Blogarchívum

2010. március 9., kedd

Hírek - röviden

(A címekre kattintva olvashatod bővebben)

Nem bírja ki Gyurcsány országértékelő nélkül

„Magyarországért, a köztársaságért” címmel országértékelő beszédet tart Gyurcsány Ferenc március 19-én, pénteken a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén – értesült az atv.hu.

Navracsics: A szocialisták nem önszántukból mondtak le a népszerűségről

A szocialisták nem önszántukból mondtak le a népszerűségről, hanem elvesztették azt a rossz kormányzásnak és a korrupt politikusoknak köszönhetően. Mindezt Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője mondta a Republikon Intézet "Kire szavazzanak a liberálisok?" című vitáján, amelyen részt vett Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje és Schiffer András az LMP listavezetője is.

1989-es román fordulat: feloldják az iratok titkosságát

Megszüntetik azoknak az iratoknak a titkosságát, amelyek az 1989-es romániai forradalom idején történt cselekményekkel kapcsolatosak - jelentette be kedden a bukaresti kormány.

Három méterrel elmozdult a város a rengések következtében

Három méterrel nyugati irányba mozdította Concepcion városát a február 27-i földrengés, közölték tudósok hétfőn. A dél-amerikai országot megrázó, a Richter skálán mért 8,8-as erősségű földmozgás az ötödik legerősebb volt azóta, hogy feljegyzéseket készítenek a földrengésekről. Az első lökést még több száz utórezgés követte. Közöttük volt olyan is, amely elérte a Richter skála szerinti 6,0 erősséget is.

Most még menthető lenne a történelmi szombathelyi festmény

Folyamatosan pusztul Európa egyik legnagyobb, történelmi témájú, szabadtéri falfestménye Szombathelyen. A felújítására évek óta nincs pénz. A város múltját bemutató, ezer négyzetméteres kép most még menthető lenne, de az önkormányzatnál azt mondják, hogy fontosabb dolgokra sem nagyon jut.

Járóka: A romák integrációja elsődleges gazdasági érdek


Az európai romastratégia jövőjéről és a hamarosan megrendezésre kerülő második európai roma csúcstalálkozó napirendjéről tartott vitát az Európai Parlament keddi, strasbourgi plenáris ülésén. Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő, az európai romastratégia jelentéstevője hozzászólásában sürgette, hogy az Európai Unió a nem kötelező erejű jogi eszközökön túllépve szilárd, normatív alapon álló közösségi stratégiát alakítson ki a romák társadalmi befogadása érdekében.

Ujgurok után kémkedett Svédországban, becsukták

Svédországban börtönbüntetésre ítéltek egy ujgur származású svéd állampolgárt. A férfi a bíróság szerint 13 éve, politikai menekültként érkezett Kínából, és a vádak szerint a Svédországban élő ujgurok után kémkedett a pekingi vezetésnek.

Lakás lángolt Fóton


Kigyulladt egy lakás kedd délután Fóton. A lángok a Szent Benedek utca egyik négyszintes társasházában csaptak fel, a második emeleten. A lángokban álló lakásban egy nő volt, akinek sikerült még időben átmásznia a szomszédba az erkélyen keresztül.

12 megjegyzés :

  1. "Most még menthető lenne a történelmi szombathelyi festmény"
    Ez a hír nem hat az újdonság erejével...Sajnos sok kincset hagyunk veszendőbe menni "fontosabb" dolgok miatt.
    Ha tehetném, odamennék, és legalább lefotóznám..legalább ennyi maradjon Róla.

    VálaszTörlés
  2. Kár lenne azért a képért. (Soha nem értettem, hogy miért kerül százszor többe egy közintézmény falának, pincéjének, stb renoválása, mint egy átlag családi házé...)
    Milyen "érdekes" az elmúlt 8 évben valamiért soha nem volt pénz a fontosabb kultúrális építmények, műemlékek, stb állag megóvására. Amit a Feszty körkép körül is műveltek a szocik, az elképesztő volt. Reggelig lehetne sorolni az aljasságukat, a magyar kultúra ellen elkövetett merényleteiket. Persze nem is csoda, hogy nem volt pénz ilyesmire, hiszen egy lyukas hordóba hordták a magyar adófizetők az adó forintjaikat. Hagyóéktől kellene visszakérni.
    (Úgy tudom, hanyatt-homlok íratják át a gyerekére az ingóságait. Undorító. Remélem, lesz törvény az ilyen esetekre is.)

    VálaszTörlés
  3. "A charta megalakulása óta több konferenciát rendezett, például a sajtószabadságról"

    :D

    És nem szakadt rájuk az ég....

    VálaszTörlés
  4. Országértékelőt, illetve évértékelőt a kormánynak szokás tartani. Orbán volt az első aki 2003-ban magyar kuriózumként "bevezette" az ellenzéki évértékelőt. Emellett már fel sem tűnik a mostani másik furcsa kezdeményezés, a kormánypárti alternatív évértékelő, amelyet Gyurcsány fémjelez. Megjegyzem, mindkettő alapja a túltengő személyes ambició.

    VálaszTörlés
  5. "Megjegyzem, mindkettő alapja a túltengő személyes ambició."

    Könnyed, jobbikos összemosás...hajh, megy ez, kérem...

    VálaszTörlés
  6. Ennél azért jobb magyarázat volna szükséges.

    VálaszTörlés
  7. Tömör és velős poén....:D

    Ezek a legjobbak...., izé..., legjobbikok....:D

    VálaszTörlés
  8. A kormány részéről évértékelőt tartani abban az esetben teljesen felesleges, amikor nincs mit értékelni, hanem csak hazudni róla. Az ellenzék részéről pedig azért teljesen felesleges, mert csak igérgetni tud. Ez utóbbi igazán groteszkké azzal válik, ha Gyurcsány valóban megtartja a sáját évértékelőjét. A Jobbik azonban nem vesz részt ilyen évértékelősdi tartás játékban.

    VálaszTörlés
  9. Most nézem: a románok feloldják a '89-es iratok titkosítását.
    Nálunk meg most szigorították 2/3-os nagykoalícióban a titkosítások feloldásának lehetőségét.
    Na, Ez mekkora rohadt nagy poén, igaz-e?:-(((
    Röhögjünk mán' együtt!!!:D :D

    VálaszTörlés
  10. Lemaradtunk mögöttük. Legalább lesz minek feloldani a titkosítását. :-S
    Egyébként olvastam valahol, hogy a hollokauszt tagadása tilos, de a helyeslése nem. :D

    VálaszTörlés
  11. Kész röhej, de így van, mert ezt a törvényt (az utolsót) annyira sebtiben-röptiben vitték át, hogy egy csomó részletet nem, vagy csak felületesen dolgoztak ki.
    Ha tehát azt mondom, hogy nem volt holokauszt, börtönbe csukhatnak. Ha viszont azt állítom: volt, és micsoda nagyszerű dolog volt, akkor semmi retorzió nem érhet. Gratulálok a törvényalkotóknak, meg Sólyom Lájszlónak, a "nagy" alkotmányjogásznak is:-(

    VálaszTörlés