható a közoktatási törvény egyik bekezdésének sérelme, mert politikai tevékenységet fejtettek ki oktatási intézmény területén osztályfőnöki óra keretében, vagyis olyankor, amikor az oktatási intézmény látta el a tanulók felügyeletét. Az önkéntes részvételnek, a résztvevők életkorának és a tanidőn kívüliségnek nincs jelentősége a jogszabályban rögzített törvényi tényállásnak való megfelelés szempontjából. A közoktatási törvény értelmében az oktatási intézmény fenntartója – az iskola keresztény jellege – is irreleváns – olvasható a végzésben.

Az FB ez alapján kimondta, hogy a közoktatási törvény érintett bekezdése megsértésének ténye megalapozza a választási eljárásról szóló törvényben rögzített jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelve megsértésének megállapítását. A Fővárosi Bíróság végzése ellen nincs jogorvoslat lehetőség. Az MSZP a bíróság döntésére közleményben reagált, és azt úgy értékelte, hogy a Fidesznek „újabb papírja van arról, hogy antidemokratikus”.                                 


Kapcsolódó hírek

Jogszerű volt Orbán Viktor óbudai iskolai látogatása

(MR1)

14 megjegyzés :

  1. Szigetvári a takonyrágó, igaz? :D

    VálaszTörlés
  2. Nem hazudtolja meg magát most sem...:D

    VálaszTörlés
  3. Nem a feljelentő párt, vagy személy a kérdés. (Az huszadlagos.)

    "Orbán Viktor március 26-án a budapesti III. kerületi Mustármag Keresztény Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban „osztályfőnöki óra” keretében politikai, illetve kampánytevékenységet folytatott."

    - EZ TÉNY, vagy sem?
    - Törvénysértő, vagy sem?
    - Más pártnak lehet, vagy csak a Fidesz elnökének kiváltsága "osztályfőnöki óra keretében politikai tevékenységet folytatni" az iskolában ?

    Gondolom, ha Mesterházy Attila tette volna, az nyilván elemi felháborodást váltott volna ki a Fidesz szavazó táborában. (Vonáról már nem is beszélve, lett volna itt hű wazze'...)

    VálaszTörlés
  4. Tpikus baloldali mentalitás, ha kidobják az ajtón bemászik az ablakon, ha kivágják az ablakon lemászik a kéményen....

    Addig csűri-csavarja amíg valaki megunja és igazat ad neki hogy szabaduljon tőle.
    Ezt csinálja csengele is kicsiben...:D

    VálaszTörlés
  5. Orbán Viktor március 26-án a budapesti III. kerületi Mustármag Keresztény Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban „osztályfőnöki óra” keretében politikai, illetve kampánytevékenységet folytatott."

    - EZ TÉNY, vagy sem?
    - Törvénysértő, vagy sem?
    - Más pártnak lehet, vagy csak a Fidesz elnökének kiváltsága "osztályfőnöki óra keretében politikai tevékenységet folytatni" az iskolában ?

    VálaszTörlés
  6. Lássuk, az OVB szerint: nem, a FVB szerint: nem....:D

    Mit mondjak, egyikük sem Fidesz szervezet...:D

    VálaszTörlés
  7. Ketrecben szállították, összekötözött kézzel és lábbilinccsel, mint egy cirkuszi medvét... :-(((

    VálaszTörlés
  8. Engem hidegen hagy, mert ez egy vihar a biliben, lényegtelen, politikai kampánytöltelék....

    VálaszTörlés
  9. Várjunk, Ez nem a Budaházy blogjába szánt beírás?:-)

    VálaszTörlés
  10. De, ezt Budaházyhoz akartam írni. Bocs.

    VálaszTörlés