Blogarchívum

2010. április 29., csütörtök

2010. április - Stoffán György: Nyílt levél a Ferinek...

Nyílt levél a Ferinek – ha még itthon van…

Te, Feri!

Igaz, plusz négy évünkbe került, de neked négy év alatt sikerült az, amit a botor magyar évtizedekig nem tudott megoldani. Megsemmisítetted az MSZP-t, a nemzetrontó rablóbandát. Remek magyar gyerek vagy Fecó. Én már-már azt hittem rólad, hogy egy elvetemült gazember vagy, de most látom, hogy a nemzeti oldal a legnagyobbjai között kell, hogy számon tartsunk. Hiszen feláldoztad magad, jó hírnevedet, szavahihetőségedet annak érdekében, hogy a nemzet végre észbe kapjon, és 91 év után elzavarja az általad is gyűlölt, gazemberekből álló pártot, amely ellen te dolgoztál a legtöbbet az utóbbi években. Neked Feri sikerült és egy nemzet lehet hálás azért, mit négy év alatt tettél.

Te tudtad Feri, hogy az előző választási kampányban, 2006-ban szembe kell hazudnod Orbán Viktort ahhoz, hogy az MSZP hatalmon maradhasson, és te véghez vidd az MSZP-t megsemmisítő négy esztendős hadjáratodat. Öszödön olyan beszédet mondtál el, ami önmagában is elég lett volna a párt bukásához, de te inkább bölcsen lövettél az emberekre, hogy alaposabb és mélyebb gyűlölet vegye körül ezt a rablóbandát. Feláldoztad magad Feri, de ügyes voltál ebben is. Remekül ingerelted az MSZP ellen az embereket, amikor azt mondtad, hogy el lehet innen menni, itt lehet minket hagyni. Jó voltál Feri! Azt is jókor sütötted el, hogy a mutterodnak spórolnia kell a gázzal… na, akkor is megundorodtak a pártodtól egy páran. De az is jó volt, amikor arra mentél rá, hogy a keresztények is kevesebbet imádkozzanak az MSZP-ért, és kioktattad a pápát, miután a kérdéses nevek között szereplő nejedet alig akarták beengedni a Vatikánba. Pedig nem is ő, hanem a faterja volt benne állítólag a pápa elleni merényletben. De, nagyon jól csináltad Feri. Még a papokból is kiszedted az utálat magvacskáit.

Annyira jó voltál Feri, hogy nem csak a nemzetnyomorító MSZP-t sikerült kirúgatnod a hatalomból, hanem Dávid Ibolykáékat, és szorgalmi feladatként az SZDSZ-t is. Persze az utóbbiba besegített a Kóka Jani, aki hozzád hasonlóan remekül tette a dolgát a nemzet érdekében. Nem hiába ferences diák volt. Igaz, a tablóképén mindig száraz párizsi díszeleg, szegény takarítónők bosszankodására, mert a diákok is félreismerték a Janit. Pedig, ha ő nincs, akkor az SZDSZ még egyben van és tovább rontja a politikai levegőt Magyarországon. Te Feri! A Janit is a nemzeti lelkiismeret vezette, mint téged, vagy ő fizetést kapott a Fidesztől a szadesz szétveréséért? Persze nem kell válaszolnod…

Azt is nagyon jól adtad elő, hogy a kettős állampolgárság a magyarországiaknak csak hátrányt jelent… na, ezért is gyűlölik az MSZP-t az emberek, de nem csak itt, hanem az egész Kárpát-medencében. Feri, te zseniális vagy, komolyan mondom. Jobb voltál, mint az egész 56-os forradalom, mert az bukott, és nagy megtorlásokat csinált utána Kádár. Te viszont fél kézzel elintézted a vén bolsikat, Horn Gyulától Kapolyiig.

Ma már azért sem neheztelek rád Feri, hogy alaposan megszívattad az idős embereket, az egyetemistákat, a kismamákat, a nagycsaládosokat, az egyházakat és mindenkit, akit értél, mert tudom, hogy ezt is azért tetted, hogy elnémítsad a vörös ördögöket, hogy kitétesd a Parlament falai közül a rákososta-kádárista, milliomosra dagadt lopós bolsikat. Becsületes ember vagy Ferkó, csak így tovább.

