Blogarchívum

2010. március 24., szerda

Elmeszelték az MDF budapesti listáját

2010. március 24., szerda 19:18

A Fidesz, az MSZP és a Jobbik delegáltjának szavazataival elutasította az MDF budapesti listáját a Fővárosi Választási Bizottság. A párt fellebbez.

A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) szerda esti ülésén elutasította az MDF fővárosi területi listáját, a testület 3:2 arányban döntött a kérdésben.

 

Kajdi József, az MDF szakpolitikai kabinetvezetője elmondta, a párt az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordul jogorvoslatért. Közölte, az elutasítást a fideszes delegált javasolta, ezt a jobbikos és a szocialista delegált is támogatta.

Kajdi József úgy fogalmazott: a jogász szakma szégyene, ami a Fővárosi Választási Bizottság ülésén történt. "A demokrácia legmélyebb bugyraiba sikerült eljutni" - mondta.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, csütörtökön nemzetközi sajtótájékoztatót tartanak, és ha kell, bíróságra viszik az ügyet.

Veszélyben a bejutás

Ha az MDF nem tud fővárosi listát állítani, akkor választási elemzők szerint sokkal kevesebb esélye lesz arra, hogy az 5 százalékos bejutási küszöböt elérve mandátumot szerezzen az áprilisi választáson. A párt fő bázisa Budapest, amennyiben itt nem állíthat területi listát, országosan 7-8 százalék körüli eredményt kellene elérnie.

Információink szerint az FVB saját hatáskörben felülbírálta Slosár Gábor XII. kerületi és Király Zoltán III. kerületi jelölt képviselői regisztrációját, melyeket először a helyi választási bizottságok elutasítottak, majd a fellebbezés után elfogadtak. A Magyar Televízió híradójának információi szerint nem volt elég ajánlószelvényük. Slosár kopogtatócédulái közül a helyi választási bizottság 219-et nem talált érvényesnek.

Az FVB úgy ítélte meg, hogy Csapody Miklós visszalépése még a beadott fővárosi lista jogerőre emelkedése előtt történt.

Ebből az következik, hogy az MDF-nek nincs meg a fővárosi listaállításhoz szükséges nyolc képviselőjelöltje, hanem csupán hét hivatalosan is regisztrált jelölttel rendelkezik Budapesten.

Az LMP fővárosi listáját elfogadták, míg az MSZP, a Fidesz-KDNP és a Jobbik listájának nyilvántartásba vételéről már korábban döntöttek.


9 megjegyzés :

  1. Én csak azt nem tudom, ebből a szavazatból milyen alakulófélben levő nagykoalícióra lehet következtetni...:D

    VálaszTörlés
  2. Ha egy hajóskapitány sorra dobálná ki a legénységét a tengerbe, azt a bolondok házába csuknák...

    VálaszTörlés
  3. Ahh, kedves O-levendula. Vajon miféle hajó volt az övék?

    VálaszTörlés
  4. "... A párt fő bázisa Budapest ..."
    Mit nem mond. Akkor milyen lehet vidéken.
    Még az LMP is népszerűbb.

    VálaszTörlés
  5. Fordítottak egyet a köpönyegen: az OVB szerint MÉGIS indulhat az MDF.
    Logikus. :-S A Fővárosi VB szerint nincs elegendő jelölt, az OVB szerint van. Gondolom a régi matematikai törvényszerűség alapján:
    "Kétszer kettő néha öt..."
    Slágernek elmegy, de hivatali döntésnek?!

    VálaszTörlés