Feri! Most a választások után már világos, hogy te voltál a Fidesz bújtatott embere, a belső bomlasztó. És tudod, mi tetszik még? Az, hogy úgy engedted elmélyülni ezeket a gazembereket a lopásban és a csalásban, hogy minden tettük visszavetül az MSZP-re és az SZDSZ-re, de ők maguk is büntetést fognak kapni. Remek dolog volt ez Feri. Félreismertünk, amikor szidtunk. Pedig te „megcsináltad. Elkúrtad az MSZP-t. Nem kicsit, nagyon” – hogy mint jobboldali, a nemzetért küzdő zsenit, téged idézzelek. Valami sejtésem volt már négy éve is, amikor megalakítottad a második kormányodat. Akkor azt írtam, hogy azok fogják a „Gyurcsányi” miatt megbuktatni az MSZP-t, akik rájuk szavaztak. Igen! Feri, én felismertem a céljaidat már négy éve. És te teljesítetted az elvárásainkat. A nemzeti oldal ma a te nevedet áldja Ferkó. Hiszen te képes voltál még hazudozni is, hogy megmentsd Magyarországot. Pedig, neked a hazudozás rettentően nehéz. Mert te becsületes magyar jobboldali vagy, a Fidesz és a Jobbik előretolt hadosztálya, s jobboldaliként az ember nem hazudik. Te azonban ezt az áldozatot is meghoztad a nemzetért.

Kedves Feri!

További sikereket kívánok neked. A bérmálkozást meg ne hagyd abba, ha időd van, csak menjél bérmálkozni, mert az jót tesz mindenkinek. Egyszer azért próbáld ki a konfirmálást is. Bár szerintem az utolsó kenet a legjobb, azt vedd föl… azt neked elég egyszer is.

Köszönettel a pártmunkádért, érzéseim veled kapcsolatban maradnak olyanok, mint régen:

Stoffán György – Európai idő – Sepsiszentgyörgy

Nemzeti InternetFigyelő

15 megjegyzés :

  1. Ja, bocs... Előfordul ilyen átfedés néha. Fordítva is megesett már. :-)

    VálaszTörlés
  2. Persze, hogy nem árt, sőt! Katinkánál is láttam. Még Teddy is feltette az oldalára. Ez az írása Stoffánnak telitalálat! :D

    VálaszTörlés
  3. Az eddigi - tán - legjobb !

    Kellöképpen hiányolom is, sok ideje a Mária Országa oldaláról.

    VálaszTörlés
  4. A Mária Országán tényleg nem olvasható régóta. Mintha valami nézeteltérésük lett volna...
    Egyszer azt írta, hogy nem ír többet.
    Mostanában az UDK-n olvasható:
    http://www.udk.hu/regi/index.php?subaction=showfull&id=1211228679&archive=&start_from=&ucat=2&do=cikk_publicisztika

    VálaszTörlés
  5. Többször vált ki a Mária Országa kötelékéböl, s tért vissza...köszönöm a linket.

    VálaszTörlés
  6. Azért, ahogy korábban Anyuschnál is szóba hoztam, "érdekes" egy figura.
    Született meteorológus-tehetség. Mindig pontosan tudja, honnan fúj a szél. :-S

    VálaszTörlés
  7. Stoffánnal nem árt vigyázni, ezt már majd egy éve kitárgyaltuk. Ez a fickó a 'szerjózsa' minden irányából tud fújni... Most éppen ilyen a széljárás... :D

    VálaszTörlés
  8. "Ez a fickó a 'szerjózsa' minden irányából tud fújni.." :D :D
    Ahogy mondod. :-))

    VálaszTörlés
  9. Gyerekek, szépen helyretettétek Stoffánt bennem. Köszike.

    VálaszTörlés
  10. Szép lassan Dunát lehet rekeszteni ezekkel a mozgalom-sóhivatal-megmentési front-stb.stb. megmozdulásokkal....

    VálaszTörlés
  11. Régi ez az oldal, csak most feléledt 2-3 év szunyókálás után.

    VálaszTörlés